237 - Hiteles szerelem
· PT52M55SÖsszefoglaló
A Zártosztály Podcast 237. adásában Isti és Charles az emberi és állati lét furcsa átalakulásait veszik górcső alá. Az európai cickányok téli agycsökkenésétől az Elon Muskot és a SpaceX-et érintő űrkutatási terveken át egészen egy randiapplikációig jutnak, amely a felhasználók…
Röviden
- Műsor
- Zártosztály Podcast
- Megjelenés
- 2026. 02. 23.
- Hossz
- 53 perc
- Témák
- európai cickányok, űrkutatás, randiapplikáció
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Elkezdődött a tavasz viszont >> lát hallottam, hogy nálatok szép izé van, >> szép havazások voltak.
De a Dunán túlon vagy a Dunán innen is? >> Meg a Lajtán túlon is. >> Ühüm.
Édesanyám, ő még teljesen boldog, hogy náluk 3 cm hó esett, és az el is azt el is takarítja azt, aki az, aki odatetted.
Tehát ő csak attól tart, hogy majd délutánra érkezik meg a izé. >> Egyébként nem volt vészes a havazás.
Pont annyi volt, hogy az a repülőgép, amiből éppen jöttem volna haza Németországból, az ne tudjon rendesen időben fölszállni. >> Na hát >> hát figyelj, az a lényeg, nem? >> De végül is így is, úgy is hazaértem, és ennek köszönhetően ma is hallhatják a hangunkat.
Üdvözöljük kedves hallgatóinkat a zártosztály podcast 237. adásában.
Adásunk felvételének napján 2026 február 21-e van.
A mikrofonnál pedig >> Isti >> és Charles.
Sajnos nem sikerültni azt a vendéget, akit szerettem volna, hogy rá is érjen, de majd valamikor máskor.
Ezért most kettesben vagyunk ráadásul.
Valahogy most lelassultak a hírek.
Nem találtam semmi olyan igazán zárt osztályba valót, de amiket hoztam, azokon azért lehet, hogy el tudunk gondolkodni úgy, hogy érdekessé válhasson. >> Akkor filozófáljunk rajta. >> Igen.
És akkor kezdeném is egy nagyon kedves hírrel.
Az európai cickányok méretváltoztatásával kapcsolatban. önméret változtatása.
Képzeld el, a kutatók bemutatták, hogy a eurázsiai közönséges cickány az agyát és a testét is be tudja csökkenteni a tél közelettével, >> mármint a méretét az agyának és a testének a méretét le tudjuk. >> Test Igen, igen, igen. >> Jó.
Pedig a titkány az egy cuki állat.
Tehát >> ilyen kis hosszú hosszú kis orrocskája van izé >> amúgy is apró. azon gondolkodtam, hogy ez nem lehet, hogy egyszerűen csak ilyen hőtágulás. >> Ja, lehet, hogy az volt.
Mondjuk politikusi szempontból ne vigyük el, mert ugye az a agyzsugorítás az azt értjük.
De de ez figyelj, ez egy jó taktika.
Tehát lehet, hogy figyelj, vagy egyszerűen csak izét miniatűrizálja a dolgokat, tehát hogy tudod, integrált áramkör egyre kisebb, haladunk előre, a cickány agymérete is ugye integrálódik.
A cickányok töpörítése a vagy mikrálása. >> Igen, lehet, hogy És lehet, hogy cloud based computingot használ, és azért kell a helyi hardver, azért lehet kisebb. >> Aha.
Egyébként ez tök jó, hogy egy cickányos hír, képzeld, hogy hegeres lenne, mert akkor onnantól mindenféle mutatóeszközre át tudtuk volna vinni ezt a hírt. >> Így van, így van.
Mert egy lelőtted, de pont pont ezek voltak a jegyzeteimben, a fejemben, hiszen már kijegyzettel papírra >> ilyen memóriaárak. >> Ilyen memória árak mellett.
Pont arra gondoltam, hogy most így a választások előtt mennyire jó lehet, hogy politikusok így a tél végével meg tudják növelni a agy agyméretüket és esetleg a testüket. >> Ühüm.
Ühüm. >> Akkor nagyobbnak jelennek meg. meg megbízhatóbbnak.
Ugyanis kimutatták a kutatók, hogy azok a gének, amik a cickányoknál ilyenkor aktiválódnak, benne vannak az emberekben is.
Na most itt picit borul a teóriám, hiszen a bár állítólag a politikus is ember, ezt még nem bizonyították. >> Ühüm.
De azt hallottam, hogy a a hogy a jelenleg hatalmon lévő párt fog egyedül ilyen plakátkampányt folytatni, úgyhogy a villanyoszlopon politikusokat látsz, akkor az csak fideszes lehet. >> Igény volna rá, de de ez csak azért van, mert ugye a média birtoklása segít abban, hogy a megjelenésük növekedjen. >> Ühüm. >> Érdekes módon a hálózaton nincsen akkora jelenlétük. meg fölényük inkább. >> És hát ugye most a politikusokról szerintem ennyi elég. >> Vissza a citkányokról valami kedves állatokra.
Valami ked kedves és szimpatikus állam állatokról beszéljünk.
Például hol vannak a körényes éreid? >> Aha.
De egyébként a cickány az a termés termésben okoz kárt mégis hasznosabb jószág, mint mint sok minden más.
Egyébként ez egy nagyon érdekes kutatás.
Valójában arra lehet még használni, hogy ezzel a metabolizmust lassítsák.
Tehát egy kicsit hasonló hibernáláshoz ez a folyamat.
És például az űrhajónak ez kiváló lehetőség. >> Tehát akkor a nemsokára megjelenő dokumentumfilm a Hellic küldetés című Andynek a a könyve.
A a ebből készült film nemsokára megjelenik, amit nagyon nagyon ajánlok mindenkinek megnézésem.
Ez nagyon jó dokumentumfilm, és kapcsolódik a hírünkhöz, hogy gének által segítenek ilyen hibernációs, állapotba kerülni az űrhajósnak.
Úgyhogy ez az első 10 másodperce körülbelül a filmnek, úgyhogy ennyit el vagy a könyvnek úgy, hogy ennyit el lehet spoilerezni belőle, úgyhogy lehet, hogy ez mégis még jobban alátámasztatja a film dokumentumfilm jellegét, >> és onnantól a következő másodpercekben már cickányra szaladgál. >> Lehet. >> Mindenesetre ez egy nagyon fontos lépés lehetne ennek a kutatásnak a továbbvitele és alkalmazása.
Hát képzeld el, egy 10 kgtót megspórolsz az űrhajós súlyán. >> Na, milyen jó lenne.
Hát az figyelj, minden egyes gram haszontalan teher az hasznos tehernek hagy helyet, mondjuk vizet tud végni, >> vagy lényeges mennyiségű üzemanyagot lehet spórolni.
Ami pedig nem lesz könnyű, hogyha elkezdődik az, amit már a múlt adásunkban is említettünk, a SpaceX holdbázis építésénél, akkor mert ugye napvilágot látod, hogy mask áthelyezi a hangsúlyt a Marsról a Holdra, és egy dolog kimaradt az akkori beszélgetésünkből, méghozzá az, hogy milyen módon tervezi az 1 millió pici műholdjának a fellövését. >> Na, hogy >> ugye mi még abban gondolkodtunk, hogy hogy ez majd a Földről megy ki. >> Ühüm. >> De valójában ő a Holdról szeretné ezeket elküldeni. >> Hát ez egy jó ötlet végülis.
Onnan egy hatot gravitáció >> bizon >> el kell juttatni a lagranspontig megfelelő szögbe, >> és akkor onnantól már csak beleesik a a gravitációs mezőbe. >> Ennyi. >> Na most kell egy gyár a Holdon. szépen megcsinálja. >> Itt már hirtelen értelmet kezd kapni az 1 millió robotja is. >> Hát nyilván.
Hát ezt ott ott az a robotok összerakosgatják a izét és mivel ugye akarnak oda négyét, tehát még az is lehet, hogy remote kontrollal irányítják, amikor olyan van.
Tehát >> ha megakadnak, akkor >> valami megakad, akkor szépen ráremotolnak. >> Egy kicsit Asimov regényekre emlékeztet ez az én én robot ciklusból. >> Ühüm.
De még az elejéről >> igen, igen.
Amikor Zseni ott van a teljesen automatizált bázison, és >> van két felügyelő, aki aki semmi mást nem csinál, csak nézi, hogy minden rendben van-e. >> Ühüm. >> Viszont ott ugye ezt beszéltük, hogy nincs légkör, tehát nagyon nagyon nehéz a kilövés, mert hát h nincs levegő, >> nincs mire támaszkodni.
Igen, >> nincs mire támaszkodni.
Itt viszont sokkal, de sokkal egyszerűbb, mert az 1-ot gravitációhoz elegendő egy többféleképpen lehet fordítani, de az óriás csúzli nekem a kedvenc fordításom erre, amely segítségével kilövik az űrbe.
És emlékszel még arra a >> sling slingshot vagy izét volt volt ez a >> a centrifugális erőben. >> Igen, igen, igen.
Amikor felpörgetik, aztán elküldik. >> Aha.
Na, a holdon nem kell azzal foglalkozniuk, hogy a légellenállást lassítsa.
Nyilván az van alapból adott, majdnem.
Hát figyelj, ez egy jó ötlet mondjuk ez, >> tehát ha ott megpörgeti.
Na most kell azokba a részvényekbe beruházni. >> Ühüm.
Tetszik. >> És javasoljuk, hogy az ártosztálytól senki ne fogadjon el befektetési tanácsokat.
Igen, ezt megbeszéltük adás előtt, hogy mindannyian mind a ketten ilyen befektetési zsenik vagyunk.
Tehát így mi a a tehát inkább nekünk kéne, hogy fizessenek azok a cégek, hogy ne fektessünk az ő részvényeikbe, mert garantált bukáshoz vezet. >> Igen, még ők nem is tudják, de mi már megvettük a részvényeinket.
Igen. >> Na és hát így akkor a fölviszik a robotokat, fölviszik ezt az óriás centrifugát, egy gyárat építenek, ott gyártják le a hát >> a szatiteket, illetve hát természetesen akkor már csípgyártást is ki lehet odahelyezni. >> Igen.
És akkor ott az egy kristályrra húzás is sokkal könnyebb, mert >> nem zavarja gravitáció. >> Gravitáció igen.
Meg ugye úgy van, hogy az indítási tömeg az is úgy úgy alakul, hogy ugye nem négyzetesen növekszik a súlyenergiaarány, hanem köbösen, mert ugye háromdmenzióban vagyunk, tehát ugyanígy köbösen csökken, tehát nagyságrendi legkönnyebb az 1-os gravitációból indítani egy egy eszközt, mint a az egyföldi géről.
Ki kéne számolni a holdnak a spinnyét, hogy az az segít-e esetleg a kilövésbe a ugye az elhagyásban a az egészbe, és akkor >> hogy megfelelő irányba állítsák a centrifugát. >> Így van.
Hogy jó felé állítsák, hogy a a hold forgása még hozzáadódjon. >> Ott meg már elképzelhető az is, hogy azt is ki kell számolni, hogy milyen hatása lesz annak, hogyha ilyen mennyiségű műholdat kilőnek a holdról.
Ez tény, hogy minden egyes földi kilövés lassítja a földet, de nem olyan szinten, hogy hogy ez probléma legyen. >> Hát amíg visszajön, addig nem. >> Ja, végül is ja, de hát ezek is vissza, azok a földre fognak visszajönni.
Ú, a földet gyorsítják, a Holdot meg lassítják.
Így >> kimegy a szinkron, azt lehet fogjuk látni a holdnak a másik oldalát is. >> Sőt, ja, hogy ugye úgy gondolod ez a libáció vagy mi az, amikor így billeg a Hold. >> Ja.
Aha. >> Hogy akkor az így felgyorsul és átbillen a túloldalra? >> Nem, hanem hogy tudod most jelen pillanatban ugyanúgy forog, ugyanannyi akkora sebességgel forog, hogy a a keringési ideje az megegyezik a forgás idejével, ezért mindig az egyik felét mutatja felénk.
Képzeld el, amikor egy picit izé elcsúsznak a naptárak. >> Igen.
És akkor látszik, hogy na nem, a fogyó még ugyanúgy néz ki, csak a fogod látni, hogy hova szálltak le a transformerek, meg a hol vannak a dinós űrnácik. >> Hát a a látni fogod, hogy igazából az egész hold az egy díszlet. >> Vagy Igen, lehet tényleg, amikor befordul úgy, hogy az élel lesz felénk.
És akkor onnantól már csak a látod, hogy a a másik oldalát már kivájták.
Hát vagy látod, hogy az egész csak egy izé, csak egy ilyen lap, >> de lehet, hogy a függetlenség napja volt a a másik ilyen >> Ühüm. >> Ugye az volt, aminek a oldon volt egy bázisa az űr űr lényeknek.
A nem, a kettőbe vagy háromba vagy melyikbe, mert nem tudom a függetlenség napját a a az első részét azt azt szeretem meg láttam.
A második részét talán láttam egyszer, de nem emlékszem arra, hogy ott holdbázis lett volna.
Nem tudom, vagy lehet, hogy csak a Hold mögül jöttek ki. >> A Hold mögül léptek ki a izével, a az űrtből.
Azok a nagy csésze alakú aljak, vagy szószök, vagy >> aljasak. >> Igen. >> Ne politizáljunk megint.
Ami izgalmas még, hogy miért miért is történhetett az most tényleg, hogy a a maszk átállt a Mars a Holdra? >> Hát mert lehet, hogy szereti a sajtot, és úgy tudjuk, sajtból van a Hold.
Hát ja, hogy most már le láttuk, hogy elhízott és le kellett jönnie marsó. >> Ja, lehet.
Ú, ez az igazad van. >> Oké, megvan, megoldottuk.
Hát az állítása szerint ugye félidő alatt odaér a holdra, hiszen körülbelül 20 plusz évet mondtak mondtam most a Mars kolónia alapítására.
A Holdkolia az pedig ezek alapján 10 plusz év alatt lesz meg, amiben a plusz az jelenthet bármit. is. >> Hát nyilván, mint a Adam Drivernek a dokumentumfilmje a 65, ugye az ugye a földön játszódik, csak 65 millió évvel ezelőtt, tehát hogy >> Igen, ez a 10 plusz. >> Ami még felmerült bennem, az az, hogy miért is lehet az, hogy XAI SpaceX közösen hold bázist akar létrehozni, valamint Föld körül. alacsony pályán keringő szatelint rendszereket.
És elgondolkodtam, hogy ezek gyakorlatilag területen kívüliek, ugye, >> tehát nem vonatkoznak rájuk az adatvédelmi törvények.
Hát végül is igen, de az a baj, hogy a a GDPR-ban úgy van, hogy nem hagyhatja el az európai adat az Európa területét, és nem dolgoz hacsak nem viszik viszik el a Szaturnusz holdjára, ami ugye az Európa. >> Az ebben a az érdekes, hogy igen, valóban az az van, hogy európai területen kell lennie, de a de így dupla csavarral azt lehet mondani, hogy igazából nem más országhoz tartozik.
Tehát akár majdnem stimmel is, nem? >> Hát végül is, hát amerikai felhatóságba biztos nem >> nem kerül látvászágba. >> Így van.
Nemzetközi vizeken van. >> Ühüm.
És még Aquaman sem jelentheti be rá az igényét, mert az űrbe van. >> Így van.
Hát hogy csak ki tudja, hogy hány egyéb faj ilyen jön és jelenti be, hogy >> az adatainkra igényt tart, mert értékesíteni akar nekünk valamit. >> Ja. vagy nem tudom, >> vagy minket akar értékesíteni. >> Mostanában lit PG könyveket olvasok, amiben mindegyik úgy úgy kezdődik, hogy valami idegen faj megérkezik a földre, vagy valami ilyesmi hasonló dolog történik.
És hát ezért gondolom, hogy tehát ez ez megint csak egy kicsit triggereli nálam ezeket a dolgokat, hogy a az emberiség hogyan lesz a csavaros, eszű hős segítségével a világbirodalomnak a a súlyos tényezője, és mit tudom én.
Szóval ez ezek ezek jó dolgok, úgyhogy erre szükségünk van.
Úgyhogy mint ezek a dokumentum könyvek is bizonyítják, ezek nagyon fontos részei a világnak.
Na hát az is egy igazán érdekes irány.
Viszont még egy picit visszacsavarodnék az előző adásunkra, amikor említettem, hogy megalapítja a SpaceX a saját rendőrségét. >> Ühüm.
És akkor itt lesz a világrendőrség, a űr a űrrendőrség, vagy >> hát még csak a Starbase-ben kezd kezdik, de ugye mi az, ami még kell az igazságszolgáltatáshoz?
De nem csak rendőrködsz össze-vissza, >> hanem bíráskodsz. >> Bíráskodsz.
Igen. >> De hát ezt már kitalálták.
Ez Judge Dread ott volt. >> Így, így, így.
Hát ha még nem is ott tartanak, de bejelentették az igényük arra, hogy megalapíthassák a saját bíróságukat, amin még ugye nyilván csak ilyen polgári peres ügyeket akarnak meg kisebb incidenseket, ha jól látom, kezelni.
És hát még börtön sincsen, de hát ugye Judge Deadből tudjuk, hogy >> Burtonre nem sok szükség volt. >> Ott nem volt szükség.
Így van. >> Ugye ezért megrongálta a köztulajdon 10 év fogház rálőtt George Judge Dreadre.
És akkor mennyit kapok? 500 év fogságot.
Említett entitások
Témák
- európai cickányok
- űrkutatás
- randiapplikáció
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „237 - Hiteles szerelem”
Miről szól ez az epizód: „237 - Hiteles szerelem”?
A Zártosztály Podcast 237. adásában Isti és Charles az emberi és állati lét furcsa átalakulásait veszik górcső alá. Az európai cickányok téli agycsökkenésétől az Elon Muskot és a SpaceX-et érintő űrkutatási terveken át egészen egy randiapplikációig jutnak, amely a felhasználók… Az epizód a Zártosztály Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 23..
Milyen témákat érint ez az epizód: „237 - Hiteles szerelem”?
Fő témái: európai cickányok, űrkutatás, randiapplikáció.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „237 - Hiteles szerelem”?
Megjelenés: 2026. 02. 23.. Hossz: 53 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/zartosztaly-podcast/zartosztaly-podcast-237-hiteles-szerelem
Több epizód a Zártosztály Podcast-ből
- Negyed-ezer
- Amíg te alszol...
A Zártosztály Podcast ezen epizódja a technológia sötét oldalát járja körül. Szó esik a kormány és fékpedál nélküli Tesla robottaxikról, az Amazon gázerőműveiről és Bill Gates vil…
- Szobrot Musknak!
A Zártosztály Podcast 255. adásában a srácok visszanyúlnak a kezdetekhez, felidézve a Cyber Truck Invázió és a Yulu örökségét. Górcső alá veszik a drónos csomagkiszállítás problém…
- Ég az OpenAI
A Zártosztály Podcast 247. epizódja a Zencastr búcsúztatásával kezdődik, miközben a stáb egy új munkafolyamatot tesztel. Az adás témái között szerepelnek a kukoricás ételszínezéke…
- Támad az AI lézer!
A Zártosztály Podcast ezen adásában a technológia legújabb és legabszurdabb fejleményeit vették górcső alá. Szó esett az OpenAI új modelljének adatkezelési gyakorlatáról és a Hugg…
- Kirúgás a szélsőjobbon
Ebben a Zártosztály Podcast epizódban Iszti és Charles a techvilág aktuális híreit tárgyalják. Szó esik Donald Trump aranyozott telefonjáról és a hozzá kapcsolódó, Kínából származ…
- Tokenománia
A Zártosztály Podcast e heti adásában a technológiai világ aktuális trendjeit és ígéreteit veszik górcső alá Isty és Charles. Megvizsgálják Elon Musk legújabb vállalkozásait, közt…
- Legjobb új termékek
A Zártosztály Podcast 243. adásában a technológiai újítások és sportesemények abszurditásait veszik górcső alá a műsorvezetők. Megemlítik a Google kereső új AI-áttekintését, a Duc…
- Zártosztály - 242 - A bíróságon lejátsszuk!
A Zártosztály Podcast 242. adásában a beszélgetés a sportórák és a digitális élet túlzott figyelmével indul, majd a politikai hírek követik. A műsorvezetők kitérnek Elon Musk Open…
- Zártosztály - 241 - Rendszer választás
Ebben az epizódban Charles betöltötte az 50. életévét, ami apropóul szolgált a technológiai témák megvitatásához. A beszélgetés érinti a digitális oktatás jövőjét, ahol az AI segí…