Délelőtt - Kossuth Rádió

Az ország 300 legszegényebb településének felzárkóztatására ír ki pályázatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány

· PT19M25S

Összefoglaló

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány pályázatot ír ki a 300 legszegényebb település felzárkóztatására, ahol mintegy 300 ezer ember él. Lantos Szilárd, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Modellprogramok” vezetője beszél a részletekről.

Röviden

Műsor
Délelőtt - Kossuth Rádió
Megjelenés
2022. 10. 06.
Hossz
19 perc
Szereplők, említett nevek
Balog Tamás, Bak Anita

Ebben az epizódban

A KSH adatai alapján kijelölt 300 legszegényebb településen mintegy 300 ezer ember él az átlagosnál lényegesen rosszabb körülmények között, az átlagosnál kétszer magasabb születésszám miatt pedig az érintett falvakban egyre nő a gyerekek és a fiatalok száma.

A kormány 2019-ben indította el a Felzárkózó települések programot, melynek végrehajtása eddig 118 településen kezdődött el húsz karitatív és civil szervezet közreműködésével.

A programban megjelenő uniós finanszírozás miatt a lebonyolításban is az uniós szabályozás érvényesül, ezért pályázatot írnak ki a megvalósító szervezeteknek.

Vendég: Lantos Szilárd, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Modellprogramok” vezetője Műsorvezető: Horváth Ágnes Szerkesztő: Gécsek-Tóth Enikő

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az ország 300 legszegényebb településének felzárkóztatására ír ki pályázatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány”

Miről szól ez az epizód: „Az ország 300 legszegényebb településének felzárkóztatására ír ki pályázatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány”?

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány pályázatot ír ki a 300 legszegényebb település felzárkóztatására, ahol mintegy 300 ezer ember él. Lantos Szilárd, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Modellprogramok” vezetője beszél a részletekről. Az epizód a Délelőtt - Kossuth Rádió című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 10. 06..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Az ország 300 legszegényebb településének felzárkóztatására ír ki pályázatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Balog Tamás, Bak Anita.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az ország 300 legszegényebb településének felzárkóztatására ír ki pályázatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány”?

Megjelenés: 2022. 10. 06.. Hossz: 19 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/delelott-kossuth-radio/az-orszag-300-legszegenyebb-telepulesenek-felzarkoztatasara-ir-ki-palyazatot-a-m-6b0ea6f2

Több epizód a Délelőtt - Kossuth Rádió-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból