Filmnéző

#181 Kung Fu Panda 2

· PT2H21M11S

Összefoglaló

A Filmnéző podcast #181. adásában Norbi, Gergő és Lehel a Kung Fu Panda 2 című animációs filmet elemzik ki részletesen. A beszélgetés során a film drámaiságát, karakterfejlődését, valamint az akciójelenetek megvalósítását vitatják meg. Összevetik a film dinamikáját az első…

Röviden

Műsor
Filmnéző
Megjelenés
2023. 11. 28.
Hossz
2 óra 21 perc
Témák
animációs film, kung fu panda 2, karakterfejlődés, akciójelenetek
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

drámaiság valóban oldódik de nem biztos hogy pozitív irányba vagy akkor csinálják meg az egész filmet rim a lastix 2 és akkor akkor legyen ez egy teljes koncepció de ez hogy néha így nem bír magával és így oda berak egy ilyet azt azt azt azt nagyon nem szeretjük nem az volt a baj hogy a szülei nem szerették hanem az hogy így emberileg tudod így emberieg ilyen gyengék voltak megkapjuk azt a dinamikát ami a az első rész végére ugye beáll és akkor itt már hatványozott van jelen az első akciónál eddig így két film de valószínűleg három film is alapján ha az emlékein nem csalnak így ez így ez a ultimate kungfu panda élmény amit így ez a széria nyújtani tud az így 100%-ig benne van ebbe a 40 percbe ezt a jó tanítvány vagyok megtanulom stréber vagyok de nem nem zseni csak stréber nem mart csak salieri ezt a pó tudja megmozdítani mint ahogy sifunak a száját is a mosoly felé pó tudta megmozdítani a leplezés már ugye magával a faroktól ával megzavarja az ellenséget konkrétan ő nem is üt fizikailag tehát ezt a kungfut nem úgy használja hanem ugye már késeket vett be akkor még ugye ott teljesen ilyen új volt ebben a helyzetben és tényleg önmaga rá csodálkozott meg igazából nem is tudta pontosan hogy mit csinál ezzel ellentétben pedig itt ami ugye lesz majd a spotify-on is a borítóképe az adásnak azzal a elhatározott tekintettel odaáll és akkor ugye ő már teljes mértékben tisztában van azzal hogy mit kell tennie és hogy hogyan és hogy erre képes sok szeretettel üdvözlök mindenkit ez itt a filmnéző podcast ezúttal már 181 alkalommal a szokásos csapatból itt van velem gergő sziasztok norbi sziasztok és én lehel és ezúttal folytatjuk a már nem is olyan régen megkezdett elemző sorozatunkat ahol a kungfu panda szériát elemezzük ki részről részre és ezuttal elérkeztünk a széria második részéhez aminek ugye a neve kungfu panda 2 baró igen és ugye ezt értelemszerűen az előzőről készült adásunkat meg tudjátok hallgatni és ugye még itt a kungfupanda kőhöz hogy azért milyen menő címe is lehetett volna ennek a filmnek ugye megemlíteném amit olvastam a hogy eredetileg az lett volna az al címe hogy kungku panda the kaboom of doom tehát hogy igen igen ez tudod ez olyan hogy így a film az így tart a célközönség felé és hogyha az a cím akkor így egy ilyen 90 fokos irányváltoztatást csinál és elmegy egy kurvár a másik irányba hogyha az lett volna a címe igen most ez íy film ugy figel de a film ugyanaz maradt volna és az idő őtig igen igen hát igen igen de igen azért igen ez így ez így tisztább mecs így kungfu panda kettőként tehát hogy ezt tudjuk hogy akkor kungfu panda és akkor még egyszer tehát kisebb átverés mint lehetett volna igen és igen mondjad hogy ez kicsit ilyen spielbergi lézeremináci tehát hogy igen igen vagyon lebeszélték őket vagy ő maguk belátták hogy ez amúgy nem a legjobb megoldás és igen és nem csak a címében hanem egyébként majd én fogok máskként is hivatkozni a vagy nem csak a nem hivatalos címében hanem fogok majd másként is hivatkozni a temple of doomra egyébként ennek a filmnek a kapcsán ha úgyhogy lehet már lemaradtam a szí kitépésről a kungfobanda 2-ben a francba nem nem hát ez nem ez ez a film a film tépi ki az én szívemet ah értem igen egyrészt másrészt pedig úgy magáról a filmről amúgy így igazán érdekes dolgot amúgy direkt utánanéztem de úgy nem találtam így a készítésével kapcsolatban mert ugye a legtöbb ilyen animációs technika ami ilyen igaz érdemi korlát volt azokat ott az első filmnél azokat úgy lebontották azokat a korlátokat és itt igazából csak ezt vitték tovább és így nem az volt hogy olyan jeleneteket kellett volna csinálniuk amiket még soha senki nem csinált hanem itt animációs téren hanem tényleg igazából annyi volt hogy igazából megcsinálták azt még egyszer a akciójelenetek terén amit az előző részben csak most már ugye az abból szerzett tapasztalatok meg az aza alatt eltélt eltelt öt év alapján ugye még komplexebb jeleneteket tudtak összerakni aminek ugye mi nagyon örültünk de akkor ugye hogy kinek hogy tetszett így a második rész alusanmen norbi ezt a filmet most láttad először úgyhogy még mielőtt elmondanád hogy hogy tetszett arra és kíváncsiak lennénk hogy mik voltak az elvárásaid így az első film után a kungfu panda 2őtől és hogy ez hozta ezeket az elvárásokat alulmúlta felülmúlta és hogy milyen volt a film így elsőre megnézve te nagyon beleengedted az előző adásban hogy mennyire király ez a a folytatás meg tegnap írtad a csoportban azt hiszem a hogy is fogalmaztál páva empire star páva birodalom visszavág igen igen és és alapvetően is elég pozitív visszajelzéseket hallottam korábban is a filmről tehát valljuk be hogy volt lényegében egy egy elég stabil elvárásom főleg hogy az első részt azért szerintem kifejezetten szépen piadesarra emeltük hogy mennyire egy egy kimagasló darab úgyhogy megvolt az elvárás ami valljuk be hogy tényleg magasan volt és így ugye amikor vége lett a filmnek akkor írtam is hogy vow tehát ez így így abszolút teljesítette és még valljuk be szerintem meg is ugrotta azt amit vártam tőle már maga a nyitány is olyan volt hogy adott egy ilyen baromi erős pofont hogy akkor ez most biztos ténylegesen más lesz mint az első rész totál elütött a hangulata a nyitánynak és hát egy ilyen érzéelmi hullámvasút volt mert mert amennyit röhögtem és ugye gergő pont az előző adásban mondta hogy megmaradt a póból adódó ugye humor ami kicsit ilyen debil de itt még hatványozottabban előjött az hogy a dráma az valami tényleg kiemelkedően magas színvonalon volt megvalósítva főleg így ugye rajz kereteken belül ha vizsgáljuk úgyhogy azért a a befejezésre azért elég azért elég rendesen összeszorult a torkom hát gyerekként biztos még nagyobb pofont adott volna ösz egészében ami itt itt tényleg meg volt valósítva és és amikor vége lett a filmnek de már ott a finálénál is ezen gondolkodtam hogy mennyire jó amikor egy rajzfilm egyébként ilyen hogy klasszikus toposzokat klasszikus motívumokat visz végig és adott esetben ha ki is mondja néhánynak a magyarázatát mint amikor ugye pó a végén elmagyarázza a a seb hasonlatot hogy ezzel egyébként nagyon jó lehet tényleg a a a gyerekeket felkészíteni az életre és ezekre építeni a későbbi tanulmányokban mert irodalom úrán is például rengetegszer kell ugye ezeket a toposzokat vizsgálni úgyhogy te is mondtad hogy te meg tesi úrán karate vagy kungfu úrán ugye alkalmas volt a kfu panda hát a kungfu panda készít az iskolára az életre nézzetek kungfu pandát nézzetek nézzetek kung kungfu pandát a gyere gyerekeitekkel hasznos és jó igen és akkor gergő é én nekem úgy rémlik hogy hogy nem rémlik mármint hogy úgy az az első rész az teljes mértékben megvan a gyerekkoromból hogy ez egy ez egy olyan élmény hogy az udvaron általános iskolában így a haverokkal így játszuk a vusi új fogást meg az ilyeneket de a második rész az semennyire semennyire nincs meg egy-két ilyen halvány foszlányom maradt meg hogy azt hiszem a legerősebb érzés ami anno megmarad belőle az az de nem tudom hogy ez miért van így egyébként az az hogy én egész végig nehezemre esett eldönteni hesben nem tudtam eldönteni hogy a a sh akkor az most nő vagy férfi és ugyanígy a a a jövendőmondó a jövendőmondó is tehát ilyen ilyen teljesen aztzem túlságosan jól azonosult a mapóval tehát hogy ez így valahogy nem nem állt össze ez az egész hogy hogy mit akar ez az egész film aztán évekkel később valamikor újranéztem akkor assiszem pont azt a korszakomat éltem hogy hogy fú hát akkor most bármi film amire ránézek arra ezzel a flegma kritikus szemmel fogok ránézni és amit mondok róla az majd megsemmisíti azt a filmet és akkor ettől sokkal menőbb leszek vagy valami ilyesmi tehát volt egy e nem tud egész igen ugye nosztalgikus iz mind voltunk ott korábbian magam ugye igen mielőtt megtudtam volna hogy tudod nem is a lud az apám hanem egy másik valamicsoda tehát igen na igen tehát ebben a korszakban szerintem én én nagyon nem kedveltem ezt a filmet mert ilyen ez az ilyen folytatások azokat utálni kell mer van az első az jó a többi meg meg nagyon rossz és hát most hozzá kell tennem hogy szerintem ezzel nem volt olyanom mint mint az elsővel hogy valamikor még ezután és a kibeszélő előtt úgy félúton valahogy újranéztem volna tehát ez teljesen kimaradt viszont idén kétszer is láttam mint az első részt is kábé tehát felröppent hogy lesz kungfoban a kibeszélő oké akkor egből megnéztem jó eltelt két hónap és utána tényleg lesz kibeszélő na azelőtt meg megnéztem és a az idei második nézésemet azt így most fejeztem be az adás előtt és mindkétszer nagyon nagyon bejött már az első kibeszélő előtt is közvetlen előtte néztem újra a második at azt hiszem és már akkor is nagyon tetszett meg már akkor is az volt bennem hogy a hogy a hogy a második résznek a jelenléte az egész szériában hát az egész trilógiában ami nem fog trilógia maradni na mindegy szóval ez egy necces történet hogy mi lesz itt még a negyedik résszel mert lehel volt kedves elmondani nekem hogy mit olvasott róla hogy abban mi lesz és már most a ki van vele de mindegy egyelőre az még nem jött el viszont ami ami eljött az pedig az hogy már az első rész kapcsán és azt ír hogy folyamatosan a másodikra kell utalgatnom hogy ami az elsőben van egész végig annak az igazi értelme nem is az elsőben van hanem az valahol máshol helyezkedik el és ez ugye lényegileg azért lehetséges mert a sztori nem az eredett történettel kezdődik hanem egy folytatással és az eredett történet meg behúzódik ebbe a második részbe viszont még ebből az idei két nézésből is a mai a két-három órával ezelőtt végetért újranézésem is kiemelkedik sokkal sokkal jobban tetszett és vannak részek amelyek örökérvényűek de azért csatlakozom dokihoz a hullámvasút kifejezés erejéig mert érzelmileg is hullámvasút és szerintem azért minőségileg is hullámvasút vannak vannak olyan részei amelyek nagyon nagyon kifejezetten elképesztően zseniálisan hatásos ak amelyek tényleg olyanok hogyha az ember azt önmagában újranézi akkor olyan szinten vannak mint a mint mint a babilon első 30 perce és most akkorát mondtam hogy úristen ekkora az én számon ki se bír jönni tehát hogy mert nem fér ki tehát vagy valami ilyesmi viszont azért vannak nagyon szerintem vannak nagyon gyenge húzásai amik be beutalják az első alá mindenképpen sőt kicsit azt érzem hogy azért herdálja az elsőnek a a az érdemeit és ezt legnagyobb részt a humor nak a területén érzem ennek a filmnek szerintem a humora sokszor már olyan hogy na ezt már nem kellett volna ez már ity túl izé de még ezt is még ezt is lehet úgy értelmezni vagy hát én tudom úgy értelmezni hogy ez a filmnek egy új dimenziót nyisson szóval igazából nem nem húzom le miiatt mondjuk ilyen hivatalos oldalakon mint a letterboxt mert úgy gondolom hogy a humora az nem a legjobb hanem éppen a saját jegyzet füzetemben a hedzetfüzetemben leírom hogy ez izé szóval igen tehát vannak benne ilyenek olyanok összességében nagyon jó és amikor jó akkor viszont jó és hát igen tehát az benne van mindenképpen hogy nézessétek mindenkik gyerekekkel nyugodtan és még annyi hogy hogy én erre egész eddig nem csak nem is gondoltam csak most ahogy doki mondta hogy ezek a debil humorok meg hogy izé ugye beugrott hogy hogy a pó az az az ilyen hablaty tehát hogy a ugyanaz csak hogy a a hablaty az sovány pó meg köveérrtehá hogy tát hogy ez a amit amit szoktam mostanában mondani hogy a kortárs ilyen hát nagyon egyértelműen a gyerekeket célzó rajzfilm tartalmak amiket már simafilmes adásokban sokszor elneveztem adhd-s infantilizmusnak na annak a annak a jó oldala a az így neveld a sárkányodat meg a meg a kung pandának a hát egyelőre az első két része mert a harmadikra még annyira se emlékszem mint amennyire a másodikra emlé keztdtem az újranézések előtt szóval ezek ennek a legjobb darabjai mert ezekben is a a film vége az saját magunk meghaladása meg saját kvalitásaink belső kvalitásaink fejlesztése nem pedig a fennálló világrendnek a szétbaszása és saját tekintélyünk kikiáltása új világrendnek és ez nagyon fontos benne tehát hogy ezek ezek a legjobbak amelyek úgy úgy okoznak hatalmas változást a világban is és az egyénben is hogy azok egy egy nagyon kicsi kicsi jelentéktelennek t tűnő csírából indulnak ki aztán kiderül hogy jaj mennyi mennyi minden van még aögött vagy az alatt és hogy az mennyi sokra érdemes ez a ez a nagyon klasszikus hőstörténet hogy a a kis a kis potenciál az végülis egy mekkora kiteljesedésre lehet érdemes és például a mai olyan filmekben amik ilyenek akarnak lenni ez alig van meg hanem be besorolnak a a a vulgáris ideológiai tanítás vagy hát igazából agymosás mögé most hogy jóra mossák rosszra mossák ebből a szempontból ez mindegy lényeg hogy ne mossák hogy és ne ne ne ne magyarázzanak hanem így tanítsanak ezen a módon és akkor lesznek nagyon jók és tát ha mást nem is hoznék fel de már felhoztam szóval mindegy de hogyha a többi szempontot ki is lehetne lőni valamivel akkor ez azért álljon itt nagyon erősen hogy ezek a filmek nagyon szépen tudnak tanítani és ez nagyon fontos bennünk szerintem szóval igen még egyszer ez egy nagyon film és akkor még ezekre rácsatlakozva ugye amit én is korábban ugye én is sokat hivatkoztam az előző adásban erre a filmre úgyhogy én ugye akkor még ezt én évekkel ezelőtt láttam ugye amikor egyszer újranéztem a covid alatt egyben a trilógiát és ugye a viszonylag így mostígy újranézve azért sok állításommal egyetértenék tehát többek között arra hogy hogy ez a széria még szerintem mindig így tehát így egy egész szériaként így egymásból következő három filmként vagy eddig még egymásból következő két filmként még mindig erősebb mint így különálló darabokként és annak ellenére hogy itt is azért nem csak nincs annyira sok hivatkozás az első filmre de mégis ami van az annyit hozzáad az egészhez ez az egyik a másik pedig hogy ez hogy ez vagy a első a jobb filméneszi igazából valahogy szerintem így tehát így matematikailag valahol ugyanott helyezkednek el a skálán annyi hogy az első film az egy konzisztensebb film mindenképpen és ugye amit a gergő mondott az előző adásban erről a filmről hogy itt azért a humor…

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#181 Kung Fu Panda 2”

Miről szól ez az epizód: „#181 Kung Fu Panda 2”?

A Filmnéző podcast #181. adásában Norbi, Gergő és Lehel a Kung Fu Panda 2 című animációs filmet elemzik ki részletesen. A beszélgetés során a film drámaiságát, karakterfejlődését, valamint az akciójelenetek megvalósítását vitatják meg. Összevetik a film dinamikáját az első… Az epizód a Filmnéző című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 28..

Milyen témákat érint ez az epizód: „#181 Kung Fu Panda 2”?

Fő témái: animációs film, kung fu panda 2, karakterfejlődés, akciójelenetek.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#181 Kung Fu Panda 2”?

Megjelenés: 2023. 11. 28.. Hossz: 2 óra 21 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmnezo/181-kung-fu-panda-2-6d25a619

Több epizód a Filmnéző-ből

  • #253 A múmia (1999)

    A Filmnéző podcast 253. epizódjában a stáb Stephen Sommers 1999-es, kultikus státuszú A múmia című alkotását veszi górcső alá. Norbi, Jani és Gergő részletesen elemzik a film jell…

  • #252 Cinefest különkiadás (Mommy Blue, 10éjszakás kaland, Minotaur)

    A Filmnéző podcast 252. adásában a műsorvezetők a Cinefest filmfesztivál kínálatát veszik górcső alá. Az epizód során részletesen kitérnek a Mommy Blue, a 10 éjszakás kaland és a…

  • #251 Fiatalfelnőtt-trilógia (vendég: Konkol Máté)

    A Filmnéző podcast e heti adásában Konkol Máté vendégszerepel, aki a fiatalfelnőtt-trilógiáról és a függetlenségről beszél a filmiparban, különös tekintettel a kortárs magyar dile…

  • #250 Sikoly 7

    A Filmnéző podcast #250. adásában a hallgatók Norbi, Jani, Gergő és Lehel társaságában kibeszélik a Sikoly 7 című filmet, Kevin Williamson alkotását. A beszélgetés során a film ré…

  • #249 Megszállottság (Obsession, 2026)

    A Filmnéző podcast #249. adásában Jani, Gergő és Lehel Curry Barker 2026-os Obsession című filmjét vitatják meg. A beszélgetés során a film lehetséges témáit és értelmezéseit elem…

  • #248 Sikoly VI.

    A Filmnéző podcast #248. adásában Jani, Norbi, Gergő és Lehel a Scream filmsorozat hatodik részét vitatják meg. Az adásban szó esik a film részleteiről, a szereplőkről és a soroza…

  • Aluljáróhorror: Exit 8 | Filmnéző Podfast

    A Filmnéző podcast epizódban Jani és Gergő az Exit 8 című filmet vitatják meg. Az adás röviden kitér a filmre, és a szokásos Filmnéző adatokkal egészül ki.

  • Filmnéző PodFast: Péntek 13. – III. rész: Véres kirándulás

    Ez egy újabb Filmnéző Podfest különkiadás, amelyben Jani, Norbi és Gergő a Péntek 13 filmsorozat harmadik részét veszik górcső alá. A beszélgetés során kitérnek a film negatívumai…

  • #247 Sikoly (Scream, 2022)

    A Filmnéző podcast #247. adása a Scream filmszéria 2022-es negyedik részét beszéli ki.

  • #246 Sikoly 4

    A Filmnéző podcast ezen epizódjában Jani, Norbi, Gergő és Lehel a Scream filmszéria 2011-es negyedik részét tárgyalják.