Bracket Bros

7. rész: Bracket Sisters különkiadás - A Toman ikrek amerikai kalandja

· PT46M8S

Összefoglaló

A magyar női kosárlabda két tehetsége, Toman Dóri és Toman Réka az NCAA-ben folytatja pályafutását az Egyesült Államokban. A Toman ikrek a Bracket Bros podcast vendégei voltak, ahol elmesélték, hogyan került bekerültek az NCAA I. divíziójába. Dóri a Tulsa Golden Hurricane…

Röviden

Műsor
Bracket Bros
Megjelenés
2026. 02. 04.
Hossz
46 perc
Témák
női kosárlabda, ncaa, egyesült államok
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[zene] Nagy szeretettel köszöntjük a kedves hallgatóinkat.

Ez itt a Breakit Brow NCA podcast hetedik adása, és van egy új bejelentésünk is.

Nagyon öröm számunkra, hogy ma nem csak ketten leszünk itt veletek, ugyanis elfogadta meghívásunkat a magyar női kosárlabda jövőjének két meghatározó alakja, Toman Dóri és Tom Réka.

Aki nem ismerné őket, a lányok 2006-os születésűek és az összes korosztályos válogatott meghatározó tagjai voltak. karrierjüket a Csata DSE-ben kezdték, innen igazoltak Sopronba, majd pedig a 2025-26-os szezont megelőzően helyezték át a székhelyüket az Egyesült Államokba. >> Réka Misery Tigers csapatát erősíti az idei szezontól.

A Missouria legendás Southeastern Conference, vagyis ahogy majd hivatkozni fogunk rá, az SCC tagja, amely az idei évben mondhatom, hogy a az egyik legkeményebb konferencia az egész első divízióban. 16 csapatból áll, amely 16 csapatból jelenleg 10 is a top kiemelt 25 csapat közé tartozik.

A Mizzu híres a kemény küzdő stílusáról. és a családi összetartásról.

És ezt kint úgy is mondják, hogy Mizzu Made mentalitás, úgyhogy ebbe csöppent bele Réka.

A program egy újjáépülés első évében van, ugyanis 2025 márciusa óta Kelly Harper a csapat vezetőedzője, aki játékosként is legenda volt, hiszen három egymást követő NCWA bajnoki címet nyert.

És egyébként ő arról is híres még, hogy ő az egyik mindössze két olyan edző közül, aki négy darab különböző csapatot is kivezetett az NCA March Madness tornájára.

Dó pedig az oklahomai Tulza Egyetem női csapatához csatlakozott, a Tulza Golden Hurricanehez.

Tú az American Athletic Conferenceben szerepel, ami a kinti szakzsargon szerint egy Mindmjor konferenciának minősül, ami azt jelenti, hogy nekik nagyon kiemelkedő mérleggel kell zárni az alapszakaszt, és vagy megnyerni a konferenciaornát ahhoz, hogy a későbbi nagy divízió 1-es rájátszásba az NCA March Madnessbe juthassanak.

Dori jelenlegi vezetőedzője, Engine Alp, aki 2021-től vezeti a Golden Hurricane csapatát, és a csapat különösen nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi játékosok bevonásába.

Ezúton is nagyon köszönjük a lányoknak, hogy elfogadták a meghívást.

És akkor következzen az interjú.

Hát nekem az első kérdésem az az lenne felétek, hogy mikor döntöttétek el, hogy a az NCA-ben szeretnétek játszani, és hogy kinek volt ez az ötlete. >> Ez nem akkor most én, mint Dóri.

Én nekem ugye tavaly még a magyar bajnokságban játszottunk, és tavaly végeztünk a középiskolával is, és ott az év vége fele jött fel mint lehetőség és gondolat nekem, illetve nekem már nagyon régóta, mint egy lehetőség a fejemben volt, hogy ki lehet jönni ugye nyilván középsüli után egyetemre és akkor koszni.

És nagyjából ilyen február, március fele, amikor tényleg így azért el kellett dönteni, szóval körülbelül egy éve, hogy így azért dönteni kellett a jövővel kapcsolatban.

És akkor döntöttem el, hogy hogy egyébként nekem ez nagyon nagyon jó irány és nagyon szimpatikus, úgyhogy akkor vágjunk bele, és akkor kezdjünk bele az egész procedúrába, mert azért egy igen hosszú procedúra áll mögötte, de de én nagyjából akkor döntöttem el, amikor így az érettségi előtt után tanulásába, az iskolák megjelenésében, és akkor így tovább tanulásban kellett döntenem.

Nálam igazából kicsit bonyolultabb folyamat volt, mert nekem voltak opciók, hogy Európában is maradjak.

Körülbelül igazából ugyanabban az idősban kezdtem elgondolkodni, mint a Dói, úgyhogy csapatokat keresek, és nem itthon Magyarországon.

Viszont nekem az Amerika ez egy kicsit később jött be a képbe, de igazából ugyanazt mondanám, mint a Dóri, hogy hogy amikor elkezdtünk sulikat nézni, akkor nálam is volt ez.

Úgyhogy elgondolkoztam ezen, viszont ez kicsit később jött be, hogy én eldöntöttem azt, hogy én is ki fogok jönni Amerikába.

Én olvastam egy interjút, Dóri veled, ahol azt mondtad, hogy Túsza volt az a hely, ahol a legjobban érezted magad, és kosárlabda szempontjából legszimpatikusabb volt a közeg. azt érezted, hogy a vezetőedző mind végig akart a csapatába.

És ezte a következő kérdést, hogy hány helyet néztetek meg Amerikába, amikor amikor gondolkodtatok azon, hogy hogy hova menjetek ki, és hogy ha el lehet mondani, akkor mik voltak ott a végső befutók között?

Ugye nyilván ez egy telefonon keresztüli procedúra volt eleinte ugye, hogy beszélgettünk az edzőkkel, megkeresésekkel lehetőségekkel.

Miután úgymond komolyabbra fordult, volt lehetőségem kijönni official Visitre, ami egy kampusz meglátogatás, edzőkkel találkozás, tehát hogy egy ilyen élő bemutatója az egész egyetemnek, kosár programnak, és akkor így másfél napot hivatalosan eltölthetsz az egyetemnél.

És nekem erre lehetőségem volt májusban, hogy a legjobb négy iskolát, amit nyilván én választottam ki, megnézzem.

És nekem ez volt a Toolsza a Buffalo, Arizona State és Houston.

És mind a négynél hát egy ilyen két napot voltam, szóval egy bő bőet voltam kint Amerikában, májusban, hogy hogy megnézzem és úgymond segítse a döntést, mert egyébként nagyon-nagyon segített ez abban a, hogy meghozzam a végső döntést, hiszen tényleg, ahogy így elmondtam itt szában is, az az nagyon segített, ahogy ahogy megismertem az edzőt, ahogy láttam, hogy hogyan holan folyik a mindennap, és hogyan telik az iskola, az edzések. >> Tényleg találkoztam minden edzővel, nem csak telefonon, hanem hogy személyesen is hogyan kezelnek, hogyan ismernek.

És azt éreztem, hogy itt itt nagyon ismernek, mint játékos.

Ö, és egyre jobban megismerték, mint ember is, hogy én mit szeretnék úgymond a karrieremben, meg ők mire számítanak, és így nagyon passzolt. mellett pedig egy nagyon jó környezet van itt nagyon szép város, nagyon biztonságos a kampusz, ugye az is fontos volt, illetve nagyon nagyon egyszerű a közlekedés itt kampuszon, és nekem ezek voltak a végső dolgok, amik dönt amik döntöttek nekem a top egyben, hiszen egyébként mindenhol nagyon jól éreztem magam, mert meg mindegyik vizitem nagyon jól sikerült, és és nagyon nehéz döntés volt.

Szóval azt egyáltalán nem mondanám, hogy ez egy egyszerű falat volt, mert életem legnagyobb döntése volt és a legnehezebb.

De na, megérzéseimre hallgattam, illetve tényleg arra, hogy hogyan éreztem magam minden egyes helyen.

A hogy hol éreztem magam igazából jól és hol a legjobban, mert mert mindenhol jól éreztem magam.

Szóval nagyon kis kis dolgokon múlt a döntés.

Hát nálam igazából amiatt, hogy későn kezdtem bele ebbe a procedúrába, így két választási opcióm volt, és én nem is tudtam elmenni ugye ilyen official visitekre, mert ugye nyáron pedig mi mentünk bele a válogatottakba, úgyhogy de nekem a Mizu volt az egyik opció nyilvánvalóan, a másik meg az SMU, az Dallasban van.

És én ezzel a két csapattal beszélgettem, ami igazából ott nekem nagyon igazából az eleje volt a úgy, hogy nem tudtam eldönteni, hogy most hogy egyáltalán Amerikába jöjjek, vagy hogy melyik legyen, de már húzott egyébként Amerika a fele a döntés, és igazából nálam az edzőisti stáb döntött.

Nem is azt mondom, hogy szimpatikusabbak voltak, mert mind a kettő edzőistám nagyon jó volt.

Viszont a program meg azt, amit felépítettek, meg amilyen hogyan hozzáálltak, úgy hozzám álltak, mint egy európai játékoshoz, az sokkal az sokkal hízelgőbb volt, mint az SM-nal.

Úgyhogy igazából nálam az döntött meg nyilván a játékosok a csapatban sokkal nagyobb fejlődést jelentett nekem az, hogy most ebbe a csapatba jöjjek.

Tavaly, ha jól tudom, volt kettő európai itt.

Idén viszont én vagyok az egyetlen európai és az egyetlen freshman, úgyhogy ebből a szempontból ez nehéz.

Viszont viszont szerintem jól döntöttem és és nyáron is ez ez tűnt a jobb döntésnek számomra.

Nekem nem tudom, remélem nem veszitek provokatívnak ezt a kérdést, de egyszerűen én nekem így mint NCA iránt rajongó embernek meg így sok testvérpárt láttam már így játszani, hogy esetleg az döntött abban, hogy nem egy programba mentek, hogy Réka, te később kezdted el ezt az egész procedúrát, vagy úgy voltatok vele, hogy most itt az ideje, hogy mindenki egy kicsit a saját útját járja?

Egyébként én azt gondolom, hogy hogy ez is befolyásolta, hogy ugye a Réka az később döntött a mellett, hogy úgymond Amerika felé is nyit, mert prioritásban volt Európa neki.

És nyilván ugye az amerikai jegyzők is ilyenkor azt nézik, hogy a státusz az milyen, hogy nyitott a döntés felé, hogy Amerikába jöjjön, vagy ne annyira.

Ezért abban az időben, amikor még engem kerestek, akkor még úgy volt ugye, hogy ő hogy ő a hogy ő Európában marad.

Ezért ezért azt gondolom, hogy így nem sikerült egybe.

Meg egyébként tavaly egy kicsit nyilván azt is éreztük, hogy egy kicsit szétváljunk és nézzük meg az utunkat külön.

Nyilván ez az első év, hogy nem játszunk együtt, ami furcsa és más, mint mint eddig, ah amikor felnőttünk és mindig együtt voltunk.

Ezt is mondhatánk. >> És mennyire tudjátok azért egymást így követni?

Ugye nyilván nagyon szoros a a menetrendetek, a napirendetek, ha jól tudjuk, akkor ilyen négy-5 órára vagytok egymástól így kocsival. >> Igen, egyébként nagyon követjük egymást, szóval nincs akadálya, meg egy időzónában vagyunk.

Nagyjából mindig külön napokon játszunk, szóval nálam a ritmus mondjuk kedd szombat, neki meg inkább szerda vasárnap, vagy nem is tudom most már >> szerda csütörtök vagy vasárnap nálam. >> Ezáltal azért egymás meccsét tudjuk nézni, meg szurkolni egymásnak, meg kapcsolatot azt tartjuk rendszeresen, úgyhogy azzal nincs probléma.

És így általánosságban mennyi kosárlabdát tudtok nézni, ha már így Ádi megkérdezte ezt, esetleg tudjátok-e követni mondjuk az otthoni bajnokságot?

Szoktátok-e nézni Petra meccseit akár a magyar bajnokságban, akár a az Euroligába?

Tegnap este pont őt néztem. [nevetés] Én én nagyon sok kosárlabdát nézek magamhoz hűen, tehát én minden egyes évben, nem csak nem csak idén, engem nyilván nagyon érdekel, és ezáltal könnyebb is, mert mert az NCWA-ben azért 1000 meg 1000 meccs van minden nap, úgyhogy engem ez nagyon lekött.

Sokszor túl sokat is tudok nézni és arra eltölteni inkább az összes időmet.

De igen, próbálom a hazait is követni.

Petre meccit általában általában igen, mindig nézem, hogyha tudom, vagy követem legalább a statisztikát.

Úgyhogy a magyar bajnokságot is így a úgy követem meg az Euroligát, de de inkább az NCA-t ott azért nagyon tényleg nagyon sok meccs van, amit lehet nézni, és és azért az nagyon le tud kötni.

Nálam is egyébként így van, mert tényleg amit a Dóri mondott, hogy mennyi meccs van itt.

Én igazából azon kívül, hogy a Dóét követem, azon kívül én csak a saját konferenciámat szoktam általában nézni, de egyébként én nézem rendszeresen a magyart is, mert nekem nagyon sok barátnőm játszik otthon, meg nyilván a Petrt azt állandóan nézem az Euroligával együtt, úgyhogy egyébként én én azt szoktam követni az otthoni meccseket is.

Meg egyébként az tök jó, mert ugye nyilván itt nagyon sok college sport van, és nem csak a kosár van, hanem minden más.

Tehát, hogy jó, mondjuk most pont nincsen fociszezon, de ugye van az amerikai futball, a foci, akkor fiúkosár, tényleg minden van, amit lehet nézni és mindent közvetítenek.

Szóval nekem úgymond ez tényleg egy álom, mert én nagyon nagyon szeretek sportot nézni, és és bármikor bekapcsolom a tévét, vagy bármi, akkor valamint mindig van nézni, és ez szerintem nagyon jó.

Meg akár így tényleg kampuszon is kimenni és bárkinek szurkolni, mert azért így a sportolók így egymás meg szoktak jelenni, meg egyébként ez nagyon jó kis közösséget alkot így a sportolók között.

Ezt amúgy szerettük is volna kérdezni, hogy így a fiú kosárcsapattal így milyen a női csapatnak a viszonya, hogy kimentek egymásnak szurkolni.

Gondolom azért nyilván elég sokat edzek úgy nagyjából egyszerre is.

Meg tudod erősíteni, hogy igen, azért így eléggé figyelitek egymást? >> Igen, azért rendszeresen követjük egymást.

Azért nyilván a lányoknak több extra energiájuk marad kimenni a fiúk meccsére, mint a fiúknak a lányokéra.

Ez egy kicsit vicces benne, de >> na ezt miért mondod? [nevetés] Nem is tudom, de tudod, amikor én a meccsen vagyok, akkor nem a lelátót nézem azért, hanem a pályára, a meccsre fókuszálok, de de azért mi rendszeresebben megjelenünk, meg kicsit kinézünk meg >> meg tényleg szurkolunk egymásnak, de azért azért a mi meccseinkre is tudnak kijönni a sportolók, meg tényleg többet tudok, röpisek szoftból, azért megfordulnak a sportolók a lelátókon, ha nem is teljes meccs de valam egy kicsit mindig ki szoktunk nézni, mert így, mert így ugye nyilván ugye tanulásban is, az órákon is van, hogy együtt vagyunk, és ezért így úgymond összekötnek a szálak és akkor így ki ki szoktunk menni egymás meccseire.

Nálunk egyébként tök vicces, mert mert egyébként amikor jó idő volt, akkor mind a két csapat ment a másik félnek a meccsére, és szerintem mióta bejött a hideg, egyébként mi se annyira járunk.

Nyilván tévén mindig követjük a fiúk meccsét is, viszont egyébként az érzékelhető volt, hogy év szezon elején egyébként én minden meccsen kin voltam, meg a fiúk is voltak amilyenken, és most, hogy így kicsit hüvösebb az idő, így annyira nem járunk egy más meccseire. [nevetés] >> Kicsit nagyon hideg van, >> de ez majd de ez majd lehet egy hónap múlva változik. [nevetés] A a tél az egy kicsit nagyon hideg, de azért igen, azért komoly időjárás tud lenni azért ilyen mínusz 10-15 fokok, ahol igen kellemetlen kilépni is a a lakásból de a tévén mindig egyszerűbb nézni egy másét. bevallom én is, hogy néha jobban húz húzok a napé és onnan szurkolni, de de azért igen, azért azért jó hangulat tud lenni a meccseken, meg tényleg egyébként itt itt nagyon fókuszálnak arra, hogy eladható legyen egy meccs, mint néző, mármint a nézőknek.

Úgyhogy, úgyhogy egyébként nagyon jól lehet érezni magadat, aki mész egy-egy meccsre, >> hogyha valaki esetleg így a aki hallgat minket, és nem látott volna még NCWA meccset, ezt igazából mire értetted, hogy fókuszálnak, hogy hogy eladható legyen?

Hát, hogy így a meccsen kívül nyilván a játékidőn kívül időkérések, van ilyen média timeout, ami ami igazából pont az, hogy valami showt csapjanak, tehát hogy vannak cheerleaderek, van mindig valami játék, vagy több játék van meccs közben, amit…

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Toman Dóri
  • Toman Réka

Szervezetek, cégek

  • NCAA
  • Tulsa Golden Hurricane

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „7. rész: Bracket Sisters különkiadás - A Toman ikrek amerikai kalandja”

Miről szól ez az epizód: „7. rész: Bracket Sisters különkiadás - A Toman ikrek amerikai kalandja”?

A magyar női kosárlabda két tehetsége, Toman Dóri és Toman Réka az NCAA-ben folytatja pályafutását az Egyesült Államokban. A Toman ikrek a Bracket Bros podcast vendégei voltak, ahol elmesélték, hogyan került bekerültek az NCAA I. divíziójába. Dóri a Tulsa Golden Hurricane… Az epizód a Bracket Bros című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 04..

Milyen témákat érint ez az epizód: „7. rész: Bracket Sisters különkiadás - A Toman ikrek amerikai kalandja”?

Fő témái: női kosárlabda, ncaa, egyesült államok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „7. rész: Bracket Sisters különkiadás - A Toman ikrek amerikai kalandja”?

Megjelenés: 2026. 02. 04.. Hossz: 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/bracket-bros/bracket-bros-7-resz-bracket-sisters-kulonkiadas-a-toman-ikrek-amerikai-kalandja-61eaecb3

Több epizód a Bracket Bros-ből

  • 18. rész: 2026/2027 NCAA szezon beharangozó - 1. rész - Csapatépítési stratégiák

    A Bracket Bros podcast 18. részében a 2026/2027-es NCAA kosárlabda szezon előzetesét kezdik meg a készítők. Az epizód központi témája az egyetemi kosárlabdában alkalmazott különbö…

  • 17. rész: Meghalt Cinderella vagy csak szunyókál?

    A Bracket Bros e heti adása az NCAA kosárlabda "all-time" meglepetéscsapatairól, a "cinderellákról" szól. Bronx és Brooklyn elemzik, hogyan befolyásolták a közelmúltbeli szabályvá…

  • 16. rész: High School Musical

    A Bracket Bros podcast 15. adásában Brooklyn és Mr. Bronx a 2026-os és 2027-es NCAA kosárlabda draftokat elemzik. Megvitatják, hogy vajon a 2026-os draft valóban olyan "historikus…

  • 15. rész: 2026 NBA Draft Special - 2. rész

    Az NBA Draft 2026 különkiadásának második részében a Bracket Bros a draft első körének hátralévő részét veszi górcső alá. A srácok elemzik a lehetséges játékosokat és a csapatok i…

  • 14. rész: 2026 NBA Draft Special

    A Breckit Brow NCAA podcast 14. adásában a 2026-os NBA draftot vezetik fel. A házigazda, Mr. Bronx, ezúttal Dani Lajos, a Lala Land podcast házigazdája társaságában vesz részt. A…

  • 13. rész: 76 fős lesz a Madness és Edzőváltozások

    A Bracket Bros podcast első szezonon túli adásában a srácok a Madness 76 fősre bővítéséről, edzőcserékről és a jövő évi draftról beszélgetnek. Bronx két általa kedvelt edző életút…

  • 12. rész: Final4 és Bajnokavatás

    A Bracket Bros podcast 12. részében Brooklyn és Brome Bronxis a Final Four és a kosárlabda döntő eseményeit vitatják meg. Kiemelik, hogy a vártnál alacsonyabb színvonalúak voltak…

  • 11. rész: Egy ikonikus comeback Bracket Bros módra

    Brooklyn és Bronx a Bracket Bros podcast április 1-jei adásában feldolgozzák a március végi Sweet 16 és Elite 8 kosárlabda mérkőzéseket. Az év meccsének ígérkezik az Arizona-Michi…

  • 10. rész: March Madness első hétvége

    A Break It Brow Podcast legújabb adásában Brooklyn és Bronx a márciusban zajló March Madness kosárlabda torna első hétvégéjének eseményeit elevenítik fel. Részletesen elemzik a 64…

  • 9. rész: March Madness beharangozó

    A Bracket Bros podcast idei első adása a közelgő March Madness kosárlabda tornára való felkészülésről és az ahhoz vezető út összefoglalásáról szól. A műsorban a srácok elkészítik…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból