Karácsony, fogyasztás, plázák - A Város Másik Oldalán szerkesztőivel beszélgetünk
· PT1H16M25SÖsszefoglaló
Az évad harmadik, karácsonyi epizódjában Sudár Orsolyával és Takács Ákossal, A Város Másik Oldalán podcast szerkesztőivel beszélgettek a plázákról és a fogyasztói kultúráról. Elemezték a plázák magyarországi térhódításának politikai gazdaságtani folyamatait, és azt, hogy a…
Röviden
- Műsor
- Belépési küszöb
- Megjelenés
- 2023. 09. 28.
- Hossz
- 1 óra 16 perc
- Szereplők, említett nevek
- Schultz Nóra
Ebben az epizódban
Az évad harmadik, egyben karácsonyi epizódjában Sudár Orsolyával és Takács Ákossal beszélgettünk, akik ismerősek lehetnek a hallgatók számára, hiszen egy másik Partizán podcast, A Város Másik Oldalán szerkesztői.
A karácsonyi forgatag első számú helyszínei a plázák és bevásárlóközpontok.
A plázák világa pont akkor kezdi meghódítani a magyar képzeletet, és egyben köztereinket is, mikor a fogyasztói utópia kitüntetett terei egymás után húzzák le a rolót a hanyatló Nyugaton.
Utánajárunk, hogy milyen politikai gazdaságtani folyamatok játszódhatnak le ezek mögött, és feltesszük azt a kérdést, hogy mit kezdhet a baloldal a gigantikus fogyasztói monstrumokkal.
A szakmázás mellett pedig gyakran nosztalgikus mosollyal tekintünk vissza egykét személyes történetre, hiszen ezek a terek nem csupán a fogyasztói társadalom templomai, hanem sokszor közösségi életünk központjai is egyben.
A Város Másik Oldalán Facebook oldala: https://www.facebook.com/avarosmasikoldalan Az adásban említett tartalmak: Rajk László - A tér tágassága (életútinterjú), Tények és Tanúk sorozat Rajk László - Radikális eklektika Rem Koolhaas - Junkspace Robert Venturi, Denise Scott Brown, Steven Izenour - Learning from Las Vegas A beszélgetésben elhangzó irodalom és nevek: Victor Gruen, Finta József, Rajk László, Demszky Gábor, Rem Koolhaas Várjuk visszajelzéseiteket a belepesikuszob@gmail.com címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast , és Instagramon: @belepesi_kuszob ------------------------ Támogasd te is a Partizán munkáját! https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/ További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas A Partizán videóit itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
- A Város Másik Oldalán
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Karácsony, fogyasztás, plázák - A Város Másik Oldalán szerkesztőivel beszélgetünk”
Miről szól ez az epizód: „Karácsony, fogyasztás, plázák - A Város Másik Oldalán szerkesztőivel beszélgetünk”?
Az évad harmadik, karácsonyi epizódjában Sudár Orsolyával és Takács Ákossal, A Város Másik Oldalán podcast szerkesztőivel beszélgettek a plázákról és a fogyasztói kultúráról. Elemezték a plázák magyarországi térhódításának politikai gazdaságtani folyamatait, és azt, hogy a… Az epizód a Belépési küszöb című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 09. 28..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Karácsony, fogyasztás, plázák - A Város Másik Oldalán szerkesztőivel beszélgetünk”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Schultz Nóra.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Karácsony, fogyasztás, plázák - A Város Másik Oldalán szerkesztőivel beszélgetünk”?
Megjelenés: 2023. 09. 28.. Hossz: 1 óra 16 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/belepesi-kuszob/karacsony-fogyasztas-plazak-a-varos-masik-oldalan-szerkesztoivel-beszelgetunk-be
Több epizód a Belépési küszöb-ből
- A kultúrharc folytatódik | Belépési Küszöb Schultz Nórával
Ez az epizód a köz- és a magánélet határait vizsgálja a politikai rendszerekben. A beszélgetés olyan témákat érint, mint a női-férfi viszonyok, a biztonság, a kockázatvállalás, a…
- Egy valódi podcast-beszélgetés túl kockázatos Orbánnak | Belépési Küszöb Schultz Nórával
A Belépési Küszöb epizódjában a politikai hirdetések szabályozásának, a Mi Hazánk politikai tartalomgyárának, valamint a podcastok kampányban való szerepének lehetséges hatásait v…
- Cicerótól Rogán Antalig, érzelmek és érvek a politikai kommunikációban | Belépési Küszöb | ÉVADNYITÓ
A Belépési Küszöb évadnyitó adásában Bene Mártonnal, az ELTE TK Politikatudományi Intézetének kutatóprofesszorával a közösségi média politikai kommunikációra gyakorolt hatását viz…
- Kit véd meg az állam? | Belépési Küszöb Schultz Nórával | ÉVADZÁRÓ
A Belépési küszöb évadzáró epizódjában Dr. Nógrádi Noával, politikafilozófussal és nőjogi szakértővel beszélgetünk a nők biztonságáról, erőszakról és szabadságról. Az adásban kité…
- Orbán social médiája magyarpéteresedik?
Ebben az epizódban a Belépési küszöb podcast elemzi a politikai szereplők figyelemgazdasági harcát, különös tekintettel Orbán Viktor közösségi médiás kommunikációjára és a 2026-os…
- Biztonság, egészség, anyaság – The Microbiome Girl a Belépési Küszöbben
Trenka Andrea Petra viselkedéselemző és dietetikus, aki The Microbiome Girl néven ismert, vendég volt a Belépési Küszöb című műsorban. Elmondta, hogy a nők egészsége kulcsfontossá…
- Nagy Márton fogat mos, Orbán harcol, Magyar gyalogol | Belépési küszöb Schultz Nórával
Ebben a Belépési küszöb epizódban a 2026-os választások előtti politikai figyelemgazdasági harcot, a kormány gazdaságpolitikai kommunikációját, és az élő közvetítések választási k…
- Magyar Péter menetén jártam, nőkkel beszélgettem | Belépési küszöb Extra Schultz Nórával
Schultz Nóra a Belépési küszöb podcastban Magyar Péter menetén szerzett tapasztalatairól beszél, és interjúkat készít nőkkel a választási kampányról, valamint a Tisza Pártról alko…
- Küszködik az online térben a dekadens Orbán-rendszer
Az epizódban Schultz Nóra és Nahimi Botond elemzi az Orbán-rendszer válságtüneteit és a média, valamint a politika viszonyát a cenzúratörvény benyújtása után. A beszélgetés a Part…
- Milyen lenne a tökéletes Orbán-interjú?
Ez a Belépési küszöb epizód a politikai figyelemgazdasági harcot elemzi a 2026-os választások előtt. Megvizsgálják Magyar Péter tartalmát, az Orbán–Hont találkozót, és a Fidesz, v…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Hogyan ne menjen rá a bolygónk a karácsonyra? — zCast - a HVG fenntarthatósági podcastja
Ebben az epizódban a zCast podcast a karácsony fenntarthatósági kérdéseit járja körül. Szó esik a karácsonyfa-választásról, a tudatos vásárlásról és az ajándékcsomagolásról. A ven…
- 52. Mit hoz az ünnepek utáni ingatlanpiac? Visszatekintünk 2025-re, előre nézünk 2026-ra — Kulcskérdés Podcast
Az év végi gondolatok jegyében a Kulcskérdés podcast 52. adása az ingatlanpiac helyzetével foglalkozik az ünnepek előtt, és kitekintést nyújt 2025-re, valamint 2026-ra. A stúdióba…
- Karácsonyi vásárlási káosz | Mindenki megőrül decemberben? — Interurbán - 700 Mérföldes Podcast
Az Interurbán podcast ezen epizódja a karácsonyi bevásárlási időszak okozta stresszt, a vásárlói szokásokat és a felesleges ajándékozás pszichológiáját járja körül. A műsorban mag…
- Magyar vagy Orbán kerül a politikai karácsonyfa csúcsára? — Innen és Túl
Az adás a karácsony politikai jelentőségét vizsgálja, elemzi a nyugodt családi politizálás lehetőségeit az ünnepek alatt, és szimulálja az öt listavezető politikus karácsonyi megn…
- Hogyan változott a karácsony az évek alatt? - Dr. Lanczendorfer Zsuzsannával beszélgettünk — Kisalföld.hu
Dr. Lanczendorfer Zsuzsannával beszélgetnek a karácsony ünnepvárásának régi és mai szokásairól, valamint az idők során bekövetkezett változásairól.
- Kulturális évzáró Lengyel Tamással és Bongorral — Fülke - a HVG közéleti podcastja
A Fülke podcast évzáró epizódja a magyar művészet szabadságáról és függetlenségéről szól. Lengyel Tamás színész és Bongor rapper, színész, vágó értékeli 2023 kulturális eseményeit…
- Világnézet: Külpolitikai évétékelő, hogyan ne menjünk tönkre Karácsonykor? — Hit Rádió ÉLŐ
Fekete Rita, Halkó Petra és Szikra Levente beszélgetnek a külpolitikai eseményekről, majd Bagdy Emőke a karácsony, az emberi lélek és az ünnep fontosságáról nyilatkozik az adásban.
- Karácsony: Kultúrharc, fogyasztás vagy meghitt családi ünnep? — Axioma Podcast
Az Axioma Podcast karácsonyi epizódjában a fogyasztói társadalom, a karácsony eltörlésére irányuló kultúrharc és a karácsony valódi jelentésének keresése a téma.