Összekapaszkodó degucsordából kabátot képezni
· PT1H37M40SÖsszefoglaló
Ez az epizód számos kérdést tárgyal, a degubundák készítésétől a futballbírók pénzfeldobásán át az AI emberi méltóságra gyakorolt hatásáig. Szó esik még a slágerlistákról, villanyautó-lobbiról, kerti törpékről és az óvodai jelek kiosztásáról is.
Röviden
- Műsor
- csúnyarosszmajom
- Megjelenés
- 2024. 01. 31.
- Hossz
- 1 óra 38 perc
- Szereplők, említett nevek
- Pohly Ferenc
- Témák
- ai, villanyautó-lobbi, kerti törpe, óvodai jelek
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] hogyha úgy érzed magad mint egy kilukatt zseb amiből minden ami benne volt csak úgy kipereg hogyha úgy érzed magad hogy már túl nagy a zavar majd ez a három ember válaszol amire akar vagyis amire van ideje hogy az éterbe kitegye és csökkenjen a kérdés halom pont ez a c csú rossz majom ó szervusztok drága hallgatók ez itt a csúnya rossz maajom podcast látod ha kivonjuk belőle a nyerítés nem marad semmi így van de ez egyébként normális hiszen ilyen egy beköszönés olyan ú egy egyforma de azért semmilyen igen jó tehát ez végülis így védhető szóval a 188 adását bonyolítja most éppen a ój de szép de várj ez a 188 vagy a 188 express nem ez a 188 nem tudom mire gondolsz de a buszra van ilyen há ne viccelj hát budaősről én a 188 expresszel szoktam jönni félútig ó mert csak két megállója van a budaösi gimnáziumtól és utána az autópályán jön végig a leállósávban nagyon jó akkor akkor elnevezzük az adás első felét 188 expressnek jó jó és sima 188 az nem is tudom merre já a nem és nem piros nem már nincs ké piros már ninc szí szí express arra gondoltam hogy nem kéne itt az elején ez esetleges új hallgatókat meggyőzni arról hogy érdemes maradniuk ja hogy mut de legyen ot nem kapnak ét hatalmas nagy fülest hogyha maradnak szerintem mutatkozzunk be és azzal bevonzzuk őket jóle mutasson be minket be fixmester hát akkor kedves újhallgatók és drága régiek itt van velünk dr egri jános doktor az anyám mr universum jómam fx mester [ __ ] hét szentség és ebből is látszik hogy milyen vidá kis podcast ez a menk ezért érdemes maradni mert hol komoly hol kevésbé komoly kérdésekre amit egyaránt a hallgatók küldenek szoktunk válaszolni álljunk már meg egy szóra hú ez egy és emlékezün e most az az adás vagy ez most nem az az adás mert nem szervezted meg az egy hét alatt ez nem az az adás megszerveztem volna de nem na mindegy erről most még nem árulhatunk el többet de nagy dolgok nem nem nem majd messzebb van az még lesz egy izgalmas most ment el a kedvem az egésztől hát ment már de így is meg kell csináljad most már kedvetlenül is akár viszont az még y kicit kelláni de lesz majd egy különleges adásunk de egyfajta különlegességet azért fel tudunk mutatni a 188-as számmal kapcsolatban nem az a csúnya rosszmon podcasttal kapcsolatban különlegesség különleg ami eddig nem volt ami eddig nem volt póló lett póló új a logó van egy stúdiónk valahol csak át kell vinni a cuccot h mé találgassatok egy kicsit egy nullát hozzáírhattunk a hallgatottsághoz ó bent voltunk a rádió bejutottunk a ráerikus sándor azt mondta hogy kizárólag egyetlen podcastot hallgat és a magáit is beleértette amit nem hallgat nem hanem elindult a csúnya rossz majom youtube csatornája juhú nem nevettem nem nevettem kérem jz ak biztos én voltam te voltál szóval most már ha valaki youtube-on jobban szeret minket hallgatni vagy szeretne akkor ezt megteheti ja hogy csak az adások vannak és nem töltünk föl valami jó kis videót sajnos nem de mert adás után videózni fogun egyelőre nem majd azt meglátjuk hogy hogy meg mint de szóval egy újabb platformot hódít meg magának a csúnya rossz majon podcast én azt gondolom hogy youtube.com per csúnya rossz majon nem körülbelül ez egyébként annak kéne lenni de azt hiszem hogy ez nem intéztem még el hanem valami bonyolult címe van de rá kell keresni a csúnya rasz maajom kifejezésre egyelőre egyelőre munkacím youtube youtube.com/friericuspodcast ez lett a nevünk úgy néz ki hogy ez még nem foglalt jó szóval ez van de ezzel most ennél többet nem kell foglalkoznunk majd ez csodálatosan ki fog terjedni meg minden én arra készültem a párhuzamos adásra most a hallgatók nem tudják még hogy miért nyafogok de majd megtudják majd meg majd egyszer addig viszont válaszolhatunk a hallgató kérdéseire de csak azután hogy azt a számos szám szolgálati közleményt is megtárgyaltuk ami most számosságát tekintve egy az jó ah hosszúságát tekintve rö rövid elég sokan felhívták a figyelmünket hogy georgának vagy georgiának a egykori neve az grúzia és mit mond assiszem valami mást örményországot örményországot mondta fix mester és sajnos nem javítottam ki mert nem figyeltem oda hát bocs gyerekek tényleg grúzia persze persze hogy grúzia t azér főleg így hogy két egymással hát meglehetősen rossz viszonytápoló országot kevertünk össze szerintem örmény és grúz hallgatóink biztos hogy a fejükhöz kaptak igen én is fé ez rosszabb mint a bukarest buudapest sokkal rosszabb bocs bocs na de meg még másban is segítettek hallgatók de azt valahogy azem el an késségesek nagyon hát de ezt mi köszönjük is viszont mivel ilyen kevés volt a szolgálati közlemény és most egy et sem érkezett ó ó kiszállok az adásból ezért el is kezdhetjük egy kicsi gyógyír szolgáljon lelketek kínzó sebére hogy a következő kérdés félig szolgálati közlemény félig pedig kérdés ó azt hittem dicsér eg szép átmenet igen és deguentes küldte aki azt írta hogy szóval eddig a nevemre úgy tekintettem hogy mentes mint az ásványvíz mert régen voltak degujaim de már nincs ezért a név viszont megtetszett az ötlet azzal kapcsolatban hogy legyen egy deguprémes mentém a kérdés a következő egy ilyen mente elkészítéséhez mennyi degurra lenne szükség hát nem tudjuk hogy mekkora hallgató de azt tudjuk hogy mekkora egy degu hát ez csak egy egy degu egy patkány méretű igen azt gondolom egy k nem egy kicsi patkány k igen az egér és a patkány között félúton tényleg olyan k legyen egy legyen egy hörcsög tehát mondjuk akkor lehet egy 1 dmes bundácskát lefejteni róla hát szerintem nem mármint a négz dmre gondolsz nem ja de de és teljesen várjál de egy akkor egy 4 n dmg egy degunak a teljes degu felhasználható tehát a fejét is beleakarjátok v szerint nem szerintem nem szerintem ig lába nem az igazán lágy amiből lehet csinálni az a has hasiszőre igen nem szerintem vegyük belele a hátát és menny le egy ekkora 4 xer 3 cm nagyonagyon sok kell lehet hogy a marc egy 5 xös négyzetet le lehet hú 5 cm x 5 cm szerintem is de miért a viselhetőséget egyáltalán nem rontja az hogyha a dekunak a feje is benne van a bundában nem rontja de nem is javítja a felhasználhatóság hát got hát mert kevesebb dekut kell megölni nagyon ügyesen kell illeszteni ezeket hogy a fejem nins tehát résmentesen illeszkedjenek egymás vag egy gyönyörű darabolási feladat szép feladat igen na de azért sacoljuk meg hogy hány degurra van szükség körülbelül ez ilyen egy kabát egy kabáthoz igen amely mondjuk másfél mter magasságú és fél mter széles egy másfél m magas hát ne viccelj már velem hát nyaktól térdig az nem más5él mter nem haem hát mi mekkora a hallgató hát akkora monduk akkora mint én jó másfél m az jó a legyen a térdig legalább érjen de legjobb lenne hogyha földet söpörn ebben kell képesnek kell lenni a a parkban a bácsi aki így széttárja a kabátját és így riasztgatja a gyerekeket tehát egy ilyenre az ugye egy kitárt karnyi szélességet jelent ami olyan 2 m körülbelül egy kitárt kar nem szerintem a mutogatós bácsit nem t nem nem tudják kinyújtani a kezüket hát az csak ennyit csinál könög akkor legyen másfél m 2 ném erre mondtam az egy jó közelítés másfél de másfélszer másfél azt majdnem kettő ht mi igen jó akkor legyen ké négzm k mer ú kud ki tudja azt hogy mennyi más és egy öz ötös 5öt xzör ötös négyzetből kell kirakni a a a 2000 200x 200-at igen szerintem használjuk föl teljes terjedelmében a 4000et kell elosztani 25-tel ezt meg tudjátok csinálni nem igen én fejjel együtt csinálnám és jó illesztéssel és úgy kevesebb deguká mennyi degu van tehát a degu az egy elterjedt 800 ezek szerint egy kisméretű emlős 16 160 jött ki nekem 16 ez érdektelen a 160 az kevés könnyen hozzá lehet jutni deguhoz nagyon könnyű hozzájutni a degukhoz persze tehát olyan elterjedt mint mondjuk egy egy szürke egér nem olyan elterjedt azért magyarországon legalábbis de szerintem az te vehetsz az állatkereskedésben egy állatot és megölheted és a bőréből csinálhatsz bármit ez így jogilag ez így oké tehát figyelj hogyha ha ha azért vehetek állatot az hogy aztán a szemébe mérget csöpögtessek annál jobb az hogy ha bundát csinálok belő de szerintem például kutyát se vehetsz úgy hogy utána azért veszel hogy megöldö k kut kutyán tilos de szürke egéren szerintem engedélyezi a törvény az szerintem az külön a nem tudom a szürkeegér boltban veszed amik csak ilyen rendeg a szürkeegér ellátóban igen körülbelül azt gondolom egyébként méégesen fel vagyok háborodva hogy kipécztünk magunknak egy állatot melyen szabad kísérletezni az egér igen várjál de ez most nem azt jelenti hogy mondjuk lehet az egérből bundát is csinálni h ez a kérdés egér szerintem nem szokott egérbunda lenni hát mert hogy néz ki meg men milyen egérszagú az egész szerintem ü meg megkérdezik hogy na milyen bundád van egérbnda egér bunda hát igen nem olyan csincs legyen csincsí egy degunda az jobban hangzik degu bunda jó nem számoltuk még ki hogy hány darab degurra van szükségünk tát hogy a 160 az jó csak utána egy-két nulla kell hogy azt pontos mondjatok egy számot és menjünk tovább 16000 degu igen nagyon sok sok hallom egy kicit akkor legyen 1600 1600 degurra van szükségün kicsit sem sajnáljátok vagy kicsit sem rossz érzés már csak beszélni is róla de tudod hogy például egy degunak hány deguja lesz egy fél év alatt nem tudom olyan szapora mint az egér igen tényleg hát igen tehát az ember vesz két degut vár egy évet és aztán meg is van a bunda tehát mondhatni azt hogy felnevelek egy bundát igen igen és nem is kell megölni őket megvárod míg természetes halállal elpusztulnak azt hittem hogy amíg amíg megtanítod őket ügyesen összekapaszkodni és nem mocorogni hogy amíg amíg megyünk gyerekek addig maradjatok nyugtan szé szegény degu tulajdonosok most most és milyen menő hogy amikor hazaérsz akkor csak leugranak rólad és elszaladnak igen nem kell levenni meg felakas erről van szó gyerekek helyére szalad a bunda nagyon j betanítani 16000 degut az nagyon szép ez jó na ennyit szerintem megérdemelt ez az a ez a kérdés de egy perccel se többet úgyhogy perecke kérdésével folytatjuk focimeccsek elején a bíró feldob egy pénzérmét mit sorsolnak ilyenkor még sosem láttam hogy a pályán már felálló játékosok helyet cserélnének ez már csak bohóckodás egy tét nélküli hagyomány nem nem té nélküli és van olyan hogy helyet cserélnekem tényleg de ugye nem csak ezt sorsolják hanem az hogy ki kezd az nem úg ugy az egyik fele az én azt hittem egyet sorsolnak csak és aki kezd az nem választ a térfelet mármint hogy az választott térfelet aki nem kezd tényleg ez van persze igen tehát hogy földobod hogy te választhatsz hogy melyik oldalon akarsz lenni és általában néha mondják azt hogy én nem mindenki menjen át a másikra íg igen hm még sose láttam de mondjuk az é mb1-ben szerintem nem nagyon mondanak ilyet meg világ egyáltalán világviszonylatban sem sűrűn mondanak ilyet hát grundon hiszen a hazaiak kimennek és kiválasztják hogy mi nekik jó akkor de akkor miért van ez a szép szokás hát most nem mondjuk azt hogy azt sorsolják ki hogy kikezd igen és a másik az még azért a másik is kapjon valamit ő legalább kiválaszthatja hogy melyik ő meg úgy is azt választja hol van igen na így úgyhogy nem teljesen tét nélküli a hagyomány apród azt kérdezte hogy tudom hogy egyszer volt már kérdés de szerintem akkor nem válaszoltátok meg és engem még mindig érdekel hogyan készülnek a zene és lágerlisták megválaszoltun már tehát hogy a billboard top valami és macska jancsi is kérdezte e hogy hogyan készülnek a slágerlisták manapság kétszer is megválaszoltuk én mondtam hogy ez nem volt válasz de fura mód már nem vagyok kíváncsi rá én meg én meg emlékszem hogy megmondtam a jó választ így van mi volt az amit megmondtál éként nem mondta meg nem mondta meg de de de nem rádió lejátszási adatokból is és úgy és úgy a szó szerint így folytatódott a beszélgetés hagyjuk ezt most így nekem is úgy mind nem hát most már ha belekezdtünk nem fogjuk eltitkolni a választ hát de mi elmondjuk ugyanazt amit már elmondtunk igen mi mi még a letöltések a vásárlások és a streaming adatok is szerepelnek és ami talán érdekes hogy a rádiójátszásoknál úgy van hogy azt besúlyozzák a rádiónak az elérésével ez is volt igen és és hogy olyan olyan is van tehát hogy mit tudom én 100 streaming lejátszásért egy rádió lejátszást valami ilyesmi ezt most nem pontosan mondom de hogy szóval az egyes meghallgatási fajták azok különböző súly újal esnek lotba vajon miért ja mert egy rádió előtte főnek néz rá én bőven megelégedtem azzal a kétszer fél két órával amit én azért azt gondolom hogy itt nagyon sok csalás van ez nem egy jó mérés olyan értelemben nincsen hogy mindenki jelenti a egy valami központi szervezetnek mondjuk a magyar rádiók a radiomonitor.com-nak ami egy nemzetközi szolgáltatás jó de tehát hogy úgy lehet csalni természetesen hogy nem azt mondod ami a valóság de a legtöbb adás lebonyolítórendszer az már eleve szerintem tolja fel az idő de nem az a az a furcsaság hogyha te benne vagy a top 10-be akkor ugye te ezt lejátszod és az a következőben megjelenik az a statisztika hogy te lejátszottad mivel benne van a top 10-ben tehát hogy ez nagyon támogatja aki fönt van hát ennyi cs igen és és ez egyébként ez tök érdekes hogy ezért a billboard hot one00 az például valamikor bevezette hogy a volt egy olyan kategória hogy akik már mit tudom 25 hete rajta voltak a top 100-ban de a 50 alatt azokat kidobta hüüm bámulatos ugye na és végre akkor ezt most teljes mértékben feldolgoztuk ezt a kérd szeretném kérni a hallgatókat hogy többi ne kérdezzenek olyat ami már volt tessék szépen felírni nem tessék meg hát de nem úgy vanz tessék meghallgatni a az összes adást de és kijegyzetelni nem hanem emlékezni vagy hát vagy emlékezni igen gyufafej kérdése még biztosan nem volt szerintetek mikor fog kiégni gulyás marci partizán meddig lehet ekkora erővel tolni egy projektet ha kiég kineveli az utódját előtte szerintem eleve halálra van ítélve egy olyan cucc ami egy emberen múlik igen éppen ezért van az most már egyre inkább hogy egyre több műsorvezető van a és senki mindenféle szít összehasonlíthatatlanul kevesebb a nézet ge és hallgatotsága azok én magam például…
Említett entitások
Témák
- ai
- villanyautó-lobbi
- kerti törpe
- óvodai jelek
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Összekapaszkodó degucsordából kabátot képezni”
Miről szól ez az epizód: „Összekapaszkodó degucsordából kabátot képezni”?
Ez az epizód számos kérdést tárgyal, a degubundák készítésétől a futballbírók pénzfeldobásán át az AI emberi méltóságra gyakorolt hatásáig. Szó esik még a slágerlistákról, villanyautó-lobbiról, kerti törpékről és az óvodai jelek kiosztásáról is. Az epizód a csúnyarosszmajom című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 01. 31..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Összekapaszkodó degucsordából kabátot képezni”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pohly Ferenc.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Összekapaszkodó degucsordából kabátot képezni”?
Fő témái: ai, villanyautó-lobbi, kerti törpe, óvodai jelek.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Összekapaszkodó degucsordából kabátot képezni”?
Megjelenés: 2024. 01. 31.. Hossz: 1 óra 38 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/csunyarosszmajom/188-osszekapaszkodo-degucsordabol-kabatot-kepezni
Több epizód a csúnyarosszmajom-ből
- Csinos Pék Flamingó - az utolsó patreonos adás
Elköszön (egyelőre) a Csinos Pék Flamingó című szatellitműsor, valamint a főműsor, a CSRM. Az utolsó epizódban a műsorvezetők megosztják a búcsú okait. A készítők az "Isten velete…
- Majomként egy utolsót rúgni
A Csúnya Roszmaj podcast 287. adásában a műsorvezetők visszatérnek egy hónapos szünet után, hogy válaszoljanak a hallgatók kérdéseire. Az adásban szó esik a korai madárvonulás oka…
- Karikó Katalin pipettákat mosogat
Ez a "Csúnya Rossz majom" podcast 286. adása, amelyben a hallgatók kérdéseire válaszolnak a műsorvezetők. Az adásban szó esik a politikai helyzetről, az emberek külföldre költözés…
- Üres foltot keresni az Univerzumban
Ez az epizód számos témát érint, az Univerzum ürességétől a közéleti műsorvezetésen át a libertariánus eszmékig és a politikai hírek követésének értékéig. Továbbá szó esik még Mr.…
- Indulatosan vekengeni a rendszerváltáson
A magyarországi rendszerváltás és az azóta eltelt időszak politikai és személyes élményeit taglalja ez a beszélgetés. A vendégek az elmúlt időszak érzéseiről, várakozásairól és a…
- Bölcs szurikátaként politikáról értekezni
A "csúnya rossz majom" podcast 283. adásában kizárólag politikai témájú kérdéseket vitatnak meg, annak ellenére, hogy kevés ilyen érkezett a felhívásra. A hallgatók politikával ka…
- Fecskecsordaként felkapni egy tehenet
Az adásban a podcast készítői a közelgő országgyűlési választások kapcsán beszélgetnek az eredményváró témáról, politikai kérdéseket gyűjtve a hallgatóktól. Megvitatják a választá…
- Vadászattal fedezni a mókusszükségletet
A Csúnya rossz majom podcast 281. adásában a házigazdák a hallgatóság által küldött kérdésekre válaszolnak. Az adásban szó esik Toroczkai László politikai alkalmasságáról, valamin…
- Óriásbékákkal teli szobában rosszul aludni
Ez az epizód különféle kérdéseket tárgyal, mint például a nők szerepe az autószerelésben, az idő múlása az űrben, a mesterséges intelligencia használata, a középkori randevúzás és…
- Kenguruként szökési sebességre kapcsolni
A Csúnya Rossz Majom podcast 279. adásában Dr. Egri János és Dr. FX mester válaszolnak a hallgatók kérdéseire. Az adás betekintést nyújt az applikációval kapcsolatos technikai neh…