Mindig magamat adtam - Szilágyi János
· PT30M4SÖsszefoglaló
A Felforgatók legújabb epizódjában Szilágyi János rádiós mesél karrierjének hullámvölgyeiről. A beszélgetés során szóba kerül a Magyar Rádióból való elbocsátása, a vidéki kényszermunka, majd a szakmai visszatérése. Szilágyi János őszintén vall személyes stílusáról, a rendszerrel…
Röviden
- Műsor
- Felforgatók
- Megjelenés
- 2019. 11. 13.
- Hossz
- 30 perc
- Szereplők, említett nevek
- Szilágyi János
- Témák
- rádiózás, újságírás, interjú
Ebben az epizódban
A mai fiatalok már nem nagyon hallhatták Szilágyi Jánost munka közben. Bánhatják! Ami ma Sebestyén Balázs, az volt régen a magyar rádióban “A” Szilágyi. Egy gátlástalan, őszinte, önazonos figura, akire nem lehetett nem odafigyelni. Aki milliókat ültetett le a készülék elé. Pedig annak idején kirúgták a Magyar Rádióból, és nemcsak hogy kirúgták, de “utána is nyúltak”. Egészen Veszprémig, majd Győrig kellett mennie ahhoz, hogy legalább az újságírás terepén maradhasson, ha már a rádiózást elvették tőle. Aztán évekkel később mégis ő lett az egyik legismertebb rádiós. A beszélgetésből kiderül, hogyan került vissza a Magyar Rádióhoz, hogyan tüntetett a rendszer ellen, miért haragszik a szüleire, és hogy van-e az a pénz, amiért változtatna a stílusán. Ami egyébként végtelenül egyszerű: ő pont úgy viselkedik a mikrofon mögött, mint a stúdión kívül. És bármit megkérdez! Képes átmenni az utca másik oldalára, majd kérdőre vonni egy vadidegen férfit, hogy mégis mióta és miért festi a haját. Bátorság ez?Szilágyi János erről is kifejti a véleményét a Felforgatók legújabb epizódjában. http://betonestudio.com/ Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Említett entitások
Témák
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mindig magamat adtam - Szilágyi János”
Miről szól ez az epizód: „Mindig magamat adtam - Szilágyi János”?
A Felforgatók legújabb epizódjában Szilágyi János rádiós mesél karrierjének hullámvölgyeiről. A beszélgetés során szóba kerül a Magyar Rádióból való elbocsátása, a vidéki kényszermunka, majd a szakmai visszatérése. Szilágyi János őszintén vall személyes stílusáról, a rendszerrel… Az epizód a Felforgatók című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2019. 11. 13..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mindig magamat adtam - Szilágyi János”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szilágyi János.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Mindig magamat adtam - Szilágyi János”?
Fő témái: rádiózás, újságírás, interjú.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mindig magamat adtam - Szilágyi János”?
Megjelenés: 2019. 11. 13.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/felforgatok/mindig-magamat-adtam-szilagyi-janos-b4c7350b
Több epizód a Felforgatók-ből
- Éljen a magyar szabadság - műsorajánló
Ez a Felforgatók epizód a "Éljen a magyar szabadság" című műsorajánlót részletezi. A műsor a Spotify, Apple és Google platformokon is elérhető.
- Fenntartható üzlet nagyban és kicsiben - elindult a Re-Business harmadik évada!
A Re-Business harmadik évada a Felforgatók podcastban a fenntartható és etikus üzleti működést járja körül. Témák között szerepel az újszerű kapitalizmus, etikus marketing és csap…
- Nem voltam a magam orvosa - Dr. Máté Gábor
Dr. Máté Gábor orvos, aki 1956-ban költözött Kanadába, a betegségek és a stressz közötti kapcsolatról, a függőségekről és az ADHD-ról, valamint a gyermekkori traumák egészségre gy…
- A kiszámíthatóság nyomasztó - Hámori Barbara
Hámori Barbara, a 'Keresztanyu' showrunnere, aki írja, rendezi és producereli is a napi sorozatokat, beszél gyerekkoráról, munkamániájáról és életszemléletéről. Arról is mesél, mi…
- Ki kell tartani a hitben - Dr. Csókay András
Dr. Csókay András idegsebész a tudomány és a hit viszonyáról, valamint a vallásos szemléletű orvoslásról vall nézeteket. Szó esik fia elvesztéséről és egy sziámi ikerpár szétválas…
- Mi az életünkkel játszunk - Vági Bence
Vági Bence, a Recirquel újcirkuszi társulat alapítója a Felforgatók vendége, ahol a cirkusz iránti érdeklődéséről, a közös alkotásról, a Sziget Fesztiválról és a Müpáról beszél.
- A nők hangját kell meghallani - Geréb Ágnes
Geréb Ágnes mesél az otthonszülésről, az apák szerepéről, és a bírósági ügyeiről. Elmondja gondolatait a házi őrizetről és az elítéléséhez vezető esetekről.
- Én alkatilag WWF vagyok - Sipos Katalin
Kadarkai Endre beszélget Sipos Katalinnal, a WWF Magyarország igazgatójával a természetvédelem iránti elkötelezettségéről, a WWF tevékenységéről és a környezetvédelem személyes vo…
- Elég kitartó csávó vagyok - Bazsó Gábor
Kadarkai Endre Bazsó Gáborral beszélget a Totalcar megalapításáról és az autós újságírásról. Szó esik Bazsó Gábor iskolás éveiről, a Winkler Róberttel való kapcsolatáról, valamint…
- Harcban állok magammal - S. Hegyi Lucia
S. Hegyi Lucia, a magyar divatvilág alakja, Kadarkai Endrének mesél a ruhatervezésről, vezetői stílusáról, házasságáról, valamint orosz és magyar gyökereiről.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Húzós podcast / Szilágyi János – Megaláztak, összetörtem magam, de halló, itt vagyok! — Húzós
A 90 éves magyar rádió- és televíziós legenda, Szilágyi János a Húzós podcastben beszél balesetéről, a díjai hiányáról és az eltelt évekről. Elmondása szerint megalázták és összet…
- Szavakon túl (2023. november 05., vasárnap 13:00): Szilágyi János — Szavakon túl
Szilágyi János riporter a Szavakon túl című adásban kollégákról, intézeti évekről, meg nem kapott díjakról, a világháborúról és szégyellt pillanatokról beszél. A legendás riporter…
- 10. adás: Jubileumi adás a késve érkező Szily Lászlóval — Apaparagrafus [Tilos Rádió podcast]
Szily László újságíróval, a 444.hu korábbi munkatársával beszélgetnek újságírásról, könyvírásról és horgászásról, de leginkább a woke-izmus és cancel culture témaköréről. Végigkís…
- Vendégünk Szilágyi Júlia, Nagy Imre személyi titkárának lánya — Kontroll - Eljött az ideje
Horváth Tibor vendége Szilágyi Júlia, Nagy Imre személyi titkárának lánya, aki az 1956-os forradalommal kapcsolatos gyermekkori élményeiről és Nagy Imre újratemetéséről beszél a K…
- Vendégünk Szegő Johann, aki '56-os emlékeiről is mesél — ORF Magyarok Podcast
Az ORF Magyarok Podcast legújabb epizódjában Szegő Johann, azaz Szegő János történetét ismerhetik meg a hallgatók. A 90 éves vendég feleleveníti 1956-os emlékeit, valamint azt az…
- #16 Rendkívüli helyzetek – Vajda Pierre, Sziklai János — Igaz történetek – Podcaster.hu
Vajda Pierre és Sziklai János mesélnek életeseményekről. Vajda Pierre a katonai szolgálat elkerüléséről, Sziklai János pedig egy régi peréről beszél.
- Gasztronómia és vendéglátás egy séf szemszögéből — Értágító
Az Értágító podcast vendége Szilágyi Róbert nagyváradi séf, aki több mint két évtizedes szakmai tapasztalatáról mesél. A beszélgetés során szó esik a szakmába való bekerülésről, a…
- Szomszédok teleregény — Drágám, hol a vacsorám? [Tilos Rádió podcast]
Az epizódban Szilágyi Zsóka művészetszociológus és Bankó Gábor fotóriporter a Szomszédok című magyar teleregényt elemzi, annak egykori sikerét és mai kultuszát vizsgálva, valamint…