Zarándok.ma

Lelkesítő: A Szentlélek bizalomra hív – akkor is, amikor nem értjük az utat

· PT9M34S

Összefoglaló

A Szentlélek bizalomra hív, akkor is, ha nem értjük az utat, és a lelkünkben bízunk. Krisztus feltámadása örömet ad mindenkinek. Az apostolok cselekedeteiben olvasunk Péter látomásáról, aki nem értette, miért kellene tisztátalan állatokat ennie, majd elment megmenteni…

Röviden

Műsor
Zarándok.ma
Megjelenés
2026. 04. 27.
Hossz
10 perc
Szereplők, említett nevek
Pécsi Rita
Témák
szentlélek, bizalom, hit, feltámadás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Csak az a kérdés, hogy bízok-e benne?

Ez Szentlélek bizalomra hív bennünket minden körülmények között, abban a helyzetben, amen most benne vagyunk, ebben a társadalmi helyzetben.

Bizalomra hív, ő benne bízzak.

Feltámadt Krisztus, valóban feltámadt.

Kitörő örömmel köszöntök mindenkit a Szentlélekben, még most is halleluázva és kitörő örömmel, mert a lélek ad örömöt mindenkinek, aki nyitott rá.

Lehetséges, hogy olyan emberek vagyunk, akik szeretjük a kezünkben tartani a kontrollt, figyelni, hogy mi történik, és tudni, hogy mi miután lesz az életünkben.

Bizonyos mértékig én is hasonló vagyok, de a Szentírásban és az életünkben is sokszor egészen máshogy alakulnak a dolgok, mint ahogy elképzeljük.

Az apostolok cselekedetében olvassuk április 27-én. hogy a 11. fejezetben, hogy Péternek egy különleges látomása van, méghozzá egy leszáll, egy olyan lepedőféle, és benne csúszómászók vannak, és azt kapja Istentől, hogy egye meg.

És ez háromszor megismétlődik.

És Péter a maga vehemenciájával mondja, ő ilyet nem tesz.

Hát ezek tisztátalan állatok. ez nem az ő műfaja.

És amikor nem érti, hogy mi ez a látomás, mit akar ezzel Isten mondani, és amikor ez befejeződik, akkor jön három férfi abba a házba, ahol éppen tartózkodik, és hívják, hogy menjen el velük Joppéba, mert ott vannak emberek, akik érdeklődnek Krisztus iránt, és ezek nem zsidók voltak.

És Péter azonnal elmegy közéjük, és mikor megérkezik, és találkozik Kornéliusszal és a és a többiekkel, akkor hirdeti nekik az evangéliumot, és ez történik.

Amikor aztán beszélni kezdtem, a Szentlélek leszállt rájuk, ahogyan mi ránk is kezdett ben.

Akkor megemlékeztem az Úr szaváról, amely megmondta: János csak vízzel keresztelt.

Titeket azonban Szentlélekkel fognak megkeresztelni. és megkeresztelte őket, mert a Szentlélek már leszállt olyan módon, ahogy Péterékre korábban, de a Szentlélek le tud szállni.

De Pétert nyilván meglepte ez a helyzet.

Neki voltak elképzelései, hogy hogyan fogja hirdetni az evangéliumot, hogy a zsidók felé indul, és a léleknek újabb és újabb gondolatai vannak, és lehet kicsit salafinta módon. az életemből hoznék egy olyan történetet, ami nem olyan régen esett meg velem.

Ugye másokkal is előforduljuk, valami eltűnik, és nem és nem találjuk.

Ez lehet, hogy egy kulcs, lehet, hogy más dolog.

Történetesen egyik napon délután elő akartam venni azt a tárcát, amiben benne van a személyigazolványom, meg a bankkártyám, irataim, és égen földön nem találtam. kerestem nagyon minden részét megnéztem a a táskámnak, és nem és nem találtam.

És ebben a helyzetben arra gondoltam, hogy lehet, hogy ott hagytam. reggel az SZK-ban voltam, hogy vérvételre kértem időpontot és ott hagytam volna, és továbbra is kerestem többfjta táskában, mindenféle zsebben, és sehol és sehol nem volt.

És kicsit elkezdtem aggódni, hogy hát lehet, hogy valami módon benyúltam a a valamelyik a táskámba, hogy kieselt esetleg valaki megtalálta, vagy valami módon valakinél már ott van, mert sehol és sehol nem találtam, és egy kicsit elkezdtem aggódni.

Hát lehet, hogy most már éppen valaki veszi le, vásárol le belőle bizonyos összeget.

És mi lesz a vérvétellel, hogy kéne a ugyebár az igazolvány is.

Szóval elkezdtem nagyon aggódni, és nemsokára mentem szentmisére és a szentmisében is odatettem, hogy istenem, ott vannak az irataim, hol lehet, mi lehet.

Közben eszembe jutott, hogy hm hm én már egy ideje szerettem volna valakinek átutalni bizonyos összeget, és h most már hogyha esetleg valaki leveszi a pénzemről azt az összeget, akkor azt se tudom megtenni.

Elhatározom, istenem, hogyha meglesz az a bankártya, én fogok utalni ígérem.

És valami módon megnyugodtam, de nem az ígéret miatt, hanem hát nem a legjobb helyen vagyunk Isten kezében.

Hogyha elveszett ez az irat, akkor majd lesz másik.

Lehet, hogy Isten kezébe veszi az én egészségemet, és egyébként is meggyógyulok.

És egyszerűen letettem Isten elé az anyagi helyzetemet, az egészségügyi helyzetemet.

Csak értem Istent, és béke volt a szívemben.

És aztán szentmise után szépen hazamentem, gondoltam, na még egyszer megnézem azt a táskát.

És történetesen a hátizsák alján van egy lap, ami merevíti egy kicsit az alját, és az aljáról csak nem kikandikált az én kis irattartóm, és valóban ott volt, és eszembe jutott, hogy na jó, milyen jó.

A Szentlélek egy kicsit így írt, de arra vezetett rá, hogy akinek én adományozni akartam már nagyon régen, most gyorsan küldjem el neki.

És a lélek időnként nagyon furcsa utakat járt be Szent Péterrel, és ezt a látomást nem tudta hova tenni. valami egészen más, mint amit ő gondolt.

Csak az a kérdés, hogy bízok-e benne?

Ez Szentlélek bizalomra hív bennünket minden körülmények között, abban a helyzetben, am benne vagyunk ebben a társadalmi helyzetben.

Bizalomra hív, ő benne bízzak.

Őt kérjem. ölcsesség, vezetés, övé az uralom.

És ugyanakkor ezt látjuk, Szent Péter ezt mondja nekünk is.

Aztán amikor aztán beszélni kezdtem, a Szentlélek leszállt rájuk, ahogyan mi ránk is kezdett ben.

Szent Péter látta, hogy leszállt rájuk a Szentlélek, és a bérmálásban mi is megkaptuk a Szentlelket.

Csak éljünk vele, csak kövessük őt, csak hagyjuk, hogy vezessen.

A lélek jár előttünk, a lélek van köztünk, a lélek van bennünk.

Kövessük az ő indításait, és ne nyugtalankodjunk, hanem engedelmeskedjünk.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Te vagy, aki mindent elrendezel.

Odaadunk minden kétségeskedést minden bizonytalankodást, minden félelmet, minden aggódást.

Ja, és Szentlélek, óristen, vezess bennünket az igazi bizalomban, hogy bizalomban növekedve és hittel kövessük a mi Urunkat, Jézus Krisztust, aki meghalt értünk és fel is támadt.

Jöjjel Szentlélek, Úristen, nálad nélkül semmi az ember, de általad veled és benned minden lehetséges.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Így kívánok mindenkinek áldott, szép napot.

Isten öröme, a lélek ereje maradjon köztünk és bennünk.

És ha még nem tették meg, kérünk, iratkozzanak fel a csatornánkra.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Lelkesítő: A Szentlélek bizalomra hív – akkor is, amikor nem értjük az utat”

Miről szól ez az epizód: „Lelkesítő: A Szentlélek bizalomra hív – akkor is, amikor nem értjük az utat”?

A Szentlélek bizalomra hív, akkor is, ha nem értjük az utat, és a lelkünkben bízunk. Krisztus feltámadása örömet ad mindenkinek. Az apostolok cselekedeteiben olvasunk Péter látomásáról, aki nem értette, miért kellene tisztátalan állatokat ennie, majd elment megmenteni… Az epizód a Zarándok.ma című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Lelkesítő: A Szentlélek bizalomra hív – akkor is, amikor nem értjük az utat”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pécsi Rita.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Lelkesítő: A Szentlélek bizalomra hív – akkor is, amikor nem értjük az utat”?

Fő témái: szentlélek, bizalom, hit, feltámadás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Lelkesítő: A Szentlélek bizalomra hív – akkor is, amikor nem értjük az utat”?

Megjelenés: 2026. 04. 27.. Hossz: 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/zarandok-ma/lelkesito-a-szentlelek-bizalomra-hiv-akkor-is-amikor-nem-ertjuk-az-utat

Több epizód a Zarándok.ma-ből