Gránátvörös és Habfehér

Inzaghi és a Yamal-vulkán legendája | LTP#90 ft. Mártha Bence

· PT1H20M46S

Összefoglaló

A Nem futball, calcio podcast 90. adásában Mártha Bence, a könyv szerzője volt a vendég Major Bencével. Megbeszélték a Barcelona–Inter 3:3 Bajnokok Ligája elődöntőt, a hétvégi bajnoki fordulókat és más kupameccseket. Támogatási lehetőséget is felajánlottak egy agytumorral küzdő…

Röviden

Műsor
Gránátvörös és Habfehér
Megjelenés
2025. 05. 05.
Hossz
1 óra 21 perc
Szereplők, említett nevek
Mártha Bence, Füstös András
Témák
bajnokok ligája, labdarúgás, calcio
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Taps] [Zene] Spanyol foci minden héten.

És elérkezett a 90. adásunk. azért az már nem rossz egy szám.

És nagyon örülök, hogy idáig eljutottunk különösen aznak fényében, amit a múlt héten produkáltatok.

Ugyanis az volt a kérésünk, hogy legyen 50 lá a YouTube-on, mert ugye ott annyira nem szoktunk lájkolgatni.

És ha jól emlékszem, 6 óra valány perc alatt meglett az 50.

Ugye eddig 34 volt a rekord, most ilyen 90 körül áll való.

Éppen ezért gondoltam, hogy hozok nektek két különleges vendéget.

Az egyik vendéget már ismeritek, major Bence volt nálunk két héttel ezelőtt az Analix Twit oldal szerzője.

És hogy duplázzuk a Bencék számát.

Itt van velünk Márta Bence Benító is, a Nemfut Kácsó című könyv szerzője és ugyanezen címen futó podcast egyik házigazdája.

Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásunkat.

Itt kezdenk is gyorsan egy kis apró bejelentéssel, ugyanis csatlakozunk Beniéknek a az adománygyűjtő programjához.

Beni, egy pár mondatba összefoglalnád, hogy miről van szó?

A Nemfutball KCsó című könyvnek a a abba írtam tulajdonképpen egy új fejezetet.

Ugye közben ebookká változott ezzel az új fejezettel együtt a könyv, és egy jótékonysági célú gyűjtés keretében lehet megvásárolni a könyvet.

Egy Kinga nevű 50 éves anyukának segítünk. egy agytumorral küzd a hölgy, de van egy kísérleti kezelés, ami nagyon jó eredményeket hozott itt az elmúlt időszakban, és természetesen a Magyar TV nem támogatja, és elég drága a kezelés, úgyhogy erre próbálunk összegyűjteni neki minél több pénzt.

Úgyhogy Kinga nevében nagyon szépen köszönöm, hogyha egy apró adománnyal ezt a könyvet igen, hát az egész könyvet, aki olvasta, annak meg csak egy új fejezetet, hogy áldozd rá 3000 Ft-ot.

Nagyon fontos életet mentünk rá, hogy gyógyítunk ezek a címszavak, a hív főhívószavak.

A linket majd berakjuk a a leírásba a YouTube-on és a Facebookon is, ahol meg tudjátok venni a könyvet, és tudjátok támogatni ezt a ezt a célt, ezt a hölgyet.

Úgyhogy reméljük, hogy minél többet tudunk majd tenni ennek érdekében.

És van itt akkor, hogy egy kicsit a témáinkra is rátérünk.

Van egy közbeszúr dolgunk, egy breaking news, mondhatjuk, ugyanis Trent Alexander Arnold bejelentette, hogy távozik a Liverpooltól, és Fabrició már hírvigózta is a a Real Madridhoz, ami ugye hát mondhatjuk, hogy óriási meglepetés.

Mit gondoltok erről a a transzferről?

Csak így egy-két mondatban, hogy ki jó ez Alexander Arnoldnak, jó ez esetleg a Real Madridnak, mennyire rossz a Liverpoolnak.

Ugye már most itt mezégetést is láttunk a Twitteren, mondjuk éppenség szerintem nem olyan elegáns, de van aki így dolgozor mezeket, aki ilyenkor mezeket éget, az az nem is, az nem szurkoló, az nem tudom micsoda, az valami idióta.

Úgyhogy ezzel a részével szerintem kárt foglalkozni.

Nekem őszintén szólva az egyetlen gondolatom ezzel kapcsolatban, hogy amikor Szoboszlai Liverpoolba igazolt, akkor így elég gyorsan jött ezek a a Broman sztorik, hogy ők mennyire jóban vannak, és mennyire jó cimborák a magánéletben is.

Sőt látszott, hogy a pályán is egészen jól megértik egymást, úgyhogy hát a a cimbi távozik.

Ennyi a gondolatom ezzel kapcsolatban.

Hát nekem meg annyi, hogyha a Real elviszi a Prime korban lévő világ legjobb jobb hát végét, az nekik nyilván nem rossz.

Trentet pedig meg tudom érteni.

Hív Real Madrid, hív az új kaland, akkor menj el.

És hát, hogy azt itt tegyük hozzá, hogy mindent megnyert Liverpoolral, tehát nem úgy megy el, hogy most van bármi adóssága a szurkolók felé, vagy vagy ilyesmi.

Nem, őt nem horibilis pénzért igazolták, hogy esetleg ne ingyen távozzon.

Tehát saját nevelésű játékos, mindent megnyert.

Nem nagyon értem, hogy miért kéne bármivel is tartoznia, vagy vagy rossz érzéssel lennie a szurkolóknak felé.

Szóval és tudta a Liverpool, hogy lejár a szerződése.

Fogunk majd róla beszélni majd szerintem, ha a Real Madrid nyaráról beszélgetünk majd egy másik adásban.

Most viszont itt a fő témánk természetesen a Barcelona inter BL elődöntő odavágó lesz.

Előtte egy kicsit azért lalligázzunk, hogy mégis mi a helyzet, ugyanis történt ez az, illetve említsük meg a többi csapatot is, akik ugye az európai porondon játszanak.

Ez pont kapóra jön, hogy itt is van Beni, mert ugye újabb olasz csapattal került össze egy spanyol, és ugye 2-1-re nyert a Betis az első mérkőzésen.

Hát most csak így a gólokra lenne egy-egy gondolatom.

Hát itt ez az Ezabde féle első gól, ez a tökéletes jellemzője Ezabde idei szezonjának, hogy 2 mről is tudta úgy lőni a labdát, hogy azt varozni kelljen, hogy bent volt-e vagy nem.

Tehát a csávón szerencsétlen, elképesztő, amit ebbe a szezonba fut, de ezt legalább megúszta.

A szakértőket kérdezem, hogy a második szerintük les volt-e, mert Olaszországban ilen nagyon komoly hullámokat vert az ügy.

Tehát nem arról van szó, ez tipikusan nem az az eset, amikor azért nem védte ki a kapus, mert akadályozta valaki a kilátásban, de ettől függetlenül szerintem az ott az engem nem lepett volna meg, hogyha azt lefújják les miatt azt a helyzetet. és hogy Anthonynak ráadásul majd itt még szóba kerül a Betisza a bajnokinál, de hogy ez a nem az egyetlen góly volt a héten ilyen bődületes kategóriában, hétvégi bajnokin is.

Hát ez a takarodj már üzemmód, legalábbis nekem másik nem jutt eszembe.

Tehát hogy megszeretteti magát Magyarországba.

De egyébként hihetetlen, hogy a most így nem akarok angol focizni nagyon, de hogy ez a Manchester Unitedből, hogy odamegy a csávó 100 millióért, egy rakásszarnak tűnik, eljön és és kivirágzik.

Ugyanez mondható azért más játékosokról is, többségében azok, akik odamentek most például onnan állnak, ha megnézzük, hogy milyen dolgai vannak. pedig hát az Interben egészen elképesztő volt.

És én mondjuk kicsit úgy érzem, hogy ő ővele egy kicsit ilyen meger szinten elbánnak, de hogy hogy hihetetlen, hogy milyen nem tudom ilyen kultúrusok vagy mi ér ott a játékosokat, vagy a vagy ez a Manchester Unitednak a belső ilyen negatív vibe-ja, vagy hogy mi a franc történik ott, hogy az ilyen játékosok, mint Anthony itt hirtelen világklasszisnak tűnnek, ahogy elhagyják.

Ugye ennek van egy másik oldala is a az Atalantáról, hogyha egy mondatot szabad, ők az ellenpont ők az ellenpontja ennek, mert akik máshol tűnnek hulladéknak, atalanta játékosok lesznek és hirtelen világklasszisok lesznek és mi történik?

Az Atalanta iszony sok pénzér eladja őket, és a következő csapatuknál újra hulladéknak tűnnek.

Az Atalanta szerintem az elmúlt 15 évben, mióta megindult ugye Gasperinivel ez a felívelő forma, 3 milliárd euró értékben adott el játékosokat, és kábé kettőt tudunk mondani, aki úgy többé-kevésbé azt a szintet hozta, amit Bergamóbaan.

Olyat meg nem is, aki túlszárnyolta azt.

Úgyhogy nem szabad játékost venni onnan, az biztos.

Hát hallgatlak benneteket hétről hétre, és hát COP Miners neve, ha följön akkor ez egy fáont.

Hát a na az egy fájópont volt itt nézni is konkrétan az egy mészárlás lett a a végére és szóba fog kerülni majd a díjazottaknál.

Szerintem nem kell nagy tippet dobni hozzá, hogy melyik kategóriában kerül majd elő a neve.

De hát az a az elképesztő butaság, amit ott művelt annál a helyzetnél.

És hát nem tudom, engem egy kicsit felhúzott, hogy ezért lehet piros lapot adni a büntető mellé, de a szabály az az.

Én én még mondtam neked két hete, hogy nem örülnék, ha egy Manchester United szintű csapata a BL-be indulna.

Tát itt szépen lassan elintézi maguknak a többi csapat.

De most mondd meg, Manchester United tdöntő lesz.

Tehát a a két Premier League hulladék, akik a kiesés ellen menekültek, mint a konferenciaaligát.

Ez ez nekem nagyon nagyon fájdalmas.

Pláne azért szegény Bilbó, tehát a a meccs elején látni azt, ami ott ment a szurkolók körében.

Hát a amin én, mint Real szurkoló megértem a Real Arsenalánál, hogy jó nem lett semmi a remontádából, de a hangulat, ami az elején volt, az egészen elképesztő volt.

Ott a buszos felvezetésnél több 10000 ember szanaszét az utcán.

És ugyanezt láttuk most a bilbaaknál.

És tudjuk, hogy náluk meg ez nem csak divat, mint mondjuk sok Real Madrid azért egy mondhatni, hogy egy olyan értelemben divatklub, hogy divat Real Madridnak szurkolni, de a Bilbao nem.

Tehát ott mindenkinek ez ilyen ilyen sírógörcsös érzés, amit ott amit ott végig kellett nézniük.

És hát az a tudat, hogy ott a döntő hazai pályán lehetett volna.

Láttok bármi esélyt arra, hogy ez visszafordítható?

És abszolút egyetértek Bencével, hogy ilyen borzasztó szocsi nem is Bence, Imi mondta, hogy ez egy ilyen borzasztó szomorú dolog.

Főleg úgy, hogyha az idősebbek visszagondolnak, az az UEFA kupa vagy Európa Liga döntők sokszor jobbak, mint a BL döntők, sőt legtöbbször jobbak, és kitermelik a maguk hőseit, és tényleg ilyen ilyen csodálatos történetek születtek.

Csak itt az elmúlt években is, hogyha végignézünk rajtuk ez ebből a két csapatból nem annyira nézzük ki szerintem most, hogy vagy valami hasonlót fognak produkálni.

Meg eleve két ilyen kiesés elkezdő csapat ne játszon már európai kupa döntött könyörgöm, de még konferenciaaligát se.

És ahogy Ben ahogy Bence mondta, az egyik a BLbe indul, tehát az Igen.

És a 30 percig nem a Unitednak állt.

Pár litert leizzadhatott Tamorim fél óra után.

Hát volt ott egy talán les miatt meg nem adott gól.

Én azért úgy éreztem, hogy nem nem ment annyira jól a Bilbownak sem.

Akkor meg mondjuk ez már lehet következmény is, de a hétvégén meg kifejezetten rosszul ment, és akkor ez egy tökéletes átkötés.

Hát itt az volt a tervünk, ezt most csak így megsúgom a kedves hallgatóknak, az volt a tervünk, hogy egy 10 percet beszélünk a Bask Derbről, mert hát mégis egy Bask Derby, Bilbow Sociedad, micsoda meccsek szoktak lenni.

Hát nem tudok körülbelül kettő mondatnál többet mondani erről a meccsről.

Olyan read szar volt az egész.

Konkrétan tényleg ez a nulla focit láttunk, helyzet az mínusz.

Szóval az első félidődő az egészen botrányos volt.

Mindezt úgy, hogy azért a Bilbao felrakta a B csapatot a Real Madrid ellen is.

Most is látszott rajtuk, hogy hogy még bennük van ez a három gólos azai veresség, pedig a Bilbao ugye mennie kell.

Szóval ők ők a BR-t még elérhetik bajnokságon keresztül.

Ugye a kezdő csapatból kimaradt Sunset meg Nico Williams.

Azért konkrétan a két legveszélyesebb játékosa a Bilbaónak.

Sosiadernak már sok tétje nincs, és ebből jött ki szerintem ez a unalmas 0, ami hát konkrétan nem történt semmi.

Ez egy ritka ritka derbi volt.

Ott van egy kicsit, hogy a derbi az azért, mert a szurkolóknak fontos, azért az ember egy kicsit mindig többet lát bele, mint ami.

És ha kiveszed belőle ezt a faktort, hogy ez hogy ez egy városi vagy esetleg tartományi derbi, akkor igazából nem olyan nagy eresztés, és már inkább megérted a motivációt azoknak, akik úgy tekintenek rá, hogy ez is három pont, amit meg lehet szerezni.

A Spanyolországban nézve, ha azt mondjuk ezt az analógiát használom, mondjuk akkor a madridi derbit mondom.

Arra arra ezt lehet mondani, mert ott tényleg hát az elmúlt madridi derbiket, aki látta, annak fájt eléggé ahhoz, hogy teljesen egyetértsen ezzel kapcsolatban veled.

A Baszg derbire azt mondom, hogy ott az az mindig több.

Az olyan szinten jó meccsek szoktak lenni.

A biztos emlékeztek a körbejárta világsajtót volt, amikor 3-0ra nyert assiszem a sociedaded és ott Poznán hoztak a szurkolók és az az egyszem bilbaós szakálas csávó ott állt középen, és így mosolygott, és körülöttem meg ugrált így mindenki, ő meg egyszer Athletic Bilba. zseniális volt tehát, hogy ez szokott lenni ezeken a Bask derbiken, de ez most tényleg ilyen a Sociedadnak az egész szezonos teljesítménye miatt, meg ugye, hogy Aga bejelentették, hogy távozik, a Bilbaónak meg szerintem ez a Manchester United meccsi utánérzés miatt volt ilyen ilyen gyászertartás inkább ez a mérkőzés, és hát ez lett a ez lett a végeredmény.

Nekem nekem rendkívül fájt látni.

Viszont majd még teszünk róluk említést, ugyanis a az európai kupaindulásért még mind a ketten harcban vannak.

A bajnoki harcról beszéljünk előtte egy kicsit.

Ugye volt itt a hétvégén egy Real Vadolit Barcelona.

Hát mondhatjuk, hogyha ha kihagyt hát konkrétan konkrétan kihagyta a fényest Hans Flick.

Itt azért ez masszívan B félig Csapat volt, és ennek ellenére sikerült behúzni ezt a meccset, még hogyha kellett is bele azért cserélni, de nem tudom, én nem láttam egy percig se, hogy itt a Viadolid attól függetlenül, hogy vezetést szerzett itt.

Egyszerűen ez az idei Barca nem az a kategória, hogy ezt ezt így annyiban hagyja.

Te Bence mint Warsza szurkoló, hogy érted meg azt a az első félidőt?

Főleg az első fé nekem feszült volt.

Nyilván szurkolóként nem racionális az ember.

Nyilván szakmaiért nem volt amellett, hogy a Barca ne fordítsa meg.

Volt bennem egy kis izgalom, mégis csak minden meccset meg kell nyerni, de szerintem Hanszy Freak pontosan ezt akarta, ami történt.

Szerezzük meg valahogy a három pontot, azt figyeljünk a hétközi meccsre. és kihasználtuk, hogy az utolsó ellen játszottunk egy pihenő meccset erre a maradék öt vagy hat döntőre tulajdonképpen.

És volt egy másik meccsünk, Real Madrid Celtavigo 3-2.

Itt majd a díjazottaknál megint lesz szó Real Madrid játékosról, úgyhogy ebbe se mennék nagyon bele.

Viszont, hogy egy picit a a múlt heti dolgoknak az utózöngit itt is megemlítsük, mert folytatódott tovább a szokásos Real Madrid TV-s agybaj, és Hilman Zano már a meccs előtt a világ legrosszabb bírója volt.

Mondjuk éppenséggel ezzel nem tévedtek nagyot, de nyilván ezt nem így kellett volna feltétlen kifejezni.

És amiért ezt megemlítem, volt a mérkőzésen egy ítélet, mikor Killen Mbappét-t akasztották, mondhatjuk ilyen félig pedig utolsó emberként.

Na most az egy olyan szituáció volt, hogy nem…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Inzaghi és a Yamal-vulkán legendája | LTP#90 ft. Mártha Bence”

Miről szól ez az epizód: „Inzaghi és a Yamal-vulkán legendája | LTP#90 ft. Mártha Bence”?

A Nem futball, calcio podcast 90. adásában Mártha Bence, a könyv szerzője volt a vendég Major Bencével. Megbeszélték a Barcelona–Inter 3:3 Bajnokok Ligája elődöntőt, a hétvégi bajnoki fordulókat és más kupameccseket. Támogatási lehetőséget is felajánlottak egy agytumorral küzdő… Az epizód a Gránátvörös és Habfehér című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Inzaghi és a Yamal-vulkán legendája | LTP#90 ft. Mártha Bence”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Mártha Bence, Füstös András.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Inzaghi és a Yamal-vulkán legendája | LTP#90 ft. Mártha Bence”?

Fő témái: bajnokok ligája, labdarúgás, calcio.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Inzaghi és a Yamal-vulkán legendája | LTP#90 ft. Mártha Bence”?

Megjelenés: 2025. 05. 05.. Hossz: 1 óra 21 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/granatvoros-es-habfeher/inzaghi-es-a-yamal-vulkan-legendaja-ltp-90-ft-martha-bence-dca1638a

Több epizód a Gránátvörös és Habfehér-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból