hji

A Nem maradunk láthatatlanok c. kállítás ötletadójával Csoszó Gabriellával beszélgettünk, aki fotóművész, tanár és akivista

· PT15M5S

Összefoglaló

Csoszó Gabriellával, fotóművésszel és aktivistával készült interjú a „Nem maradunk láthatatlanok” című kiállításról. A kiállítás a Nő az erőnk csoport és az Artemisszió Alapítvány együttműködésében valósult meg, és fogyatékossággal élő nők alkotásait mutatja be.

Röviden

Műsor
hji
Megjelenés
2023. 01. 27.
Hossz
15 perc
Szereplők, említett nevek
Csoszó Gabriella
Témák
fogyatékossággal élő nők, kiállítás

Ebben az epizódban

"A Nő az erőnk csoport célja, hogy, események és művészeti projektek szervezésével segítse a fogyatékossággal élő nőket abban, hogy erősödjön a női identitásuk, kifejezzék és megmutassák magukat, és kapcsolódhassanak egymáshoz és másokhoz és ezáltal kitörjenek a láthatatlanságból.2022-ben a Nő az erőnk csoport az Artemisszió Alapítvány együttműködve 5 alkalomból álló fotóhang folyamatot szervezett Csoszó Gabriella segítségével.

Ennek keretében egy - fogyatékosság és nőiség szempontjából - vegyes csoport közösen alkotott, és az alkotásokon keresztül jobban megismerték egymást, és egymás élethelyzetét is.

Ennek eredményeképp született meg a Nő az erőnk- Nem maradunk láthatatlanok című kiállítás.

A kiállítás anyaga a csoport tagjainak a folyamat során készitett képeiből és szövegeiből áll, amivel célunk megmutatni mindazt, amit a hétköznapi valóságban esetleg nem veszünk eléggé észre, elsiklunk felette." Az ikon.hu ismertetőjét idéztük.

Elhangzott a Civil Rádióban 2022.12.10-én, a szerkesztő-riporterek Szabó Judit Nikoletta és Huszerl József

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Nem maradunk láthatatlanok c. kállítás ötletadójával Csoszó Gabriellával beszélgettünk, aki fotóművész, tanár és akivista”

Miről szól ez az epizód: „A Nem maradunk láthatatlanok c. kállítás ötletadójával Csoszó Gabriellával beszélgettünk, aki fotóművész, tanár és akivista”?

Csoszó Gabriellával, fotóművésszel és aktivistával készült interjú a „Nem maradunk láthatatlanok” című kiállításról. A kiállítás a Nő az erőnk csoport és az Artemisszió Alapítvány együttműködésében valósult meg, és fogyatékossággal élő nők alkotásait mutatja be. Az epizód a hji című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 01. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A Nem maradunk láthatatlanok c. kállítás ötletadójával Csoszó Gabriellával beszélgettünk, aki fotóművész, tanár és akivista”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Csoszó Gabriella.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A Nem maradunk láthatatlanok c. kállítás ötletadójával Csoszó Gabriellával beszélgettünk, aki fotóművész, tanár és akivista”?

Fő témái: fogyatékossággal élő nők, kiállítás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Nem maradunk láthatatlanok c. kállítás ötletadójával Csoszó Gabriellával beszélgettünk, aki fotóművész, tanár és akivista”?

Megjelenés: 2023. 01. 27.. Hossz: 15 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hji/a-nem-maradunk-lathatatlanok-c-kallitas-otletadojaval-csoszo-gabriellaval-beszel-c962a2e9

Több epizód a hji-ből

  • Vissza a normális kerékvágásba kerékvágásba

    A Civil Rádió 2026. szeptember 12-i szombat reggeli magazinjában egy olyan hallgatói történet hangzott el, amely bemutatja a kutatói munka és a civil élet összeegyeztetését. A bes…

  • Védjük meg Győr spontán zöldfelületeit!

    A Reflex Egyesület tagjai bemutatják kezdeményezésüket a győri spontán kialakult zöldfelületek védelme érdekében. A szakmai anyag célja a helyi közösségek számára fontos természet…

  • Ősz közép ünnep Kínában

    A Civil Rádió reggeli magazinjában elhangzott beszélgetés a kínai őszközép ünnep hagyományaival foglalkozik. Emellett a műsor kitér arra is, hogy a hagyományos kínai orvoslás mily…

  • Panna főzött nekünk

    A hji podcast legújabb epizódjában a svéd étkezési szokások kerülnek terítékre. A műsorvezetők negyed órában tekintik át a skandináv konyha jellegzetességeit és a mindennapi étkez…

  • Hogyan tovább?

    A műsorban a továbbtanulással kapcsolatos izgalmak kerülnek terítékre, különös tekintettel a PhD-képzés elkezdésének bizonytalanságaira. Emellett szóba kerül az IKEA, mint stabil…

  • Kínában az augusztus az ősök szellemének ünnepe

    A Civil Rádió szombat reggeli magazinjának 2026. augusztus 15-i adásában a Kínában megünnepelt ősök szellemének ünnepéről esett szó. A műsorvezetők kitértek arra a megfigyelésükre…

  • A NAGY NAP

    A műsorban a szakdolgozat védésének élménye áll a középpontban. A beszélgetés során Panna mesél arról, milyen érzés volt a vizsgabizottság előtt megvédeni a munkáját, és hogyan él…

  • Mit tehetünk a nehezen kibírható hőségben?

    A Civil Rádió 2026. július 18-i szombat reggeli magazinjában a rekordokat döntögető hőség kezelése volt a téma. A beszélgetés során a szakértők a hagyományos kínai orvoslás szemsz…

  • Zimonyi Máté könyvesboltot nyitott

    Zimonyi Máté mesél arról, miért döntött egy könyvesbolt megnyitása mellett. Emellett szó esik egy készülő fotó kiállításról a Péter Pál panzióban, valamint a személyes képeslap gy…

  • Pannának előre hozták a szakdolgozat beadását

    Pannát váratlanul érte a szakdolgozatának beadási határidejének előre hozása. Az epizódban elmeséli, hogyan tanulta meg kezelni a stresszes helyzeteket, amelyeket ez a váratlan vá…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból