Hold After Hours

Médiahelyzetet elemzünk (feat. Szauer Tamás)

· PT57M30S

Összefoglaló

A HVG New World Talks rendezvényén rögzített epizódban Szauer Tamás, a HVG Kiadó Zrt. vezérigazgatója és a Cápák között című műsor egyik befektetője vendégeskedik. A beszélgetés során szó esik a HVG kapitalista jellegéről, valamint Szauer Tamás londoni tapasztalatairól a…

Röviden

Műsor
Hold After Hours
Megjelenés
2026. 05. 18.
Hossz
58 perc
Szereplők, említett nevek
Szauer Tamás
Témák
médiahelyzet, kapitalizmus
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Na hát üdvözlünk mindenkit. >> Sziasztok.

Ismerős beköszönések egy élőben is. >> Igen, igen.

Az a élő élő adás élőadás hátán.

Most épp a HVG New World Talks rendezvényén vesszük fel élőben ezt a adásunkat, és olyanok vagyunk már, mint a New Kids on the Block koncertturnén, de itt a a nagy újdonságokban a múltkori adásunkon elfelejtettem Gauder Milánt bemutatni.

Ő volt az ötödik a színpadon, úgyhogy most bemutatom.

És most Szauer Tamás az új arc, a HVG tulajdonosa és CEO-ja.

A cápák között című műsor egyik befektetője.

Ez igen, Tamás, mondj ehhez valamit. >> Szerintem is igen, ez hatalmas dolog. >> Melyikre vagy a leg?

Szóval te láttál már valaha ilyen cápák között?

Én még egyet se néztem meg úgy egyben.

Részleteket láttam >> én is a Facebookon ugye a feed néha feldobálta.

Bocs, Tomi, nem ismerjük ezt, de téged már ismerlek tőle. >> Hát az az igazság, hogy én azt láttam először, amiben én benne voltam, úgyhogy együtt tudok érezni veletek. >> Na, jól van.

És ha valakiben fölmerül, hogy a HVG tulajdonosa, a HVG rendezvényén beül a Hold After OSba, az nem-e olyan, mint amikor a Real Madrid tulajdonosa beállna egy meccsre, annak mit üzenünk?

Figyelj, lehet, hogy a Tomy csak be akart ülni a kedvenc podcastjába beszélgetni, és hát így érte el, hogy ez megvalósulhasson. kihasználta a nem tudom lehetőségeit, ami adatott volt. >> Nekem úgy tűnt, hogy mindig elég őszintén beszélgettek, úgyhogy a Balázsnak teljesen igaza van.

Tudja, hogy egy kicsit ilyen fanboy momentem van, és nagyon szeretem a podcastot, amit csináltok.

Mindig szoktam hallgatni, és ezt a Balázs onnan is tudja, hogy reggelente 6:00-kor, amikor kutyát sétáltatok, akkor küldöm neki az üzeneteket, hogy megint mit mondott a Zsolt, vagy hogy ezzel nem értek egyet, vagy >> most is lesz olyan.

Először is, figyelj, a HVG ugye egyszerre a legkapitalistább újságunk talán.

Ugye én nekem a van egy hírlevelem ott kapitalizmus Balázsival ez a címe és Nóra a szerkesztők, amivel már nagyon jól tudunk dolgozni mindig aggódom, hogy átmennek-e a kőkemény üzeneteim.

Mondjuk, hogy a vage gap az egy politikai hazugság, és akkor ott egy kicsit megbicced, de azok is átmennek, úgyhogy, úgyhogy szeretném őt is megdicsérni.

De téged nem tudom, hogy hogy kezeljelek, mint mint kőkemény kapitalista, vagy mint Lipsi Hópi, melyik melyiket szoktad vállalni? >> Nem kell vállalni egyiket se, mert amúgy az élet kihozza belőlem ilyen helyzetben meg olyan helyzetben mind a kettőt.

De azért alapvetően az én múltamhoz, tapasztalatomhoz, azért ez a kapitalizmus, ez valamennyire közel áll.

Én Londonban éltem hat évig, vagy hat és fél évig, mielőtt a HVG-ben elkezdtem dolgozni, és ilyen bűnös dolgokat csináltam itt bankban dolgoztam, meg tanácsadónál, ahol azért ilyen, hogy fogalmaztál?

Na, ilyen Hope Lipsiként nehéz volt túlélni, vagy nehéz lett volna túlélni még Londonban is, pedig akkor még nem uralkodott ennyire ez a PC. >> Na igen, most akarom mondani, hogy ott is mindkettő megvolt, azért ott lehet Lipsi Hopének is lenni, meg kemény kapitalista bankárnak is. >> De sőt most már megvan.

Tehát azért London most már egy erős húpihe húpihe fellegvál. >> Hát amúgy annyira azért nem, csak egy rövid történet, hogy voltam egy eseményen Londonban még, mikor befejeztem az egyetemet és baromira dolgoztam, hogy munkát kapjak valamilyen bankban, vagy brokerage-be, vagy ilyesmibe, és körbeállt egy három- négy ember, akik ilyen helyeken dolgoztak.

Előadtam magamat, mekkora király vagyok, miket csináltam az egyetemen, milyen tapasztalataim vannak, és így bólogattak, hogy igen, igen, ez szép dolog.

Na, az ilyenek miatt nem lesz munkája a mi gyerekünknek, úgyhogy takarodj haza, hogyha befejezted az egyetemet. >> Jó, nem mindenki, úgy látom, nem mindenki.

Na figyelj, Tamás mondta, hogy foglalkozzunk gazdasággal, de ez egy podcast lesz.

Figyelj, podcasten hívtatok minket, hogy az lesz, amit mi akarunk. >> Az azért nem azért nem járja, hogy megmond, hogy miről beszélgessünk. [nevetés] >> Az a az a világ az már nem nem az sosem volt és sosem lesz itt. >> Na, szóval az a baj, hogy nekem már nagyon elegem van a gazdaságból.

Tehát ugye több évek óta járunk különböző stúdiókba elmagyarázni, hogy miért rossz a Nér.

Most két hónapja vagy egy hónapja járunk, hogy elmagyarázni, hogy miért lesz nagyon jó.

De és én már nagyon unom, tehát nagyon unom a gazdaságot, de azért lesz.

Tehát én például most mindenki kap 10 másodpercet, hogy elmondja, hogy mitől lesz itt más Magyarországon.

És én meg én kezdem, hogy bemutassam, hogy milyen röviden is el lehet ezt mondani.

Minden sokkal jobb lesz, de a ennek annak az a az a titka, hogy mindenki saját magától várja a segítséget.

Az államtól csak annyit várjunk, hogy ne kúrjon szét mindent.

Ugye ami az elmúlt 16 év után már elég nagy előrelépés, de na én ezt szeretném. >> Egyetértek.

Egyéni felelősségvállalás megerősödik ebben a 10 másodpercben.

Szerintem is annak van itt most a korszaka.

Hát szerintem az egyén mellett még van egy fontos dolog, amit amúgy várnunk kell az államtól, és az az, hogy intézmények létezzenek.

Tehát ne csak egy központi hatalom legyen, ami mindent megmond, hanem ez a függetlenség, vagy kvázi függetlenség, ami különböző intézményekben lehetne, ez úgy valami pislákolás legyen már ebben, mert ezek az intézményrendszerek, amik az egyen szabadságát fel tudják erősíteni. >> Igen.

Magyarul az állam hatalmát kontrollálni.

És ugye most így 16 év után, hát teljesen új én én például teljesen föl vagyok dobva már itt egy hónapja egyfolytában.

És egy kicsit például a HVG cékeimmel is az volt a bajom, hogy hogy egy folyton valahogy mindig próbáltam kerülni, de valahogy mindig Orbánozás lett.

És és de hát ugye végülis ez volt a céljuk.

Tehát azért másztak bele az életedbe, a lakásodba, a családodba, hogy senki, senki ne foglalkozzon mással, mint hogy az ő munkájuk meg újra és újra megújuljon, és és még többet.

Tehát szerintem ez akkor kezdődött, amikor azt mondta, hogy Orbán Viktor még ugye 2000-ben vagyunk, hogy mindenki hozzon egy még egy embert.

Ez a Berlusz Colni, mint akkor kezdődött el.

És én szerintem egy óriási váltás az lesz, hogy hogy a politikai kik eltávozik a családokból vagy a mindennapi életünkből.

És úgy és ilyenkor fölmerül bennem, hogy kell-e még velük foglalkozni egyáltalán.

Tehát tehát például mit fog csinálni Tóta V Árpád, ugye aki mint hal a vízbe lubickolt ebben a elnyomó környezetben, például ő vele mi lesz?

Hát az érdekes, hogy ő saját magának is feltette ezt a kérdést, hogyha követett Facebookon, akkor kiposztolta, hogy hát ha így megy minden, mint ahogy most tűnik, akkor neki nem lesz munkája.

Ezért nem aggódom az Árpén, hogy nem lesz miről írnia, és hogy nem találja meg a témáit.

De ha egy picit így kágítom ezt a kérdést, akkor akkor egy olyan változás van, amihez adaptálódni a közbeszédben, a médiában vagy egy családi ebédnél is szerintem hatalmas nagy kihívás lesz.

Jobb kihívás, minthogyha valami máshoz kellene alkalmazkodni, azt gondolom, de nem hiszem, hogy nem tanulnánk meg hamar együtt élni egy új világgal. >> Hát örömteli lesz, az biztos.

Csak Balázs, te nem izgulsz emiatt?

Mi am mi a holdak? >> Nem izgulok.

Hát nyilván én is eufóriában vagyok egy hónapja, és végre van miről beszélni.

Tehát te most azért nem akarsz a gazdaságról beszélni, merthogy egyébként rengeteg konferencia van, meg TV, meg rádió, meg podcast szereplés.

Megláttam a telek cikkedet, hogy már megint megkérdeztek arról, hogy hogy fog a izé be beindulni a magyar gazdaság, és már már ez heróton volt.

Ne >> harag >> még 35 percet tölthettél volna velem virtuálisan.

Hát igen, de hogy azért ez összességében nyilván egy elképesztően pozitív dolog, úgyhogy így nyilván nem félek, de az igaz nálunk is, hogy most így senki nem tudja, hogy mit csináljon, hogy így hogy definiálja magát az új érában.

Tehát nem tudom, hogy van aki lelkes mindenre, van aki már most ellenzéki lett egy pillanat alatt.

Tehát, hogy azért a skála, minden véglete megtalálható, és ez tök jó, tehát hogy végre valami új dimenziók mentén differenciálhatjuk a véleményeinket, nem csak a nem csak a jól megszokott régi, de már nagyon unalmas dimenziók mentén. >> Hát illetve kiderülhet, hogy nincs véleményünk egy csomó dologról. >> Az meg az meg abszolút.

Tehát igen, ez a mit kéne csinálni, akkor hirtelen most Ja, hát eddig senki nem gondolta, hogy van értelme arról beszélgetni, hogy mit kéne csinálni.

Most hirtelen lett mindenki oldja meg magának, hogy mit kéne csinálnia.

És és nem csak túltav Járpád, de Szilágyi Ákos is mit fog csinálni.

Ugye ő a a magyar narancsban kommentálta az Orbán Viktori sajtótájékoztatókat, a csütörtökieket, vagy ilyen Kossut rádiói beszédeket, és >> péntek reggel volt, nem? >> Akkor péntek akkor péntek reggel nem nem néztem őket.

És ö és ő ő ő Újpéter hír leveliből találtam el hozzá, és nagyon szórakoztató most már így utólag olvasni.

Úgyhogy tőle egy bekezdést itt fölolvasok, és akkor ezzel búcsúzunk ettől a blogtól.

A magyar ugye ő most itt gúnyolja az Orbán Viktori narrációt.

A magyar emberek sikere a brüsszelitáknak olyan, mint a köröm alá fúródott szálka.

Fáj, fáj neki, hogy ismét hasít a magyar, hogy örökké győze.

Had, győzitja fergeteg, mert győz.

Egyik győzelmet aratja, a másik után már alig győzi.

És figyelj, Tamás, ha már itt vagy, tehát elemezzük egy konkrét médiajelenséggel azt, hogy szerintem hogyan változhat ez az ország, meg itt a mentalitás. hadd kérdezze meg a közönséget, és ez leveszem a szemüvegemet, hogy tegye föl a kezét, aki egyetért azzal az állítással, hogy ugye most volt ez a Mi Hazán kivonult a parlament megnyitójáról, vagy valami ilyesmi.

Tehát egyetért azzal az állítással, hogy a mi hazánk a roma gyerekek bevonulása miatt vonult ki a parlamentből.

Nyugodtan jelentkezzen, aki akar.

Kiért egyet azzal az állítással, hogy a Mi Hazánk az örömmóda lejátszása miatt vonult ki a parlamentből?

Olyan mondjuk olyan 60-40%. >> Ja, én egyenlőnek láttam. >> Nagyjából egyenlő.

És és hadd tehát akkor a mi hazánk jól pozícionálja magát, mert mindkét oldalt keményen üti. >> Ja.

Szerintem szerintem egyik sem.

Amúgy >> az van egy megoldás, hogy mind a kettő ugye, hogyha azt az ember elemzi szerintem akkor arra fog jutni, hogy sokkal nagyobb a valószínűsége az örömódának.

Tehát hogyha az lett volna, hogy roma gyerekek nincsenek, de örömóda van, akkor kivonultak volna és fordítva még nem vonultak ki volna ki.

Tehát szerintem ez ez így teljes.

És és nekem se kutyám, se macskám a mi hazánk, tehát most kerültek igazán a radalomra.

Azt tudom, hogy ők hogy ők hogy ők olyan olyan magyarok, akik nagyemmel írják a magyarokat. magyarul a leg leg a leg Na mindegy.

És ö és de és nem és nem a mi házánkat akarom elemezni, hanem azt a jelenséget, amit a Facebookon láttok egy kicsit a médiában még a HVG-ben is, mert a HVG-ben is a cím az volt, hogy a roma gyerekekről kivonult a a a miánk.

És akkor csak valahol el a cikk kétharmadánál volt az, hogy hát szerintük az örömódáról vonultak ki.

És hogy szerintem ez egy óriási probléma.

És ugye ezt ezt nyergelte meg a Fidesz is, hogy az emberek hergelődni szeretnének, arra szeretnének klikkelni, ahol valahogy ugye most a Mi hazánk itt akkor most a a politikai szekérttábor másik oldala, ahol a politikai szekérttábor másik oldalát valamiért gyűlölni lehet, erre klikkel mindenki lelkesen, nem arra, hogy megtudjam, hogy mi az igazság, hanem ami kiszolgálja azt, amit én érezni szeretnék.

És az a baj, hogy a média ugye, mert klikkelésből ér, ezért ezt kény kénytelen, nem tudom, hogy kénytelen, de de kiszolgálja.

És szerintem itt lehetne egy óriási itt előre lépni.

Tehát hogyha nem nem ez a gyűlölködős valami menne tovább, mint ahogy ment 16 éven keresztül extr módon, persze ez megy Amerikában is.

Tehát a demokrata republikánus harc az ugyanez.

Hát egyrészt részben igazad van, hogy van az üzleti modellnek valami valami keresnivalója ebben.

És pont ezért most lesz hány van? 2026 most lesz hét éve, hogy elindítottuk a digitális előfizetéseket.

És ez nem csak arról szólt, hogy akkor kérjünk tartalomért pénzt, hanem ennek van egy ilyen szakmára elég pozitívan ható része is.

Pont az, hogy nem csak a hirdetési bevételtől függ egy egy kiadó vagy egy médiavállalat, hanem attól is, hogy hány ember fizet a tartalomért.

Ez értelemszerűen mindig sokkal kevesebb lesz, mint ahányan összesen olvassák.

Mondjuk a HVG-tett és, fél millió ember olvassa egy hónapban.

Hát örülnék, ha kétséss fél millió előfizetőnk lenne, de hogyha a fele annak is.

Viszont egy ilyen üzleti modellben, amikor az kvázi fizet aki aki olvassa is, el tudunk érni egy elég más dolgot, hogy mások az ösztönzők.

És itt ezért ha mégis csak visszakanyarodunk a médiában a gazdasági témákra.

Tehát ha az lesz az ösztönzője egy újságírónak, hogy olyat írjon, amire előfizetnek, az nem ugyanaz, mint amire kattintanak.

Ö azért persze kell az előfizetőnek is kattintani, az előfizető is ember, de nem biztos, hogy ugyanakkora erőforrások mennek különböző típusú munkákba, amit ami csak akkor működne, hogyha ha előfizetői tartalom nincsen.

Tehát mindig azt a példát szoktam mondani, hogy Vajna Timi cicája private jeten utazott az orvoshoz. az így a top olvasó cikkei között van, és nem biztos, hogy arra vagyunk a legbüszkébbek, de hogyha üzletileg nézném, akkor az borzasztó nagy mennyiségű hirdetés szolgált ki.

Tehát hogyha csak az Excel táblában nézed, akkor az a cikk az értékesebb, mint akár nem tudom az előző köztársasági elnök megbuktatása.

Most mondok valami extrémet, ami nyilván a való életben nem nem ez az érték, amit generáltunk.

Az előfizetéses modellen meg lehet ebbe az irányba tolni.

Szóval mindenki fizessen elő, hogyha kevesebb clickbaitet akar.

Amúgy a mi hazánkos dolog reagálva még szerintem ebben benne van az is, hogy ezek kezdik megérteni, hogy hogy…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • HVG Kiadó Zrt.
  • HVG New World Talks

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Médiahelyzetet elemzünk (feat. Szauer Tamás)”

Miről szól ez az epizód: „Médiahelyzetet elemzünk (feat. Szauer Tamás)”?

A HVG New World Talks rendezvényén rögzített epizódban Szauer Tamás, a HVG Kiadó Zrt. vezérigazgatója és a Cápák között című műsor egyik befektetője vendégeskedik. A beszélgetés során szó esik a HVG kapitalista jellegéről, valamint Szauer Tamás londoni tapasztalatairól a… Az epizód a Hold After Hours című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 18..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Médiahelyzetet elemzünk (feat. Szauer Tamás)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szauer Tamás.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Médiahelyzetet elemzünk (feat. Szauer Tamás)”?

Fő témái: médiahelyzet, kapitalizmus.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Médiahelyzetet elemzünk (feat. Szauer Tamás)”?

Megjelenés: 2026. 05. 18.. Hossz: 58 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hold-after-hours/mediahelyzetet-elemzunk-feat-szauer-tamas-22182069

Több epizód a Hold After Hours-ből

  • A lánygyerektől nőnek a női fizetések

    A Hold After Hours legújabb adásában a pénzügyi piacok aktuális mozgásai és a hétköznapi gazdasági kérdések kerülnek terítékre. A beszélgetés során szó esik a hozamok emelkedésérő…

  • Senki ne vegye hitelből az alapjainkat!

    A Hold After Hours legújabb adásában a befektetési alapok, az AI-technológia és a piaci trendek kerülnek terítékre. A beszélgetés során Hadnagy Milán elemzi a mesterséges intellig…

  • A benzinársapkánál minden jobb

    A Hold After Hours podcast e heti adásában a benzinárplafon, az AI-val kapcsolatos pánik, a Tinder, az euró bevezetése, a PISA-eredmények, valamint a lengyelországi befektetési le…

  • HOLD After Hours x Forbes DEAL 2036 élő podcastfelvétel

    A Hold After Hours és a Forbes DEAL 2036 közös élő podcastfelvételén Szabó Balázs, Balásy Zsolt, Pistyur Veronika és Pogátsa Zoltán arról beszélgetnek, milyen Magyarország lehet 2…

  • Nem a méret a lényeg! (feat. Zsiday)

    A Hold After Hours podcast vendége Zsiday István. A beszélgetés az elmúlt 110 nap befektetési trendjeit vizsgálja, kitérve a svájci frank árfolyamának alakulására, az új székház-i…

  • Mad Max Hegyalján

    A Hold Után podcast e heti adásában a műsorvezetők a nem önellátás örömeitől a forint helyzetéig, majd a GTFO-ból FOMO-vá válás jelenségéig merülnek el. Kitérnek az alapokkal kapc…

  • Koreában is mivan!

    A Hold After Hours podcast e heti adásában Dávid és a házigazdák a SpaceX shortolási lehetőségét vitatják meg, és összehasonlítják a put opciókat. Kiemelik, hogy a tőzsdei elemzők…

  • Az emberi tudás hiedelmeken alapul - Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról - 2. rész

    A Homo erectusz agytérfogata megnövekedett, kialakult a zsákmányrablás és a barátságos közösségek. A húsfogyasztás előnybe juttatta az egyedeket, mivel gyorsabban nőttek és erőseb…

  • Borzalom, hogy mindent lehet kapni! – Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról – 1. rész

    Ez a podcast epizód Csányi Vilmos biológussal folytatott beszélgetés első része, amely a gazdaságról és a tőzsdéről szól. A vendég 91 éves, és az interjút az otthonában rögzítetté…

  • A jó forintom SpaceX-szel elmulatom

    A Hold After Hours podcast e heti adásában Dávid és a műsorvezető (Balázs nélkül) a való világról és a SpaceX-ről beszélgetnek. A beszélgetés érinti a Hormuzi-szorosban kötendő bé…