De biztosan veszélyes az mesterséges intelligencia a gyerekekre? Vendégünk egy AI szakértő
· PT50M20SÖsszefoglaló
Ez az epizód a mesterséges intelligencia gyerekekre gyakorolt hatásait vizsgálja. Egy AI szakértő segítségével körüljárja, hogy valóban félni kell-e az AI-tól, vagy tudatosan és okosan is lehet használni.
Röviden
- Műsor
- Hello Anyukám
- Megjelenés
- 2025. 12. 02.
- Hossz
- 50 perc
- Szereplők, említett nevek
- Lugosi Dóri, Endrész Timi
- Témák
- mesterséges intelligencia, gyerekekre gyakorolt hatásai
Ebben az epizódban
#szponzorálttartalom Amit nem ismerünk, attól többnyire félünk.
Aztán viszont az újdonság varázsa mégis egy pillanat alatt tud beszippantani minket.
A dualizmus újabb példája az AI-hoz való viszonyunk. 2025 év végére a mesterséges intelligencia az életünk részévé vált.
Felnőttek és gyerekek életének részévé egyaránt.
Jó, mert soha semmire nincs időnk, ő meg pillanatok alatt kidob egy mindenmentes, könnyen elkészíthető, sütésmentes sütireceptet, megírja helyettünk a fogalmazást, egy insta posztot vagy amit akarunk.
De ha kell, az új ügyfélszolgálatos lesz, a marketingesünk, a nyelvtanárunk, a pszichológusunk, vagy akár a barátunk, aki hajnali 3-kor is azonnal válaszol, kedvesen, türelmesen.
Persze, hiszen ő sose alszik, sose beteg, nem megy szabira, nincsenek gyerekei.
Hatással van mindannyiunk életére, a jövőnkre, de a jelenünkre is.
Az egész családunk, így a gyerekeink jövőjére is.
De biztosan félnünk kell az AI-tól?
De biztosan veszélyes az AI a gyerekeinkre?
Tényleg kiöli belőlünk a gondolkodást, a kreativitást?
Vagy lehet tudatosan, jól, okosan használni anélkül, hogy idővel majd átvegye felettünk a hatalmat?
Sok bennünk is a kérdés, és a félsz is.
Ezért ebbe az adásba valaki olyat hívtunk, aki nálunk sokkal jobban ismeri a mesterséges intelligenciát és talán ennek az adásnak a végére - amit ismét a Generali a Biztonságért alapítvány The Human Safety Net programja támogatott - csökkenti bennünk ezt a félelmet, ezt a szorongást és tanácsokkal is ellát minket, hogy használjuk-e, hogyan és mire használjuk az AI-t.
Kenyhercz Kinga AI szakértő volt a vendégünk, aki egyébként nem mellesleg a Generali kommunikációs vezetője is.
Support the show Kövess minket a közösségi oldalakon is!
Instagram FaceBook FB zárt csoport TikTok
Említett entitások
Témák
- mesterséges intelligencia
- gyerekekre gyakorolt hatásai
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „De biztosan veszélyes az mesterséges intelligencia a gyerekekre? Vendégünk egy AI szakértő”
Miről szól ez az epizód: „De biztosan veszélyes az mesterséges intelligencia a gyerekekre? Vendégünk egy AI szakértő”?
Ez az epizód a mesterséges intelligencia gyerekekre gyakorolt hatásait vizsgálja. Egy AI szakértő segítségével körüljárja, hogy valóban félni kell-e az AI-tól, vagy tudatosan és okosan is lehet használni. Az epizód a Hello Anyukám című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 02..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „De biztosan veszélyes az mesterséges intelligencia a gyerekekre? Vendégünk egy AI szakértő”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Lugosi Dóri, Endrész Timi.
Milyen témákat érint ez az epizód: „De biztosan veszélyes az mesterséges intelligencia a gyerekekre? Vendégünk egy AI szakértő”?
Fő témái: mesterséges intelligencia, gyerekekre gyakorolt hatásai.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „De biztosan veszélyes az mesterséges intelligencia a gyerekekre? Vendégünk egy AI szakértő”?
Megjelenés: 2025. 12. 02.. Hossz: 50 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hello-anyukam/s2e11-de-biztosan-veszelyes-az-mesterseges-intelligencia-a-gyerekekre-vendegunk
Több epizód a Hello Anyukám-ből
- Miért nem figyel? ADHD az iskolában. - vendég: Kasza Éva Zsuzsanna
A Hello Anyukám podcast legújabb adásában az ADHD-val élő gyermekek iskolai kihívásait járják körbe. A vendég Kasza Éva Zsuzsanna pedagógus, ADHD segítő és pszichológus, aki gyako…
- Azt akarom, hogy a gyerekem versenyezzen vagy azt, hogy boldog legyen?
Ebben az epizódban Lauter Adrienn pszichológussal arról beszélgetnek, hogyan válasszanak sportot a gyerekeknek, hogyan támogassák őket ebben, és mikor ismerjék fel, ha a szülők a…
- Hello visszatértünk! Ilyen volt a nyarunk!
A Hello Anyukám podcast visszatért a nyári szünet után. A műsorvezetők őszintén mesélnek nyári élményeikről, melyek hullámvölgyekkel, nevetéssel és sírással is tarkítottak voltak.…
- Nem értelek, de szeretlek! Hogyan értsük meg egymást, ha más nyelven beszélünk? - Vendég: Rónaszéki Kriszta, autizmus és ADHD specialista pszichológus
A Hello Anyukám podcast vendége Rónaszéki Kriszta, autizmus- és ADHD-specialista pszichológus. A beszélgetés középpontjában a párkapcsolati kommunikáció áll, különös tekintettel a…
- Tényleg pihenés egy családi nyaralás, vagy csak más helyszínen csináljuk ugyanazt, mint itthon?
Az epizódban a műsorvezetők a családi nyaralások kettős természetét vitatják meg: valójában pihentetőek, vagy csak más helyszínen végzett szülői munka. Megosztanak utazási tippeke…
- Képernyő helyett unatkozás: mire jó valójában?
A "Hello Anyukám" podcast új epizódja a képernyőidő és az unalom témakörét járja körül nyári gyermeknevelési kontextusban. Mittli Éva pszichológus vendégszereplésével a beszélgeté…
- A szégyennek nincs igaza! Anyai szégyenreziliencia - Záborszky Zsófi
Ebben az epizódban Záborszky Zsófia pszichológus az anyai szégyen témáját járja körül. Az adás olyan kérdéseket feszeget, mint hogy miért érezzük magunkat anyaként gyakran kevésne…
- A szerepcsere ára, amikor a gyerek viszi a felnőtt terhét - Beszéljünk a pareintifikációról Szirtes Lili
Szirtes Lili szakpszichológussal a parentifikációról beszélgetnek, arról a jelenségről, amikor a gyereknek túl korán kell felnőttnek lennie a családban. Szó esik a minta felismeré…
- Ez NEM az az Anyaság, amit elképzeltem! Vendég: Zorátti Andrienn
Zorátti Adrienn önismereti mentorral arról beszélgetünk, amikor az anyaság nem az a kép, amit elképzeltünk. Szó esik neurodiverzitásról, a nehezített anyaság terhéről, és arról, h…
- Hello! Én vagyok a verekedős, rossz gyerek anyukája. - Dr. Jármi Éva pszichológussal a bullyingról
Ebben a Hello Anyukám epizódban Dr. Jármi Éva pszichológussal a bullyingról beszélgetnek. Szó esik arról, mi állhat a bántó viselkedés mögött, és hogyan reagálhatnak a szülők, ami…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Mesterséges intelligencia — VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól
Ez az epizód a mesterséges intelligencia körül forgó beszélgetést mutatja be, beleértve annak előnyeit, hátrányait, korlátait és a felmerülő aggályokat. Szó esik arról is, hogy a…
- Kell-e félnünk az AI-tól, vagy inkább tanuljunk meg együtt élni vele? | Vonnák Péter és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
Vonnák Péter digitális marketing szakközgazdász és S. Miller András a mesterséges intelligencia térhódításáról, a digitális világ kihívásairól és az MI biztonságos használatának h…
- A kibertér társadalmában élünk — Kontextus
Pokol Béla emeritus professzorral a mesterséges intelligencia társadalmáról beszélgettek. Szó esik a mesterséges intelligencia veszélyeiről és a technológiai függőségről.
- Ki merem mondani (2024. május 29., szerda 19:00) — Ki merem mondani
Mayer Máté pszichológus és Tarr Bence László kulturális antropológus beszélgetnek a mesterséges intelligencia életünkre gyakorolt hatásáról, előnyeiről és az emberiségre leselkedő…
- Biztonságosan, közösen és tudatosan: így taníthatjuk meg gyermekeinknek az AI használatát — HVG BrandTalks
A HVG BrandTalks podcast vendége Sipka Bence pszichológus, ember-technológia kapcsolat szakértő volt. A beszélgetés középpontjában a gyermekek digitális nevelése és a mesterséges…
- ÍGÉRETES VAGY FÉLELMETES? : Tilesch György, M.I.-szakértő /// F.P. 71. adás — Friderikusz Podcast
Tilesch György M.I.-szakértő a Friderikusz Podcast vendége, ahol a mesterséges intelligencia koráról, annak mindennapi életre gyakorolt hatásairól, valamint a politikai, gazdasági…
- Dr. Rab Árpád: Mesterséges Intelligencia, ChatGPT, Automatizálás, Jövő, Ember — Mindenségit!
Dr. Rab Árpád trendkutató a mesterséges intelligencia, a ChatGPT és az automatizálás társadalmi hatásait vizsgálja. Szó esik a technológiai fejlődés által generált félelmekről és…
- Berobbant a hétköznapi életünkbe a mesterséges intelligencia — nool.hu
Hajdara Gábor informatikai tanácsadóval készült interjú a mesterséges intelligenciáról, annak hasznáról és az emberi életben betöltött szerepéről. Szó esik arról, hogy kell-e féln…