Csak semmi córesz! – ez a Mazsihisz podcast

Mazsihisz podcast: A Brutalista című film valójában magyar #25

· PT48M36S

Összefoglaló

Ez a Mazsihisz podcast epizód A Brutalista című filmről szól, kiemelve annak magyar vonatkozásait. Szó esik a főszereplő által alakított magyar zsidó építészről, a magyar stábtagokról, mint Jancsó Dávid vágóról és Petrányi Viktória társproducerről, valamint a forgatási…

Röviden

Műsor
Csak semmi córesz! – ez a Mazsihisz podcast
Megjelenés
2025. 02. 28.
Hossz
49 perc
Szereplők, említett nevek
Petrányi Viktória, Jancsó Dávid
Témák
brutalista film, magyar vonatkozások

Ebben az epizódban

A Brutalista című film valójában magyar Legalábbis nagyrészben.

Hiszen egy magyar, zsidó építész traumatikus életéről szól, akit a magyar, zsidó származású színész., Adrien Brody alakít.

Amitől még magyarabb lesz, részint, hogy a film vágója Jancsó Dávid, valamint a társproducer Petrányi Viktória.

Neki, illetve a Mundruczó Kornéllal közösen működtetett Proton cég stábjának köszönhető, hogy a budapesti, csepeli és más hazai helyszínek a vásznon már Philadelphiát mutatják, ahol az épülő brutális templom a valóságban számtalan, több helyen forgatott részletekből rajzolódik ki.

A rendező Brady Corbet egyébként nem először dolgozik magyar stábbal, például első nagyjátékfilmje, az Egy vezér gyermekkora vágója is Jancsó Dávid volt.

A brutalizmus egyébként egy kortárs építészeti irányzat, de itt a cím inkább a kor brutalizmusára értendő.

Miközben ugyanis a főhős Tóth László valóban meglehetősen durva, olykor egészen ijesztő alakzatú épületekkel metsz bele a környezetbe, valójában ezzel a haláltáborban szerzett lelki sérüléseket vetíti ki.

A szünettel együtt csaknem négy órás film a 10 Oscar-díjra jelölés előtt már 75 nemeztközi díjat söpört be a megjelenése óta.

A március 2-án, vasárnap megrendezett Oscar-gála előtt néhány nappal beszélgettünk erről a különös alkotásról, a forgatás körülményeiről Muszatics Péter filmtörténésszel és Petrányi Viktória producerrel.

Említett entitások

Témák

  • brutalista film
  • magyar vonatkozások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Mazsihisz

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mazsihisz podcast: A Brutalista című film valójában magyar #25”

Miről szól ez az epizód: „Mazsihisz podcast: A Brutalista című film valójában magyar #25”?

Ez a Mazsihisz podcast epizód A Brutalista című filmről szól, kiemelve annak magyar vonatkozásait. Szó esik a főszereplő által alakított magyar zsidó építészről, a magyar stábtagokról, mint Jancsó Dávid vágóról és Petrányi Viktória társproducerről, valamint a forgatási… Az epizód a Csak semmi córesz! – ez a Mazsihisz podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 02. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mazsihisz podcast: A Brutalista című film valójában magyar #25”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Petrányi Viktória, Jancsó Dávid.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Mazsihisz podcast: A Brutalista című film valójában magyar #25”?

Fő témái: brutalista film, magyar vonatkozások.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mazsihisz podcast: A Brutalista című film valójában magyar #25”?

Megjelenés: 2025. 02. 28.. Hossz: 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/csak-semmi-coresz-ez-a-mazsihisz-podcast/mazsihisz-podcast-a-brutalista-cimu-film-valojaban-magyar-25

Több epizód a Csak semmi córesz! – ez a Mazsihisz podcast-ből