HVG podcastok

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban

· PT1H17M21S

Összefoglaló

Érdi Mária vitorlázó világbajnok a Penge podcastban beszélt a párizsi olimpia előtti sérüléséről és a gyógyulásáról. Elmondta, hogy a Los Angeles-i olimpián szeretne aranyérmet nyerni. Szóba került az is, hogy korábbi edzőivel azért szakított, mert nem hallgatták meg a…

Röviden

Műsor
HVG podcastok
Megjelenés
2025. 05. 31.
Hossz
1 óra 17 perc
Szereplők, említett nevek
Érdi Mária, Orsós Lajos

Ebben az epizódban

A párizsi olimpia előtt érezte először a vitorlázó világbajnok Érdi Mária, hogy számára is realitás aranyérmet nyerni, de a sérülése súlyosbodása miatt nem tudott úgy teljesíteni, ahogy szeretett volna.

Azóta megoperálták, s most azért dolgozik, hogy három év múlva, Los Angelesben beteljesüljön az álma.

Mindent ennek rendel alá, és a stábja tagjaitól is azt várja el, hogy igyekezzenek vele együtt fejlődni, motiváltak maradni.

A Szilágyi Áronnak és Kenyeres Andrásnak arról is beszélt a Penge podcastban, hogy több edzővel is szakított már amiatt, mert nem hallgatták meg a véleményét, pedig ma már van olyan képzett és tapasztalt, hogy konkrétan meg tudja fogalmazni, mire van szüksége a győzelmekhez.

Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fóruma: www.meef.hu/ Iratkozz fel a Penge csatornájára!

Spotify: tiny.cc/PengeSpotify Apple Podcasts: tiny.cc/PengeApplePodcasts Hallgasd meg a HVG többi podcastját!

Spotify: tiny.cc/HVGpodcastokSpotify Apple Podcasts: tiny.cc/HVGpodcastokApple SoundCloud: tiny.cc/HVGpodcastokSC

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban”

Miről szól ez az epizód: „„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban”?

Érdi Mária vitorlázó világbajnok a Penge podcastban beszélt a párizsi olimpia előtti sérüléséről és a gyógyulásáról. Elmondta, hogy a Los Angeles-i olimpián szeretne aranyérmet nyerni. Szóba került az is, hogy korábbi edzőivel azért szakított, mert nem hallgatták meg a… Az epizód a HVG podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 31..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Érdi Mária, Orsós Lajos.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban”?

Megjelenés: 2025. 05. 31.. Hossz: 1 óra 17 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hvg-podcastok/sirva-konyorogtem-az-edzomnek-hogy-haza-szeretnek-menni-erdi-maria-a-penge-podca

Több epizód a HVG podcastok-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból