A legjobbakkal kössetek barátságot
Ruandai misszió, avagy Muzungu Afrikában – Beszélgetés Tóth Szabolccsal Ruandai misszió, avagy Muzungu Afrikában – Beszélgetés Tóth Szabolccsal
· PT1H49M29SÖsszefoglaló
Tóth Szabolcs mesél ruandai önkéntes missziójáról, ahol Posta Laurával karöltve hátrányos helyzetű fiatalok oktatásával foglalkoztak. A beszélgetés során kiderül, hogyan próbáltak öt hét alatt zenei tudást és sportélményeket adni olyan gyerekeknek, akik komoly nélkülözésben…
Röviden
- Műsor
- A legjobbakkal kössetek barátságot
- Megjelenés
- 2026. 10. 26.
- Hossz
- 1 óra 49 perc
- Témák
- ruanda, zeneoktatás, önkéntesség, mélyszegénység
Ebben az epizódban
“Megérkeztünk a régi fővárosba, Nyanzába, hogy közel ötven, 12 és 21 év közötti fiatalnak angolt és zenét tanítsunk, valamint sportfoglalkozásokat tartsunk. Mindannyian a környező falvakból jönnek. Frank, Christine és Violette két órát gyalogol ide és aztán haza is.
Jaques közelebb lakik. Ő csak másfél órát sétál/fut a zeneórára, vagy az edzésre. Christine az első nap félrehívott, hogy elnézést kérjen, ha késik, de az ő feladata, hogy vizet hozzon a közkútról a családnak, ami nem mindig egyszerű feladat.
A feladat egyszerű: öt hét alatt olyan szintre kell felhozni őket gitáron ÉS zongorán, hogy zenészként munkát kapjanak a helyi templomban. Azaz életpályaváltás és a jövőbeni megélhetés megalapozása pár hét alatt.
Mindezt zenei előképzettség és hangszerek nélkül. Ráadásul csak négy nap a tanítás, mert minden péntek a testedzésé, hisz mégiscsak az Olimpiai Csapat nyári ifjúsági táborában vagyunk! Kitettem egy Tom Cruise képet a szoba falára és elkezdtem a Mission Impossible-t…” Így kezdődött Tóth Szabolcs és Posta Laura kalandja Ruandában, ahol mélyszegénységben élő gyerekekkel foglalkoztak.
Az első részben Tóth Szabolccsal, a következőben pedig Posta Laurával beszélget Varjasi Géza. Részlet az adásból: “Megnéztük, hogy hány darab van a pilóta kekszből, és kiderült, hogy van 40 gyerekünk, és van 36 darab pilóta keksz.
Mit csináljunk, mit csináljunk? Megkérdeztük Divinét, az ottani alapítvány egyik vezetőjét, hogy mit javasol, és azt mondta, hogy kérdezzük meg a gyerekeket. Ez megint olyan volt, hogy ó, hát tényleg!
De Ruandában nem úgy kérdezzük ám meg a gyerekeket, hogy „Hahó gyerekek! 40-en vagytok, 36 süti van Magyarországról!” Hanem így: Gyerekek, mesélek nektek a halászról, akinek hat gyereke volt, és egy nap, mikor visszajött a tengerről, akkor csak öt halat fogott.
Volt egy történet, és akkor mit csináljanak? Ő is a gyerekeihez fordult, – és akkor ti vagytok most azok a gyerekek – megkérdezte, mit csináljanak a halakkal, és a gyerekek megegyeztek, hogy inkább felezzék el a halakat, és mindenki kapjon egy fél halat, és inkább maradjon, mintsem hogy kapjanak egy egészet, és legyen egy valaki, aki esetleg éhezik.
Így a gyerekek döntötték el, hogy mindenki csak egy félpilóta kekszet kapjon, … … és utána ment tovább, negyedelés… Ez megint egy nagyon nagy tanítás volt, hogy a közösséghez kell fordulni, és a közösség az sokkal bölcsebb és még akkor is jobb a döntése a közösség szempontjából, hogyha nem tudom, statisztikailag nem a leghelyesebb a döntés. Érzelmileg az a leghelyesebb döntés, amit közösen hoznak.”
Említett entitások
Témák
- ruanda
- zeneoktatás
- önkéntesség
- mélyszegénység
Személyek
- Tóth Szabolcs
Szervezetek, cégek
- Olimpiai Csapat
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ruandai misszió, avagy Muzungu Afrikában – Beszélgetés Tóth Szabolccsal Ruandai misszió, avagy Muzungu Afrikában – Beszélgetés Tóth Szabolccsal”
Miről szól ez az epizód: „Ruandai misszió, avagy Muzungu Afrikában – Beszélgetés Tóth Szabolccsal Ruandai misszió, avagy Muzungu Afrikában – Beszélgetés Tóth Szabolccsal”?
Tóth Szabolcs mesél ruandai önkéntes missziójáról, ahol Posta Laurával karöltve hátrányos helyzetű fiatalok oktatásával foglalkoztak. A beszélgetés során kiderül, hogyan próbáltak öt hét alatt zenei tudást és sportélményeket adni olyan gyerekeknek, akik komoly nélkülözésben… Az epizód a A legjobbakkal kössetek barátságot című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 10. 26..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Ruandai misszió, avagy Muzungu Afrikában – Beszélgetés Tóth Szabolccsal Ruandai misszió, avagy Muzungu Afrikában – Beszélgetés Tóth Szabolccsal”?
Fő témái: ruanda, zeneoktatás, önkéntesség, mélyszegénység.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ruandai misszió, avagy Muzungu Afrikában – Beszélgetés Tóth Szabolccsal Ruandai misszió, avagy Muzungu Afrikában – Beszélgetés Tóth Szabolccsal”?
Megjelenés: 2026. 10. 26.. Hossz: 1 óra 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/a-legjobbakkal-kossetek-baratsagot/ruandai-misszio-avagy-muzungu-afrikaban-beszelgetes-toth-szabolccsal-ruandai-mis-de20e245
Több epizód a A legjobbakkal kössetek barátságot-ből
- Természet, tudomány és a buddhizmus Whitehead szemüvegén keresztül – Beszélgetés Karsai Gáborral
A beszélgetés során Karsai Gábor filozófus, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola rektora mutatja be Alfred North Whitehead filozófiai munkásságát. A vendég kifejti, hogyan viszonyul Wh…
- Önreflexió a deinoszi lét határhelyzeteiben – Krisztin Fruzsinával Keszi Csaba beszélbet (2026) – Szakdolgozatok A Tan Kapuján
A Szakdolgozatok A Tan Kapuján sorozatban Keszi Csaba beszélget Krisztin Fruzsinával, akinek Önreflexió a deinoszi lét határhelyzeteiben című dolgozata elnyerte a Fehér Judit díja…
- A fotográfia találkozása a meditációval – Várszegi Józseffel Zeke Anna Inez beszélget
Zeke Anna Inez beszélget Várszegi Józseffel, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola egykori hallgatójával a fotográfia és a meditáció kapcsolatáról. A beszélgetés során megvizsgálják, mi…
- Jóga és sámánizmus – Beszélgetés Szűcs Gábor Gauranga Das-szal a világ ősi spirituális hagyományairól
A beszélgetésben Szűcs Gábor Gauranga Das osztja meg tapasztalatait különféle ősi spirituális hagyományokról, mint például a jóga különböző ágairól, az ájurvédáról és a sámánizmus…
- A Tan Kapuja Buddhista Egyház alapítóinak beszélgetése az Egyház létrejöttéről – Dharmanap a Tan Kapuján
A Tan Kapuja Buddhista Egyház és Főiskola alapításának 35. évfordulója alkalmából rendezett Dharmanapon a három alapító – Mireisz László, Dobosy Antal és Tenigl-Takács László – el…
- Ruandai misszió, avagy Muzungu Afrikában 2. rész. Beszélgetés Posta Laurával
A beszélgetésben Posta Laura mesél ruandai missziós tapasztalatairól, folytatva a Muzungu Afrikában című sorozatot. A vendég betekintést enged az afrikai élet kihívásaiba és a mis…
- Beszélgetés Tenger George védikus asztrológussal – Riporter Varjasi Géza
Varjasi Géza beszélget Tenger George védikus asztrológussal. A beszélgetés során betekintést nyerhetünk a védikus asztrológia világába és annak sajátosságaiba. A riporter kérdései…
- Megszelidíteni a tudatot – beszélgetés Szaladják „Taikyo” Istvánnal a meditációról 2. rész
A meditáció jelentőségét és az önismereti technikák évezredes fontosságát járják körül a beszélgetés második részében. A vendég, Szaladják „Taikyo” István, a One Drop Zen budapest…
- Megszelidíteni a tudatot – beszélgetés Szaladják Istvánnal a meditációról 2. rész
Miért fontos egyáltalán a meditáció? Mi tartja fenn az emberiség egy vékony rétegének töretlenül az érdeklődését évezredek óta egy önismereti technika? Melyek azok az akadályok, a…
- Filozófia és buddhizmus az egzisztencializmus tükrében – Bialkó László Gergővel Keszi Csaba beszélget (2026)
Keszi Csaba vendége Bialkó László Gergő filozófus, buddhista tanító, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára. Munkássága és tanulmányai mellett a beszélgetés az egzisztencializmus,…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Interjú Tóth Szabolcs szitárművésszel – Elkötelezett buddhizmus sorozat — Nem jár rosszul, ha ilyen bölcseket követ
Tóth Szabolcs szitárművész interjúban mesél a segítő tevékenységről és a Suhanj Alapítványról, amely látás-, értelmi- vagy mozgássérült gyermekek sportolását segíti. Szóba kerül a…
- HangAdó – Hogyan találhatunk rá foglakozásunkra, hivatásunkra? Beszélgetés Horváth Benedek sport mentál tanácsadóval — Mária Rádió Magyarország
Horváth Benedek sport mentál tanácsadóval beszélgetés a pályaválasztásról, pozitív pedagógiáról, stresszről, barátságról és háláról. Rab Lackó és Havas Ferkó is részt vett az adás…
- #41 Magyar misszionárius Afrikában - beszélgetés Albert Zalánnal — Biblia Elvitelre
Ebben az epizódban Albert Zalán hódmezővásárhelyi misszionárius afrikai szolgálatáról, a bissau-guineai keresztény közösségekről és a kultúrsokkról beszél. Szó esik a Bissau-Guine…
- Fókuszban a segítő! Paróczi Zsolt lelkipásztor, a BTA rektorhelyettese — Baptista Egyházi Szociális Módszertan
Beszélgetés Paróczi Zsolt lelkipásztorral, a Baptista Egyházi Szociális Módszertan (BTA) rektorhelyettesével. A vendég pályafutása során érintkezett a közneveléssel, gyermekvédele…
- Óvodaválasztás szívvel-lélekkel – NőiTérErő podcast — Zarándok.ma
Bukovicsné Simon Valéria, a pécsi Szent Margit Ciszterci Óvoda igazgatója Till Judit műsorvezetővel beszélget az óvodaválasztásról, különös tekintettel az egyházi fenntartású inté…
- Az elvonulásokról és a dalai láma fiataloknak küldött üzenetéről - BuddhaFM Podcast: Szücs Renáta és Lapat Dániel beszélgetése (2022.05.05.) — BuddhaFM Podcast
Szücs Renáta és Lapat Dániel az elvonulásról, közösségi munkáról és a dalai láma fiataloknak szóló üzenetéről beszélgetnek. Szóba kerül az ukrajnai menekültek megsegítése is és a…
- New Yorktól Kenyán át Kalocsáig — A teológus kitálal
Ez az epizód az Egyesült Államok bevándorlóinak helyzetével, az ottani piaristák szolgálatával, a kenyai fiatalok egyházi és társadalmi hatásával, valamint a közelmúlt egyházi bot…
- „A szoba kisebbik sarkában ülünk” - beszélgetés a szegénységről — Piarista Podcast
Szabó László piarista és Márkus Roland a szegénység fogalmáról, hatátairól és a keresztény ember felelősségéről beszélget. Kitérnek a piarista küldetésre és társadalmi kérdésekre…