90.9 Jazzy rádió - Márkamonitor

Báldy Péter, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Jogi Továbbképző Intézetének az igazgató-helyettese

· PT32M12S

Összefoglaló

Báldy Péter, az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének igazgató-helyettese az AI Act, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos rendelet elfogadásáról, annak hatásairól, az adatvédelemről és a GDPR alkalmazásáról beszél.

Röviden

Műsor
90.9 Jazzy rádió - Márkamonitor
Megjelenés
2023. 08. 31.
Hossz
32 perc
Szereplők, említett nevek
Báldy Péter, Szakács László
Témák
ai act, mesterséges intelligencia, adatvédelem, gdpr

Ebben az epizódban

Az AI Act, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos rendelet tárgyalása júliusban történt az Európai Parlamentben, a megszavazott szöveget augusztusban tették közzé.

A mai műsorban először azt beszéljük meg, sikerült-e végre tisztázni az alapokat, van-e végre elfogadott definíció erre a sokak által használt, de nagyon sokféleképen értelmezett technológiára.

A képviselők több ezer módosítási javaslatot nyújtottak be, több száz át is ment a bizottsági előkészítésen.

Mi az irány, mi mindent akartak megváltoztatni a képviselők?

Mennyiben más az új szabályozás, mint az előző volt?

Miben különbözik az USA-ban és Kínában érvényes törvényektől?

Nagyobb biztonságot vagy csak versenyhátrányt hoz az európai cégeknek?

Az AI Act kapcsán beszélünk az adatvédelemről.

Éppen 5 éves a GDPR, áttekintjük annak a gyakorlati alkalmazását.

Végül, de nem utolsó sorban szóba kerül a Mesterséges intelligencia a gyakorlatban konferencia is, ahol Péter előadó lesz.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Báldy Péter, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Jogi Továbbképző Intézetének az igazgató-helyettese”

Miről szól ez az epizód: „Báldy Péter, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Jogi Továbbképző Intézetének az igazgató-helyettese”?

Báldy Péter, az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének igazgató-helyettese az AI Act, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos rendelet elfogadásáról, annak hatásairól, az adatvédelemről és a GDPR alkalmazásáról beszél. Az epizód a 90.9 Jazzy rádió - Márkamonitor című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 08. 31..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Báldy Péter, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Jogi Továbbképző Intézetének az igazgató-helyettese”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Báldy Péter, Szakács László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Báldy Péter, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Jogi Továbbképző Intézetének az igazgató-helyettese”?

Fő témái: ai act, mesterséges intelligencia, adatvédelem, gdpr.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Báldy Péter, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Jogi Továbbképző Intézetének az igazgató-helyettese”?

Megjelenés: 2023. 08. 31.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/90-9-jazzy-radio-markamonitor/baldy-peter-az-elte-allam-es-jogtudomanyi-kar-jogi-tovabbkepzo-intezetenek-az-ig-45424f5b

Több epizód a 90.9 Jazzy rádió - Márkamonitor-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból