S02EP11 – Kell-e a sprint a MotoGP-be?
· PT1H21M42SÖsszefoglaló
A Formula Motocast ezen epizódjában a MotoGP-ben bevezetendő sprintversenyekről beszélnek, elemezve azok előnyeit és hátrányait, valamint a versenyzők reakcióit. Kitárgyalják az Osztrák Nagydíj történéseit, beleértve a Ducati, Fabio Quartararo, Aleix Espargaró és a Honda…
Röviden
- Műsor
- Formula Motocast (2021–2025)
- Megjelenés
- 2022. 08. 23.
- Hossz
- 1 óra 22 perc
- Szereplők, említett nevek
- Mészáros Sándor, Gobodics Tamás
- Témák
- motogp, sprint races
Ebben az epizódban
Szinte a semmiből jelentették be, hogy 2023-tól sprintversenyeket rendeznek a MotoGP: adásunkban körbejártuk ezek előnyeit és hátrányait – de természetesen az Osztrák GP-n történteket is kiveséztük.
Pénteken derült rá fény, szombaton pedig már hivatalossá is vált, hogy a következő szezontól bevezetik a sprintfutamokat a királykategóriában.
A Formula Motocast friss adásában átbeszéltük, miért nem ez jelenti a megoldást a MotoGP gondjaira, de sorakoztattunk fel néhány érvet az újítás mellett is – és persze nem hagytuk szó nélkül a versenyzők felháborodását és a bejelentéssel kapcsolatos sajtótájékoztató szokatlan hangnemét sem.
Emellett pedig természetesen kiveséztük az Osztrák Nagydíj történéseit is, így egyszerre dicsértük és kárhoztattuk a Ducatit – akik kapcsán megvitattuk, hogy mi kit választanánk Enea Bastianini és Jorge Martin közül –, emeltük piedesztálra a világbajnoki produkciót nyújtó Fabio Quartararót, sarkalltuk jobb teljesítményre Aleix Espargaróékat, de a Honda újabb lebőgése mellett sem mentünk el szó nélkül. * A Formula Motocast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu MotoGP-s podcastja, amely havi rendszerességű adásokkal dolgozza fel a kétkerekű királykategória történéseit.
A műsor állandó stábját Balogh Tamás szerkesztő-újságíró, Ferenci Péter újságíró és Papdi Tamás újságíró alkotja. * FORMULA MOTOCAST Az Autósport és Formula Magazin motorsportműsora Futamkibeszélők, értékelések, aktualitások – minden, ami MotoGP és két kerék.
Készítették: Balogh Tamás, a Formula.hu szerkesztő-újságírója Ferenci Péter, újságíró Papdi Tamás, újságíró Hilbert Péter, technikus
Említett entitások
Témák
- motogp
- sprint races
Személyek
Szervezetek, cégek
- Ducati
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „S02EP11 – Kell-e a sprint a MotoGP-be?”
Miről szól ez az epizód: „S02EP11 – Kell-e a sprint a MotoGP-be?”?
A Formula Motocast ezen epizódjában a MotoGP-ben bevezetendő sprintversenyekről beszélnek, elemezve azok előnyeit és hátrányait, valamint a versenyzők reakcióit. Kitárgyalják az Osztrák Nagydíj történéseit, beleértve a Ducati, Fabio Quartararo, Aleix Espargaró és a Honda… Az epizód a Formula Motocast (2021–2025) című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 08. 23..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „S02EP11 – Kell-e a sprint a MotoGP-be?”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Mészáros Sándor, Gobodics Tamás.
Milyen témákat érint ez az epizód: „S02EP11 – Kell-e a sprint a MotoGP-be?”?
Fő témái: motogp, sprint races.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „S02EP11 – Kell-e a sprint a MotoGP-be?”?
Megjelenés: 2022. 08. 23.. Hossz: 1 óra 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/formula-motocast-2021-2025/s02ep11-kell-e-a-sprint-a-motogp-be
Több epizód a Formula Motocast (2021–2025)-ből
- S05EP18 – Nagy 2025-ös MotoGP-szezonértékelő
A Formula Motocast idei utolsó adása a 2025-ös MotoGP szezont értékeli, különös tekintettel Marc Marquez világbajnoki címére és a szezon emlékezetes pillanataira. Az év közbeni po…
- S05EP17 – Sérült a macska, cincognak az egerek
Ez az epizód a MotoGP távol-keleti túráját értékeli, különös tekintettel Marc Marquez sérülésére, Bagnaia hullámzó teljesítményére, valamint Fermin Aldeguer és Raul Fernandez első…
- S05EP16 – Visszaült a trónra a király
A Formula Motocast ezen epizódja Marc Marquez MotoGP világbajnoki címét, a sérülések utáni visszatérését, valamint a Japán Nagydíj eseményeit taglalja. Szó esik még a Bol d’Or ere…
- S05EP15 – Bezzecchi és az Aprilia a fő kihívó?
Ez a Formula Motocast epizód a San Marinó-i GP-ről szól, különös tekintettel Marco Bezzecchi és az Aprilia teljesítményére, a V4-es Yamaha debütálására és Marc Marquez helyzetére.…
- S05EP14 – Marquez a Balaton Park királya (is)
A Formula Motocast stábja a helyszínen követte végig a MotoGP Magyar Nagydíjat a Balaton Park Circuit-en. Az adás elemzi a pálya alkalmasságát, a versenyzők teljesítményét, különö…
- S05EP13 – Török hódoltság a Balatonnál
A Formula Motocast új epizódjában a Balaton Park Circuiten megrendezett Superbike-világbajnokság futamait beszélik át, különös tekintettel Toprak Razgatlioglu szereplésére és a ha…
- S05EP12 – Marquez verhetetlen, fordulat Martinnál?
A Formula Motocast ezen epizódjában szó esik Marc Marquez németországi győzelméről és teljesítményéről. Tárgyalják Jorge Martin helyzetét, Francesco Bagnaia mélypontját és a Yamah…
- S05EP11 – Bíróságra mehet Martin és az Aprilia?
Ez az epizód Marc Marquez sikereit, Jorge Martin és az Aprilia közötti jogi vitát, valamint a Balaton Park Circuit első MotoGP-tesztjét tárgyalja. A Holland TT utáni kibeszélőben…
- S05EP10 – Marquez letarolta Aragóniát
Az epizódban Marc Marquez aragóniai győzelmét, Francesco Bagnaia feltámadását, a Yamaha küszködését és Toprak Razgatlioglu MotoGP-be igazolásával kapcsolatos pletykákat tárgyalják…
- S05EP09 – Üzent Martinnak az Aprilia
A Formula Motocast ezen epizódja a Brit Nagydíj eseményeit tárgyalja, beleértve Marco Bezzecchi győzelmét, Fabio Quartararo kiesését és Jorge Martin ügyét. Az adás a MotoGP szabál…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- S02EP27 – Szombat délutáni láz — Formula Podcast (2020–2025)
A Formula Podcast az F1-es kvalifikációs sprintversenyek bevezetését tárgyalja, elemezve azok hasznát, hátrányát és hatását a szezonra. A műsorban Gellérfi Gergő, Mészáros Sándor…
- Döntés előtt az F1: vesszen vagy maradjon a sprint? — Vezess Csapatrádió - Vezess.hu
A Vezess Csapatrádió 21. adásában Baka Gábor, Fehér Patrik és Kováts Olivér a Forma-1-es sprintversenyek jövőjéről, alternatíváiról, valamint a Sao Pauló-i Nagydíj és a McLaren ta…