2020 Filmodüsszeia

Az utolsó éjszaka Sohóban

· PT48M23S

Összefoglaló

A 2020 Filmodüsszeia podcast legénysége elemzi az Utolsó éjszaka a Sohóban című filmet. A Sandy nevű főhősnő történetét feldolgozó alkotás thriller, horror-dráma és musical elemeket vonultat fel, miközben a múlt és jelen között ingázik.

Röviden

Műsor
2020 Filmodüsszeia
Megjelenés
2021. 12. 13.
Hossz
48 perc
Témák
thriller, horror-drama, musical

Ebben az epizódban

Két egymással ellentétes megvilágításban, véleményezve teszi mérlegre az Utolsó éjszaka a Sohóban című filmet a 2020 Filmodüsszeia legénysége.

A thriller, horror-dráma, sőt musical kategóriaelemeket felvonultató angol produkció számos ponton idéz korábbi filmklasszikusokat, így többek között Roman Polanski Iszonyat, illetve A lakó című alkotását.

A történet főhőse Sandy, a divat iparágba be- és feltörni szándékozó fruska, aki egyéni, bár kissé kezdetleges ruhakreációival csak azt éri el első körben, hogy a suliban, ahol divatot oktatnak neki, kiközösítik társai.

Ezért fogja magát és külön vonul, s kibérel egy ódon, több szempontból is előnytelennek tűnő szobácskát a Sohóban.

Főbérlője a jobb napokat látott Miss Collins a múltba révedő, rigolyás idős hölgy, de Sandyt ez sem tántorítja el.

Éjszakánként átváltozik, hogy a legendás negyed hatvanas évekbeli mulatójában énekes, táncos, majd később elsőrangú kurtizán legyen.

A történet tovább bonyolódik, amikor Sandy – aki nappal a jelenben, éjszaka a 60-as évek miliőjében él – rájön, hogy a körülötte lévő figurák egy bonyolult gyilkosságsorozat szereplői.

Már csak azt kell kiderítenie, hogy mi a valóság és hogy ki a főgonosz, kegyetlen gyilkos…

Említett entitások

Témák

Szervezetek, cégek

  • 2020 Filmodüsszeia

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az utolsó éjszaka Sohóban”

Miről szól ez az epizód: „Az utolsó éjszaka Sohóban”?

A 2020 Filmodüsszeia podcast legénysége elemzi az Utolsó éjszaka a Sohóban című filmet. A Sandy nevű főhősnő történetét feldolgozó alkotás thriller, horror-dráma és musical elemeket vonultat fel, miközben a múlt és jelen között ingázik. Az epizód a 2020 Filmodüsszeia című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 12. 13..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Az utolsó éjszaka Sohóban”?

Fő témái: thriller, horror-drama, musical.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az utolsó éjszaka Sohóban”?

Megjelenés: 2021. 12. 13.. Hossz: 48 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/2020-filmodusszeia/az-utolso-ejszaka-sohoban

Több epizód a 2020 Filmodüsszeia-ből

  • Kutya Csillagkép (2026) Kibeszélő

    A 2020 Filmodüsszeia Podcast vendégei, Gézy Dávid, Sós Zoltán és Horváth Gábor, Ridley Scott 2026-os Kutyacsillagkép című filmjét vitatják meg. A posztapokaliptikus történetben az…

  • Spider-Man Brand New Day (2026)

    A 2020 Filmodüsszeia Podcast e heti adásában Géczy Dávid, Sós Zoltán és Veres Gergely a 2026-os Spider-Man: Brand New Day című filmről cserélnek eszmét. A beszélgetés kitér a film…

  • Az Oak Street vége (2026) kibeszélő
  • Dante kezében (2025, NETFLIX )kibeszélő

    Géczy Dávid és Törpényi Olivér a 2020 Filmodüsszeia podcast legújabb adásában Julian Schnabel Dante kezében című filmjét vitatják meg. Az epizód azt vizsgálja, hogy megérte-e elké…

  • Odüsszeia kibeszélő

    Géczy Dávid és Sós Zoltán a 2026-os Christopher Nolan-féle Odüsszeia filmet elemzik. Megvizsgálják, hogyan tér el a film az eredeti eposztól, miért működőképes Nolan megközelítése…

  • Nincs más választás (No Other Choice, 2025) kibeszélő

    Géczy Dávid és Törpényi Olivér beszélget a 2025-ös Nincs más választás című filmről, amely Park Chan-wook legújabb rendezése. Az epizód kitér a film műfaji sajátosságaira, társada…

  • Nürnberg (2025) kibeszélő

    Varga Bence és Törpényi Olivér a 2020 Filmodüsszeia legújabb epizódjában James Vanderbilt Nürnberg című filmjét elemzi. A beszélgetés során a film témáját, a nürnbergi per feldolg…

  • Tánc a sivatagban (Sirat, 2025) kibeszélő

    Géczy Dávid és Törpényi Olivér Oliver Laxe Tánc a sivatagban (Sirat, 2025) című filmjét elemzi a 2020 Filmodüsszeia adásában. A beszélgetés során a film alkotói kvalitásait vizsgá…

  • Pluribus Kibeszélő

    Schmidt András és Törpényi Olivér a 2020 Filmodüsszeia podcastban Vince Gilligan új, az Apple TV-n elérhető sorozatát elemzik.

  • The Studio

    A 2020 Filmodüsszeia podcast ezen epizódjában Géczy Dávid és Varga Bence a stúdiók témakörét járják körül.

Hasonló epizódok más magyar podcastokból