1001 ötlet

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”

· PT46M16S

Összefoglaló

Sánta Levente, a Backstage Production vezetője mesél a koncertszervezés kihívásairól és sikereiről, beleértve rangos előadók turnéinak bonyolítását. Elmondja tapasztalatait a romániai és kolozsvári piacról, valamint arról, mi szükséges ahhoz, hogy olyan világsztárokat hozzanak a…

Röviden

Műsor
1001 ötlet
Megjelenés
2024. 02. 05.
Hossz
46 perc

Ebben az epizódban

Első koncertjét még egyetemista korában szervezte, azóta nem tud elszakadni a színpad közelségéből, folyamatosan szervez, sokat épít eddigi tapasztalataira, tanul a hibáiból és soha nem kísérletez.

Sánta Levente volt a vendégünk.

Olyan előadók koncertjeit bonyolította már csapatával, mint Sting vagy éppen a Deep Purple.

De az általuk szervezett, a 80-as–90-es évek nosztalgiájára építő bulik is népszerűek.

Sánta Levente első koncertjét még egyetemistaként szervezte, azóta rengeteget tapasztalt, többek között a Kolozsvári Magyar Napok fesztiváligazgatójaként is.

Jelenleg a Backstage Production vezetőjeként tízezreknek szervez koncerteket.

Lépést tud-e tartani a romániai és ezen belül a kolozsvári koncertszervezői piac a nemzetközivel?

Mi az, ami már az első, általa szervezett koncerten megfogta ebben a szakmában?

Minek kellene teljesülnie ahhoz, hogy Kolozsváron mondjuk Ed Sheeran vagy Adele koncertet lehessen szervezni?

A piac igényei vagy az infrastrukturális tényezők befolyásolják jobban a koncertszervezői lehetőségeket?

Többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk Sánta Leventével, a Backstage Production vezetőjével.

Említett entitások

Szervezetek, cégek

  • Backstage Production

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka””

Miről szól ez az epizód: „„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka””?

Sánta Levente, a Backstage Production vezetője mesél a koncertszervezés kihívásairól és sikereiről, beleértve rangos előadók turnéinak bonyolítását. Elmondja tapasztalatait a romániai és kolozsvári piacról, valamint arról, mi szükséges ahhoz, hogy olyan világsztárokat hozzanak a… Az epizód a 1001 ötlet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 02. 05..

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka””?

Megjelenés: 2024. 02. 05.. Hossz: 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/1001-otlet/ami-egy-vagy-ket-ora-alatt-lejar-azt-megelozi-sokszor-hat-honap-munka-24241285

Több epizód a 1001 ötlet-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból