Bracket Bros

9. rész: March Madness beharangozó

· PT2H25M49S

Összefoglaló

A Bracket Bros podcast idei első adása a közelgő March Madness kosárlabda tornára való felkészülésről és az ahhoz vezető út összefoglalásáról szól. A műsorban a srácok elkészítik saját közös, konszenzusos bracketjüket, ahol csak azokban a párharcokban jelölnek meg továbbjutót…

Röviden

Műsor
Bracket Bros
Megjelenés
2026. 03. 17.
Hossz
2 óra 26 perc
Témák
march madness, kosárlabda
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[zene] Nagy szeretettel köszöntök minden kedves Breckit Bro.

Most aztán igazán mondhatom azt, hogy Breakit Brot.

Én is nagy szeretettel üdvözlök mindenkit.

Nem, >> de de most mi is tartottunk egy kisebb szusszanást, hogy itt a célegyenesre ráfordulva nyomhassuk teljes gázzal.

És hogy miért mondom is, miért is mondom ezt?

Hát mertogy innentől, ha minden igaz, akkor az lesz a vállalásunk, hogy minden héten fogunk jönni egy adással, amíg még van medness, ami azt jelenti, hogy ez három hét vége.

Tehát a jövő hét ilyen kett körül, aztán utána lévő héten így az elején, és aztán ugye a Final Four hétvége után is szeretnénk jönni egy adással.

És hát szerintem mind a ketten mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez meg is valósuljon. >> Így.

Így. >> És mi várható a mai adásban? >> Hát, hogy te összefoglalod a csempéket, mert ugyanis a Madness megelőzi ugye a konferencia tornáknak a hete.

Ez is már egy ilyen előrület, de majd ezt úgy is kifejtjük.

És utána pedig ugye tegnap volt a Selection Sunday, ami azt jelenti, hogy a March Madness 68 csapatos mezőnyét tegnap, hát magyar idő szerint este 11-kor fedték fel, és azóta minden egyes szakértő elmondta az összes létező véleményt.

Úgyhogy ezt mi is el fogjuk követni a saját bracket bracketünkön.

És mi volt a te újítási javaslatod, ami végül is teljes teljes konszenzusra talált?

Azt kértem tőled, hogy csináljunk egy olyan brecketet, hogy ne fejenként hozzunk egyet egyet, és és akkor legyen két külön brekit, amit indítunk, mindenki más véleménye meg egymás ellen, hanem hanem mint podcast hozzunk egy darab brecketet, csak olyan meccseket, illetve csak olyan továbbjutókat jelöljünk meg, amelyekben valahogy egyet tudunk érteni. van olyan, ahol homlokegyen mást gondolnánk a továbbjutóról, akkor igenis szánjuk rá az időt, hogy meggyőzze valamelyikünk a másikat és és tényleg a podcastnek, a mi közös véleményünknek a tükrözése legyen a Breckit. >> Jó, én csak azt kérem, hogyha nem jutunk megegyezésre, akkor ne földarcban döntsünk, hogy melyikünk véleménye lesz a jó.

Ha ezt megígéred, akkor mehetünk tovább. >> Én ezt ezt megígérem abban az esetben, hogyha ha semmilyen jogi narratívát nem hozod be ezeknek a döntéseknek a meghozatal, akkor mert abban az esetben meg >> Na, én meg akkor ezt tudom megíhatok iporra. [nevetés] >> Akkor ezt én tudom megígérni.

És ami nagyon fontos, ami ami a kedves barátainktól jutott el hozzánk.

Hát most teszem a a levegőbe a macskakörmöket NCA szakértők, hogy a barátainknak kellett felhívni a figyelmet rá, hogy idéntől Magyarországról is, vagy hát idén is egy hosszabb szünet után elérhető lesz a Madness összes meccse.

Mégpedig kérlek, Bronx, áruld el, hogy hol és hogyan.

Igen, nagyon meglepődtünk ezen az infón.

Tudnotok kell, hogy nekünk a lehetséges streaming szolgáltatók közül elég sokhoz van hozzáférésünk, amin college meccseket tudunk nézni.

Egy picit megijedtünk, mert egyébként kettő olyan szolgáltató van, amihez nincs hozzáférésünk.

És sajnos a March Madnessek elég sok meccsét adja az egyik ilyen nagy, akihez mi úgy döntöttünk, hogy egyébként nem fizetünk elő ilyen szolgáltatásra.

É, picit megijedtünk, hogy hát akkor hány meccset, hogy fogunk tudni meccseket nézni a Madnessben, amikor is jött az infó, hogy egyébként a Disney Plus amelynek jelenleg, ha jól tudjuk, akkor nincsen ingyenes próbahónapja, de egy havi 290 Ft-os előfizetésért, akinek nincs is Disney Plus streaming szolgáltatása, az egy hónap előfizetésre gyakorlatilag az összes Marchmadness meccset látni fogja.

Tehát nem csak egy vagy két Egyesült Államokbeli streaming szolgáltató által megvásárolt mérkőzéseket fognak adni, hanem gyakorlatilag az összeset, ahogy most láttuk.

Úgyhogy ez remek hír, VPN hozzáférés sem kell hozzá, >> de hát ez egy elképesztő lehetőség, hogy egy kicsit itthon is az NCW az szerintem méltán legyen népszerű.

És Lala és Totikó, hogyha hallgattok minket, akkor nagyon-nagyon szépen köszönjük ezt az infót, és ezt majd igyekszünk promózni, hogy hogy legyenek legyenek esetleg közös beszélgetések írásban, vagy vagy akárhol, és akkor szerintem bele is vághatunk a mai adásba. >> Kezdjük tehát a Champweekkel. vasárnappal zárult le a konferenciatornáknak a hete.

Itt derült ki az, hogy mely csapatok lesznek azok, akik egyeneságon jutnak be a March Madnessbe.

Ugye jelenleg 68 csapatból áll a mezőny.

Ebből a 68 csapatból 31-en automatikusan jutnak be konferenciagyőztesként a Mednessre.

A maradék 37 csapat pedig ebben a vasárnap esti selection Sunday showban derült ki, hogy végül is ki lesz.

És arra gondoltunk, hogy röviden azért összefoglaljuk nektek, hogy mi történt ebben a Champ Weekben.

Én összesen négy darab MidMjor konferenciáról szerettem volna itt beszélni.

Ez a West Coast Conference, Mountain West Conference, ez a Atlantic Ten Conference és a Mid American Conference.

A West Coast Conference az ami ugye itt játszik a Gonzaga Bulldogs csapata, aki a legmagasabban van rangsorolva az összes midjor csapat közül.

De egyébként a top 40-ben három csapatnak a nevével találkozhattok.

Mary Giles és a Santa Clara Broncose.

Viszonylag papírforma eredmény született.

Ugye a top négy-be Gonzaga Oregon State elődöntő és Santa Clara Stary elődöntő volt.

A Gonzaga és a Santa Clara jutott be a döntőbe.

Még az első félidőben hátrányban volt a Gonzaga, de aztán a második félidőben egy 18 pontos második félidőt követően 79-68-ra megnyerték a döntőt, és ezzel megnyerték ezt a West Coast Conference- is.

A az érdekesség, hogy tehát nem ez a legerősebb midor konferencia, hanem itt játszik a a midajorök közül a legjobb csapat.

Tehát érdekes volt, hogy hányan jutnak be ebből a konferenciából a Mednessbe.

És mind a három olyan csapat, aki egyébként viszonylag magasan van rangsorolva, tehát a Gonzaga, Saint Mary és a Santa Cra is bekerült a Madnessbe.

Úgyhogy itt nem volt olyan komoly kimaradó, amiről érdemes lenne beszélni.

A második Midmjor konferencia ez a Mountain West Conference.

Ők azok, akik hivatalosan a legerősebb Midmjor konferencia jelenleg.

Érdekesség, hogy nem azért ilyen erősek, mert a top csapataik azok nagyon jók, hanem azért, mert nagyon sok csapatuk egészen jó.

Nagyon mély konferenciáról van szó.

A top 80-ba tényleg elég sokan vannak.

Ugye itt van a Uta State Eggies, ők végeztek első helyen a konferencia alapszakaszba, ők talán top 40-esek, de ilyen top 40 és 60 közötti a San Diego State, a New Mexico, a Boy State, a Grand Canyon és a Nevada is.

Tehát itt hat olyan csapat is van, akik akik egészen jók.

Nagy különbség nem volt a csapatok közt az alapszakaszban. öt vereséggel zárta az alapszakaszt a utastate, míg a nyolcadik helyezet UNLV-nek is csak kilenc veresége volt.

Tehát eléggé együtt mozgott a mezőny.

Itt se volt nagy meglepetés a konferencia tornán.

Uta State Nevada és San Diego State New Mexico elődöntők után a Uta State.

San Diego State döntőt viszonylag simán nyerte a Uta State 7362-re.

Hát itt az érdekesség, hogy mivel egy ennyire kiegyensúlyozott konferenciáról volt szó, kíváncsi voltam, hogy hogy hányan jutnak majd be a mednessbe.

Hát egyedül a utasate került be, úgyhogy innen senki más nem fogja képviseltetni a konferenciát, mert majd egy picit később visszatérek.

A harmadik mid major konferencia az az Atlantic 10 Conference.

Ez azért volt egy érdekes konferencia, mert ebben a konferenciában küzd a St.

Louis Billy Kens csapata, amely sokáig volt a legnagyobb reménysége a Midmagor csapatoknak az idei évben.

Rajtuk kívül még a VCU Rams gárdája top 50-es.

Viszonylag erős még a Dayton Flyers is.

Alapszakasz úgy nézett ki, hogy a St.

VCU lett a második Dayton a negyedik egyébként.

És talán itt történt a a az első komolyabb mid major meglepetés.

Ugyanis a Dayton az egyik elődöntőbe megverte a St.

Alapszakaszban is kikaptak egyébként a Dayton otthonában.

Így a döntőben Dayton találkozott a VCU-val és azt viszonylag simán 7062-re megnyerte a VCU.

Itt volt az egyik legnagyobb kérdés, hogy hát ha a VCU került be egyeneságon a döntőbe, akkor a St.

Louisnak lesz-e helye anélkül, hogy nem nyeri meg a konferencia tornát, de bekerültek egyébként ők is ebbe a 37-es csapatba, úgyhogy őkel is, ő velük is találkozhattok a Mednessen.

Szerintem így, hogy bekerült a St.

Louis, innen sincsen érdemes kimarad.

Az utolsó Mid major konferencia az a Mid American Conference volt, ami megint egy ilyen érdekesség miatt jött ide.

Ugye erőviszonyok tekintetében nem kellett volna, hogy ide férjen.

Ez kempom szerint a 31 konferenciából mindösszesen a 17. legerősebb.

És az érdekessége az az, hogy ebbe a konferenciába játszik az ohió-i Miami Red Hawks gárdája, akik 29-0-ával zárták és megnyerték a konferencia alapszakaszt.

Ennek ellenére nem ők voltak a konferenciának a legmagasabban jegyzett csapata.

Ugye ők Cempomon mindössze csak ilyen top 100-asok, tehát valahol 90. hely körül vannak.

A konferencia legerősebb csapata azon Zips gárdája, akik egyébként a második helyről várták a konferenciatornát. egymás elleniüket az alapszakaszban.

A Miami nyerte egy szoros meccsen, és hát itt történt a Midmjörök legnagyobb meglepetése.

Ugyanis rögtön az első negyedöntős meccsen a nyolcadik Hemels Jumes gárdája megverte a Miamit, ezzel kihozta nekik első vereségüket a szezonba.

A utána nagy papírforma volt, ugyanis az Ékron egészen magabiztosan behúzta a konferenciát.

Döntőben a Toledo Rock gárdáját verték meg.

És hát itt volt a legnagyobb kérdés gyakorlatilag, hogy bekerül-e a Miami a Madnessbe azok után, hogy az Ron Zips nyerte a tornát, de hát mint később kiderült, bekerültek.

Első kérdés, amit visszadobnék hozzád, hogy mit gondolsz, helyük van. a a Miami Red Hawks gárdájának a March Madnessbe.

Így, hogy még egyszer gyakorlatilag ők a ők a az a csapat, akik a legrosszabb rangsorral rendelkező csapat azok közül, akik nem egyeneságon jutottak be a Mednessbe, tehát nem nyertek konferenciatornát. >> Nem leszek túl népszerű ezzel a véleménnyel.

Én szerintem hát nincs helyjük, nincs helyük a legjobb 68-ban, mégpedig azért, mert Ecronon kívülök senkivel nem játszottak, senkit nem vertek meg olyan erősségű csapatok közül, akik akik mondjuk a a Madnessek a a 68-as területén vannak.

Úgyhogy igazából én örülök neki, mert egy nagyon jó sztori, és tényleg ez a kis konferenciáknak az átka, hogyha bárhol is egyszer kikapsz, akkor utána a szezonod borzasztó érzés lehet.

Úgyhogy végül is nem tudok nem tudom azt mondani, hogy mondjuk egy Oklahoma vagy egy OBN az jobban megérdemelte volna.

Mondjuk az Obnél azt sajnálom, hogy ők meg nagyon-nagyon erős meccseket kötöttek le maguknak, és és ezért utol őket.

Szóval nem tudom, hogy ez igazából igazából mit üzen mit üzen arról, hogy hogy érdemes egy programnak felépíteni az évét. kicsit azt, hogy hát hogyha nagyon erős ellenfeleket akarsz magadnak, akkor jobb, hogyha őket azért jobb arányban megvered, mert az Obn 50%-os mérlege az az kevés volt.

Hiába volt több nagy skalpjuk, többek között az első kiemelt Floridát verték meg idegenben.

Szóval azért ehhez hasonlót nem tud felmutatni a az ohójami.

De azért ez egy nagyon komplex kérdés, és és szerintem nálunk még még jóval a tűzhöz közelebb lévő embereknek sem konszenzusos a véleménye.

Vagy nem tudom, hogy te például azt gondolod, hogy hogy nekik itt kellene szerepelni. >> Nem, én szerintem nekik egyértelműen nincs itt helyük. >> Jó, hogy hoztad az Obert.

Én én őket biztos, hogy előbb hívtam volna el ugye az Ober Tigers csapatát.

És egyébként érdekes, amit mondtál, de én azt gondolom, hogy ők a végét rontották el.

Tehát a konferencia küzdelmek kezdetekor ő nekik közösszesen öt darab vereségük volt.

Aztán a szezont 16-tal zárták, tehát 11 vereséget szereztek a szezon második felében a konferencia során.

Tehát, hogy ők itt itt buktak ebbe bele, szerintem igazán.

Lehet, hogy az égett rájuk, amit mondasz, hogy a hogy az elején annyira komoly meccseket kötöttek le, hogy egyszerűen egyszerűen kifújt a Luffi, mikorra odaértek.

De én én az Open Tigers biztosan előbb hívtam volna, mint mint a a Miamit.

Aztán egy kicsit később még még elmondok egy pár csapatot, akit akit ugyanígy előbb hívtam volna, de örülök, hogy akkor ebben egyetértünk. >> Ja, még annyi, hogy most nem fogjuk kitárgyalni szerintem itt az egész csempik lefolyást, meg hogy történik a March Madness, de ajánlom az első adásunkat, ahol viszont végigvesszük, hogy hogy néz ki egyetemi szezon.

Úgyhogy aki esetleg most csatlakozna be a Medness miatt, az tekerjen egy kicsit vissza az adásainknál, és akkor akkor ott meg fogja találni a megfelelő infókat.

Most a hűséges 50 hallgatónkat nem fárasztanánk, hogy újra elmondunk mindent.

Jól mondom, Bronx? >> Abszolút. >> Okés, jó, menjünk is tovább.

Akkor elérkeztünk a elérkeztünk a High Major konferenciákhoz. öt darab konferenciáról fogok itt beszélni, és abban a sorrendben, amilyen sorrendben egyébként nő az erejük, vagy nőtt az erejük az idei évben, ez az ötödik legerősebb komoly konferencia a Big East Conference erőviszonyok tekintetében, tehát ő a ő a leggyengébb papíron az összes high major közül.

Itt az alapszakaszban gyakorlatilag három csapat emelkedett ki a mezőnyből.

Jones Redstorm nyerte az alapszakaszt 182-es konferenciamérleggel.

Yukon Husk lett a második 173-mal és a Vilanova Whitecats ért be a harmadik helyre 15-5-ös mérleggel.

Végül egy kisebb meglepetésre a Georgetown megverte a negyed döntőben a Vilanovát, de egy egészen papírforma St.

Érdekesség, hogy az alapszakaszban a két csapat egymás elleni mérlege 1-1.

J otthon kilenc ponttal nyert, míg aukon otuk otthon 32 ponttal verte meg a red stormot a az alapszakasz legvégén.

Úgyhogy kíváncsi voltam, hogy ez benne maradt-e a Red Stormeba és hát úgy néz ki, hogy emlékeztek erre a történetre, mert a döntőben rettentő csúnya verésbe szaladt bele a lyukán.

A végeredmény egyébként mindösszesen idézőjelben 20 pontos St.

Jones siker 7252-re nyertek, de egyszer nem…

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „9. rész: March Madness beharangozó”

Miről szól ez az epizód: „9. rész: March Madness beharangozó”?

A Bracket Bros podcast idei első adása a közelgő March Madness kosárlabda tornára való felkészülésről és az ahhoz vezető út összefoglalásáról szól. A műsorban a srácok elkészítik saját közös, konszenzusos bracketjüket, ahol csak azokban a párharcokban jelölnek meg továbbjutót… Az epizód a Bracket Bros című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 17..

Milyen témákat érint ez az epizód: „9. rész: March Madness beharangozó”?

Fő témái: march madness, kosárlabda.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „9. rész: March Madness beharangozó”?

Megjelenés: 2026. 03. 17.. Hossz: 2 óra 26 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/bracket-bros/bracket-bros-9-resz-march-madness-beharangozo-8afc98f6

Több epizód a Bracket Bros-ből

  • 18. rész: 2026/2027 NCAA szezon beharangozó - 1. rész - Csapatépítési stratégiák

    A Bracket Bros podcast 18. részében a 2026/2027-es NCAA kosárlabda szezon előzetesét kezdik meg a készítők. Az epizód központi témája az egyetemi kosárlabdában alkalmazott különbö…

  • 17. rész: Meghalt Cinderella vagy csak szunyókál?

    A Bracket Bros e heti adása az NCAA kosárlabda "all-time" meglepetéscsapatairól, a "cinderellákról" szól. Bronx és Brooklyn elemzik, hogyan befolyásolták a közelmúltbeli szabályvá…

  • 16. rész: High School Musical

    A Bracket Bros podcast 15. adásában Brooklyn és Mr. Bronx a 2026-os és 2027-es NCAA kosárlabda draftokat elemzik. Megvitatják, hogy vajon a 2026-os draft valóban olyan "historikus…

  • 15. rész: 2026 NBA Draft Special - 2. rész

    Az NBA Draft 2026 különkiadásának második részében a Bracket Bros a draft első körének hátralévő részét veszi górcső alá. A srácok elemzik a lehetséges játékosokat és a csapatok i…

  • 14. rész: 2026 NBA Draft Special

    A Breckit Brow NCAA podcast 14. adásában a 2026-os NBA draftot vezetik fel. A házigazda, Mr. Bronx, ezúttal Dani Lajos, a Lala Land podcast házigazdája társaságában vesz részt. A…

  • 13. rész: 76 fős lesz a Madness és Edzőváltozások

    A Bracket Bros podcast első szezonon túli adásában a srácok a Madness 76 fősre bővítéséről, edzőcserékről és a jövő évi draftról beszélgetnek. Bronx két általa kedvelt edző életút…

  • 12. rész: Final4 és Bajnokavatás

    A Bracket Bros podcast 12. részében Brooklyn és Brome Bronxis a Final Four és a kosárlabda döntő eseményeit vitatják meg. Kiemelik, hogy a vártnál alacsonyabb színvonalúak voltak…

  • 11. rész: Egy ikonikus comeback Bracket Bros módra

    Brooklyn és Bronx a Bracket Bros podcast április 1-jei adásában feldolgozzák a március végi Sweet 16 és Elite 8 kosárlabda mérkőzéseket. Az év meccsének ígérkezik az Arizona-Michi…

  • 10. rész: March Madness első hétvége

    A Break It Brow Podcast legújabb adásában Brooklyn és Bronx a márciusban zajló March Madness kosárlabda torna első hétvégéjének eseményeit elevenítik fel. Részletesen elemzik a 64…

  • 8. rész: February Madness és az Upset-ek napja

    Brooklyn és Bronx a Bracket Bros podcast 8. adásában felidézik az elmúlt hetek NCAA férfi kosárlabda eseményeit. Kiemelik a "February Madness" és az "upset" meccsek fontosságát, k…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból