Budapest Park

Park Reality Check #S03E02 - bongor x Csepella Olivér (CSNK)

· PT1H3M57S

Összefoglaló

A Park Reality Check műsorának ezen epizódjában Berta Csongor (bongor) és Csepela Olivér (Csaknekedkislány) beszélgetnek. Főként mentális egészségről, a polihisztor lét nehézségeiről, a különböző mesterségek (zenélés, színészet, grafika) közötti választásról, valamint arról…

Röviden

Műsor
Budapest Park
Megjelenés
2026. 05. 18.
Hossz
1 óra 4 perc
Témák
mental health, polymathy, music, acting, graphic design
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Hogy vagy? >> Jól vagyok, kicsit izgulok.

Igen, >> igen. >> Mintha nem, >> mintha valaki azt mál, hogy csak legyél nagyon természetes. >> Igen, igen, igen.

Néha nehézséget okoz összetett mondatokban beszélni, csak azért.

Én én szerintem azért beszélek [ __ ] hosszan, mert mert ugyanazt az egy mondatot próbálom elmondani, és nagyon sok, hogy így >> a a pótanyám közlekedik úgy, hogy nem tudja a térképet, csak tudja, hogy kábé kábé merre kell menni, és ilyen körben így közelít, és hogy azzem, hogy így >> ez a >> ez a fogalmazásom. >> Na, bele is vágunk. ne kérjetek bocsánatot, tök jó, hogy elkezdhetek dumálni.

Nagyon köszi. >> Kelljam >> nem kell maradhat, vagy nem mered lerakni.

Nagyon szépen köszönjük, hogy elfogadtátok a meghívásunkat a Park Reality check műsorában.

És az első kérdés az egy ilyen könnyedebb téma lenne, hogy igazából azt gondolom, hogy igazi polihisztorok vagytok, hogyha használhatok ilyen fennkölt kifejezéseket, merthogy nem csak zenével foglalkoztak, ugye te bábszínész is vagy, Csongi, és Olivér, te pedig grafikával is nagyon sokat foglalkozol, és valaha éreztétek azt, hogy választani kell ezek közül a mesterségek közül?

Ez nemrég fogalmazódott meg bennem, meg éreztem a saját bőrömön, hogy vannak olyan nagyívű vagy ilyen grandiózus ambícióim, és nem csak a színészet, én egyébként klasszik színésszakon végeztem, szóval a báb az csak utólag jött be az életembe, de hogy voltak ilyen ambícióim, hogy egy YouTube csatornát szeretnék, meg egy meditációs appot meg csomó olyan dolgot, ami ami egy ilyen gyakorlatilag egy egész egzisztenciát kitesz, és hogy nemrég szembesültem azzal, hogy ja és persze legyek híres rapper és esetleg filmszínész is.

És akkor tudatosítottam azt, hogy bizony el kell gyászolni bizonyos életutakat, mert nem egyszerűen nem lehetsz mindenki egyszerre >> valami másnak a rovására.

Mindegy. [ __ ] meg, akkor csak [ __ ] híres rapperám. >> Meg kellett hoznom ezt a nehéz döntést.

Én hivatásom szerint vagyok tervező grafikus.

Meg hogy meg hogy ha adnak munkát, akkor én azt akkor én abból élek.

Az utazás a koponyám körülben van, hogy a Karinti így az első agyvérzése után így csinál egy ilyen izét, egy ilyen, nem tudom, naplót, vagy vagy szóval, hogy egy ilyen határidő naaplót kábé, hogy akkor beosztja, hogy oké, akkor hát már nincs sok hátra, de hogy akkor aznap megírom a drámát, akkor másnap azt letisztázom, akkor azt elküldöm a szerkesztőnek, akkor a verset, amit akartam, és nem tudom, és nyilván nem csináltam, mert hogy ez így egy hülyeség, vagy hogy hát lehetetlen így előre eldönteni, hogy akkor ez de hogy egy ilyen hasonló hasonló érzésem az volt és ja hát hogy csom mi minden nem leszünk az az van igen, de ja azzem, hogy az, hogy mondjuk kifáradok abban, hogy hogy nyáron fesztiválturnék vannak, akkor akkor utána amúgy nekem én csak nagyon szeretek rajzolni, vagy hogy én >> Ühüm.

A én én nagyon azt az unalmas részt, amit amúgy sok grafikus nem szeret, hogy nem tudom, logókat meg arculatokat tervezünk meg nem tudom, én azt én azt szeretem csinálni. >> Ühüm. >> De hogy és te hogy vagy a báb színészkedéssel, hogy az azt abszolút félreteszed vagy >> nem teszem félre a teljesen.

Én úgy érzem most, hogy egy ilyen egészséges balans az kábé egy produkció. >> Aha. >> Amit bevállalok.

És már csak azért is, mert amúgy meg visszainspirál sokszor maga az a szöveg, vagy a közeg, ahogy együtt gondolkodunk meg minden, mert mert abban is ki tudok égni, hogy csak egyedül egyedül melózgatok és nem igazán találkozom emberekkel. >> Úgyhogy már csak ezért se szeretném teljesen elengedni, de nem tudom, hogy lesz-e YouTube csatornám, vagy ilyesmi, de >> vagy meditációs applikáció.

Az még várt magára, de hát majd egyszer ha kiöregszem a rapből. >> Ja.

Igen. >> Milyen YouTube csatornátok lenne, hogyha lenne?

Úgy érzem, neked kész terveid vannak, de azért addig Olivér gondolkodhatsz. >> Mi mi a mi a content?

Hát nekem alapjáraton az volt az ötletem, hogy hát nem nagy ötlet, ez igazából nem is eredeti ötlet, csak hogy a hogy így beszélek embereknek a felépülésről.

Ilyen hát kicsit ilyen vlogger cucc szinte, vagy vagy beszélek arról, hogy nekem milyen fontos szerepet foglal el az életemben a testmozgás, vagy így hogy próbálom így a mentális egészségemet valahogy szinten tartani. >> Ühüm.

Ö de az is átkattant közben, hogy hogy hogy a rapben is, vagy például az előző lemezzel így úgy érzem, hogy így package-be ezt így bele tudom rakni.

Ü >> ühüm. >> És és ez olyan megnyugtató volt, hogy hogy akkor talán mégis mégis ez az én utam. >> Neked volt valaha YouTube csatorna ötleted?

Ö biztos vagyok benne, hogyha lenne YouTube csatornám, vagy szerepelnék YouTube csatornán.

Várjunk csak, ez itt nem ez itt azt hiszem, hogy ö de hogy de hogy valószínűleg ilyen politikai tartalom lenne, vagy szóval, hogy >> a a politikai aktivizmusom vinne ebbe az irányba, azt hiszem, az az ami ilyen a művészeti tevékenység mellett, ami ami nekem ilyen valami olyan dolog, ami amivel akarok foglalkozni, vagy amire van egy ilyen kikapcsolhatatlan törekvésem, hogy hogy legyen jobb a világ. >> És ezt ez inkább egy ilyen független elemzés, vagy valamilyen kampányszerű dolgokat képzelsz el? >> Jú, na hát ez hú fogalmam sincs.

A covid alatt elkezdtem írni egy ilyen nagyon hosszú nem tudom ilyen kritikát az ember tragédiájáról.

Isten tudja, hogy ezt ki akarta volna így meghallgatni, de hogy akkor még hát azért sok mind, tehát hogy hogy mondjam, sok mindenki sokféleképp őrült meg a covid alatt.

Én én úgy, hogy hogy kijegzeteltem az ember tragédiáját, meg az ember tragédiájának a kritikáit szabad pillanataimban, és a nem tudom Madács Imre ö élettörténetét meg minden ilyesmi, hogy micsoda egy ilyen egy reakciós propaganda az a dráma.

De na, de hagyjunk valamit a YouTube csatornára is.

De nem tudom amúgy, hogy hogy miről beszélnék azzal ellentétben, hogy mondjuk a a Csnk-val, hogy írunk számokat vagy miről.

Aiszem, ezzel ellentétben sokkal inkább abból az irányból jönne az, hogy mit csinál, milyen tartalmakat csinálok, hogy mire van szükség, vagy én mit gondolok, hogy tehát, hogy mi a szolgálat az az melyik irányban fejti ki a legnagyobb hatását. >> Ühüm.

De hogy amit mondtál, szerintem az az tökre az tök érdekes egyébként, hogy hogyha te csináltál volna YouTube csatornát a mentális egészség megtartásáról meg ilyenek, de hogy mivel azt nem csináltad, ezért aztán kijött a a zenében.

És akkor szerintem ez egy tök érdekes kérdés, hogy mi az, amikor vagy ezt így egyáltalán meg lehet-e határozni, hogy hogy mi az a határ, amin belül még csak így tök jó, hogy most egy kicsit mással foglalkozok, és és bábelőadást csinálok, vagy vagy én rajzolok, vagy vagy politikát csinálok, vagy vagy nem tudom, és mi az, amikor viszont, hogy mondjam, így nem engedem ki máshol azt az energiát, hanem visszafogom, és és muszáj valahogy így megszer megszer szerkeszteni, hogy azt hogy lehet a a az alkotáson belül valahogy csatornázni azt a azt a dolgot. >> Igen. >> Hogy nem tudom, hogy nálad volt-e ilyen, hogy hogy kijön-e egy energia valahol máshol, és akkor viszont az nem jön ki, vagy fordítva.

Bár mondjuk most pont az derült ki, hogy hál istennek nem csináltál YouTube csatornát, és akkor csináltál egy [ __ ] jó lemezt cserébe. >> Igen, köszönöm szépen.

Ja. az inkább az fordul elő, hogy hogy van valamilyen téma, ami foglalkoztat, és az az visszaköszön mondjuk egy színházi előadásban, és ahogy mondtam is, hogy az így visszainspirál.

Nálam amúgy valamikor így utólag jutott eszembe, hogy nekünk van egy Ábrahám és Izsákról szóló számunk az előző előző lemezünknek a végén, és hogy valamikor eszembe jutott, hogy amúgy én először abból egy képregényt akartam rajzolni, és hogy az is egy ilyen dolog, hogy milyen, >> vagy hát nem tudom, hogy szerencse, lehet, hogy a képregény jobb lett volna, mint mint a szám.

Bár nem tudom, mert az egy [ __ ] jó szám, de hogy nagyon nagyon szép zenét írta.

A Konsicki Dávid nyilván de hogy de hogy ja, hogy ez tökre tökre van, hogy valahol ki kell jönnie annak a annak a dolognak, és mivel nem rajzoltam meg, azért akkor írtunk egy számot belőle.

És erről amúgy eszembe jutott, hogy ilyen tervem is volt, hogy én majd regényt írok, és akármikor van valami flashbackem így a gyerekkoromból, azt lejegyzetelem, és akkor azokból a jegyzetekből csomó mindent felhasználtam a lemezre.

Szóval ja, ez is egy ilyen. >> És akkor így már nem írhatod meg a meg a regényt, mert mady olvas jó, [ __ ] meg, ezt már tudom.

Igen, igen. >> De ez így nem őr.

Ez már közben ez egy reframe volt ez így >> tényleg.

Amúgy rá tudnék mutatni, hogy melyik az a sor. >> Ja.

Így nem olvassák el a könyvet, mert már így Ja. >> Szóval igazából még egy olyan kérdésem lenne hozzátok, hogy a a hát nem tudom, hogy a személyiségeteknek is, de a művészeteteknek biztosan része az, hogy hogy humor, hogy irónia, hogy önirónia.

És azt észrevettétek-e, hogy ezt mondjuk védekezési mechanizmusból használjátok, vagy ez alapvetően a ti személyiségetek része? >> Na de mi a különbségekető?

Hogy vagy ezzel? >> Valószínűleg tetten érhető a védekezési mechanizmus is, meg az, hogy én nagyon félek a gicől. >> Aha.

És és még úgy is, hogy hogy a az utóbbi lemezen hoztam néhány olyan döntést, amit amiről azt gondoltam, hogy ezt nem lehet elviccelni, és határesett lett szerintem gicileg >> és és az ettől való félelem vesz rá arra sokszor, hogy hogy elvicceljem.

Én én nagyra értékelem azt azt sokszor, hogyha valakinek van öniróniája, vagy a az önreflexiót azt egy nagyon magas polcra teszem, mint személyiségegy.

Nem tudom, te hogy vagy ezzel, >> hogy ahogy mondtad, nekem is nagyon ez van, hogy a félelem a gicstől, vagy hogy a az egy sokkal nagyobb bűn, mint elviccelni valamit, tehát hogy >> hogy hogy >> nem tudom, tehát hogy ilyen túl ö túl szomorúnak lenni, vagy túl szerelmesnek, és és szóval valami túl szép, az sokkal parább, mintogyha vagy túl érzelmesnek lenni, az sokkal parább, mint mint túl viccesnek lenni, mert így mivel van izé, nem ért a viccet és és >> a te lemezednél is ezt gondolom, hogy kábé az ez a mi generációnknál, illetve hát igen itt bókolok magamnak, hogy mi egy generáció vagyunk, de szerintem Igen.

Tök érdekes szerintem, hogy hogy az önirónia meg az önreflexió azt azt mennyire ilyen rokonfogalmakként kezeljük, és hogy közben meg mennyire sokszor van egy ilyen a felelősségnek a a felelősség mögül kibújás, hogy igen, hogy ki jösz a mögül, hogy még még mennyi viccet lehet azzal elmondani, még még hány dolgot lehet úgy átadni, hogy jó, de amúgy igen, tudom, hogy ez tök izé, ez csak viccelek, vagy vagy tehát, hogy mennyi mennyi humort kell belepakolni, merthogy közben szerintem is tök fontos a humor, csak hogy vagy szóval, hogy nem tudom, egy kicsit úgy vagyok vele, hogy ezek ilyen egy bizonyos szintig az így kikönnyíti azt, hogy hogy tudjon a hallgató velem jönni valahova, ami esetleg egy egy sötét hely, vagy hát hogy szóval azért azért ez nálad is szerintem tökre van, hogy hogyha itt most nem pakolnék bele ennyi akár viccet, akár jó rímet, jó szófordulatot, nem tudom, akkor akkor lehet, hogy nem jönnél velem olyan sokáig az erdőbe, mint ahova viszont menni akarok.

Igen. >> És viszont oda el kell menni, és ott ott meg aztán most izé GC vagy nem kics, de [ __ ] meg, ez történt, vagy hogy itt meg ez a >> Ja, igen, igen. >> Ez a ez a sötét valóság van.

Úgyhogy ilyen értelemben szerintem az egy ilyen nagyon hasznos eszköz a a viccelés.

Hát ja, nem tudom, nem tudom még hányszor mondjam el, hogy mennyire király az albumod, de hogy oké, még három.

És de hogy de hogy ott szerintem pont, hogy megvan ez az egyensúly, hogy hogy benne van az a vaskos felelősségvállalás, ami kiegyensúlyozza azt, hogy mennyi iróniát enged meg valami, és mennyi mennyi nem tudom felelősséget, vagy hogy tehát, hogy az van, hogy nem elhazudod a zenéddel azt, hogy ja hát izé, tudom, hogy gázz, amit csinálok.

Szóval így tulajdonképpen oké, nem? vagy hogy így ne már.

Ö nehéz gyerekkorom volt, szóval izé ö nekem nekem lehet egy kicsit ilyen ö para arcnak lenni, mert így én is tudom, hogy ez para, szóval nem tudom.

Szóval ez így rendben van végül is. és hogy szerintem a mi generációnk, vagy hogy az ilyen nem tudom ilyen ilyen 90-es évek tini filmhumor az szerintem nagyon így nekünk nekünk a DNS-ünkbe ivódott, hogy hogy amíg tudunk vele viccet csinálni, addig nem annyira baj, vagy hogy így mi nem eltitkoljuk, hogy hogy para, amit történik, vagy para, amit csinálunk, hanem mi viccet csinálunk belőle, és láthatóvá tesszük, és így csináljuk okével.

Szóval mondtam, hogy sokat beszélek.

Igen, nagyon jó hallgatni. >> Oliver, te már korábbi interjúban beszéltél arról, hogy egy veled született betegség miatt így a családodnál nagyon a figyelem középpontjában voltál.

Csongi, te pedig pont arról a legutóbbi lemezeden is, meg egyébként interjúkban is sokat beszélte, hogy édesapádnak a figyelméért mennyit küzdöttél és tulajdonképpen sikertelenül, hogy szerintetek ez a túl sok és a túl kevés figyelem is nyomot hagy az emberbe, illetve, hogy van-e egyáltalán pont elég figyelem? >> Hm. >> Hí. >> Deep, de egy viccet gyorsan egy viccel, [ __ ] meg.

Pont elég figyelem valószínűleg nincs, de mégis van egy skála, vagy egy, hát nem jut eszembe egy jó szó erre, hogy egy bizonyos ponton alul és felül >> Aha. >> nem jó.

És és viszonylag elég nagy mozgástér van abban szerintem, hogy mennyi a káb jó figyelem, mint mint most már.

Ö nekem az ilyen egy konkrét logisztikai kérdés, hogy mennyi figyelem a kevés, vagy mennyi figyelem a sok.

De hogy de hogy amúgy én azt hiszem a én erről csak azt gondolom, hogy én még olyat nem láttam, hogy valakire túlságosan figyelnek, vagy hogy vagy az már valami más szerintem.

Tehát, hogy hogy látok ezt az ilyen a tehát a mondjuk a túlaggódás vagy vagy szóval, hogy vagy szóval amit mondjuk úgy hívunk, hogy túlfigyelem vagy túlszeretés egy gyereknél, ott én nem azt látom, hogy hogy ott tehát olyan nincs, hogy a…

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Park Reality Check #S03E02 - bongor x Csepella Olivér (CSNK)”

Miről szól ez az epizód: „Park Reality Check #S03E02 - bongor x Csepella Olivér (CSNK)”?

A Park Reality Check műsorának ezen epizódjában Berta Csongor (bongor) és Csepela Olivér (Csaknekedkislány) beszélgetnek. Főként mentális egészségről, a polihisztor lét nehézségeiről, a különböző mesterségek (zenélés, színészet, grafika) közötti választásról, valamint arról… Az epizód a Budapest Park című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 18..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Park Reality Check #S03E02 - bongor x Csepella Olivér (CSNK)”?

Fő témái: mental health, polymathy, music, acting, graphic design.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Park Reality Check #S03E02 - bongor x Csepella Olivér (CSNK)”?

Megjelenés: 2026. 05. 18.. Hossz: 1 óra 4 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/budapest-park/park-reality-check-s03e02-bongor-x-csepella-oliver-csnk-72018882

Több epizód a Budapest Park-ből