BŰNtények Podcast

Szita Bence tragédiája – A sántosi erdőben eltűnt gyerekkor nyomában

· PT42M51S

Összefoglaló

A BŰNtények Podcast ezen epizódja Szita Bence 2012-es eltűnését és tragikus sorsát dolgozza fel. A 11 éves fiú, akit Felsőmocsoládon neveltek, november elején tűnt el, ami széleskörű keresést indított el. A rendőrségi vizsgálat során nevelőanyja, Polcz Erika gyanússá vált…

Röviden

Műsor
BŰNtények Podcast
Megjelenés
2026. 02. 15.
Hossz
43 perc
Szereplők, említett nevek
Szatmári Péter, Szita Bence, Gyöngyi Sándor
Témák
bűnügy, tragédia, rendőrségi vizsgálat
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

November első napjaiban villámsebességgel terjedt a médiában a hír.

Október 29-én az esti órákban nyoma veszett egy 11 éves kisfiúnak.

A felső mocsoládi Szita Bence eltűnését nevelőanyja, Polc Erika jelentette be.

Az első sajtóinformációk szerint a gyermek azalatt távozott ismeretlen helyre, míg az asszony betért vásárolni egy áruházba.

A rendőrség akkor még közigazgatási eljárás keretében vizsgálta az esetet, és többször is kihallgatta Erikát, aki október 30-án Fiat személygépkocsija ellopását is jelezte. >> A Tesco melletti játszótér felé elszaladt, mondta az asszony először a rendőröknek a fia eltűnése kapcsán, hozzátéve, hogy utána hiába kereste, nem bukkant a nyomára.

Ugyanígy járt nem csak a rendőrség, amely nagy erőkkel nyomkereső kutyákat is bevetve kezdett kutatni, hanem az a csapat is, amely november 2-án reggel egy internetes felhívást követően kelt útra, hogy átfésülje a Desedató környékének egy 40 hektáros szakaszát.

Ahogy arról egy nappal később a somogyi hírlap írt, a Kötél önkéntes tűzoltó és életmentő egyesületnek egy-egy hivatásos képviselője mellé két-három amatőr csatlakozott.

Így kutatták át a partszakaszt.

A gyalogos keresők mellett búvárokat és szonárt is bevetettek.

A csapat tagjai közt ott volt Bence Nagybátja, aki az újságnak azt mondta, a legfrissebb hírek alapján a Deseda az újabb nyom.

Bence szereti a vizet, imád horgászni, és a nevelő anyja szerint hétfő délután volt kint a tározónál, hogy megnézze a horgászverseny helyszínét.

Sajnos minden erőfeszítés ellenére az estébe nyúló keresés eredménytelenül zárult.

Miközben Bence édesanyja, Szilvia Kapos tévében üzent sírva, Gyöngyi Sándor a fiú nevelőapja a borsnak nyilatkozott. >> Számomra olyan ez, mint egy rémálom, ami csak a filmekben fordulhat elő.

Bízunk benne, hogy hazakerül. >> Sándor kiskora óta jelen volt a 2001-es születésű Bence életében, hiszen korábban egy ideig házasságban élt annak édesanyjával, Szilviával.

Miután elváltak, a bíróság nála helyezte el közös lányukat. az 1993-as születésű Lillát.

Később a láthatások, iskolai szünetek és hasonló alkalmak során a féltestvérek, illetve Sándor és Bence között szoros kapcsolat alakult ki. >> Én voltam számára az apai példakép.

Én tanítottam meg biciklizni, focizni.

Mesélte Bence vér szerinti apja egyáltalán nem törődött a gyermekkel.

Hármoljuk kötődése akkor sem gyengült, amikor a gyámhivatal 2009-ben anyai nagymamájánál, Valériánál helyezte el Bencét, mivel Szilvia anyagi gondok miatt képtelen volt gondoskodni róla.

Amikor az idősödő asszony egészségi állapota megromlott, felmentették gyámisztségéből, majd 2011-ben a gyámhivatal döntött Bence családba fogadásáról, így új gyámja Sándor lett, akit a falubeliek úgy írtak le: rendes, tiszta ember, akinek munkája is van.

Úgy tűnt, a fiú hányattatott sorsa ezzel rendeződik.

Egy családi körben igen kiegyensúlyozottá vált, biztonságban és jól érezte magát nevelőapjával és féltestvérével.

Bence jó tanuló volt, aktív közösségi életet élt, osztálytársai szerették, jó képességű, jó eszű.

Csak néha kellett rászólni elevenség miatt, de az nem volt kirívó. >> Jelemezte nevelő apja a fiút, akitől igen távol állt a csavargás.

Ezért is aggódott mindenki, köztük nevelőanyja, Erika is, amikor napokkal az eltűnése után sem bukkantak a nyomára. >> Megkérdeztem tőle, hol van, Bencus, mi történt?

Mert én nem hiszem el, amit mondtál.

Nem válaszolt, majd később megkérdezte tőlem: "Az gondol, hogy gyilkos vagyok?" >> Idézte fel Sándor az egyik beszélgetését Erikával.

Erikában figyelmes, gondoskodó családanyát látott a férfi, csak a kisfiú eltűnése után kezdett gyanakodni.

A közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, a NAVnál ügyfélszolgálatosként dolgozó Erika 2009-ben jelent meg Gyöngyi Sándor és gyermekei életében.

Eleinte csak hétvégente találkoztak, majd 2010-ben Erika fiával, a Bencével egykorú Balázsal beköltözött a férfi felső mocsoládi házába.

Az idil nem tartott sokáig, mivel a két kisfiú nem jött jól ki egymással, ami a felnőttek között is feszültséget generált.

Erika fia pszichológiai problémákkal küzdött, nem tudott társaságba beilleszkedni, nem tudott játszani, mert hamar passzív lett.

Bence ezért fizikailag nem bántotta, csak néha birkóztak, akkor is játékból. mesélte később Sándor.

Hogy mentsék a kapcsolatukat és a helyzetet, a pár úgy döntött, szétköltöznek, és a gyermekeket sem engedik egymás közelébe egy ideig, hátha így rendeződnek a dolgok.

Mivel Erika jelentette be Bence eltűnését, már a közigazgatási eljárás során is számos alkalommal kihallgatták.

Beszámolói ellentmondásosak voltak, illetve folyton megváltoztatta őket.

Ez történt október 30a reggelén is, amikor feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az autója ellopása ügyében.

Amit elmondott, az nem állt összakban olyan tényekkel, mint például a telefonos híváslistái és az ezzel kapcsolatos adatok.

A rendőrség már ekkor gyanakodni kezdett, hogy valami nem stimmel az asszony körül, és gyanújukat csak tovább erősítette, amikor november 2-án először változtatta meg a Bence eltűnésével kapcsolatos vallomását.

Tette mindezt azért, mert időközben az állítólagosan ellopott fiat gépkocsit igazoltatták a rendőrök, és mivel az körözés alatt állt, a benne ülő két férfit, Bogdán Józsefet és annak testvérét előállították.

Állításuk szerint kettesben indultak kocsmázni, amikor belefutottak az igazoltatásba. >> Egyébként nem nagyon beszélgettünk.

Közös programjaink abból álltak, hogy ittunk a kocsmákban. >> Mesélte Bogdán testvére.

Erika, miután ezzel szembesítették, még mindig a közigazgatási eljárás keretében tanúként említette először Bogdán Józsefet.

A kiállítása szerint az utcán lépett oda hozzá azzal, hogy tud a problémájáról, és segíthet megoldani azt.

Ez a probléma 11 éves Bence volt.

Az asszony ugyanis úgy látta, hogy bár külön költözésüket követően kapcsolata normalizálódott Sándorral, kettejük boldogságának legfőbb akadálya a kisfiú.

Azt vallotta, 2012 október 28-án Bogdán felhívta, hogy adja el az aranyait a Kaposvári Tescóban lévő ékszerboltban, az azért kapott pénzt pedig adja neki.

Ennek ő eleget is tett. 192000 Ft-ot adott át a férfinak.

Másnap Bencét Toponárra, illetve a Desedató környékére vitte.

Ekkor intette le és hívta be őket Bogdán a Muskát Lipresszóba.

Erika azt állította, a presszós kitérő után Bogdán beültette őt a kocsijába, és elküldte, hogy várakozzon a megbeszéd helyen, mialatt ő Bencével Erika kocsijába ült be, és ismeretlen helyre távoztak.

Innét Bogdán egyedül tért vissza.

Az asszony elmondta, a férfivel ezt követően a Sántost melletti erdőbe hajtottak, ahová egy bizonyos kertész József is követte őket zöld Suzukijában.

Bogdán és Kertész itt két ismeretlennel találkozott.

Beszélgettek néhány percen át, majd eljöttek.

A valótlan állítások, változtatások és ellentmondások sora nem hagyta nyugodni a rendőröket, és Attik kérdezgették Erikát, míg az megtört, és megmutatta, hol van a kisfiú eltemetve.

Ezt követően 2012. november 3-án őrizett be, november 4-én pedig előzetes letartóztatásba került, és innentől kezdve, mint gyanúsítottat hallgatták ki.

Bár eleinte tagadta a bűncselekmény elkövetését, november 6-án részletesen beszámolt a történtekről, sőt a helyszíni kihallgatáson be is mutatta azokat.

Elismerte, hogy azért adta át a pénzt Bogdánnak, hogy az megoldja a problémáit, vagyis elrakja a Bencét.

Tisztában voltam vele, hogy az elrakása megölését jelenti.

Bár később azzal védekezett, valójában csak Sántoson jött rá, mire gondolt a férfi, amikor azt mondta, eljött az idő a problémája megoldására.

Sőt, kijelentette, a pénzt nem a gyilkosság ellentételezésére adta oda neki, hanem hogy a férfi újra kezdhesse az életét.

Nyilván a törvényszék egyáltalán nem találta életszerűnek, hogy valaki újdonsült bűnöző életmódot folytató ismerősének az aranyai eladásából szerzett pénzzel segít.

Erika október 29-e kapcsán azt mondta, Bogdán állította meg őket Toponáron.

Együtt mentek be a presszóba, ahol kertész is ott volt, majd innét együtt egy kocsiba mentek tovább. >> Többször beszélt a Bencének arról, hogy bulizni mennek, >> említette Bogdán kapcsán.

Elmondta, hogy a közeli erdőbe mentek, ahol Bogdán kiszállt, és a fiút magával hívva elindult a földúton, kertésszel a nyomukba, aki egy ásót cipelt.

Kis idő múlva előbb Bencét hallotta kiáltani, majd Bogdán kiabálására szállt ki végül az autóból, és odament hármójukhoz.

Bogdán épp a ruháitól igyekezett megszabadítani a földön fekvő fiút, és arra utasította Erikát, pakolja a hommikat egy zacskóba.

Kertész ezalatt a gyermek fejénél állt, kezében az ásóval.

Az asszony azt állította, semmi mást nem látott az eseményekből, csak addig volt Bence közelében, amíg Bogdán vetkőztette.

Amikor épp indulni akartak, két ismeretlen férfi tévedt arra, velük kertész beszélt röviden.

Bogdán ezt követően emelte be Bence holtestét a Fiat csomagtartójába, majd mindhárman beültek az autóba, és elhajtottak a helyszínről.

Bogdán topponár, fészerlak, elhagyott temetőjében ásta el a testet.

Láttam, amikor Bence magzatpózban fekszik a gödörben, és rá kertész ásóval, Bogdán pedig a kezével tolta a földet.

Erika egy későbbi kihallgatás alkalmával arról is beszámolt, korábban kertésztől kapott egy szürke színű energiaitalos üvegben valamilyen vegyszert, hogy azt itassa meg Bencével.

A tárgyaláson viszont már tagadta bűnösségét. írásbeli vallomást terjesztett elő, amely szerint ő nem bízta meg Bogdánt a kisfiú megölésével, csak félelemből volt jelen, amikor mindezek megtörténtek, és annyira félt, hogy nem merte Bogdánt tettében megakadályozni.

Kertészt is többször kihallgatták előbb tanúként a közigazgatási eljárás során, majd 2012. november 3-ától gyanúsítottként a 41 éves száraz tésztagyártó szakképzettségű alkalmi munkákat végző férfi büntetve korábban egy alkalommal volt könnyű testi sértés vétsége miatt, illetve egy másik eljárás is folyamatban volt ellene.

Zaklatás büntette és más bűncselekmények miatt.

Bár csak évekkel az eset után, de Wiit Fritkó a Facebook oldalán arról számolt be, nagyjából egy hónappal Bence halála előtt kertész felkereste őt a TV2-nél. >> Egy minden ízében remekő férfi sírásba fúró hangon közölte, hogyha nem készítek róla reportfilmet, feltújtja magát.

Határozottan megmoztam a kertész Józsefként bemutatkozó férfinak, hogy nem zsarolhat mást, és kértem, hogy ilyeneket ne is mondjon.

Leültem és meghallgattam a sirámait. bírósági papírokat mutogatott, és azt mondta, hogy volt felesége, ksinálja.

Mindenkit ellene hangolt, gyermekét nem láthatja, összeomlott, öngyilkos akar lenni.

Ma már nem emlékszem minden egyes lehírt mondatra, de a papírokban az szerepelt, hogy a gyermekét úgy fegyelmezte, hogy felforrósított pénzérmét nyomott a kezébe, kínozta, fenyegette és terrorizálta a családját.

Mindez szerepelt a jogerős bírósági ítéletben is.

Azt pedig én soha semmilyen körülbények közt nem kérdőjelezem, és nem kérdőjelezhetem meg.

Kertész József látszólag mindezt megértette, valamelyest megnyugodott, elment.

Utólag tudtam meg, hogy boldog boldogtalannal hasonló módon viselkedett.

A Somogy tévéhez rendszeresen bejállt, ahol olyan agresszív volt, hogy riportot is készítettek vele.

Igaz, azt soha nem adták le, mert átlátták, hogy amit a férfi mond, nem igaz. >> Kettész tanúént elmondta, Erikát az ügy egyik tanúján Andreán keresztül ismerte meg, Bogdánnal pedig a hajléktalan szálon találkozott.

Az október 29-i események kapcsán azt állította, egész apa a városban tartózkodott, nem járt doponáron, és az ékszereladásról sem tud semmit.

Eleinte gyanúsítottként is ezt a vallomását tartotta fenn, csak késő számolt be arról, hogy jelen volt Bogdán és Erika megismerkedés kor, illetve ő fvarozta a párost a Tescóhoz. >> Valamilyen aranyórával és aranykarkötővel kapcsolatos dolgot bonyolítottak! >> Mondta.

Úgy nyilatkozott, őt Bogdán hívta a Muskátliba, ahol a férfén kívül ott volt még Erika, illetve egy ismeretlen 10 év körüli kisgyermek.

Elmondása szerint Bogdán késsel fenyegette őt, úgy kényszerítette, hogy menjen velük.

Saját autójával eredt Erika is az általa vezetett gépkocsi nyomába.

Az erdőben Bogdán eltűnt a kisfiúval. >> Nyugodj meg, a Józsi tudja a dolgát! mondta neki állítólag az asszony.

Mesélt egy artikulálatlan kiáltásról, majd arról, hogy Bogdán késsel vette őt rá, hogy gödröt ásson. >> A földön fekvő gyerek nyakát taposta, majd kétszer a gyermek nyakának oldalsó részére az ásóval odaütött. >> Számolt be arról, amit látott ásás közben, és hozzátette, >> Erika végignézte a bántalmazást.

Együtt vetkőztették le teljesen meztelenre, majd a még hörgő gyermeket Bogdán a Götörhöz húzta.

Míg Bogdán beszélt a váratlanul felbukkanó két vadásszal, ők Erikával az autóban ültek.

Amikor jöttek a vadászok, hajszálon múlott, hogy Bogdán nem ment neki késsel.

Állította egyébként hamisan a tárgyaláson.

Elmondta azt is, hogy saját autójával követte a két vadászt.

Utána viszont már nem talált vissza az erdei helyszínre, ezért késő éjszaka a Nostra terményraktárhoz hajtott, ott aludt.

Másnap reggel találkozott ismét Bogdánnal, aki átadott neki két szatyrot és 5 l sósavat azzal, hogy rejts el azokat egy bokor alá.

Kertésza kihallgatása során bemutatta, hová dugta el a holmikat és a kést.

A helyszíni kihallgatáson szintén elmutogatta, mi hogyan történt.

Ketész a tárgyalás végéig fenntartotta vallomásának utolsó verzióját, miszerint járt a helyszínen.

Látta, ahogy Bogdán megöli a gyermeket, látta, ahogy Erika részben ehhez segítséget is nyújt.

Ő magának viszont, bár szerette volna megmenteni Bence életét, lehetősége nem nyílt rá.

Azt állította, az életét féltette Bogdántól, aki meg is fenyegette. >> Csak egy ásónnyommal kell mélyebb rásni, és neked is ott lesz a helyed. >> Az 57 éves, asztalos, szakképzettségű alkalmi munkákból élő erőszakos, többszörös visszaeső Bogdánt 2012. november 2-án vették őrizetbe, majd november 4-én előzetes letartóztatásba került. előtte az összbüntetéseket nem számítva 11 alkalommal ítélték el különböző bíróságok, többek között…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szita Bence tragédiája – A sántosi erdőben eltűnt gyerekkor nyomában”

Miről szól ez az epizód: „Szita Bence tragédiája – A sántosi erdőben eltűnt gyerekkor nyomában”?

A BŰNtények Podcast ezen epizódja Szita Bence 2012-es eltűnését és tragikus sorsát dolgozza fel. A 11 éves fiú, akit Felsőmocsoládon neveltek, november elején tűnt el, ami széleskörű keresést indított el. A rendőrségi vizsgálat során nevelőanyja, Polcz Erika gyanússá vált… Az epizód a BŰNtények Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 15..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szita Bence tragédiája – A sántosi erdőben eltűnt gyerekkor nyomában”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szatmári Péter, Szita Bence, Gyöngyi Sándor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Szita Bence tragédiája – A sántosi erdőben eltűnt gyerekkor nyomában”?

Fő témái: bűnügy, tragédia, rendőrségi vizsgálat.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szita Bence tragédiája – A sántosi erdőben eltűnt gyerekkor nyomában”?

Megjelenés: 2026. 02. 15.. Hossz: 43 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/buntenyek-podcast/szita-bence-tragediaja-a-santosi-erdoben-eltunt-gyerekkor-nyomaban

Több epizód a BŰNtények Podcast-ből