1001 ötlet

Minden kezdeményezésnek megvan a támogatója. Csak tudni kell megtalálni őket

· PT46M38S

Összefoglaló

Szoták Mitzi, a Fundraising Lab alapítója interjúban az adománygyűjtésről, a közösségi finanszírozásról, a civil szervezetek támogatásáról, valamint az állam és az egyén felelősségéről beszél. Kifejti, hogyan lehet hatékonyan adományt szervezni, és cáfolja az adománygyűjtéssel…

Röviden

Műsor
1001 ötlet
Megjelenés
2024. 10. 14.
Hossz
47 perc
Témák
adománygyűjtés, közösségi finanszírozás, civil szervezetek támogatása

Ebben az epizódban

Mit jelent az adományszervezés?

És hogyan lehet leépíteni azt a tévhitet, hogy ha valaki adományokra építi szervezetének a működését, annak folyamatosan kéregetnie kell?

Mi a különbség az adomány és a közösségi finanszírozás között?

A Fundraising Lab két éve működik, adományszervezés területén adnak tanácsokat civil szervezeteknek, egyesületeknek és alapítványoknak.

De a két alapító munkássága már jóval korábbra tehető, fiatal koruk óta tevékenykednek különböző közösségekben, és a fundraising területén is több éves tapasztalatra tettek már szert.

Ezt a tudást szeretnék másoknak is átadni, mert az adományszervezést is lehet hatékonyan és szakszerűen végezni.

Először azt mondtuk volna, hogy civil szervezetek képviselőinek ajánljuk a mai 1001 ötletet, de az igazság az, hogy bárki számára hasznos lehet, aki szeretne tevékenyen részt venni közösségeink alakításában.

Szoták Mitzivel, a Fundraising Lab egyik alapítójával a gyakorlati tanácsok mellett, arról is beszélgettünk, hogy: hol a határ az állam és az egyén felelőssége között; miért fontos az erős civil szféra; hogyan lehet megtalálni és megtartani a potenciális adományozókat?

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Szoták Mitzi

Szervezetek, cégek

  • Fundraising Lab

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Minden kezdeményezésnek megvan a támogatója. Csak tudni kell megtalálni őket”

Miről szól ez az epizód: „Minden kezdeményezésnek megvan a támogatója. Csak tudni kell megtalálni őket”?

Szoták Mitzi, a Fundraising Lab alapítója interjúban az adománygyűjtésről, a közösségi finanszírozásról, a civil szervezetek támogatásáról, valamint az állam és az egyén felelősségéről beszél. Kifejti, hogyan lehet hatékonyan adományt szervezni, és cáfolja az adománygyűjtéssel… Az epizód a 1001 ötlet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 14..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Minden kezdeményezésnek megvan a támogatója. Csak tudni kell megtalálni őket”?

Fő témái: adománygyűjtés, közösségi finanszírozás, civil szervezetek támogatása.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Minden kezdeményezésnek megvan a támogatója. Csak tudni kell megtalálni őket”?

Megjelenés: 2024. 10. 14.. Hossz: 47 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/1001-otlet/minden-kezdemenyezesnek-megvan-a-tamogatoja-csak-tudni-kell-megtalalni-oket-39ff7c20

Több epizód a 1001 ötlet-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból