Gránátvörös és Habfehér

Nyári mérleg #1: Barcelona, Sociedad, Atlético | LTP#98

· PT1H46M4S

Összefoglaló

A Los Trodcast 98. adása a negyedik évad első epizódja, melyben bemutatkozik az új műsorvezetői trió. A stáb kibeszéli a Barcelona nyári igazolásait, pénzügyeit és kapushelyzetét, majd a Real Sociedad keretét és új edzőjét elemzi. Végül az Atlético Madrid jelentős átalakulását…

Röviden

Műsor
Gránátvörös és Habfehér
Megjelenés
2025. 07. 29.
Hossz
1 óra 46 perc
Szereplők, említett nevek
Füstös András
Témák
barcelona, real sociedad, atlético madrid, labdarúgás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ez a Los Trodcast. [Zene] Az a értem.

És a hogyha itt az irodában három számítógépnek van hely.

Ugye a lányok szoktak itt dolgozni, és mivel én egész héten nem vagyok itt, ők így ők minden egyes hát most én szemétnek hívom, de hogy konkrétan arról van szó, hogy itt ez ilyen kicsi azért az asztal három embernek, és az összes irodai lomot ide pakolják.

Alattam van a hősugárzó, amit nyáron nem használnak, mert máshova nem tudják izélni.

Be vannak tolva a régi számítógépek, és nekem negyed óráig tart kipakolni innen, hogy adásra rá tudjak készülni, hogy elférek a saját asztalomon, és ettől ki szoktam akadni. >> Nekem a lábam alatt éppen egy dobozban van egy pityasütő, szóval nyugi. >> Jó, akkor akkor nem szóltam, én ki tudtam rakni, de >> én csak egy adag muffinnál szemezek, úgyhogy ennyi.

Losess podcast 98. adás, és hát most már azt is mondanám, nem fogom ezt minden héten mondani, de olyan jól esik így kimondani azért így elsőre.

Negyedik évad, azért az úgy egy kicsit fájdalmas, meg kicsit erős is, de negyedik évad, mégha az első évad hét adásból is állt, de de mindegy, itt tartunk.

És hát ahogy látjátok új hármassal jelentkezünk.

Ugye már az előző szezonnak a végén bejelentettük, hogy Pongi és Bálus távoznak a podcastből, és megvolt a a mustra, és ugye Bencét a zárt Facebook csoportban már bejelentettük valahol a hét közepén.

Ugye Major Bence az Analite Xoldalnak a szerzője.

Ezt most még így az elején elmondom, aki esetleg nem tudja, de ezt nem fogjuk minden héten ahogy azt sem elmondani, hogy harmadik kerekünk pedig takácsk Krisztián a spanyolfoci.hu. hu real sociedaded felelőse elsősorban, de burkolt Real Madrid szurkoló, szóval itt is megvan a szocialista, vagy milyen madridizmusnak nevezi ezt lagy.

Na mindegy, bújtatottan ide is még egy Madridistát bedugtunk, hogy Bencének szenvednie kelljen. >> Egyből egy fölénnyel nézek szembe. >> Így van, így van.

De azért egy Bencét >> és Socia Edadmezzel álcázzuk ezt, úgyhogy Kris lesz elsősorban ennek a csapatnak a felelőse, de itt most ezt az elején le akarom fögezni, hogy az Atletico Madrid szurkolók se érezzék úgy, hogy a csapatuk kevésbé lesz reprezentálva a műsorban.

Ugyannyit, hanem még többet fogunk majd foglalkozni az Atleticóval is.

Ennek ées példája, hogy már ebben az adásban is lesz róluk bőven szó.

Nem csoda, mert konkrétan a La Ligai igazolásainak a felét majdnem ők hozták.

Tehát >> Igen, pont mondani akartam, hogy a klub mindent megtesz, hogy mi tudjunk róluk beszélni.

Erről nagyon figyelnek. >> És ez csak a PR szöveg volt.

Most beszélünk róla először és utoljára a szezon. >> Így igaz. >> Majd majd meglátjuk.

A formátumról annyit, hogy többnyire azért hárman leszünk, de lesznek alkalmak azért, amikor hívunk vendéget, tehát azt nem engedjük teljesen el, csak ritkábbak lesznek a az eddigieknél.

Az extrákról még egyelőre nem akarok részletesen beszélni.

Melegedjünk bele, haladjon a dolog, és akkor majd meglátjuk.

Nem abba bármilyen azért nagyon mindegy, nem is akarok reagálni Krisztiánnak a grimaszaira.

Szóval lesz most kettő ilyen kis nyaras adásunk, amikor a csapatoknak a nyaráról, nem kifejezetten csak a transzferidőszakról egyéb dolgok is meg lesznek említve, fogunk beszélni, és utána jön a szezonfelvezető.

Századik adással kapcsolatban még nem tudok nyilatkozni, ez még mindig kicsit homály előttem is, de akkor a szokásos dolgokat azért elmondanám.

Aki még nem tette meg, mindenképpen iratkozzon föl a YouTube csatornánkra, nyomjátok meg a kis csengőt is, hogy kapjatok értesítést az új adásokról, illetve aki szeretne, az tud jelentkezni a Lostress podcastnek a záng Facebook csoportjába, és ott is majd tudtok ugyanúgy befolyással lenni az adásra, mint korábban.

Lesz majd díjazós, szavazás és a többi és a többi.

Most viszont belecsapunk a Lecsóba, merthogy voltak azért történések itt a a Barcelonával kezdünk. elsősorban, hogy kiemeljük és kiemeljük a a hátrányban lévő a létszámhátrányban lévő csapatot.

É tényleg én nekem itt most hozzá kell szoknom, hogy egyéb gépészkedésre is sort kell kerítenem, ugyanis lesznek képeink, amiket ez úton is köszönünk Hajdú Viktornak, aki gondosan dolgozott rajta, hogy kapjunk.

Hát a az intrónk még nem lesz teljesen új, majd dolgozunk rajta, de így a páradik adásra szerintem összeáll minden, hogy a grafika is teljes mértékben olyan legyen, és hogyha jó képet raktam be elvileg igen, akkor már >> nagyon miten nem, de >> megcsináltam ezt a Borbé Jim is Madrid izmóban kérte most vagy Trentet, vagy Hisz én meg beraktam a másikat, de megoldotta, úgyhogy oldjátok meg ti is.

Szóval ja, hát figyelj, hogyha focisat raksz be, akkor akkor megoldjuk. >> Ennyi.

Hát >> igen, egy családi fotó az nagyobb baj lenne nekünk arról elkezdeni beszélni. >> Ez ilyen hát azt is meg kell >> képás, mint az érettségin.

Tehát az >> figyelj figyelj, egy jó egy jó tartalomgyártó alkalmazkodik és megoldja a problémát, nem kifogásokat keres.

Barcelona kép jó, úgyhogy akkor erről tudunk beszélni. volt mozgás a Barcánál és Jean Garcia eljött az Eszpanyolból 25 millió euróért, illetve Marcus Rashford a Manchester Unitedtól kölcsönben.

Gyárilag ez 17 volt, de belement egy 15%-os csökkentésbe, és ez teljes egészében a Barcaja.

Ezen felül vannak szereplésen alapuló bónuszok is, illetve egy 30 milliós vételi opció, amit ha nem érvényesít a Barca, akkor is lesz egy 5 millió alatti kompenzáció, amit ki kell fizetnie. távoz bocs, bocs, bocs, csak még annyit most ide közbevágnék, hogy több hiteles forrás is mond, hogy ez az 5 millió ez ilyen >> ez ilyen kétes még azért nincs még megerősítve a klubok felől. >> Valószínűleg ezt egyébként sose fogjuk megtudni. >> Én az Euróbárról loptam az információt, úgyhogy >> Ja, lehet, lehet övék a felelősségem az enyé. >> Jó, most jól lepasszoltak.

Távozókból pedig Anzuati kölcsönbe ment a Monacohoz.

Pablo Torre 5 millióért a Majorkához igazolt négy évre.

Alex Vall a Komóhoz szerződött 6 millió euróért szintén négy évre.

És hát a nehéz pogyásznok egyik utolsó képviselője Clement Langlé a szerződését közös megegyezéssel felbontotta a Barcával, de nem szabadultunk meg tőle.

Végérvényesen fogunk róla beszélni, mert ugye az Atletico Madridhoz igazolt és nagyvonalóan elengedte a szerződésében fennmaradó egy éves büdzsét.

Astralaga kölcsönbe a Granadához került, és a képre már nem került rá, mert a kép már hamarabb elkészült, mint ahogy kijött a hír, hogy Pau Viktor.

Az én előző szezonomban a legjobb igazolások közé soroltam.

Szerintem méltatlanul, de valahol mégis érthetően kevés játékperc után a Bragához igazolt.

De hogy talán annyira nem lőttem mellé, azt jól mutatja a 12 millió eurós RC.

Fontos megemlíteni, az átidzolási összeg 30%-a itt a Zsironát illeti, így a bónuszok teljesülése nélkül a Barca 8,4 milliót, a Zsirona pedig 3,6 milliót kap majd az árából.

Bónuszok teljesülése esetén pedig 10,s fél üti majd a Barcának a markát.

De ha már Joan Garcia neve volt az első, ami elhangzott a transzferekkel kapcsolatban, akkor kezdjünk is vele és a kapus kérdéssel, mert érdekesen néz ki itt ez a dolog.

Jelenleg ugye négy kapus van a Barcánál.

Terstegen, Jean Garcia, Csesnye és Innyeki Penye.

A poén, hogy ugye Terstegennek fájdalmai vannak és a hátával küzd konzultáltak orvosokkal, és úgy döntöttek, hogy az a legjobb, hogyha megműtik.

A Barca ezt elvileg négy hónapra akarta, hogy a szerződésének ugye a 80%-át használhassák, a fizetésének a 80%-át a La Liga FFP kerete belül más játékos regisztrálására, de maga a testégen a közösségi oldalain kiposztolta, hogy ez maximum három hónap lesz.

Na most ezzel beintett mindenkinek, vagy ezzel mit akart üzenni szerintetek?

Hú, hát szerintem ez minden Barca szurkoló legfájdalmasabb pontja egész nyáron, hogy kilenc hónapig arról volt szó, hogy mennyire irigyel igazából mindenki minket, hogy milyen jobb arcsa szurkolon lenni.

És a nyelv még mindig nem arról szól, hanem arról, hogy imádkozunk, hogy a amúgy évek óta jól védő mindent a csapattért feláldozó kapusunk négy hónapra sérüljön le a három helyet, közben megcus Rashfordokat igazolunk.

Ez szerintem a klub múltjához és nagyságához méltattan egyébként.

És a legrosszabb az, hogy ez az egész teljes tégre csapódik rá, mind a szurkolók irányából, akire valamilyen szinten fel lehet háborodni, mert mert ez nem lett az ő oldaláról sem a legprofibban kezelve ez a sérülés.

Ez, hogy egy ilyen üzenetbe rakta ki a klubtól elzárkózva, hogy mi történt, azért sérüléseknél ritka.

De én közben őt is megértem, mert az a mocsok, ami így az arcába csapódott két hónapon keresztül, az méltatlan.

És nekem amúgy ez kicsit fájt is, mint Barca szurkoló, mert nem arról van szó, hogy valaki ne tett volna meg mindent a csapatért, hanem oké, nem a legjobb kapus már a világon, de volt két éve, amikor bajnoki címet szerzett nekünk, most már három, és ez kicsit méltatetlen.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele. >> Nyilván kellemetlen az egész szituáció, és sajnálom testégent.

A leginkább talán azt hoznám ide be, amit gázosnak érzek, hogy ezt talán a Barca is kicsit komolyabban figyelembe vette volna, hogy ugye Neer visszavonult a válogatottól, és Terstenek most van az esélye, hogy első számú kapus legyen, aminek mindig is megfelelt, csak hát volt előtte egy ilyen legendás szintű kapus.

És most ugye világbajnoki év jön, tehát nem nagyon nem mindegy, hogy mennyi perce van a szezonban, és pont így ilyenkor kiszúrni vele.

Én azt mondom, hogy az lett volna a Fer, ha azt mondják Zoan Garciának, hogy leigazolunk, de maradj még egy évet az Eszpanyolba légyszi, mert ezt most nem tehetjük meg Terstennel.

És akkor talán talán akkor ő is könnyebben veszi, hogy van-e egy egész éve elgondolkodni és kitalálni, hogy mit akar utána.

Szóval én pont a pont azt gondolom, hogy egy klub nem viselkedhet úgy akár még a legendáival sem, ha lehet testent odarakni, vagy emiatt egy teljes szezont kompromisszummal kell végigjátszani.

De nekem megint az a főbajom a Barcelonánál, ami évek óta, hogy magában az átigazási stratégiában nincsen terv, nincs egy elképzelt koncepció.

És pont a Brandfnak a sportigazgatójával hallgattam egy podcastet, és ő mondta, hogy egy jól működő klubnál már szeptemberoktóberben megvan a következő nyár átigazási stratégiája.

És a Barcelonál ez mintha nem lenne, és a kapuskérés ezt tökéletesen mutatja.

Joan Garcia 25 millió, hát az nagyon jól hangzik.

Vegyük meg sesnyi jól védett, jól hosszabbítsunk.

És szerintem senki nem tudta, hogy mi lesz Terégennel.

Senki nem tudta, hogy mi lesz vele, kinek adjuk tovább, mert az válható volt, hogy ő nem fog ülni 20 milliós fizetésér a lelátón, vagy harmadik számú kapusként, és akkor marad a az, hogy vagy megsérül, mint ahogy mondjuk Kristennél volt tavaly, és veszünk egy mély lélegzetet, azt be tudjuk regisztrálni az új játékosokat, vagy imádkozunk egy szaúdi ajánlatba, vagy valamibe.

Nekem ez volt a legnagyobb bajom megint.

Én is egyetértek amúgy Bencével.

Tehát a Barcelona nemi jótékonysági szervezet, hogy azt mondja, hogy a Tersternek adjunk egy évet.

Nézzük meg főleg, hogy az előző szezonban is ugye nyolc meccset védett, azt hiszem, le a bajnokságba.

Nagyjából innentől kezdve kellett egy kapus.

Abban értem a Barcát, hogy 25 millióért Joan Garciát egy nagyon jó deal leigazolni.

Abban viszont már én se látom a logikát, hogy közben van két kapusod mellette, vagy három, hogyha inekipé penyet is ide vesszük. akik akik abszolút képesek lennének ezt a feladatot ellátni.

Tehát ilyen nem tudom, ez kicsit ilyen pánikazolás, hogy úristen, egyik kapusom se annyira jó, hogy nem tudom, azt mondjuk, hogy a bajnokságban mondjuk top három, top négy kapus, de de van egy olcsó jó, aki mondjuk ott van a top öt, top négy-ben, akkor igazoljuk le őt, és akkor lesz egy jó kapusunk.

De közben meg van két olyan kapus, aki meg a top 10-ben benne van.

És így nekem ez egy picit ilyen furcsa egyébként.

Egyértelmű lesz szerintem a kimenetel.

Tehát valahogy terstenen tényleg vagy csesnén tú túl kell most >> ces nem nagyon fogsz most ha szabítod, úgyhogy őt nem nagyon fogod >> még januárban se, de valahogyan tergenen kell tudni, csak ő meg három hónapig sérült.

Ez meg tudjuk, hogy egy sérült játékost ki vesz meg.

Tehát értem, értem ezt és nem is arra mondtam, hogy most tényleg a Barca jótékonysági szervezet lenne, de nem arról van szó, hogy Testégen úgy kiöregedett, hogy már annyira visszaesett a teljesítmény.

Testégen még mindig egy kiváló kapus.

Én nem hiszem, hogy ő most egy akkora pogyász lenne, ha már Langléra azt mondtam a Barcának.

Tehát, hogy >> oké, de annyi még, hogy Jean Garcia, én ebben egészen biztos vagyok, hogy abba nem ment volna bele, hogy kölcsön még egy szezon.

Ez a most vagy soha lehetőség volt.

Lehet >> szerintem biztos, hogy az Arsenal ledobta volna a 30 milliót.

Manchester City ledobta volna és nekik van olyan anyagi helyzetük, hogy >> kockáztassanak egy olyan lehetőség, ami egyszer jön veled szembe. >> Akkor viszont megfordítom a dolgot és odateszem azt, amit te is mondtál itt a szezontervezésre, akkor viszont a Barcának is, mert Zsang Garcia a Barca házasságot nem anyáron kezdték elmondani, hanem már ilyen február-március körül ettől zengt minden.

És akkor ennyi erővel, ha előre terveznek, akkor már akkor mondhatták volna testennek, hogy ne haragudj, de ezt most nekünk a tervezés miatt muszáj megcsinálni.

Van ennyi hónapot, próbálj csapatot keresni, támogatunk, amivel tudunk, satöbbi.

Biztos más íze lett volna a dolognak, de de biztos, hogy nem így lett kommunikálva.

Különben azért testen meg intelligensebb annál, hogy ilyen histon.

Azért, mert amúgy meg kedvesen közölték vele ezeket a dolgokat.

Tehát ez láthatóan nem így ment.

Igen, az első számú kapusoddal meg egy ekkora legándával az álmos könyvek szerint nem így kéne vánni, vagy nem jó ötlet, hogy hogy utolsó pillanatban közlöd, vagy vagy hát vele is már…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Nyári mérleg #1: Barcelona, Sociedad, Atlético | LTP#98”

Miről szól ez az epizód: „Nyári mérleg #1: Barcelona, Sociedad, Atlético | LTP#98”?

A Los Trodcast 98. adása a negyedik évad első epizódja, melyben bemutatkozik az új műsorvezetői trió. A stáb kibeszéli a Barcelona nyári igazolásait, pénzügyeit és kapushelyzetét, majd a Real Sociedad keretét és új edzőjét elemzi. Végül az Atlético Madrid jelentős átalakulását… Az epizód a Gránátvörös és Habfehér című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 07. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Nyári mérleg #1: Barcelona, Sociedad, Atlético | LTP#98”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Füstös András.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Nyári mérleg #1: Barcelona, Sociedad, Atlético | LTP#98”?

Fő témái: barcelona, real sociedad, atlético madrid, labdarúgás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Nyári mérleg #1: Barcelona, Sociedad, Atlético | LTP#98”?

Megjelenés: 2025. 07. 29.. Hossz: 1 óra 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/granatvoros-es-habfeher/nyari-merleg-1-barcelona-sociedad-atletico-ltp-98-93e42997

Több epizód a Gránátvörös és Habfehér-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból