1001 ötlet

Tanácsok és tévhitek: hány éves kortól és hogyan érdemes elkezdeni a fogtisztítást

· PT50M6S

Összefoglaló

Dr. Hajdú László Imre, a Kolozsvári Fogvédők alapítója, a hiányzó romániai fogászati egészségnevelő programra reagálva nyújt gyakorlati információkat a gyermekek fogápolásáról, hangsúlyozva a korai és megfelelő fogtisztítás fontosságát a fogszuvasodás és fogágybetegségek…

Röviden

Műsor
1001 ötlet
Megjelenés
2022. 09. 19.
Hossz
50 perc
Témák
fogtisztítás, fogszuvasodás, fogágybetegségek

Ebben az epizódban

A megelőző orvoslás hívei a Kolozsvári Fogvédők, akik a megfelelő szájhigiénia kialakításában és fenntartásában nyújtanak gyakorlati információkat.

Hajdú László Imre konzerváló fogász szakorvossal beszélgettünk.

Romániában nincs sem civil sem minisztériumi kezdeményezésű fogászati egészségnevelő program, erre reagál a Kolozsvári Fogvédők csapata.

Hajdú László Imre konzerváló fogász szakorvos, a Kolozsvári Fogvédők alapítója szerint: a 2020-as években Romániában is felnőhet úgy egy gyermek, hogy egyetlen foga sem romlik el, illetve nem kötelező módon lesz fiatal felnőtt korára fogágybeteg.

Ehhez azonban időben elkezdett és megfelelő fogápolásra van szükség.

Blogjukon és az általuk szervezett különböző eseményeken ehhez nyújtanak gyakorlati tudást, információkat.

Mikor kell elkezdeni egy gyerek fogtisztítását?

Milyen fogkrémet, fogkefét használjunk?

Miért érdemes a tejfogakra is odafigyelni?

Kristály Bea Képek: a Kolozsvári Fogvédők Facebook oldala

Említett entitások

Témák

  • fogtisztítás
  • fogszuvasodás
  • fogágybetegségek

Szervezetek, cégek

  • Kolozsvári Fogvédők

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tanácsok és tévhitek: hány éves kortól és hogyan érdemes elkezdeni a fogtisztítást”

Miről szól ez az epizód: „Tanácsok és tévhitek: hány éves kortól és hogyan érdemes elkezdeni a fogtisztítást”?

Dr. Hajdú László Imre, a Kolozsvári Fogvédők alapítója, a hiányzó romániai fogászati egészségnevelő programra reagálva nyújt gyakorlati információkat a gyermekek fogápolásáról, hangsúlyozva a korai és megfelelő fogtisztítás fontosságát a fogszuvasodás és fogágybetegségek… Az epizód a 1001 ötlet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 09. 19..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Tanácsok és tévhitek: hány éves kortól és hogyan érdemes elkezdeni a fogtisztítást”?

Fő témái: fogtisztítás, fogszuvasodás, fogágybetegségek.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tanácsok és tévhitek: hány éves kortól és hogyan érdemes elkezdeni a fogtisztítást”?

Megjelenés: 2022. 09. 19.. Hossz: 50 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/1001-otlet/tanacsok-es-tevhitek-hany-eves-kortol-es-hogyan-erdemes-elkezdeni-a-fogtisztitas-83aaefcb

Több epizód a 1001 ötlet-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból