#180 Rémálom az Elm utcában
· PT1H59M35SÖsszefoglaló
A Filmnéző podcast #180. adásában Norbi, Jani és Gergő a Rémálom az Elm utcában film mitológiájának első részét veszik górcső alá. Az epizódban részletesen elemzik a film karakterképeit, beleértve Freddy Krueger eredetét és a filmben megjelenő szülői szerepek szimbólumait.…
Röviden
- Műsor
- Filmnéző
- Megjelenés
- 2023. 11. 16.
- Hossz
- 2 óra 0 perc
- Témák
- rémálom az elm utcában, horrorfilm, filmkritika
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
tin film karaktersémák ugye a rossz fiú a sportos a szendelány a nem éppen szendelány szóval ezek tipikusan a igen igen szépen fogalmaztam megerőszakolta az éterien tiszta a együgyűségig tiszta nőt és akkor ebből is született a a freddy tehát min szülöt freddy kreger baba pontosan mint a de úgy kelt ki belőle mint az alien tehát ilyen úristen nézem is így elönt gyönyör ahogy ahogy megtörténik craven ezt abszolút elveti és nem is egy nagy darabszútlan figurát fog majd ugye megtenni gyilkosnak hanem nyilván itt az első részben még annyit nem beszél de de egy jellemmel humorral nagyon nagyon beteg humorral rendelkező embert az álomból kihozza feddynek a kalapját és azt érted azt azt nem lehet megmagyáz az nem olyan hogy izéni mag igen igen és ugye ez ez az ilyen pontokat azok a filmekben amikor a szülők is elhiszik az a nagy reveláció hogy jézusom nem bolondult meg a gyerek de itt nem a rettenetes anya karakterszármazéka azért valamennyire ez is aki most itt éppen férfi de hát most ezzel nem akadunk fent ugye ez kicsit olyan mint a sson családban flendersnek a szülei mikor ilyen nagy hippikőkis életművészek és akkor a gyerek nagyon rossz a kis flenders és akkor beviszik az orvost az hogy nem hiszünk a nevelésben nem próbáltunk meg semmit úgyhogy kifogytunk az ötletekből doktor úr segíts sok szeretettel üdvözlünk mindenkit ez itt a filmnéző podcast ezúttal már 180 alkalommal a szokásos csapatból itt van jani sziasztok norbi sziasztok és én gergő sziasztok és ezennel belevágunk a facebookon és youtube-on és talán twitteren is bár oda ritkán járok fel betízelt következő horror széria kibeszélőkhöz a rémálom az elmúszában filmekhez azok közül is az elsőhöz bár jó lett volna ezt is megpróbálni úgy csinálni ahogy beszéltük hogy a fűrészt kellett volna hogy olyan sorrendben hogy egyébként a filmeken belül a történet van csak hát nem össze-evisszarakva hanem sorba na igen csak ugye itt ez még nagyobb kavarás lett volna a hát ez a ez a széria most mindjárt beszélünk arról é hát ilyen szépen sorban ahogy szoktuk a az ilyen adások elején hogy ki mikor látta és most milyen volt újranézni és a többi és a többi meg hogy an milyen öreg na és viszont ezt még nem maziba láttam jó vagy má nem na igen viszont ez is egy ilyen különleges nagyon hosszú elemző cucc lesz arról még nem beszéltünk szerintem vagy talán felmerült témaként és a youtube-on is kérdezte valaki hogy az ilyen freddy vs jason részeket megszeretnénk-e beszélni az elmutc kibeszélő szériában szerintem ezt egyelőre nem döntöttük el de még azok nélkül is azért ez megint egy ilyen tetemesebb sok időt felülelő kibeszélő széria lesz és azért azt most már itt az elején letisztáznánk hogy ezeket idén nem fogjuk tudni megcsinálni a viszont a kungfu pandákon ezt most csak azért mondom mert nem emlékszem hogy lehel elmondta-e másik adásban talán a kungfu pandásban hogy a kungf banda adásokat azt az elemző szériát azt letervezzük nyomni még idén lehetőség szerint viszont az hogy ott gyorsítottunk az nem jelenti hogy itt is gyorsítunk szóval ez majd ilyen szép tempóban készül ahogy ahogyan készülni tud amolyan sidekickként bár ez adásvégi információ volt na mindegy viszont legalább bemelegedtem úgyhogy most elhallgatok és akkor norbi neked szegezném az első kérdést hogy mi a mi az ős élményed a rémálom az elmúlt szában filmekkel és hát különösen az első réssszel kapcsolatban nagyjából 10 éve láttam az első részt még a nagyon úcska szinkronnal ami a dvd-re is rákerült úgyhogy én bevallom hogy amikor el először néztem meg akkor igazából csak kipipáltam hogy láttam végre ezt a a mondjuk úgy hogy kultikus filmet rossznak nem tartottam de mondjuk úgy hogy igazából nem is hatott meg hogy ez ez hú de mekkora alkotás lett volna úgyhogy nem is nagyon vitt rá rögtön a lélek hogy akkor én ezt folytassam és ledaráljam akkor az összes freddy filmet a a a második még utána okozott is úgymond egy törést hogy ú ez ez interneten is írták hogy borzalom úgyhogy amikor megnéztem az tényleg egy elég nagy csalódás volt főleg így hogy ugye az elsőt se emeltem ki túlzottan tehát ezek így szépen lassan folydogáltak és és ilyen nagyon hullámzó színvonalat ugye adtak az első megtekintéskor a harmadik az az még úgy kifejezetten tetszett is a az ötödik az megint ilyen második részhez hasonló mélypont volt a hatodik az meg tényleg az ilyen totál agyfasz és amikor ezt így végignéztem akkor tessék sp sp spoiler kibeszélö tovább őszéhezú úgyhogy mondjuk úgy hogy nem lett rögtön a kedvencem ez a franchise kellett egy pár újranézés ahhoz hogy hogy tényleg így közelebb kerüljön a a szívemhez többszöri újranézés az igazából az elsőnél volt meg úgyhogy az évek alatt a a rémálom az elmúlt ában egy az mondjuk úgy hogy nekem egy ilyen comfort horror film lett nyilván ugye sokan szokták már kiemelni hogy megöregedett látszik már rajta a kor talán nem biztos hogy a legjobb de ugye a többség még tehát nagyon sok rajongó nagyon sok horror rjongó ugye azért még mind a mai napig élteti és az évek alatt én is nagyon-nagyon megszerettem ehhez hozzájárult az hogy amikor megnéztem angolul eredeti nyelven az az mindenképpen hozzáadott a filmhez egy egy olyan pluszt amit a a második szinkron az így így teljes egészében elvett a filmtől hát alapvetően már robert inglandnak a a játéka az az abszolút ugye kimaxolja azt hogy miért is ekkora ikon freddy krueger és utána a folytatásokat is szépen újranéztem még egy pár éve tartottam egy olyan maratont hogy nagyjából így három este alatt ledarált ledaráltam őket direkt így az éjszaka folyamán hogy akkor adjuk meg a hangulatot és így egymás után látom még a a szar részek sem cseszték el az élményt hogy egyébként ennek a franchiseenak van egy baromi erős bája van egy nagyon jó hangulata és tényleg a a kreativitás az igazából mindegyik epizódban ott van és pont emiattát megérdemelten lett egy kultikus sorozat és adott esetben még a a rosszabb gyengébb részeknek is vannak ténylegesen ugye kiemelkedő momentumai az első és a harmadik rész pedig abszolút ilyen all time favorite lett nálam az első részt azt azért is szeretem mert szerintem egyébként így tényleg nagyon ügyesen előjön az amit annó nem is tudom már melyik horrornál talán te is kiemeltél hogy a a szexualitásnak a a az é aát a szex szexualitásnak az allegóriája például ebben a filmben is megvan hogy a horrorral nagyon szépen ugye lehet egy kicsit mélyebb rétegeket is bemutatni nyilván a rémálom az elmúlt szában most most tegnap pont úgy néztem direkt hogy téltudatosan ezt is ismét kicsit felidézzem magamban tehát nem fogja a művész vagy vagy tényleg a kicsit magasabb színvonalban mozgó horroroknak a színvonalát elérni ilyen szempontból rögtön például az ördögűző jutott eszembe tehát nem éri el azt a színvonalat de még így is egy tényleg abszolút mondjuk úgy hogy nagyon precízen nagyon ötletesen kreatívan elkészített horror ami én azt mondom hogy a mind a mai napig megállja teljes egészében a helyét bele lehet természetesen kötni például a színészi játékba tehát az a nnis eredeti nyelven nézem akkor abszolút jókat szoktam derülni tehát még johnny deppen is el lehet mosolyogni mosolyodni jó néhányszor mert ő is még a szárnyát bontogatja de tegnap például a vik szinkronnal néztem ami ugye az első szinkron ami a a a filmhez készült és ott viszont rengeteget hozzáad ez a az egyébként ugye nem teljesen törvényes szinkron a vik az ugye nem teljesen törvényesen készítette el ezeket mert tényleg szinte minden színésznek ilyen abszolút jól ismert szinkron színész adja a hangját johnny denek például kuty armand vagy szersin gyula is benne van ugye a szinkronban úgyhogy abszolút ilyen 10/10-es dózsa lászló pedig freddy kruegerként megint csak legalább annyira brillírozik mint maga robert ingland a az eredeti ugye hangsávban és hogy a rémálom az elmúlt szávban nálam bejárt egy ilyen nagyobb nagyon szép utat hogy kicsit távol állt tőlem mára viszont tényleg az első és a harmadik rész az nálam ott van nagyon nagy kedvencek között és a franchisera is úgy tekintek hogy egy ilyen teljesen szórakoztató és és abszolút méltón kultikus sorozat annak pedig annó nagyon örültem mikor itt sikerült több weboldalról levadászni a a dvd kiadásokat mert itt magyarországon il nagyon szépen jelent meg mint külföldön is van ilyen kiadása hogy a gerinc így kiadja ugye freddynek a a sziluettjét úgyhogy tényleg ez még a dvd kiadványoknak az ilyen hőskora amikor adtak azért arra hogy jól nézzen ki egy-egy darab és a sorozat megérdemli én úgy gondolom és azt is hogy beszéljünk minden részről nekem is ott pihen a polcom van ez a összeállóginces kiadás és valóban egy kiemelkedő pontja volt a magyar dvd kiadásnak igen igen igen különben ez a amit amit mondtasz hogy a a különféle szinkronok és így visszaemlékszem hogy hogy hogy mondtátok meg mondtad te is hogy azért szinkronnal ezt érdemes legalább egyszer bevállalni és most egy nagyon szomorú vallomással tartozom hogy végül nem tudtam egyik szinkronnal se megnézni mert annyira beleszerelmesedtem egy bizonyos blu-rayi kiadásba és annak a képminőségébe hogy most idén kétszer láttam és mindkétszer ezzel a ezzel a ebben a kiadásban néztem meg és eredeti nyelven úgyhogy majd még lógok magamnak an ak a majd a későbbi kibeszélőknek mondjuk a második rész kibeszélőnek az elejére megcsinálom azt hogy újranézzem az elsőt kétszer a különféle szinkronokkal vagy akárhányszor és akkor azokról így röviden beszámolok illetve amit mondtál arról hogy a ja bocs bocs igen annyit hogy a második részhez is vadászd le a vkós szinkront mert én annó mikor azt azzal újráztam akkor így legalább másfél két pontot csúszott feljebb a filmnek az értéke mert hozzáadott annyit javított rajta az a vicces hogy ott is a főszereplőnek kaucki arvanda hangja tehát nagyon szerették a vkónál kauckit hogy hát és ezzel nincsenek egyedül szerintem tehát hogy én én a kuty rajongók sorába tartozom és igazán ráférne bár ezt majd később taglalom nálam egy másfél pontos emelkedés a filmre talán pont a pont a szinkron miatt illetve mondtad még ezt hogy hogy a hogy volt ez a másik horror széria ami kapcsán erről beszélgettünk hogy ilyen hogy ilyen ilyen szexuálisan ilyen erotikusan ilyen fűtött nem kifejezetten a a tartalma bár némiképpen az is de még inkább a a rendezé meg az egésznek a a jellege vagy akár a főgonosznak a a jellenvonásai vagy valamihez hasonló és ezt amúgy én a hell razerről mondtam de ekkor igazából janit idéztem mert ezt még ő mondta azt hiszem amikor a valamelyik fűrészről talán az első fűrész kibeszélőben jött fel a a hell razer és akkor került ez szóba úgyhogy megvan a connection úgyhogy jani kérlek számolj be te is a a az ős nem hell razer bocsánat elmutca élményről ht én először videóékában láttam posteren mert ugye ki voltak akkorkor poszterk hogy már elérhető kazettán na igen kazettán és láttam a pt és ugye ott volt rőta freddy a kis karmmaival nézett ilyen gonosz vigyóral de az már sokadik rész volt szerintem már talán ötödik vagy hatodiknak a poter lehetett szóval ott már inkább oyen viccesnek tűnt mint félmetesnek de hát egyből mondtam édesanámnak hogy hát ezt ezt ezt muszáj kivennünk ezt meg kell néznem éská megtiltotta igen hát ő konkrétan megtiltotta nagyon kevés filmet tiltott meg nekem hogy megnézzem a émálom az elmúlt száant azt megtiltotta mert azt mondta hogy az túl félelmetes és teljes mértékben igazat adok neki olyan szempontból hogyha ezt gyerekként látom többé nem alszom az kábé biztos és hát én ezt jóval később láttam már már dvd-n olyan 2010 magasságában amikor volt egy olyan időszakom hog az összes klasszikus horrorszériát megnéztem egymásó a összes részüket úgyhogy az egy az egy nagyon szép időszak volt az életemben és am már az elmúcában részeket is bedaláltam az első rész nálam mindig is különleges helyen lesz méghozzá azért mert szerintem így a horrorfilmek közül ennek van a legzseniális is a alapötlete ami szerintem megújította az egész műfajt is viszont itt hozzá kell tennem hogy itt van egy ilyen globális félreértés a réál az elmutcában az nem szimplán egy horrorfilm a réál az elmutcában a legismertebb tini horror szerintem az alműfajnak a királya konkrétan igen igen igen és ez és most mostani nézésnél abszolút átjött már hogy ilyen úgymond felnőtte meg kicsit kritikusabb szemmel néztem a filmet hogy ez nem ez nem egy slasher ez más ez tiny horror és szerintem annak idején ez ez így kitaposta az útját annak a tiny hor műfnek ami a 90-es évek végén elkezdett berobbanni meg néha mostanában is feltűnik igen igen mindenképpen úgyhogy igazából ez volt az élményem hogy freddy krüer karaktere méltán ikonikus és egy nagyon jó szempontból közelíti meg magát a most így visszamegyek a fő műfajra a horror műfajt mert ugye beszélgettünk róla hogy a 80-as években voltak ilyen alappillék a horrorfilmeknél hogy a a főszereplő lánynak nagyon szépnek kell lennie ugye ez ez mindig ilyen pipa a főgonosznak kell valamilyen ikonikus dolog a leginkább a fegyverével kapcsolatban ugye itt is megv van fedi kügernek ugye a karmaival kesztyűjével azzal is kezdi a film ugye hogy felszereli igen igen és az ugye nem robert england hanem maga a a prop master az aki igazából legelőször ott van a a kamerák előtt mert ugye csak ő tudta hogy hogyan kell megcsinálni ezt a kesztyűt ugye mikor legelőször látjuk fedy kuggt igazából nem robert englandot látjuk hanem azt a nagyon jó szakembert aki megtervezte a keszttyűjét fun fact zseniális ja úgyhogy igen szerintem ez így a klasszikus franchiseok közül kiemelkedik teljes mértékben és majd ha egy kicsit elébb hal adunk amikor történetet kezdükell majd egy kicsit átbeszélni akkor visszatérnék arra hogy szerintem miért miért egyenesen zseniális az alapötlet igen k ez nagyon érdekes amit mondasz hogy hogy nem slasher hanem a hanem tini horror és azért is tök érdekes mert ahogy az ilyen klasszikus slasheröket szokták itígy nagyjából egy egy kalap alá venni hogy mit tudom én 1978-tól és akkor mondjuk 84-ig hogy akkor halloween pain 13 prom night braowler burning izé silent night deadly night satöbbi akkor ez pont 84-ben kezdődik de hogy…
Említett entitások
Témák
- rémálom az elm utcában
- horrorfilm
- filmkritika
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „#180 Rémálom az Elm utcában”
Miről szól ez az epizód: „#180 Rémálom az Elm utcában”?
A Filmnéző podcast #180. adásában Norbi, Jani és Gergő a Rémálom az Elm utcában film mitológiájának első részét veszik górcső alá. Az epizódban részletesen elemzik a film karakterképeit, beleértve Freddy Krueger eredetét és a filmben megjelenő szülői szerepek szimbólumait.… Az epizód a Filmnéző című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 16..
Milyen témákat érint ez az epizód: „#180 Rémálom az Elm utcában”?
Fő témái: rémálom az elm utcában, horrorfilm, filmkritika.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#180 Rémálom az Elm utcában”?
Megjelenés: 2023. 11. 16.. Hossz: 2 óra 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmnezo/180-remalom-az-elm-utcaban-7dce2b17
Több epizód a Filmnéző-ből
- #253 A múmia (1999)
A Filmnéző podcast 253. epizódjában a stáb Stephen Sommers 1999-es, kultikus státuszú A múmia című alkotását veszi górcső alá. Norbi, Jani és Gergő részletesen elemzik a film jell…
- #252 Cinefest különkiadás (Mommy Blue, 10éjszakás kaland, Minotaur)
A Filmnéző podcast 252. adásában a műsorvezetők a Cinefest filmfesztivál kínálatát veszik górcső alá. Az epizód során részletesen kitérnek a Mommy Blue, a 10 éjszakás kaland és a…
- #251 Fiatalfelnőtt-trilógia (vendég: Konkol Máté)
A Filmnéző podcast e heti adásában Konkol Máté vendégszerepel, aki a fiatalfelnőtt-trilógiáról és a függetlenségről beszél a filmiparban, különös tekintettel a kortárs magyar dile…
- #250 Sikoly 7
A Filmnéző podcast #250. adásában a hallgatók Norbi, Jani, Gergő és Lehel társaságában kibeszélik a Sikoly 7 című filmet, Kevin Williamson alkotását. A beszélgetés során a film ré…
- #249 Megszállottság (Obsession, 2026)
A Filmnéző podcast #249. adásában Jani, Gergő és Lehel Curry Barker 2026-os Obsession című filmjét vitatják meg. A beszélgetés során a film lehetséges témáit és értelmezéseit elem…
- #248 Sikoly VI.
A Filmnéző podcast #248. adásában Jani, Norbi, Gergő és Lehel a Scream filmsorozat hatodik részét vitatják meg. Az adásban szó esik a film részleteiről, a szereplőkről és a soroza…
- Aluljáróhorror: Exit 8 | Filmnéző Podfast
A Filmnéző podcast epizódban Jani és Gergő az Exit 8 című filmet vitatják meg. Az adás röviden kitér a filmre, és a szokásos Filmnéző adatokkal egészül ki.
- Filmnéző PodFast: Péntek 13. – III. rész: Véres kirándulás
Ez egy újabb Filmnéző Podfest különkiadás, amelyben Jani, Norbi és Gergő a Péntek 13 filmsorozat harmadik részét veszik górcső alá. A beszélgetés során kitérnek a film negatívumai…
- #247 Sikoly (Scream, 2022)
A Filmnéző podcast #247. adása a Scream filmszéria 2022-es negyedik részét beszéli ki.
- #246 Sikoly 4
A Filmnéző podcast ezen epizódjában Jani, Norbi, Gergő és Lehel a Scream filmszéria 2011-es negyedik részét tárgyalják.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Rémálom az Elm utcában (1984) — Kemény idők
Wostry és Sztepanov Márkó ebben az epizódban Wes Craven 1984-es horrorfilmjéről, a Rémálom az Elm utcában című alkotásról beszélget. A podcast a film elemzését és megvitatását cél…
- A félelem utcája trilógia kibeszélő|Töredékek #13 — Filmek Féktelenül
Ebben az epizódban Dávid és Roli a Netflixen megjelent A félelem utcája trilógiát tárgyalják. Az adásban elhangzó dal a Year of the Buffalo tulajdona.