Éjjeli mentőakció a lopott vonattal - E114
· PT41M41SÖsszefoglaló
Az "Hihetetlen Történelem Podcast" e114. epizódja a második világháború egyik különleges SAS-akcióját mutatja be. Az olaszországi egység tagjai egy vonatot szereztek meg, behatoltak az ellenséges vonalak mögé, hogy kiszabadítsanak egy koncentrációs tábort és megszöktessék a…
Röviden
- Műsor
- Hihetetlen Történelem Podcast
- Megjelenés
- 2026. 01. 15.
- Hossz
- 42 perc
- Témák
- második világháború, sas-akció, olaszország, koncentrációs tábor
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Az olasz katona nyugodtan állt az őrtoronyban, és reflektorával a koncentrációs tábor barakjait pásztázta.
Ez az este sem más, mint a többi, gondolta.
Hónapok óta teljesített szolgálatot a délolasz piszticsi koncentrációs táborban, ahol több 100 fogjat őriztek.
A nagyjából 200 őr számára a napok jó részt eseménytelenül teltek.
A bezárt foglyók csak néha kíséreltek meg szökést, és akkor is általában pár órán belül sikerült elkapni őket.
A táborvédelm érdekében éjszakánként is folyamatos volt a gyalogos őrszorgálat, illetve ott volt az a négy őrtorony is, ahonnan be lehetett látni a barakok közé, és amik egy-egy reflektorral és géppuskával voltak felszerelve.
Az őrtoronyban szolgálatot teljesítő olasz katona tisztában volt azzal, hogy a brit csapatok pár nappal korábban partra szálltak az olasz csizma sarkánál, Tarantónál.
Azonban a front továbbra is 80 km-re volt, úgyhogy nem volt mitől aggódnia.
Éjel egy órakor az őr valami furcsa nesztre lett figyelmes.
Az őrtorony korlátjához lépett, és a tábor kerítését kémlelte a sötétben.
Nehéz volt kivenni, hogy mi történik, de úgy tűnt, hogy egy alak lépett ki a bozótból, majd egyenesen a szöges drót kerítéshez lépett, és átvágta azt.
Aztán a semmiből további alakok jelentek meg, akik egy szempillantás alatt bejutottak a nyíláson, és még mielőtt az olasz őr magához télt volna, eldördültek az első lövések.
Az őr ekkor még nem tudta, hogy a második világháború egyik leglehetetlenebb szövetséges akciójának lesz a szemtanúja.
A koncentrációs tábor hiába feküdt a frontvonaltól 80 km-re.
Az SCS komandósai, amikor hírt kaptak arról, hogy egy koncentrációs tábor működik piszticsi település közelében, gondoltak egy merészet, és azt találták ki, hogy lopnak magunknak egy vonatot, amivel aztán az éjszaka leple alatt elvonatoznak a táborhoz, onnan kiszabadítják a foglyokat, majd visszavonatoznak a saját területükre.
Mai adásunkban ennek a hihetetlen küldetésnek a történetét meséljük el.
Sziasztok! >> Sziasztok! >> Ez a Hihetetlen történ podcast.
Én Andris vagyok. >> Én pedig Tündi.
Üdvözlünk titeket 2026 első hihetetlen történelem podcast epizódjában.
És ezúton is nagyon szépen köszönjük nektek, hogy tavaly, tavaly előtt, azelőtt, azelőtt és azelőtt is velünk voltatok, és reméljük, hogy idén is hallgatni fogjátok a hihetetlenebbnél hihetetlenebb történeteket.
De mielőtt elmerülnénk a történetben, van egy rövid hirdetnivalónk.
Megjelent a legújabb bónuszepizódunk, amiben a borostyelszoba rejtélyek járunk utána.
Biztosan nagyon sokan hallottatok a borostyászobáról, hogyha esetleg nem tudjátok, hogy mi az, ezt a világ nyolcadik csodájának is emlegették.
Ez egy borostyámból készült szoba volt, ami az Oroszországban található Katalin Palota egyik termét díszítette, majd a második világháború során, Szőrényszellán eltűnt.
Sokan próbálták megkeresni, de mindegyik sikertelenül.
Mi pedig az adásban bemutatjuk a különböző lehetséges száriókat, hogy mi történhetett a szobával, illetve hát nyilván azt is, hogy kik hogyan próbálták megtalálni.
Úgyhogy ha érdekel titeket ez az epizód, illetve a sok más egyéb ex tartalom, akkor gyertek a patron oldalunkra, és ott további érdekes történeteket találhattok.
Most pedig nézzük meg, hogy hogyan zajlott ez a hihetetlen SCS akció.
Tehát visszatérve a történethez, 1943 szeptember 13-án az SCS komandósai az egyik felderítő akciójuk során egy jugoszláv férfiva botlottak egy délolasz kistelepülésen Kiatóna határában.
Az SCS tagjai csupán három nappal korábban szálltak partra, Tarantónál, és amióta partra szálltak, azóta azon dolgoztak, hogy felmérjék, mennyire erős a német olasz ellenállás a környéken.
Itt a szokásoshoz képest egy kicsit pikánsabb volt a helyzet olyan szempontból, hogy pont ezekben a napokban döntöttek úgy az olaszok, hogy kiugranak a háborúból, és emiatt nem volt egyértelmű, hogy akkor most ők kinek az oldalán is állnak.
A németek megszállták északról lefelé haladva déli irányba az olasz félszigetet, és a partra szálló szövetségesek meg nem mindig tudták, hogy akikkel szemben állnak, ők éppen ellenségek vagy barátok.
Viszont most a történetünk szempontjából az a fontos, hogy volt ez a jugoszláv férfi, ez a bizonyos Zelk Jubio nevű ember, aki 1941-ben partizánként harcolt az országukba betörő német és olasz csapatok ellen, míg nem az olaszok elfogták akkor, és az olaszországi piszticsi koncentrációs táborba szállították őt.
Telco elmondta az SCS kommandósoknak, amikor ugye összetalálkozott velük, hogy egy társával kalandos úton szökött meg pár napja a koncentrációs táborból.
Ez a szökés, ez úgy nézett ki, hogy amikor nem volt elégébb az őrség, akkor sikerült a kerítésen kívülrel szökniük, ahol először tönkretettek több autót, mozgásképtelenné tették őket, majd az egyik rendőrautóba szállva elhajtottak a helyszínről.
Az ezt követő három napban az elkóéknak sikerült hamis igazolványokat szerezniük, majd ketté váltak, mivel úgy számoltak, hogy így kisebb a valószínűsége annak, hogy elkapják őket.
Az elco a szövetségesek irányába indult meg, ami itt ugye ezúttal a déli irányt jelentette, mivel az volt a célja, hogy minél hamarabb elnyerje a teljes szabadságot, nappal falusi jótevőknél rejtőzött, hogy aztán éjszakánként folytassa az utat délnek.
Azco kíméletlen tempóban haladt, és meg volt győződve arról, hogy a koncentrációs táborral kapcsolatos információit a szövetségesek majd fel tudják használni, és esetleg segíteni tudnak a piszticsi koncentrációs táborban rekedtársainak.
Ebből a szempontból Zelco pont a legjobb emberekbe futott bele, ugyanis az SCS alakulat volt az, aminek a tagjai a lehetetlenebbnél lehetetlenebb akciókat is végrehajtották.
Jellemzően az ellenséges vonalak mögött.
Az Elkó tehát elmondta az SCS kommandósainak, hogy mit kell tudni a Pisztics koncentrációs táborról.
És a kommandósok rögtön azon kezdtek el tanakodni, hogy miként hajthatnának végre egy olyan mentőakciót, aminek a keretében kiszabadíthatnák a fronttól 80 km-re bezárt foglyokat. >> Itt egy kicsit álljunk meg, és mielőtt tovább haladnánk a történettel, nézzük meg, hogy mit is kell tudni az SCS-ről.
Maga az SCS rövidítés annyit jelent, hogy special air service, vagyis különleges légiszolgálat, amelyet 1941-ben hozott létre egy egészen különleges brit katona, egy bizonyos David Sterling nevű ember az észak-afrikai fronton.
Sterling távolról sem volt mindakatona.
A felettesei felelőtlennek, inkompetensnek és szemtelennek tartották a férfit.
A komandós alakulat ötlete akkor pattant ki a fejéből, amikor egy kórházban lábadozott Kairóban, miután jó ötletnek tartotta, hogy mindenféle korábbi tapasztalat nélkül csatlakozzon egy sivatagi ejtőernyős gyakorlathoz.
Sterlinget és a barátait jól leírta azt, hogy az egész gyakorlat úgy kezdődött, hogy valaki szerzett pár ejtőernyőt, ők pedig jó ötletnek találták, hogy kipróbálják ezeket.
Sterling az ugrás után beleakadt a repülőgép farkába, és elszakította az ejtőernyőjét, és az ajánlott sebesség kétszeresével csapódott a földbe, sát nyilvánvalóan összetörte magát.
Nyolc hétbe telt, mire újra járni tudott, és a kórházban töltött idő alatt azon tanakodott, hogy miként lehetne pár fős alakulatokkal akciókat végrehajtani ellenséges objektumok ellen a sivatag felől.
Az elképzelése az volt, hogy a sivatagban ledobják a kommandósokat, akik onnan gyalog közelítik meg csoportokban a célpontjukat.
Majd miután végeztek az akcióval, visszamennek a sivatag felé, ahol felveszi őket a sivatagi távolsági csoportnak nevezett brit felderítő egység.
Sterling tudta, hogy közvetlen felettesei és az alsóbb szinteken lévő tisztek el fogják kaszálni az ötletét, mivel sokan megvoltak arról győzködve, hogy egy reguláris hadsereghez nem illenek ilyen kommandós akciók.
Egyes vélemények szerint az éjszaka közepén repülőgépeket felrobbantani, majd elfutni az szabadőkhöz és zsoldosokhoz illő dolog, nem pedig őfesége fegyveres erőinek a katonáihoz.
Ráadásul Sterling elképzelése az volt, hogy a szokványos rendfokozati rendszert megkerülve az általa kigondolt egység közvetlenül a legmagasabb parancsnokok alá tartozna, és hozzáférne olyan hírszerzési adatokhoz is, amikhez mások nem tudnak.
Az SCS alapítási mít szerint Sterling összeállította egy dokumentumot az elképzeléseiről, amit hozzállő módon elég trükkösen jutatott el a tábornoki szintre.
Sterling elképzelése az volt, hogyha a közvetlen felettesének nyújtaná be az ötletét, és ő továbbítaná a rangsorban fölfelé, ment a fölötte lévő embernek, akkor egy idő után ez a ez az ötlet el fog akadni, mert valaki el fogja kaszálni az alsóbb szinteken, mert nem fog neki tetszeni, és így a legfelsőbb szinteken lévő vezetőséghez el sem jut az ötlet, ezért hát saját megoldáshoz folyamodott.
A legenda szerint Sterling miután kikerült a kórházból, de még mankót használva, odament a brit közelkeleti főhadiszállás kairói épületéhez, ahol azonnal feltartóztatta őt két őr, és arra kérték, hogy mutassa fel az igazolványát.
Ez azonban nem volt Sterlingnél.
Amikor az őrök máshova figyeltek, akkor Sterling kihasználta az alkalmat, és hirtelen átmászott a kerítés egy résén, és bement az épületbe.
Ezt aztán nyilván az őrök megtalálták észrevették, és Sterling után eredtek, hogy megállítsák.
Sterling azonban már felfelé szaladt a lépcsőn, hogy minél hamarabb a vezérkori főnök szobájába jusson el, és közvetlenül nekiadhassa át az ötleteit tartalmazó dokumentumot.
Először benyitott a főhadsegéd feliratú szobába, ahol egy volt kiképző tisztével találta magát szemben, aki emlékezett Sterlingre, ugye mélyi benyomást tett rá, és azt mondta neki: "Bármilyen eszelős ötlete is van, Sterling, felejts el, most pedig kifelé." Sterling így is telt, kifordult az ajtón, és akkor hallotta, hogy a lépcsőn rohannak utána az őrök.
Ezért gyorsan benyitott a következő szobába, ami történetesen a vezérköri főnök helyettesének, Sir Neil Richi tábornoknak volt a szobája.
Sterling átnyújtotta neki a javaslatot.
A tábornok átfutotta és azt mondta, ez pontosan az a fajta terv lehet, amit keresünk.
Három nappal később visszahívták Sterlinget, és átbeszélték vele a részleteket.
Hogy ez igaz vagy sem, azt nem lehet tudni.
A körülmények a mai napig vitatottak.
Valószínűleg Sterling kiszínezhette a történetet.
Tehát számomra például gyanús, hogy az őrök gyanúsan sokáig futottak Sterling után.
Tehát szerintem itt időben nem jön ki a matek.
És hát feltételezhető az is, hogy valószínűleg azért sikerült személyesen beszélni a parancsnokkal, mert a vezérkari főnök az arisztokrata származású Sterling családnak egy régi barátja volt.
A helyettese pedig rendszeresen járt vadászni a Sterling család birtokára.
Tehát itt valószínűleg valami kis protekció is közrejátszhatott.
Mindenesetre a lényeg a lényeg, hogy Sterlinnek sikerült eljuttatni a vezérkarhoz az ötleteit. >> Tehát ebből a történetből is látszódik az, hogy Sterling egy milyen típusú fickó volt, és ez aztán az egész SCS alakulatot jellemezte.
Tehát ő magához hasonló fickókat keresett. >> Hát akik vakmerőek, bátrak, szemtelenek egy kicsit, és tudnak a dobozon kívül gondolkodni. >> Így van. és pont ezért akarta azt elérni, hogy ez az SCS, ez egy olyan különleges alakulat legyen, ami nem a közvetlen felettesi viszonyban van alárendelve a tiszteknek, hanem ő egy magasabb szintre szeretett volna jelentéseket küldeni, és így megkerülve hát az egyik forrásban úgy fogalmazott, hogy ezt a megkeményedett szart, ahogy jellemezte a aláfölé rendeltségi hierarchiát.
Ő ezt szerette volna megkerülni.
Szóval végül is létrehozták az SCS-t.
Itt még külön érdekesség, hogy az első SCS alakulatnak az elkülönítmény nevet adták, aminek az volt a célja, hogyha esetleg elkapják ezeket a katonákat és kifogatják őket a németek vagy az olaszok, akkor itt az észak-afrikai fronton akkor ha elmondják azt például, hogy az elalakulathoz tartoznak, akkor ez egy ilyen tipikus trükk volt, hogy akkor az ellenfél azt hihette, hogy sok ilyen alakulat van, tehát van A-tól K-ig ugyanilyen alakulat, és ők csak az L alakulatnak az egyik emberét fogták el.
Szóval itt egy ilyen hatalmas szervezetről van szó, amit egyébként az ilyen típusú hazugságokat szerintem az Enigma környékén is használták.
Szóval ez egy ilyen bevett szokás volt, hogy így trükközzenzek.
Sterling maga egyébként azt mondta, hogy ez az elkülönítmény inkább a Learner, vagyis ilyen tanuló kifejezést jelzi.
Azaz az alakulat azért az első bevetéseken nem volt annyira profi.
Itt pontosan az történt, hogy a legelső bevetés ugye jóváhagyták a felettesek, hogy legyen egy ilyen alakulat, viszont az első bevetés az ilyen katasztrofálisra sikeredett.
Ez azt jelentette, hogy az volt a cél, hogy ellenséges repülőket semmisítsenek meg ellenséges reptereken.
És itt az észak-afrikai fronton vagyunk.
Repülővel ledobták az ellenséges vonalak mögé ezeket a katonákat, és az volt a cél, hogy ők besétálnak a sivatagban egészen a repterekig.
Ott megsemmisítik ezeket a repülőket, minél többet, annál jobb.
Majd visszamennek a sivatag irányába, ahol felveszik őket. autóval és visszamennek a bázisukra.
A probléma csak az volt, hogy iszonyatosan viharos idő volt, amikor az akciót végrehajtották, és nem mondták le időben, tehát az időjárás előrejelzésekkel nem foglalkoztak.
És emiatt sokan már a földetérés pillanatában meghaltak, mert annyira viharos volt a szél.
Még nagyon sokan mások pedig jóval a kijelölt célponttól távolabb estek le az ejtőernyőjükkel.
És így összességében katasztrofálisra sikeredett ez az első akció.
Egyébként a visszaemlékezések alapján volt olyan reptér is, amit sikerült elérniük, és meglett volna a lehetőség, hogy felrobbantsák a replőket.
Csak pár nappal korábban az ellenség elkezdte elköltöztetni azt a repteret, és mire odaértek, addigra már egy gép sem volt ott, amit felrobbanttak volna.
A lényeg a lényeg az, hogy tragikusra sikerült ez az első akció.
Az 55 tagú csapatból csupán 21-en érték el az előre megbeszélt találkozópontot.
A többiek vagy meghaltak, vagy az ellenség elfogta őket.
A kezdeti kudarc ellenére Sterling nem adta fel, és arra jutott, hogy ha ilyen könnyen ki…
Említett entitások
Témák
- második világháború
- sas-akció
- olaszország
- koncentrációs tábor
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Éjjeli mentőakció a lopott vonattal - E114”
Miről szól ez az epizód: „Éjjeli mentőakció a lopott vonattal - E114”?
Az "Hihetetlen Történelem Podcast" e114. epizódja a második világháború egyik különleges SAS-akcióját mutatja be. Az olaszországi egység tagjai egy vonatot szereztek meg, behatoltak az ellenséges vonalak mögé, hogy kiszabadítsanak egy koncentrációs tábort és megszöktessék a… Az epizód a Hihetetlen Történelem Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 15..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Éjjeli mentőakció a lopott vonattal - E114”?
Fő témái: második világháború, sas-akció, olaszország, koncentrációs tábor.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Éjjeli mentőakció a lopott vonattal - E114”?
Megjelenés: 2026. 01. 15.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hihetetlen-tortenelem-podcast/ejjeli-mentoakcio-a-lopott-vonattal-e114
Több epizód a Hihetetlen Történelem Podcast-ből
- Programajánló: találkozzunk személyesen egy kalandos kémküldetésen!
A Hihetetlen Történelem Podcast egy személyes találkozóra és interaktív könyvbemutatóra invitálja hallgatóit. Az esemény Lőrinc László Híres kémek című kötetét helyezi a középpont…
- 9/11 a túlélők szemével - E124
Az adás a 2001. szeptember 11-i terrortámadások eseményeit dolgozza fel a túlélők szemszögéből. Bemutatja az első és második gép becsapódását az ikertornyokba, a Pentagon elleni t…
- Oszáma bin Láden útja a radikalizálódástól 9/11-ig - E123
Ez az epizód Oszáma bin Láden életútját mutatja be a radikalizálódásától egészen a 2001. szeptember 11-i terrortámadásig. Bin Láden, Szaúd-Arábia egyik leggazdagabb üzletemberének…
- Az amerikai alkoholtilalom - E122
Az amerikai alkoholtilalom bevezetésének hátterét vizsgálja a Hihetetlen történelem podcast 122. epizódja. Az adás kitér az 1920. január 16-án életbe lépett 18. alkotmánymódosítás…
- Ceausescu focicsapata - E121
Ez a Hihetetlen történelem podcast adása a romániai Ceaușescu-diktatúra alatt működő futballvilág sajátosságait mutatja be. Az epizód részletesen foglalkozik az FC Olt csapatának…
- Timbuktui könyvtárosok a terroristák ellen - az ősi kéziratok megmentése - E120
Tímárné Radó Sándor magyar térképész, a szovjet hírszerzésnek dolgozott a második világháborúban. Svájcban telepedett le, ahol svájci hírszerző hálózatot vezetett, és értékes info…
- A csernobili atomkatasztrófa a cenzúrázott hírekben - E119
A Hihetetlen Történelem Podcast ezen epizódja a csernobili atomkatasztrófát vizsgálja a cenzúrázott hírek tükrében. Boldog Dalma médiakutatóval arról beszélgetnek, hogyan reagált…
- Kéz a kézben a szabadságért - a 600 kilométeres balti élőlánc - E118
Az epizód a balti államok 1989-es, Szovjetunió elleni függetlenségi demonstrációjáról szól, ahol kétmillió ember alkotott hatszáz kilométeres élőláncot, Észtország, Lettország és…
- Mennyit drogoztak a nácik? - E117
Ez az epizód azt vizsgálja, hogy a náci katonák milyen szerepet játszottak a drogok a második világháború alatti teljesítményükben, és mi igaz a Hitler kokainfüggőségéről szóló el…
- Gyilkosságsorozat a rabszolgahajón - E116
Ez az epizód a Zorg nevű rabszolgahajó tragikus történetét dolgozza fel, ahol a legénység több mint száz rabszolgát dobott a tengerbe. Az eset bírósági útra került, és szélesebb k…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 127. rész: Az olaszországi hadjárat története — ITT ÉS AKKOR
Az ITT ÉS AKKOR podcast Juhász Balázs történésszel a második világháborús olaszországi hadjáratot tekinti át, kitérve annak nehézségeire és szükségességére. Elemezésre kerülnek a…
- #112. Monte Cassino, a szent hegyorom (1944) — Hadak Útján
Dr. Marossy Endre hadtörténész a második világháború olaszországi hadszíntérének egyik legfontosabb eseményéről, a monte cassinói csatáról beszél. Az adás a Szent Korona Rádióban…