Gránátvörös és Habfehér

Xtra#3 - A Barcelona és a LaLiga FFP legendája | Los Tres Podcast

· PT1H13M59S

Összefoglaló

Az Xtra adásban Pongi és Imi a Bajnokok Ligája sorsolásának új rendszerét magyarázzák el, amely tabellán alapul, és ahol a csapatok minden kalapból két ellenféllel játszanak. Kiemelik az ágrajz szerinti kieséses szakaszt, ahol az eredmények alapján rangsorolják a továbbjutókat.…

Röviden

Műsor
Gránátvörös és Habfehér
Megjelenés
2024. 08. 30.
Hossz
1 óra 14 perc
Szereplők, említett nevek
Füstös András
Témák
bajnokok ligája, ffp, labdarúgás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] spanyol foci minden héten elmz minden szemzögből ez a pod buenoses ez itt a los podcast exras ódja imivel ketten visszük ezt a mai adást szia imi sziasztok szia és a bl sorsolással kezdünk ami most egy nagyon kacifántos dolog már láttuk a kommenteket amióta a sorsolás megtörtént és nagyon sokan nem tökéletesen értik még meg az új rendszerét ennek úgyhogy ezt most le fogjuk tisztázni aztán pedig azt is elmondjuk hogy ki kivel játszik és ráadásul hol hiszen most már nem odaavisszaavágós rendszerben vannak ezek hanem mindenki ki játszik mind a négy kalapból két-két csapattal tehát az hogy az első kalapból húznak valakit az már nem jelent semmilyen előnyt ugyanúgy két első kalapos ellenfele lesz és aki negyedik kalapból lett húzva annak is ugyanúgy két első kalapos ellenfele lesz nyilván annak annyiva nehezebb hogy gyengébb csapat és így aztán mindenki más erősebb nála de egyébként önmagában ilyen nincs hogy az első kalapos az csak második harmadik negyedik kalapossá játszik hanem ilyen sok meccset játszanak most már a csapatok majd ennek viszont a felét otthon a felét idegenben tehát lesznek olyan párharcok ahol csak itt a másikokkal meg csak idegenben játszanak a csapatok akkor kezdetben ennek a rövid összefoglalása ugye most egy tabell szerűen lesz mint egy bajnoki tabella ez a bajnokok ligája sorsol mezönny és így aztán ak hogy gyűjtögetik a csapatok a pontokat a végén kialakul egy tabella az első nyolc csapat tovább jut és a kilencedik kötőjel 24 csapat ez ugye 16 csapat ők pedig egymással játszanak tehát nyolc nolc csapat játszik egymás ellen és akkor eldől hogy az első nyolcnak kik lesznek az ellenfelei a folytatásában az immár egyenes kieséses szakasznak úgyog hogy ennyi aki pedig a 25 és azután van azok imite egész pontosan most tudod hogy hányan esnek le a valahova csak mind kiesik már a többi nem esik már senki tehát nincs innentől átjárás a a sorozatok között hanem az utolsó nyolc az az repül az repül kifele igen meg itt annyi ugye ami újdonság hogy ágrajz van tehát most már nincs ez hogy sorsolnak majd a a nyolcad döntő után negyed döntő után hanem úgy mint az eb-n vb-n megszoktuk megvan az hogy és emiatt lesz talán érdekes majd itt a a csoportkörnek akár az utolsó meccse is mert nem csak az számít hogy ki jut tovább hanem hogy hanyadik helyen jut tovább tehát az első helyezett nyilván a leggyengébb fejjutót fogja kapni a a második illetve a harmadik nyolcasnak a mérkőzéseiből tehát meg vannak előre rajzolva ezek a az ágvonalak és innentől bejöhetnek ezek a képbe ezek a dolgok mikor kit akarok elkerülni és akkor emiatt nekem nem biztos hogy nyernem kéne az utolsó körben amannak viszont mindenképpen kéne hát reméljük ezek nem lesznek mert az rettenetes lenne el de a matekozás az elindul mint a mint ahogy az ebn vbn is ezt ezt megszoktuk igen na és mivel hogy ezt lefektetik előre hogy ki hanyadik helyezett hanyadikkal fog játszani ezt már akkor mondhatjuk hogy most is lehet tudni csak azt nem hogy ki hanyadik lesz így aztán akkor ezt is felesleges lesz majd mondani öt hónap múlva hogy az uefa direkt úgy csinálja hogy valamelyik klubnak jó legyen mert ott már nem tud az uefa mit kezdeni ezzel ott már legfeljebb az az adott klub tud direkt döntetlent elérni de igen tehát ezt nem nem úgy hozzák ezt össze hogy valakinek kedvezzenek mint ahogyan a későbbi témákban is ma ez elő fog jönni mert a főtémánkkal kapcsolatban is vannak ilyen voltak ilyen vádak ugye itt az lesz majd ami érdekes még ezzel kapcsolatban hogy a nem lesz már ilyen mint ami most volt például az elmúlt két évben bl sorsolásban hogy hogy kialakul egy ilyen nagyon erőság meg egy ilyen kevésbé erőság hanem ugye amiatt hogy a az első nyolc helyezetben azért valószínűleg a legerősebb csapatok ott lesznek azokból külön ágakra fognak ezért kerülni csapatok ugye itt az előre megrajzolt ág ágaknak köszönhetően és ugye az ebn vb-n ez elő szokott fordulni ott ugye az utóbbi időben is volt ilyen hogy ilyen gyógyág meg erőság de ugye itt az amiatt is volt mert ugyanúgy négyes csoportokból jutottak tovább itt viszont a 36-os tabellán ugye az tényleg az első nyolc között valószínűleg azért a a krém az mindenképpen köztük lesz és egy-két kivétel nyilván lehet így is de de nem fordulhat elő olyan mint például tavaly hogy a a bayern münchen arsenal manchester city real madrid is egy ág van hanem azért jó eséllyel legalább ebből egy vagy kettő biztos hogy a másik ágra kerül úgyhogy jó meccsek lesznek nézzük meg hogy például a real madridnak milyen sorsolás jutott és örülsz-e neki hát az elmúlt hát az elmúlt igazából lehetett volna sokkal rosszabb úgyhogy mondhatom azt hogy igen az első kalapból az előző két bll döntős ellenfelét kapta a madrid ugye a dortmund ellen ellen játsszanak majd otthon és a liverpool ellen idegenben a másodikkalabból a milán hazai pályán atalanta idegenben harmadik kalapból a salzburg otthon lil idegenben és a negyedik kalapból a stuttgart otthon brest idegenben hát most ezeket így végignézve azért a a brest hát most a stuttgart egy picit erős jó volt tavaly de attól függetlenül szerintem a stuttgartot is hozni kéne lil salsburgot detto az atalanta ellen azért játszotta a rdaott még azért történhetnek addig csak a milán ellen volt ugye egy közös mérkőzés a felkészülés alatt ott a milán nyert 1-0ra de a real azokat sose veszi komolyan meg ez a milán egyelőre gyengécsként muzsikál a liverpool idegenben az egy az egy izgis meccs lesz a dortmundot dortmund otthon szerintem azért szintén hozható úgyhogy igazából jó eséllyel a realln a a top négy öt között ott tud majd lennim nézzük az atletico madridot a másik madridi bl-ben érintett csapatot itt az első kalapból az rb leivcich a psg elég komolyak a második kalapból a bayern leverkusen és a benfica a harmadik kalapból a lil és az osztrák salzburg és a negyedik kalapból pedig a szlovann pozsony és a sparta praha akik az ellenfelek pongi te cseországi léted alatt melyik prágai csapatot favorizáltad hát nem a nem a spartát hanem a slavviának a meccseire jártam ki tulajdonképpen pont azt akartam kérdezni hogy mondom hogyha pont mondjuk a spartának drukkoltál volna akkor adta volna magát hogy egy pláne úgy hogy a tehát madridban lesz várjál nem bocsánat prágában lesz az a mérkőzés tehát hogy az még nincs is messze hogy prágában egy atletico meccset megnézni az neked otthonos hát megyünk is már már elkezdett szerveződni a a atlétickos chatünkben természetesen már azonnal elkezdett szerveződni nyilván először az merült fel ötletként hogy na hát pozsony hát ez hihetetlen közel van oda menni kell aztán akkor természetesen ez abból adódott hogy még az új rendszernek be kell járatódnia és még a rutintalan szurkoló könnyen elkezdhet fantáziálni arról hogy na akkor melyik helyszínre tud elmenni aztán akkor észreveszi hogy nem is játszik majd ott a csapat ami most atltikós szurkolóknak közel lesz az ugye salzburg és prága nagyjából ugyanolyan távolságra úgyhogy természetesen megindulunk a nem is baj hogy pozsonyban nem hiszen oda egyébként a kisebb stadionokban lehetetlen lesz jegyet szerezni úgyhogy vagy a mi esetünkben madridba repül az ember vagy pedig egy valamivel nagyobb stadionba kell elmenni bár én azért úgy tapasztaltam hogy hogy prágában is jó előre kell venni mert ott ott azért ezek a huszon akárhány ezres stadionok még még a bajnoki meccseken is egy akár egy gyengébb ellenféllel szemben is az a 22-3 fő fős stadion az totálisan megtelik tehát ha csak odamész a meccs előtt 25 perccel hogy te vennél egy jegyet akkor a sereghajtó ellen sem biztos hogy be fogsz jutni kicsit más más ilyen szempontból mint a magyar futball bohemians meccsekre is jártam oda egyéb kötődésem is volt és a a a tulajdonossal is haverok voltunk és így aztán oda oda is kijártam de hát oda nem is tudom hogy biztos lehet igen tudtam volna néha kijutni de nem mindig mert ott is az a hé 7z pár szá fő stadion az mindig megtelt úgyhogy úgyhogy kellett az ismeretség és egészen érdekes az hogy megismerkedtünk egyébként de ezt majd egy másik adásban ellőjük majd valami karácsonyiban melyik meccs tessék melyik meccs az amelyiktől a legjobban tartasz hát érdekes ez a ez az új bl struktúra azt is hozza magával hogy egyik mecctől sem tartasz már hiszen játszik a csapatod nyolc meccset úgyhogy ha az egyiken jó de magától mint meccs hogy az egyiken ki is kapna a csapaton 60ára attól még ugyanúgy tovább lehet jutni második harmadik helyen ebből a 30 nem persze de nem is ez a kérdés igen igen hát a legnehezebnekem min mint maga meccs hogy melyik az amik a legnevesebb ellenfél ezek közül a paris saint- gerermain de a a lipcse az akik már egyszer a bl egyenes kiesées szakaszában egyébként ugye az atletico orra alá elég keményen oda tudtak pörkölni és bizony az a az a játék az nem feltétlenül fekszik az atléticónak de hát ez is néhány éve volt három- négy éve de őket fogadjátok igen igen három- négy éve volt azóta azóta a mi játékunk is egy kicsit más de hát a legerősebb szerintem a psg de a gyengék sem gyengék hát igaz ott van a sparta praha a a szlován ezek közül a szlován az akit azért tényleg azért el lehet várni hogy hogy megverjen egy atletico madrid de még azt mé szerintem az alsó négyet azt mind a négyet el kell várni hát nézd lil salsburg slován sparta azt mind a négyet el kéne tudni verni szerintem lehet ez is egy ez is egy vélemény a szlován szerintem tényleg muszáj a salzburgot azért illik a a prágai csapatoknak szokott lenni olyan néha egy-egy kiugró teljesítménye de hát ezt meg ugye akkor most most nem az atletico van az egy egyetlen erős a csoportban hanem ők is játszanak többekkel nagyon érdekes lesz ezt az idei bl-t nézni egyébként én ha most itt a helyedben lennék én a lverkusen elleni hazai meccs az amit hát a psg idegenben sem egyszerű de de a leverkusen lenne az amitől a legjobban tartanék egyébként hát nyugtázba a leverkusen név az nem nyilván maga a csapatnév nem annyiraz edzőistábban van az ereje igen hát meg az a tavalyi leverkusen azért az és egyben maradtak tehát az kemény lesz én én a szezon előtt is azt beszélgettük így reálos körökben hogy én például nagyon szeretném elkerülni a a leverkusent a kup a porondon mert a ugye a reál amiatt hogy hát ami volt a city ellen mondjuk két éve az a 4-0 meg ugye a barca ellen korábban rengeteg ilyen több nullás vereség becsúszott mé még akkor is mikor a barca már gyengélkedett ugye volt a chavi első klasszikoen egy 4-0ás vereség és ugye a real hajlamos erre hogy hogy alapból nyilván nagyon erős és nagyon jó csapat de hogyha valaki nagyon jól kitaktikázza a realt a real nagyon megfogható tud lenni egy-egy meccsen és és a chabby alonzoból simán kinézem hogy ő ezt megoldja hát ő azért elég jól ismeri a realt igen az meg a másik igen na és nézzük a barcelonát átveszed a barcás szerepet egy pillanatra persze persze bayern münchen hazai pályán hát ott azért lesznek szerintem ptsd-s gondolatok bár mondjuk az hogy hazai pályán van az valamennyit segít de attól még az bayern münchen még az sosem kellemes ellenfél a barcnak dortmund idegenben atalanta hazai pályán benfica idegenben young boys otthon cverna cvezda idegenben brest otthon és monaco idegenben ha igazából végignézünk a listán a az atletinek van a három közül eddig a legnehezebb sorsolása az szinte egyértelmű a a reáli az majdnem nagyjából ugyanilyen tehát az első két kalapos csapat az az viszonylag erős meg ugye a dortmund ráadásul közösmaz a második kalapból az atalanta szintén közös halmaz de de úy a többi az már az már bőven az akit kell verni egy egy barcelonának úgyhogy szerintem a tovább jutással nem kell hogy probléma legyen én még azt mondom hogy az első nyolc is bőven realitás hogy hogy összejöjjön mert tényleg nem nehezek ezek az ellenfelek ott az első kalapos meccseken fog eldőlni hogy hogy biztos top nol-as lesz-e a barca illetve hogy azon belül hol nem a barcelona szenvedett meg egyszer a dinamo zágrebbel hát nyilván persze most egyébként a cven vzda sem lesz sokkal különb hogy a cvena vzda sem lesz sokkal különböző és igen igen pers megig még gyengébb is mint akkor a real ugye a shi tirasptól volt képes kikapni meg aztán assem xelni tehát hogy ezek benne vannak azért de most csak ha nyilván az alaperősségeket nézzük akkor szerintem itt itt a a továbbjutás nem lehet kérdés az hogy hol az inkább persze de szerintem a a top nyolc is reális elvárás itt most hát nézd egyébként azt el tudom képzelni hogy a három nagy spanyol csapatból nem mind a három fog a nyolcban végezni mert ugyanúgy az ezt ugyanúgy elvárják az angolok a németek az olaszok a franciák kettőt mondjuk tehát a mindenki nem nem férhet bele 13 n-5 csapat a a nyolcbaze de aztán aztán pont ezért lesz érdekes ez a bl egyébként mert ugye eddig a a csoportköröknek az első két fejezetje tovább jutott és az elvárás bocsánat nagy csapatoktól már ilyen top top top csapatoktól az volt hogy csoport elsőként jusson tovább és ha valami nem jól sikerült akkor még csoport másodikként besunnyogott aztán próbálta el maszatolni ezt hogy csak másodikként jutott tovább azáltal hogy messzire jut itt viszont azért az hogy rájátszást kell játszanod a biztos nyolcad döntőért annak lesz presztízsértéke szerintem hogy te például bekerülj az első nyolcba és akkor tehát azért szerintem annak más lesz az íze üüm de meg hát nyilván nem mindegy hogy aztán milyen ellenfelet kapsz úgyhogy emiatt emiatt nagyon érdekes lesz ez szerintem igen maga a terhelés alapból ha úgy nevezhetjük ezt is hogy csoportkör akkor nem lesz nagyobb hiszen nyolc meccset játszik mindenki ugyanúgy van aki utána még egy kilencediket hát hatot játszottak eddig mennyit ja ht hatot bocsánat tát igen igen persze három ellenféllel szemben tehát hatot összesen most akkor ez valóban ez kettővel több lesz tehát egy kicsit kicsit nő a terhelés utána viszont hát meg én úgy tudom hogy a rájátszás is két meccses már tehát a a nyolc a második nyolc meg a harmadik nyolcnak a az a rájátszás meccse az is két meccses úgyhogy igen ebből jól nem tudok kijönni bocsánat ez biztos hogy több lesz igen de egyébként erről már korábban egy…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Xtra#3 - A Barcelona és a LaLiga FFP legendája | Los Tres Podcast”

Miről szól ez az epizód: „Xtra#3 - A Barcelona és a LaLiga FFP legendája | Los Tres Podcast”?

Az Xtra adásban Pongi és Imi a Bajnokok Ligája sorsolásának új rendszerét magyarázzák el, amely tabellán alapul, és ahol a csapatok minden kalapból két ellenféllel játszanak. Kiemelik az ágrajz szerinti kieséses szakaszt, ahol az eredmények alapján rangsorolják a továbbjutókat.… Az epizód a Gránátvörös és Habfehér című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 08. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Xtra#3 - A Barcelona és a LaLiga FFP legendája | Los Tres Podcast”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Füstös András.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Xtra#3 - A Barcelona és a LaLiga FFP legendája | Los Tres Podcast”?

Fő témái: bajnokok ligája, ffp, labdarúgás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Xtra#3 - A Barcelona és a LaLiga FFP legendája | Los Tres Podcast”?

Megjelenés: 2024. 08. 30.. Hossz: 1 óra 14 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/granatvoros-es-habfeher/xtra-3-a-barcelona-es-a-laliga-ffp-legendaja-los-tres-podcast-2dc001a1

Több epizód a Gránátvörös és Habfehér-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból