csúnyarosszmajom

Ökörként páros szinkronúszásban remekelni

· PT1H39M40S

Összefoglaló

A csúnyarosszmajom podcast e heti adásában a hallgatók kérdéseire válaszolnak. Szóba kerül Gyurcsány Ferenc politikai szerepe és megnyilvánulásai, a "demokrácia" és más skandálható szavak, valamint a politikai pártok létszáma. Kitérnek Csokonai Lili "Érzékek iskolája" című…

Röviden

Műsor
csúnyarosszmajom
Megjelenés
2024. 02. 21.
Hossz
1 óra 40 perc
Szereplők, említett nevek
Pohly Ferenc
Témák
politikai szerep, demokrácia, politikai pártok, érzékek iskolája
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] hogyha úgy érzed magad mint egy kilukatt zseb amiből minden ami benne volt csak úgy kipereg hogyha úgy érzed magad hogy már túl nagy a zavar majd ez a három ember válaszol amire akar vagyis amire van ideje hogy az éterbe kitegye és csökkenjen a kérdés halom pont ez a cs narosz majomó szervusztok drága hallgatók szervusztok szervusz de miért miért ilyen nem volt jó kevés volt újra csináljam kicsitan dk-s volt ó dk nem legal momentumos pont nem mert egyébként hogyha a dks alatt ugye a gyurcsány ferencet értjük és ő meg pont ez a ez a végtelen idegesítő ripac ripacskodásn a mék gyurcsány ferenc életvezetési tanácsai a youtube-on én azt hittem azt kérdezed hogy van-e mék gyurcsány ferenc mer én már nem tudom mióta nem hallottam róla semmit nem szel megnyilatkozott a tüntetések kapcsán persze úgyhogy van de ez semmit nem vol le annak a nagyszerűségéből hogy összegyűltünk itt a csúnya rossz majon podcastban hogy és ha gyócsány ferenc emlegetése nem von le semmit belőle akkor ez egy nagyon magas színvonalú dolok így így így pontosan szóval hogy itt a hallgatók által küldött kérdésekre válaszolunk bocsánat akibe belerúgtam az asztallat ne haragudj vol nem harem volt szándékos és hát a szokott módon tapsolni szoktunk amikor magunkat ünnepeljük és egyúttal így be tudjuk a hallgatóknak mutatni azt k beszél mr univerzum regri jános doktor és e fixigen demokráciát demokráciát mennyire régen gyűjtöttük azokat a szavakat amiket nagyon jó skandálni mondok egy példát például a kákalaki akka na zseniális kákalaki akka igen tényleg leg jó de az is jó gyere púpra zsokénak az is jó az se rossz de a legjobb a demokráciát jó egyébként soha senki nem fogja tudni überberelni a három hülye az a legjobb én azt mikor gyerekként először hallottam focimeccsen ugye három bírót szokták három hülyének jó nem tudz annyira magas színvonalúnak éreztem akkor akkor alakult ki a jelenlegi humorérzékem egyébként mérkőzéseken a bekiabálások a legjobbak gondoltam hogy melyik politikai tüntetés les az amin a három hülye az megállna há kik vannak hárman a politikában hát ez az mi mi mi lehet hát nagyjából az összes kispártnak a vezetősége nem nem szerintem egyikben sincs három vagy egy vag nincsek is hárman vagy igazgatóság vagy nem tudom mi van ah három na ezen gondolkodjunk el ezen gondolkodjunk sajnos nem volt kérdés úgyhogy márpedig mi csak a hallgatók által beküldött kérdésekre válaszolunk kivéve hogyha nem kérdést küldenek hanem segítőjellegű támogató kioktat mert akkor azt is fel szoktuk olvasni ha ezek igazán fontos témában vannak az az én személyes kedvencem ez a műfaj a támogató kioktatás támogató kioktatás igen és hát ennek most szép példái érkeztek mindenféle módokon itt van például klingsornak az az üzenete hogy csokonai lili alias eszter házi 17 hattyú című könyvéből készült film érzékek iskolája címen tényleg igen az érzékek iskolája abból készül igen igen láttam a filmet és olvastam a könyvet tessék és nem nem tűnt föl hogy ugyanaz nem nincs a fejemben ez meg lehet hogy akkor tudtam lehet lehet az ez hát ezt meg kell néznem ma este ú de ott nagyon explicit szex jelenetek vannak pontosan tudom hogy miért néztem én akkoriban ezt a filmet nagyon nyszer lehet hogy elvonta a figyelmemet ja ja és akkor most majd a történetre koncentrálsz na jó gaza írta hogy gaza de most már gval írja régebben csak gzát ír de most már gának írja még régen egy másik podcastban fix mester említett egy nagyon jó airpods max hamisítványt mi volt ennek a pontos neve tényleg ez ez a legtöbbször szerepelt kérdés talán a banánuszosok után igen szerintem ezt már nagyon sokszor ezt nagyon sokszor személyesen is megkaptam bár airpods max hamisítványt nem emlegettem szerintem csak azt szerintem sem airpodsokat de van airpods max is ott ahol azt említem ez a high city mintogy szia város így egybe írva high city p storban kell körülnézni hiciti hiciti igen és ott ott vannak a tökéletes nem is hamisítványoknak hanem klónoknak mondanám olyan általában olyan 40 dollárért meg 30 én hamisítványoknak mondanám hát jó de figyelj az egész családom most már az apukám is ilyet használ egyébkén egészer elképesztő egy hicti család hi egy hiciti család vagyunk igen csak nekem nincs ilyen és a 40 dollár az olcsó hát nemb hát mivel maga az eredeti amit utánoznak ezek a fűhallgatók az mennyi 200 dollár én nem tudom ó olyasmi nekem nincsen apple sem semmilyen akkor na úgyhogy így ezt csak gondoltam gyorsan elmondom ami nagyon fontos hogy sanyika 15 azt írja igen is vannak fiatalhallgatóitok én többet is ismerek magamon kívül szóval egyrészt sanyika magán kívül került másrészt pedig ismer más fiatalokat hogy nincs ennek muk mondtuk igen a a 13 éves onánia függő ezt nem tudjuk pornófügő de minden bizonnyal onánia fügő hallgató is na igen de ott hangzott el ott ott hangzott el hogy nem is hisszük el hogy 13 évesek hallgatnak minket lehet hogy ezt mondtuk de én azt mondtam hogy inkább ne hallgassanak minket de de de szerintem csak hallgassanak minket szerintem ha ez hozzájuk képest explicit tartalom például hogyha ilyen fiatal hallgatók nem hallgatnának minket bár most akit említek az egy kicsit idősebb fiatal hallgató és nem ismerkedünk meg teljesen véletlenül egy random stúdióban akkor most hétvégén nem lettem volna egy egészen fenomenális jazz koncerten a műpában most már mondd el hogy ki volt a fellépő az intergíz zenekar játszott egyebek mellett igen inter akik de gíz gíz mint ludak e szerintem az interludak szó viiccet fordították le angolra mi az az inter ja tudom mi az interludud interludak inter isten szerintem c szép jaj de szé de aztán lehet majd megkérzzük görincet a bőgőst hogy e serintem az interlud az jobb lett volna de mindenesetre címbalom bőgő dob felállásban játszanak és nem nem tőlük raktál be már egyszer és egyszer már raktam is be tőlük zenét de bizony deen és most megnéztem őket a műpa színpadán és vow de az semmi hogy vow a feleségem elkísért és kicsit úgy féltem ő nem szeret annyira koncertre járni de hogy be is ment azt hittem csak elkísér nem nem nem tehát konkrétan együtt hallgattuk meg a mint a gyerekkorumban amikor anyuka elkísér is olába nem nem ott volt ő é és úgy jöttünk ki hogy ő így hogy ilyen ilyen katarzisban szép hm izé mondta hogy hogy ez az igazi művészet volt és hogy felállt a szőr hátán és hogy ezek zsenik voltak szóval hogy hm és egyébként nagyon érdekes volt mert tele volt a nézőtér ilyen ilyen öreg jazz szakemberekkel jól látszott rajtuk hogy jaz szakemberek mindegyiken fintorogtak cöccögtek közben én ezt vártam pont hogy ezek a kis izé nyikhajok és úgy álltak fel hogy így én hallottam hogy körülöttem azt beszélik hogy hát ez zseniális volt hát ez hát ez kivételes ilyeneket mondtak ilyen nagyon művelt jelzőkel illeték de nagyon lelkes volt a közönség mint kiderült ez egy ilyen jazz tehetségkutatónak az egyik állomása volt szóval hogy érdemes tehát tök jó hogyha fiatalok is hallgatnak minket és érdemes zenét hallgatni bármilyen az meg mindenképpen érdemes de bármilyet a majdnem bármilyet igen bármi ami ilyen érzést okoz azt té hát ami ilyen érzést okoz az igen buda macskája azt írja hogy helló annak hogy egyből nem gyanúsítanak meg valakit habár mindenki tudja hogy ő lesz az az az oka hogy először tanúként akarják kihallgatni mert a hamis tanúást a törvény bünteti de ez alól kivétel a gyanúsított aki hazudhat is vagy megtagadhatja a vallomást ez tényleg igazt egyfelől ez igaz de nem ezért nem túlcinikusnak tűnik nekem ez a megoldáának tűnik nem ezért csinálják szerintem de az tény és való igen hogy hogy az embernek nem kell magára vallania ez is annyira szép nem és sőt hogy nem kötelező tehát ha nyugodtan hazudhatok hogyha én gyanúsítottként de csak akkora gyanusítottként vagy kihallgatva illetve a a közeli hozzátartozóid ugyanígy igen tehát őnekik sem kell rád rád valljanak az nem nem számít ez gyönyörű büntinek ez szép szerintem is és végül reggel a micike azt írta kedves majmok nagyon tetszett a 190 adás jó kérdéseket válogattatok be és sziporkáztatok köszönöm min mint hármatoknak és a megelőző 189-cel mi mi mi volt a problémája egy kicsit süedjen a dicséretbe ilyenkor dőlj engem nem lehet kenyérekenni semmilyen dicsérettel kivéve a személyes dicsérettel de hát jó j ugyan ő ugyan ő egyébként írt egy másik üzenetet is ugyanezzel sorban hogy egyébként a zenék viszont penetránsak voltak és ilyet még egyszer ne merészeljünk ez melyik adás volt ez a legutóbbi adás volt ahol mi volt lajkó félix és bandája jézus máriria tehát nem valaki azt bírta mondani hogy penetráns volt a zene lajkó fé most kivételesen meghallgattam és azért például az a középső szám az pont olyan volt mint amikor ilyen remek népzenészek mocskos részegen játszanak és kicsit hamisak meg egy kicsit úgy nem tudnak szóval hogy nem tudnak magukról és úgy játszanak ne rontsuk el ezt a szép napot hogy hozzá kelljen szólnom ehhez a témához na mindegy de a másik két szám az nem volt rossz szerintem se eddig tartottak a szolgálati közlemények látjátok milyen gyorsan túljutottunk rajt nagy jó volt nem is volt fájdalmas sőt simogató volt úgyhogy akkor nem tudom hogy érzitek belekezdjünk-e a á hagyjuk inkább menjünk sörözni most minden másodikat olvas csak a kérdések az első ötöt olvasd föl jó a legelső az egy villám kérdés egy kérdező a sok közül minek a rövidítése az sztk valaki megfejtette má mer valaki mer többen többen is megfejtették egyébként nekünk szcia szocialista termelő nem na szakszervezetek társadalombiztosítási központja ó erre azért nem számítottam tehát régen a szakszervezetek fizették a egéség már régen nem volt ilyen semmi nem tehát semmi nem volt függet annyira volt a szakszervezetek egy külön entitás mint novák katalin ja hogy a szakszervezeteket azt amit ma nemzeet ami ma nemzeti hogy minden nemzeti régen minden szakszervezet volt minden ugyanaz volt vagy népfront vagy szakszerve vezet vagy párt vagy nem tudom munkásőrség a munkásőrség az jó volt annál iztőbb dolgot ott volt az általános iskolánk mellett a munkásőr laktanya közvetlenül vérnősző idiótá géppistol rtünk tőlük rettegtünk tőlük rosszabbak voltak mint a kiskatonák az biztos a kiskatonák kedvesek munkásőrök azok nem voltak kedvesek neked nem nem ő nem ők kötötték föl a nyakkendődet nem nem vagy ja ja de úgy érted hogy mi ezt nem érti a fiatalabb hallgatóság volt úttörő avatás és eg kis dobos avatás és a helyi laktanyából a kis katonák jöttek és dobszóra fölkötötték a kedegrészt szerintem ilyen sem volt másrészt ezek nem a munkásőrök a kiskatonák nem a munkáső ezért mondom a kiskatonák jók a munkásőrök azok gyakorlatilag könnyékig a vérben dagonyáztak így képzel ez sem igaz így ht így ez így ezért pontatlan mindenképp de az de ha a világ összes jó fej aranyos adakozó kedves apukáját nagy apukáját válogatták volnaben munkássörnek akkor is egy dermesztő társaság benyomását keltették mert olyan színű ruhájuk volt mint a 20 napos hullának borzasztó volt nem az a színt kikeverni is borzasztó nehéz lehet igen igen hú és géppisztoly volt náluk s értem lényegében ugyanebből a korszakból még egy kérdés érkezett ctót lászló küldte bár csak így hívnák mi mit jelentett a poptaritp bétót lászló műsor nevében a tari poptarisznya az isten szerelmé igen igen ezt én is szerintem is tudni kell hogy poptarisznyának hívták és utána néztem hogy nem poptari pop volt a neve hanem poptari top ja persze azt azt hted hogy úgy volt ahogy ide van írva hát mi ugye ezt tudtuk mert ugye a poptarisnya volt az ilyen zenei műsor ésen ésak a poptari top volt annak a slágerlistája megnéztem teli van a spotify poptari pop playlistekkel tehát lehet hallgatni nztalgá a vége tényleg tehát hogye hibásan ja nem helyes helyesen van írva j na azért sokkal jobb oké a nevem bétót lászló így mond m nem emlékszem erre szer és nem ez volt amikor mindig be kellett kapcsolni a magnót időben nem hogy fölved a a magnósok figyelem az a magnósok figyelem volt igen göce és zsuzsa műsora és még volt számtalan más is tehát töltsön egy órát kedvenceivel meg a sok sok ilyen műsor volt tényleg ott áltam a mi volt az amikor megszakítás nélkül játszották a eg kom le játszottak már nem tudom az volt a göce zsuz sok sok műsora volt a gö ő volt a zenei főszerkesztő így van retróból ennyit bazsiliszkus kérdésével folytatjuk miért akkorák a bank és egyéb kártyák amekkorák honnan ered ez a standender méret a csí sokkal kisebb benne a sik gondolom lehetne kiscseb a rajta lévő adatok sem foglalnak nagy helyet akkor mé miért nem lett mondjuk fele ekkora elkezdtem magam beleásni és annyira szép a szabványok világa hogy lenyűgöztek de most kifejezetten erre vonatkozó találtál valamit igen igen igen hát mondd el van szabvány hogy milyen legyen egy bankkártya nagyon régen találták ki és a szabvány minden részletet leír milyen anyagból hogyan tükröződik az uv lebontja-e hogy lehet látni mekkora leker tartó darabok a bankkártyánk mekkora a súlya mekkora lekerekítésnek a a hogy hívják ezt a sugaragar és az az érdekes hogy van négy darab ebben a szabványgyűjteményben ez az id1 van egy id2 id3 meg van egy néy az len biztos hogy a négy mert a kettes számú talán láttatok régi román plasztik kártyát ami nagy nagyob nek nekik a szeméek román nekik nekik nagyobb volt egyel assiszem a hármas az meg az útlevél formátum tehát azt hiszed hogy az útlevél véletlenül akkora amekkora nem az is szabványos és mindenkinek ugyanolyan de várjál attól még hogy valami szabványos attól lehet hogy véletlenül lett az a szapvány a kérdés ez egyébként hogy de miért pont ekkora lett azért mert meg kellett felelni egy csomó dolognak hogy meg tud fogni be tud tenni az automatába látszódjon rajta a felirat tehát amikor tök sok adat van rajta például írva is és ugye azoknak is megvan hogy mekkora lehet a mérete hogy el tud olvasni tehát ez volt egy kényelmes formátum amire ez mind mind fölment nagyjából kisebbre nem tudtad volna tenni nagyobbra meg azt megcsinálták de minek hát drága lett volna a nagyobb de van annak azért más okok is de nem akartam beléd fot semmi érdekes csak hogy én a a ugye most már egy egy jó ideje ugye azon megy a…

Említett entitások

Témák

  • politikai szerep
  • demokrácia
  • politikai pártok
  • érzékek iskolája

Személyek

Szervezetek, cégek

  • csúnyarosszmajom

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ökörként páros szinkronúszásban remekelni”

Miről szól ez az epizód: „Ökörként páros szinkronúszásban remekelni”?

A csúnyarosszmajom podcast e heti adásában a hallgatók kérdéseire válaszolnak. Szóba kerül Gyurcsány Ferenc politikai szerepe és megnyilvánulásai, a "demokrácia" és más skandálható szavak, valamint a politikai pártok létszáma. Kitérnek Csokonai Lili "Érzékek iskolája" című… Az epizód a csúnyarosszmajom című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 02. 21..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ökörként páros szinkronúszásban remekelni”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pohly Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Ökörként páros szinkronúszásban remekelni”?

Fő témái: politikai szerep, demokrácia, politikai pártok, érzékek iskolája.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ökörként páros szinkronúszásban remekelni”?

Megjelenés: 2024. 02. 21.. Hossz: 1 óra 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/csunyarosszmajom/191-okorkent-paros-szinkronuszasban-remekelni

Több epizód a csúnyarosszmajom-ből

  • Csinos Pék Flamingó - az utolsó patreonos adás

    Elköszön (egyelőre) a Csinos Pék Flamingó című szatellitműsor, valamint a főműsor, a CSRM. Az utolsó epizódban a műsorvezetők megosztják a búcsú okait. A készítők az "Isten velete…

  • Majomként egy utolsót rúgni

    A Csúnya Roszmaj podcast 287. adásában a műsorvezetők visszatérnek egy hónapos szünet után, hogy válaszoljanak a hallgatók kérdéseire. Az adásban szó esik a korai madárvonulás oka…

  • Karikó Katalin pipettákat mosogat

    Ez a "Csúnya Rossz majom" podcast 286. adása, amelyben a hallgatók kérdéseire válaszolnak a műsorvezetők. Az adásban szó esik a politikai helyzetről, az emberek külföldre költözés…

  • Üres foltot keresni az Univerzumban

    Ez az epizód számos témát érint, az Univerzum ürességétől a közéleti műsorvezetésen át a libertariánus eszmékig és a politikai hírek követésének értékéig. Továbbá szó esik még Mr.…

  • Indulatosan vekengeni a rendszerváltáson

    A magyarországi rendszerváltás és az azóta eltelt időszak politikai és személyes élményeit taglalja ez a beszélgetés. A vendégek az elmúlt időszak érzéseiről, várakozásairól és a…

  • Bölcs szurikátaként politikáról értekezni

    A "csúnya rossz majom" podcast 283. adásában kizárólag politikai témájú kérdéseket vitatnak meg, annak ellenére, hogy kevés ilyen érkezett a felhívásra. A hallgatók politikával ka…

  • Fecskecsordaként felkapni egy tehenet

    Az adásban a podcast készítői a közelgő országgyűlési választások kapcsán beszélgetnek az eredményváró témáról, politikai kérdéseket gyűjtve a hallgatóktól. Megvitatják a választá…

  • Vadászattal fedezni a mókusszükségletet

    A Csúnya rossz majom podcast 281. adásában a házigazdák a hallgatóság által küldött kérdésekre válaszolnak. Az adásban szó esik Toroczkai László politikai alkalmasságáról, valamin…

  • Óriásbékákkal teli szobában rosszul aludni

    Ez az epizód különféle kérdéseket tárgyal, mint például a nők szerepe az autószerelésben, az idő múlása az űrben, a mesterséges intelligencia használata, a középkori randevúzás és…

  • Kenguruként szökési sebességre kapcsolni

    A Csúnya Rossz Majom podcast 279. adásában Dr. Egri János és Dr. FX mester válaszolnak a hallgatók kérdéseire. Az adás betekintést nyújt az applikációval kapcsolatos technikai neh…