Auditórium

Bereczky Ákos: A turistacsalogató helyek jól gyalogolható helyek

· PT41M27S

Összefoglaló

Bereczky Ákos építőmérnök és mikromobilitási szakértő, aki a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett. Korábban generálkivitelezésben, környezetvédelmi tervezésben és közműtervezésben dolgozott. Hat évig foglalkozott kerékpáros stratégiai koordinációval a BKK-nál, és részt vett a…

Röviden

Műsor
Auditórium
Megjelenés
2024. 03. 05.
Hossz
41 perc
Témák
mikromobilitási szakértő

Ebben az epizódban

Bereczky Ákos , okleveles építőmérnök, aktív- és mikromobilitási szakértő Köztársasági ösztöndíjjal végzett a Budapesti Műszaki Egyetem német nyelvű képzésén, egy félévet pedig a karlsruhei műszaki egyetemen hallgatott.

Kezdetben generálkivitelezésben, majd környezetvédelmi tervezésben és közműtervezőként dolgozott, ösztöndíjasként Németországban is. 2013-tól hat éven át kerékpáros stratégiai koordinációval foglalkozott a Budapesti Közlekedési Központban.

Előadott a hollandiai VeloCity konferencián, és részt vett Budapest kerékpáros térképének újrakiadásában, mely kilenc év szünet után, 2018-ban jelent meg újra.

A főváros Kerékpárforgalmi Főhálózati Tervének egyik megalkotója.

Tagja volt a Budapesti Mobilitási Tervet, a Budapest Közúti közlekedésbiztonsági stratégiáját, valamint a Kerékpározható közutak című Útügyi Műszaki Előírást kidolgozó csoportoknak is.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új állandó kiállításának előkészítéséhez tanulmányt írt a magyarországi kerékpárközlekedés történetéről, melyhez életútinterjúkat készített.

Tíz éve foglalkozik a magyarországi iskolák mobilitásával: 2022 óta 9000 diákot vontak be az ezzel kapcsolatos kutatásba.

Jelenleg az Értékterv Kft. mikromobilitási szakértője és a Heti Fortepan blog társszerzője.

Olvass még többet az Építészfórumon!

Említett entitások

Témák

  • mikromobilitási szakértő

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Bereczky Ákos: A turistacsalogató helyek jól gyalogolható helyek”

Miről szól ez az epizód: „Bereczky Ákos: A turistacsalogató helyek jól gyalogolható helyek”?

Bereczky Ákos építőmérnök és mikromobilitási szakértő, aki a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett. Korábban generálkivitelezésben, környezetvédelmi tervezésben és közműtervezésben dolgozott. Hat évig foglalkozott kerékpáros stratégiai koordinációval a BKK-nál, és részt vett a… Az epizód a Auditórium című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 03. 05..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Bereczky Ákos: A turistacsalogató helyek jól gyalogolható helyek”?

Fő témái: mikromobilitási szakértő.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Bereczky Ákos: A turistacsalogató helyek jól gyalogolható helyek”?

Megjelenés: 2024. 03. 05.. Hossz: 41 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/auditorium/bereczky-akos-a-turistacsalogato-helyek-jol-gyalogolhato-helyek

Több epizód a Auditórium-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból