Minden napra egy festmény | Winkler Nórával beszélgetek
Összefoglaló
Csorba Anita podcastjában Winkler Nórával beszélget, aki a kultúra számos területén sikeres. A beszélgetés célja, hogy segítsen a hallgatóknak megtalálni saját céljaikat és útjukat.
Röviden
- Műsor
- Csorba Anita
- Megjelenés
- 2020. 05. 26.
- Szereplők, említett nevek
- Winkler Nóra, Csorba Anita
Ebben az epizódban
Hogyan lettem sorozatomban olyan emberekkel beszélgetek, akik sikeresek a saját szakmájukban és ami még fontosabb, szerintem, hogy kiteljesedett és boldog életet élnek.
Megtalálják az egyensúlyukat és a céljaikat és aban segítenek a beszélgetés során Nektek is, hogyba a saját céljaitokat, utatokat és küldetéseteket megtaláljátok.
Mai beszélgetőpartnerem, Winkler Nóra a kultúrát választotta hivatásaként és mára sok dolgot épített már fel: TV műsort, rádiósorozatot, könyvet, design és művészeti magazinokat, és a közösségi médiában is sok ezres követőtáborának nyújt izgalmas tartalmakat nap mint nap.
A beszélgetést 2019. június 11-én rögzítettük.
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
- Csorba Anita
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Minden napra egy festmény | Winkler Nórával beszélgetek”
Miről szól ez az epizód: „Minden napra egy festmény | Winkler Nórával beszélgetek”?
Csorba Anita podcastjában Winkler Nórával beszélget, aki a kultúra számos területén sikeres. A beszélgetés célja, hogy segítsen a hallgatóknak megtalálni saját céljaikat és útjukat. Az epizód a Csorba Anita című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2020. 05. 26..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Minden napra egy festmény | Winkler Nórával beszélgetek”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Winkler Nóra, Csorba Anita.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Minden napra egy festmény | Winkler Nórával beszélgetek”?
Megjelenés: 2020. 05. 26.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/csorba-anita/minden-napra-egy-festmeny-winkler-noraval-beszelgetek-3b2cefc2
Több epizód a Csorba Anita-ből
- Így kütyüzzetek! - Vendég: Almási Kitti, klinikai szakpszichológus, író, előadó
Almási Kitti klinikai szakpszichológus, író és előadó Csorba Anitával beszélget arról, hogy miért fontos a saját utunkat járni, és hogyan tudjuk felismerni, illetve kezelni a bels…
- Így kütyüzzetek! - Vendég: Al Ghaoui Hesna, újságíró, haditudosító
Al Ghaoui Hesna újságíró, haditudósító Csorba Anita vendégeként a bátorság és a félelem témáját járja körül, különös tekintettel a szorongás kezelésére és a gyermeknevelésre. Besz…
- Így kütyüzzetek! - Vendég: Gyarmathy Éva, Prima díjas magyar lélektani szakíró, pszichológus
Gyarmathy Éva, Prima díjas pszichológus és szakíró beszél a gyermekek tehetségének kibontakoztatásáról, a szülői támogatásról, és a digitális korszak kihívásairól.
- Így kütyüzzetek! - Vendég: Steigervald Krisztián, generációkutató
Csorba Anita podcastjában Steigervald Krisztián generációkutatóval a generációk közötti megértésről, különösen a digitális eszközök használatának eltérő megközelítéséről van szó.
- Így kütyüzzetek! - Vendég: Chong An Sunim, zen mester
Chong An Sunim zen mester, az Eredeti Fény zen templomának alapítója, Csorba Anitával beszélget a szülő-gyermek kapcsolatról, a jelenlétről és a figyelemről a gyermeknevelésben. A…
- Így kütyüzzetek! - Vendég: Malchiner Péter, executive és mentál tréner
Csorba Anita podcastjének új évadában Malchiner Péter executive és mentál trénerrel beszélget a szülői egyensúlyról, a kütyüzésmentes hétköznapokról, és arról, hogyan tartsuk stab…
- Így kütyüzzetek! - Vendég: Dr.Dura Mónika és Pollák Éva, MindWell Pszichológiai Központ
Dr. Dura Mónika és Pollák Éva, a MindWell Pszichológiai Központ szakértői beszélgetnek arról, hogyan tudjuk megőrizni gyermekeink mentális egészségét az online világ és a kütyühas…
- Veled az Élen - Vendég: Szakonyi Eszter, Vintage Beauty
Szakonyi Eszter, a Vintage Beauty alapítója beszél a kozmetikus mesterségről, írásról, anyaságról és vállalkozásról, mint négygyermekes édesanya.
- Veled az Élen - Vendég: Feller Adrienne, termékkreátor, Illóolaj Mester, Panarom
Feller Adrienne, Illóolaj Mester és termékkreátor a szépség fontosságáról és inspiráló erejéről beszél, miközben hivatásáról is mesél Csorba Anitának.
- Veled az Élen - Vendég: Balogh Máté András, alapító, Art is Business Egyesület
Balogh Máté András, az Art is Business Egyesület alapítója Csorba Anitával beszélget az üzleti élet és a művészek világának találkozásáról, és arról, hogyan tanulhatnak egymástól.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 60. B. Nagy Réka - Sokszínű és tevékeny tehetség — Púdermentes
B. Nagy Réka egy sokszínű tehetség, aki énekes, dalszerző, online tartalomkészítő és állatmentő. Az epizódban arról beszél, hogy miből nyer motivációt, hogyan osztja be az idejét…
- Az útkeresésről Petrics Andreával - Torda Judit - 2023-01 — Hatvanon túl...
A beszélgetés Petrics Andrea pszichológussal az útkeresésről, a boldogságról és boldogulásról, valamint az életcél megtalálásának fontosságáról szól. Kiindulópont, hogy a változás…
- Fókuszban a virágkötő: Molnár Csillával beszélgetünk — Decoration&Design – Fókuszban a virágkötő! Életmesék a siker mögött
Ez az epizód Molnár Csilla mester virágkötővel készült. A beszélgetés a kezdetekről, kihívásokról, munka és család egyensúlyáról szól.
- Kézművesből vállalkozó. Beszélgetés Panyi Zsuzsival 2. rész — Nők az úton
Panyi Zsuzsi iparművész mesél az üvegékszer készítésről, a vállalkozóvá válásról és arról, hogyan segíti a kézműves alkotókat saját tapasztalataival.
- 2. Tervezhető-e a Saját életstílusunk? — Harmóniaszoba
Ez az epizód az élettel való elégedettség és a harmónia megteremtésének lehetőségeit vizsgálja. A házigazda életvezetési technikákat és gondolkodásmódokat mutat be, melyek segíthe…
- Kovács Márta - Tanár, rendszerszemléletű és megoldásfókuszú coach - Pályaváltás 40 felett - női utak, lehetőségek — Meghallgatunk.online - Mental Health Podcast
Kovács Márta, rendszerszemléletű és megoldásfókuszú coach, a pályaváltásról beszél 40 feletti nőknek, saját tapasztalatai alapján. Elmondja, hogyan váltott több szakmát, és hogyan…
- Beszélnünk kell! – A sikerről és a kudarcról — WMN BESZÉLNÜNK KELL!
D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi a sikerről és a kudarcról beszélgetnek. Az epizód arról szól, miért keressük a sikert, és hogyan lehet autentikus életet élni a társadalmi elvá…
- Világjobbítók - Képmás podcast — Világjobbítók - Képmás podcast
A Világjobbítók – Képmás podcast olyan emberekkel és művészekkel beszélget, akik cselekedeteikkel üzennek. A beszélgetéseket Gyulay Eszter moderálja, Fodor Krisztina szerkesztőtár…