10 évvel a halála után jelenik meg Márquez új könyve, amit nem is akart kiadni
· PT45M48SÖsszefoglaló
Gabriel García Márquez posztumusz regénye, a Találkozunk augusztusban, melyet a szerző nem akart kiadatni, megjelent. Kutasy Mercédesz és Soltész Béla az ELTE spanyoltanszékéről és társadalomtudományi karáról beszélgettek Márquez életművéről és az új könyvről.
Röviden
- Műsor
- 444 podcastek
- Megjelenés
- 2024. 03. 14.
- Hossz
- 46 perc
- Szereplők, említett nevek
- Soltész Béla, Bede Márton, Ruff Bálint
- Témák
- posztumusz regény, márquez életmű
Ebben az epizódban
Az év legnagyobb érdeklődéssel és leghevesebb vitákkal kísért világirodalmi eseménye lett a Találkozunk augusztusban megjelenése.
Ez a 2014-ben meghalt Gabriel García Márquez alighanem utolsó regénye, amit szerzője nem tartott elég jónak, és nem akart volna kiadatni, de a fiai most máshogy döntöttek.
Mivel a világpremierrel egy időben a kisregény Magyarországon is megjelent Scholz László fordításában, adta magát, hogy Márquez életművével és a Találkozunk augusztusbannal foglalkozzunk a Nem rossz könyvek új részében.
Vendégünk Kutasy Mercédesz, az ELTE spanyoltanszékének oktatója, műfordító, és Soltész Béla, az ELTE társadalomtudományi karának oktatója, három dél-amerikai utazós könyv szerzője.
A tartalomból: 00.00 Könyvek, amiket mostanában olvastunk: Jens Liljestrand - Ha minden véget ér is és Mohsin Hamid - Az utolsó fehér ember 4.45 Anna új podcastja: Ezt senki nem mondta! 6.10 És két kapcsolódó regény: Maria Navarro Skaranger - Emily forever , Kjersti Annesdatter Skomsvold - A gyerek 10.10 Ma témánk: Márquez életműve és az utolsó regénye.
Vendégünk Kutasy Mercédesz és Soltész Béla.
Rögtön az első kérdés: kinek mi az első személyes emléke Márquez szövegeiről? 13.10 Mit tudott Márquez, amitől ekkora alakja lehetett a világirodalomnak?
És kik voltak az előképei a dél-amerikai irodalomban? 14.40 Miért rázza ki a hideg az irodalmárokat a mágikus realizmus kifejezés hallatán? 18.10 Márquez nyelve és Székács Vera magyar fordításai.
Hogy milyen lehetett a hetvenes évek végén Márquezt fordítani?
Rettenetes. 21.40 A kolumbiai spanyol nyelvben külön kifejezés van a máruqezi abszurdra 22.50 Milyen volt Aracatacában, ahol Márquez született, és amiről a Száz év magány helyszínét mintázta? 28.00 Az új regény, a Találkozunk augusztusban .
Hiba vagy jó hír, hogy megjelent?
A könyv megjelenésének sztorija érdekesebb lehet, mint maga a kisregény 35.40 És még netflixes sorozat is jöhet a Száz év magányból 37.20 Honnan érezni azonnal, hogy egy mondatot Márquez írt? 41.20 Aki most olvasna először Márquezt, mivel kezdjen?
És mit olvassunk még dél-amerikai szerzőktől?
Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban !
Addig is további könyves tartalmakért
Említett entitások
Témák
- posztumusz regény
- márquez életmű
Személyek
Szervezetek, cégek
- ELTE
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „10 évvel a halála után jelenik meg Márquez új könyve, amit nem is akart kiadni”
Miről szól ez az epizód: „10 évvel a halála után jelenik meg Márquez új könyve, amit nem is akart kiadni”?
Gabriel García Márquez posztumusz regénye, a Találkozunk augusztusban, melyet a szerző nem akart kiadatni, megjelent. Kutasy Mercédesz és Soltész Béla az ELTE spanyoltanszékéről és társadalomtudományi karáról beszélgettek Márquez életművéről és az új könyvről. Az epizód a 444 podcastek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 03. 14..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „10 évvel a halála után jelenik meg Márquez új könyve, amit nem is akart kiadni”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Soltész Béla, Bede Márton, Ruff Bálint.
Milyen témákat érint ez az epizód: „10 évvel a halála után jelenik meg Márquez új könyve, amit nem is akart kiadni”?
Fő témái: posztumusz regény, márquez életmű.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „10 évvel a halála után jelenik meg Márquez új könyve, amit nem is akart kiadni”?
Megjelenés: 2024. 03. 14.. Hossz: 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/444-podcastek/10-evvel-a-halala-utan-jelenik-meg-marquez-uj-konyve-amit-nem-is-akart-kiadni
Több epizód a 444 podcastek-ből
- Belső infókat szereztük Orbán Gáspár szerepéről a csádi misszióban
A 444 podcast legújabb epizódja a magyar katonák közel-afrikai csádi missziójának hátterét és a magyar kormány 16 évvel ezelőtti kísérleteit vizsgálja. Az epizódban Takács Lili ve…
- Borízű LIVE #286: Fideszes gyerekfestők az SZDSZ időkerekében [rövid verzió]
A "Borízű LIVE" podcast e heti adása Leslie Mandoki kalandjait, Jellinek Dániel NER-hez való viszonyát, és politikai álneveket tárgyal. Szó esik Fideszes gyerekek festményeiről, k…
- Tyúkól#69 – Egyhelyben toporognak a nőügyek, kormányváltás ide vagy oda
A műsorban Hajnal Edina, a Mindennapi Feminizmusom alapítója beszélget a nőügyekkel kapcsolatos kormányzati teendőkről és az erőszak elleni fellépés állami felelősségéről. Az adás…
- Bemutatjuk a Tisza belső konfliktusát, ami máig hat a pártra
A Helyzet visszatér a 444 podcastcsatornájára. A Kötcsén zajló eseményekről és Magyar Péter kampányeseményeihez való igazodásáról számolnak be. A Tisza Párt belső erőviszonyait és…
- Borízű hang #285: Könyves Kálmán fentaniltapasza, Jegenye utca a damaszkuszi úton, Fásy az erdőben [rövid verzió]
Az epizód Könyves Kálmán fentaniltapaszával és a magyar drogkrízissel foglalkozik. Szó esik egy bolgár fentanillabbról, Mandoki Laci damaszkuszi útjáról és a Mandoki Soulmates egy…
- Ízlésrendőrség biztos nem leszünk – Nagy Ervin és Petrányi Viktória a 444-nek
Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár és Petrányi Viktória filmügyi miniszteri biztos a 444 podcastjában. Nagy Ervin a kormányzati munkáról és az "abszolút filmszínház" jelens…
- Borízű hang #284: Moldova vagy Orbán Gáspár? Szélsőligetista keselyűzés fagylalttal [rövid verzió]
A 444 podcast legfrissebb adása Moldova György vagy Orbán Gáspár fiú-e a legkártékonyabb, és kik szítják a radikális baloldaliság izzását. Az epizód kitér Csádra, Orbán Gáspár kal…
- Dohánygyárˇ#13 – Újratervezett költségvetés, hatalmas lyukak a Nagy Márton-hagyatékban
Az adásban Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője segít eligazodni a módosított 2023-as költségvetésben. Kitérnek az eredeti tervekhez képest jelentős hiányra, az évközi…
- Tyúkól#68 - Akiknek nincs hangjuk: mit jelent a hajléktalan nők számára az a szó, hogy biztonság?
A 444 podcastek Tyúkól adásának 68. epizódjában a hajléktalan nők biztonságérzetét vizsgálják a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Beszélő képek proje…
- Borízű hang #283: Lányok, láttatok már kokainozó majmot? [rövid verzió]
Az adásban a kanadai életérzés különböző aspektusait járják körül, többek között a vadkempingezést luxuslakóautóban, a szivárványos piknikeket Vancouverben, és a felfújható világo…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Az irodalmi megszólalás (is) politikai gesztus – Beszélgetés Fehér Renátóval — Belépési küszöb
Fehér Renátó költő az irodalom és politika kapcsolatáról, a rendszerváltás eszmetörténetéről, valamint a baloldali gondolatok nyilvánosságban való megjelenéséről beszélget. Szó es…