BŰNtények podcast@Menendez fivérek 2. rész
· PT41M12SÖsszefoglaló
Julian Smith felhívja a Los Angeles-i Rendőrséget a Menendez fivérek brutális kettős gyilkossága ügyében. A történet a BŰNtények podcast második részében folytatódik.
Röviden
- Műsor
- BŰNtények Podcast
- Megjelenés
- 2024. 10. 28.
- Hossz
- 41 perc
- Szereplők, említett nevek
- Szatmári Péter
Ebben az epizódban
A 36 éves Julian Smith óvatosan, fegyverrel a kezében nyitotta ki lakása ajtaját.
A lámpát nem kapcsolta fel, úgy nézett körbe a nappaliban.
Minden úgy volt, ahogyan hagyta, de valamiért mégis ideges volt.
Felhúzta a ravaszt és lábújhegyen a hálószoba felé halad, pont úgy, mint ahogyan azt a rendőröktől a tévében látta.
Az aprócska lakása minden sarkát átvizsgálta.
Nem talált semmit, amit egy nagy sóhajjal nyugtázott.
Szerencsére egyedül volt, bár még mindig reszketett.
Letette a fegyvert és bekapcsolta a tévét, hogy elterelje a figyelmét, de csak rosszabb lett tőle.
Minden csatornán a Menendez házat mutatták.
Nem tudta megállni, hogy ne nézze meg az összes helyszíni riportot a brutális kettős gyilkosságról.
Felvehetné és tárcsázhatna, hogy véget vessen ennek.
Csak el kellene mondania, amit tud…az igazat és akkor lezárulhatna ez a borzalom.
Végül vett egy nagy levegőt, felemelte a kagylót és tárcsázta a Los Angeles-i Rendőrséget.
Patreon: https://www.patreon.com/buntenyek Web: https://www.buntenyekpodcast.hu/ Tiktok: https://www.tiktok.com/@buntenyekpodcast YouTube: https://www.youtube.com/c/BŰNtényekPodcast Facebook: https://www.facebook.com/buntenyek Instagram: https://www.instagram.com/buntenyekpodcast/ Email: buntenyekpodcast@gmail.com Learn more about your ad choices.
Említett entitások
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „BŰNtények podcast@Menendez fivérek 2. rész”
Miről szól ez az epizód: „BŰNtények podcast@Menendez fivérek 2. rész”?
Julian Smith felhívja a Los Angeles-i Rendőrséget a Menendez fivérek brutális kettős gyilkossága ügyében. A történet a BŰNtények podcast második részében folytatódik. Az epizód a BŰNtények Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 28..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „BŰNtények podcast@Menendez fivérek 2. rész”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szatmári Péter.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „BŰNtények podcast@Menendez fivérek 2. rész”?
Megjelenés: 2024. 10. 28.. Hossz: 41 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/buntenyek-podcast/buntenyek-podcast-menendez-fiverek-2-resz
Több epizód a BŰNtények Podcast-ből
- A chatszobától a gyilkosságig – Mindig és mindörökké hazugság
- BŰNtények Light Night LIVE #4| Holtest az ágyneműtartóban
- CSEPELI HALÁLBRIGÁD – élve eltemették, de sikerült megszöknie
A BŰNtények podcast epizódja a hírhedt csepeli halálbrigád bűncselekményeit és a hozzájuk vezető nyomozást dolgozza fel. A történet kiindulópontja egy 2011-es eset, amikor Dragan…
- MILLIÁRDOS FORGALOMTÓL A GYILKOSSÁGIG - Véres bérleti vita
A BŰNtények Podcast legújabb epizódja Batár István és Lazsányi László tragikus konfliktusát mutatja be. Batár István, egykori sikeres üzletember, nem volt hajlandó kiköltözni egy…
- 20 ÉV UTÁN KIENGEDTÉK – Újra Gyilkolt
A BŰNtények Podcast ezen epizódja Németh István történetét dolgozza fel, aki két gyilkosság miatt 20 évet ült börtönben. 2000-ben feltételesen szabadlábra helyezték, de később egy…
- BŰNtények Light Night LIVE #3| „SEGÍTSÉG, NE BÁNTSÁL!” Gyilkosság és öngyilkosság
A BŰNtények Podcast Light Night LIVE #3. epizódja egy 1990. július 17-i budapesti gyilkosságot és öngyilkosságot dolgoz fel. Az élő adásban egy VIII. kerületi bérházban történt es…
- Részegen hajtott bele egy gyerekzsúrba – esélyük sem volt
Egy hároméves kisfiú születésnapi buliján tragédia történt, amikor egy SUV 70 km/órás sebességgel a vendégek közé csapódott. A balesetben két gyermek meghalt, többen megsérültek.…
- A rendőr, aki a szeretője férjét ölte meg – és majdnem megúszta
A BŰNtények Podcast ezen epizódja egy baranyai gyilkossági ügyet dolgoz fel, ahol egy rendőr őrnagyot gyanúsítottak meg szeretője férjének megölésével. A kezdetben lezártnak hitt…
- Befogadták a családba… 50 ezer forintért megölte a barátnőjét
2013 novemberében Nagybajomban egy fiatal nőt, Zsuzsannát meggyilkoltak. A tettes a család egyik közeli ismerőse, M. Krisztina lett, aki kalapáccsal támadt az alvó lányra, majd fe…
- Egy fideszes képviselő vezette a kocsit, amivel elszállították a holttestet
A Dunaföldváron eltűnt vállalkozó ügyét dolgozza fel a BŰNtények Podcast. Az áldozat holttestét egy felújított ház pincéjében, fal mögé rejtve találták meg. Az évtizedes barátság…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A Zodiákus gyilkos 1. rész - Szürke Zóna 227. — Szürke Zóna Podcast
Ez a Szürke Zóna podcast epizódja a Zodiákus gyilkossal foglalkozik, különös tekintettel az első két gyilkosságra. A sorozat első részében a Vallejo környékén elkövetett bűncselek…