#214 Rémálom az Elm utcában 4. – Az álmok ura
· PT1H45M58SÖsszefoglaló
Ebben a Filmnéző podcast epizódban a #214 adásban Jani, Norbi és Gergő a Rémálom az Elm utcában sorozat negyedik részét, Az álmok urát veszik górcső alá. Az adásban részletesen kivesézik a filmet, kiemelve Fegy karakterét, a film megvalósítását (díszletek, operatőri munka…
Röviden
- Műsor
- Filmnéző
- Megjelenés
- 2025. 02. 19.
- Hossz
- 1 óra 46 perc
- Témák
- rémálom az elm utcában, horrorfilm, filmkritika
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
annyira élveztem fedynek a karakterét ebben a filmben egyszerűen minden egyes mondata ütött nem volt olyan mondat aminek nem volt így helye a filmben látszik az hogy egyébként römmel csinálták a filmet meg szerintem a díszleteken az operatúri munkán mind a filmzenén mind a a soundtracken tehát a dalbetéteken baromira érződik hogy hogy ezt abszolút erre költötték és az összeatáás az ilyen 10 per 10 ilyen szempontból kvázi a harmadik rész végén volt az első olyan próbálkozás ami egyfajta meg békélést meg ilyen na tényleg na most akkor ezt a sztorit nem csak elvágjuk hogy akkor ennek a fejezetnek most már legyen vége nem csak kifirkáljuk a lapot hogy kiszakadjon a sztori és ne lehessen folytatni hanem akkor tényleg megpróbálták el is varni a freddyt és itt ért vissza úgy hogy azt mondta hogy háhá de nem volt helyes a szertartás mert hát élvetemetés történt ugye berohan körülbelül 10 mt a folyosóra és egy pillanatig látni lehet ahogy a testvére majdnem elröhögi magát azon hogy futott a csaj és úgy adja elő a saját szövegét hogy amúgy nincsen semmi dramaturgia abban ahogy elmondja a szöveget majd úgy berohan hogy túlrohan a lányon és csak vissza egyszer csak így le kell fékezni magát mert olyan hogy túlrohant mert szerintem arra lát hogy valaki azt mondja hogy hogy izé cut tudod hogy ez ez használhatatlan de nem ezt használták ezt jelentet a legősib tudás kell az a amivel le tudja győzni mert az álomvilágban ugye a fizikai való az az nincs és ugye pont a tanár is ezt mondja hogy hát a lélek az kilépienkor igazából ugye úgy tartja arisztotelészt ugy a lélek az az valami több része az [Zene] embernek sok szeretettel üdvözlünk mindenkit ez itt a filmnéző podcast ezúttal már 214 alkalommal a szokásos csapatból itt van jani sziasztok norbi sziasztok és én gergő sziasztok és ezúttal folytatjuk a star wars kibeszélőket há ugye most mennyire megdöbbent mindenki azt hitték hogy réálom lesz és nem mondtuk hogy februárban star warsozunk úgyhogy úgyhogy itt van tessék tehát hogy ez ez lesz a star wars tehát akkor most birodalom visszavág na jó ez igen tehát ez itt a rémálom elmúlt szában négy a dream master film című filmnek a kibeszélője lesz ami nem most tényleg éban éveztem magam köszi igyekeztem pont most akartalak egyébként megkérdezni hogy hány hónap is telt el az előző adás fél év kérlek a lássan na ez ez az igazi rémárom tehát a az igazi az igazi nagyléptékű hosszú kibeszélőnek a következ epizódjához érkeztünk el szerintem ezekután csináljunk már tényleg egy ilyen star warsos világűrös feliratot hogy halad a szöveg hogy fél év telt el az utolsó rémálom epizód óta azóta ez meg az történt és t és sőt majd majd kéne egy olyan hogy a a a a rémálmas tehát a mostani adásnak a borítóképére tenni valami star wars-os sőt vegyük úgy hogy van rajta egy olyan majd megcsinálom hogy legyen rajta egy egy star warsos eastereng amit észre kell venni é aki aki megírja hogy mi az akkor az majd nem tudom megá hogy a to dream to jó és akkor meg is vagyunk na jó jó kanyarodjunk bele a a kibeszélőbe azt javaslom fussuk le a a szokásos köröket úgyhogy akkor norbi téged kérdeznélek hogy mik a mik az első élményeid a rémálom négyel mennyire mennyire kopott meg szerinted vagy mennyire támad fel hanvaiból mennyire regenerálódott és mennyire degenerálódott a igen tehát a poénkodásb most nagyon benne vagyok igen tehát hogy hogy is áll a széria szerinted a negyedik résznél ha már poénkodsz akkor ugye ez az egyik legszórakoztatóbb rész lényegében kapcsolatom az érdekes mert én én sokkal kaotikusabb katyfaszosabb film filmre emlékeztem egyébként milyen volt az első találkozás arra már egyébként baromira nem emlékszek pontosan tehát már ezt ezt tényleg annyira nagy kihagyásokkal néztem akkor a franchise-t hogy szerintem ezzel még úgy elvoltam utána később mikor megnéztem akkor egy fokkal jobban tetszett utána akkor megint egy kicsit így így azt mondtam rá másik újranézésnél hogy talán annyira nem jó de most amikor így az adás előtt újráztam akkor ténylegesen úgy konstatáltam hogy igen ez egy egy olyan mozi ami lényegében szerintem a rémálom sorozatnak a rocky njeát szép í így abszolút az az igazi klasszik 80-as évek hangulat a sztori az így így van magának aztán halad valam erre az egész egy ilyen baromi nagy videóklip tehát annyira [ __ ] jó zenékkel van szerintem belepakolva [ __ ] jó szerintem már elnézést hogy itt az adás eljén káromkodok ennyit de tényleg a az operatóriumunk az az az egyszerűen zseniális tehát azok a közeliek a kameramozgások a beállítások díszletek a a megvilágítás szerintem ez a része totálisan feletteti az egyéb gyengeségeit a filmnek tehát hogy a a karakterek azok lényegében ugye papírvékonyak a sztorit már szerintem egy kicsit úgy kezd kagyvaszos lenni a színészi alakítások a színészi alakítások igen te volt benne olyan de még a vég ugy oan jó hogy mondhat olyan mint egy videoklip mert azt mondják erő hogy ez az mtv rémálom az elutcában abszolút igen tehát fantasztikus tehát én emiatt erre a részre nem igazán tudok haragudni mert hozza azt az igazi limonádi hangulatot ami ami még ténylegesen annyit kompenzál a gyermekbetegségein hogy nem bánja az ember hogyha megnézi és többször nézhető abszolút ez a az előző volt a comfort horror film ez meg tényleg ez a classic miralit horror amit így kiveszel néha és akkor ja jó ez jó ez tehát hog annyira [ __ ] jó ezeknek a kifejezéseknek az evolúciója hogy a comfort horror a mirel it horror akor lehetne még a temu horror meg a az ilyenek na az majd a hatodik rész az a hatodik igen úgyhogy az öttre még ki kell majd találnunk valamit meg akkor visszamenőleg az első háromra is nem tehát akkor úgy lenne a úgy lenne a a teljes na és akkor jani szerinted a negyedik rész ha már itten izé éppen beszélgettünk meg minden akkor kérlek mondd el hogy ez szerinted milyen piszkosul jól szórakoztam ezen a filmen nem vártam hogy így mer másod gyá láttam talán hogy maximum magyá de hogy nem emlékeztem rá hogy ez ennyire szórakoztató és tényleg ez az mtv generációnak készült igazából a látvány a lényeg így a a tartalom az teljesen mellékes tényleg így ilyen szóda és annyira annyira élveztem fedynek a karakterét ebben a filmben egyszerűen minden egyes mondata ütött nem volt nem volt olyan mondat aminek nem volt így helye a filmben és tudom hogy harmadik résznél beszéltük ezt főleg hogy úgy úgy éreztük hogy noha az első al ikus meg a legjobb a harmadikné hogy rébe ért a freddy karakter meg a széria és ezt így kicsit visszább szívom a szerintem a negyedik rész az ami így a fenz engáb jell minden résznél hö te persze hát remélem remélem hogy nem de a a nyedik tényleg uggyztem a videójátékozó freddy a hatodik részben az a csúcs nekem nekem a ebben a részben a pizza freddy ú a lélek a lélekizza exraétel a déli ételeket imádom a zseniális fordítás hát mi a fas zseni soul food igen ja ó igen igen igen igen ja csak annyi hogy marha jó volt és valahogy az van bennem hogy a legtöbb ilyen horror széria így ilyenkor már nagyon a pöcében van szóval elképesztően szokott romlani ugye a színvonal és annyira jó látni hogy a émám az noha nyilván nem olyan zseniális mint az első rész a többi de hogy így tartott egy színvonalat szóval ez a negyedik rész is rohadt szórakoztató és így elképzeltem magamat így amerikai tiniként akkor van mondjuk aki íy tényleg ilyen tök zsengén megnézem a imálom az el utcában vhs-en ugye amikor nem szabadott volna és akkor már következő részeket már maziban mer hogy tök menő meg fedy is tök menő és így el tudom képzelni hogy annak idején így a középiskola után így kiszaladni így a moziba besúanni így a teremen és megnézni ezt a filmet és azt mondani hogy hú de jól szórakoztunk tök para volt meg mit og annyira jól lehetett akkor ezt amerikai tiniként átélni ezt a filmet és és tényleg a film közben mikor néztem így pont ebbe gondoltam belele hogy basszus ezt annó nagyvászlon látni ezeket a a színvilágot a beállításokat a kreativitást ami ott van tényleg szinte minden egyes jelenetben amikor freddy jelen van és és ami még most eszembe jutott ahogy mondtad hogy nem fáradt el lényegében a széria hogy ami kiemelendő és ilyen szempontból az evil dead szériával tudom tehát az eredet trilógiával ott árzambba állítani hogy mindegyik résznek van egy baromi erős karaktere eddig tehát totál más mindegyik eddig mind a négy rész de nagyon erőteljes vonásokkal rendelkeznek és akkor emiatt érzed azt hogy lehet hogy már nem az a klasszikus rémálomfilm de még mindig annyira erősen benne vannak a gyökerek annyira jól hoz hozzá plusz dolgokat hogy élvezett nézni igen igen igen mindenképpen és egyébként most úgy állnék a rész méltatásában a t oldalatokra hogy egyébként egy kicsit azért ellenkezem veletek mert és akkor hozom a szokásos mantrát tehát hogy még amikor elkezdtük csinálni ezt a széria kibeszélőt akkor nekem az volt a az volt a benyomásom mert akkor nyomtam le kábbé a a az egész szériát és most látom másodszor ezt ezt a részt igazából mert csak az elsőt láttam valamikor régen azt akkor többször is és az adás közben akkor az nekem nagyot emelkedett a második az meg már teljesen teljesen új dolog volt de akkor még a az újrázásomhoz elég közel volt a kibeszélő miatti újranézés ez kábé még a harmadikra is igaz volt na itt most pedig már nagyon sok idő eltelt úgymond azóta tehát már nagyon sok filmet megnéztem azóta hogy hogy a legutóbbiról beszéltünk volna és úgy tűnik hogy pont ez az időtáv kellett nekem ahhoz hogy fölismerjem benne ugyanazt a fajta ugyanazt a fajta ilyen jól és ilyen ráérősen és ilyen kimérten építkező horror szériai ellenvonást amit egyébként a fűrészeknél is fölismertem és amivel egyébként én így menni akartam mint analógiával ezzel a kibeszélő sorozatban amit amúgy elfelejtettem mert olyan rég volt az előző de most ahogy újranéztem nekem teljesen az volt benne hogy tök tök logikus tehát hogy oké most hogy mennyi oka volt hogy freddy ismét visszatért hát ki nem szarja le hát van ebben a filmben egy rakás másik indok amiért érdemes megnézni nem feltétlen ez erre kell itt támaszkodni viszont a a a mitológiának az építése meg a az hogy a a karakterdinamikák hogy alakulnak át hogy most mit kezdenek a a régi trópokkal hogy akkor elbírják-e engedni mit tudom én ezt meg azt a dolgot és tudnak a helyére másikat tenni így ez a része a produkciónak szerintem teljesen teljesen rendben volt sőt sőt több mint kielégítő volt tehát hogy én azt hittem hogy itt most már itt most már ezt nem lehet majd annyira jól védeni ilyen szempontból mint a többit de egyébként szerintem lehet és az a vicces hogy most amikor a star wars-szal poénkodtam kicsit gyéren az adásnak itt a a az elején tehát mondjuk hogy öt perce akkor még nem volt bennem de egyébként ént lesz egy star wars analógiám tehát kifejezetten egy arra való referenciám amit a star wars kibeszélőben mondtunk pont ezzel a filmmel és pont azokkal a azokkal az ilyen filmes kor szenvedélyekkel kapcsolatban amiket ott is az adásnak a a legvégén felhoztunk hogy akkor most a szuperhős meg a szupercsapat ezek hogy állnak egymáshoz képest sat többi tehát ez szerintem egy tök izgalmas fejezetet ír hozzá ehhez az egész dologhoz amúgy pont ahogy mondtad most ezt a hogy a magát a lord hogyan kezeli hy azér első részén beszéltük hogy milyen jól kitalálta a west craven ezt a világot mármint hogy magának a freddynek a a környezetét meg a lényét ugye hogy mennyire zseniális hogy pont a ahol megnyugvást talál az ember ott várja őt a terror ugye alvásköz meg ilyesmi és tök jó hogy ugy ugye ezt meghagyták a a legalap dolgokat ugye ami így hogy is mondjam kicsit misztikusabb meg izgalmasabb lett volna azt vég elhagyták már meghagyták ezt a egy mondatos félelmetes alapot és kész és pont ezen gondolkoztam én is hogy mer kábbé mindegyik rész végén úgy hal megedi hogy innen már biztos nem tér vissza igen és ugye mindig tudják tetézni majd a a fináléról külön beszélnék amúgy egy picit hogy mennyire zseniális volt szerintem egy húzásuk de a lényeg az hogy a amikor ugye nézed e ezeket a filmeket akkor dönthetsz úgy hogy dühös leszel mert hogy a az első résznek az amúgy egész kidolgozottnak tűnő mitológiáját teljesen eldobják vagy úgy kezel ezt mint egy ilyen vidámparki attrakciót amit igazából ezeket a lényegi pontokat kicsit elengeded és csak élvezed magát a a a hullámvasútat és ez szerintem tipikusan az a klasszikus értelemz popcorn film hogy kapcsold ki az agyad és élvezd és freddy karakter is abszolút ilyen volt ilyen kicsit ilyen porondmester ilyen enyhénm félelmetes poron mest és nekem pont pont ezért tetszett az egészben hogy a a mármint a negyedik kzben az hogy nem vették komolyan magukat itt már ugye egyáltalán de mégis megvolt még a feszültség meg megvolt a feeling ugye ez a ém mám az elmúlt szában feeling de annyira eltalálta ezt a piszkosó szórakoztató vonalat hogy ha csak mondjuk egy jelenetet megnézve belőle lehet azt mondod íy youtube-on hogy hát ez rettenetesen gagyi de így nézed a filmet és így húz magával és elő előkerül fedé és már így belül mosolyogsz hogy na mi lesz az egy soros tudod meg ilyesen hogy hogy fogja tudod amikor az egyiket amikor a kis ugrál és ugye mondja tipikusan a 1 k freddy j tod a szokásos szöveget és látod hogy a lába alatt a a beton darab az igazából egy darab polifóm és ahogy a kislány ugrál úgy mozog és fennakadhatsz döntetsz úgy hogy fennakadsz hogy milyen gagyi ez vagy pedig azt mondod hogy [ __ ] meg én ezt én ezt élvezem nézzük meg igen csak ennyi hogy ez így kell hozzáálni de ez meg ez tudod ez ugyanaz hogy hogy hogy hogy így a filmnek a tettes társává vált z egy [ __ ] jó poénban tehát nem az van hogy akkor rajtad röhög egy rakásember aki izé aki éli a filmet meg a film is hanem akkor beállsz a a gecik közé és akkor te is [ __ ] jól fogod érezni magad tehát hy igazából ezek a rezgőpifóok így kvázi ezt kínálják fel ez teljesen benne van igen most gondol melyik másik horrorikon gonosz van aki egy homokvápból lép elő de ott is hogy tehát íy basd meg meg tényleg így a film annyira zseniálisan játszadozik ezekkel a dolgokkal hogy hogy egy jason nevű kutya…
Említett entitások
Témák
- rémálom az elm utcában
- horrorfilm
- filmkritika
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „#214 Rémálom az Elm utcában 4. – Az álmok ura”
Miről szól ez az epizód: „#214 Rémálom az Elm utcában 4. – Az álmok ura”?
Ebben a Filmnéző podcast epizódban a #214 adásban Jani, Norbi és Gergő a Rémálom az Elm utcában sorozat negyedik részét, Az álmok urát veszik górcső alá. Az adásban részletesen kivesézik a filmet, kiemelve Fegy karakterét, a film megvalósítását (díszletek, operatőri munka… Az epizód a Filmnéző című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 02. 19..
Milyen témákat érint ez az epizód: „#214 Rémálom az Elm utcában 4. – Az álmok ura”?
Fő témái: rémálom az elm utcában, horrorfilm, filmkritika.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#214 Rémálom az Elm utcában 4. – Az álmok ura”?
Megjelenés: 2025. 02. 19.. Hossz: 1 óra 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmnezo/214-remalom-az-elm-utcaban-4-az-almok-ura-3ef39cd7
Több epizód a Filmnéző-ből
- #253 A múmia (1999)
A Filmnéző podcast 253. epizódjában a stáb Stephen Sommers 1999-es, kultikus státuszú A múmia című alkotását veszi górcső alá. Norbi, Jani és Gergő részletesen elemzik a film jell…
- #252 Cinefest különkiadás (Mommy Blue, 10éjszakás kaland, Minotaur)
A Filmnéző podcast 252. adásában a műsorvezetők a Cinefest filmfesztivál kínálatát veszik górcső alá. Az epizód során részletesen kitérnek a Mommy Blue, a 10 éjszakás kaland és a…
- #251 Fiatalfelnőtt-trilógia (vendég: Konkol Máté)
A Filmnéző podcast e heti adásában Konkol Máté vendégszerepel, aki a fiatalfelnőtt-trilógiáról és a függetlenségről beszél a filmiparban, különös tekintettel a kortárs magyar dile…
- #250 Sikoly 7
A Filmnéző podcast #250. adásában a hallgatók Norbi, Jani, Gergő és Lehel társaságában kibeszélik a Sikoly 7 című filmet, Kevin Williamson alkotását. A beszélgetés során a film ré…
- #249 Megszállottság (Obsession, 2026)
A Filmnéző podcast #249. adásában Jani, Gergő és Lehel Curry Barker 2026-os Obsession című filmjét vitatják meg. A beszélgetés során a film lehetséges témáit és értelmezéseit elem…
- #248 Sikoly VI.
A Filmnéző podcast #248. adásában Jani, Norbi, Gergő és Lehel a Scream filmsorozat hatodik részét vitatják meg. Az adásban szó esik a film részleteiről, a szereplőkről és a soroza…
- Aluljáróhorror: Exit 8 | Filmnéző Podfast
A Filmnéző podcast epizódban Jani és Gergő az Exit 8 című filmet vitatják meg. Az adás röviden kitér a filmre, és a szokásos Filmnéző adatokkal egészül ki.
- Filmnéző PodFast: Péntek 13. – III. rész: Véres kirándulás
Ez egy újabb Filmnéző Podfest különkiadás, amelyben Jani, Norbi és Gergő a Péntek 13 filmsorozat harmadik részét veszik górcső alá. A beszélgetés során kitérnek a film negatívumai…
- #247 Sikoly (Scream, 2022)
A Filmnéző podcast #247. adása a Scream filmszéria 2022-es negyedik részét beszéli ki.
- #246 Sikoly 4
A Filmnéző podcast ezen epizódjában Jani, Norbi, Gergő és Lehel a Scream filmszéria 2011-es negyedik részét tárgyalják.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Rémálom az Elm utcában (1984) — Kemény idők
Wostry és Sztepanov Márkó ebben az epizódban Wes Craven 1984-es horrorfilmjéről, a Rémálom az Elm utcában című alkotásról beszélget. A podcast a film elemzését és megvitatását cél…
- Mi a kedvenc horror filmed? - KultÚrkör #2|Töredékek #24 — Filmek Féktelenül
A legújabb KultÚrkör epizódban a Sikoly franchise filmjeit beszélték ki, emellett a slasher jelenlegi helyzetét is érintették. Beszélgető felek: Dávid, Edvin és Roli.