Boldog 25-öt, Digitális Halálcsillag! (weekly)
· PT1H14M15SÖsszefoglaló
A HWSW podcast 57. weekly adása a lap 25 éves jubileumát ünnepli. A műsorban régi vendégek, köztük Bobos Szabi, Modnár Ádám, Feri és Gyuri idézik fel a lap aranyéveit, a kezdeti időszakot, a szerkesztőségi élményeket és a technológiai újságírás elmúlt negyedszázadát. Kori Tamás…
Röviden
- Műsor
- HWSW podcast!
- Megjelenés
- 2025. 03. 21.
- Hossz
- 1 óra 14 perc
- Szereplők, említett nevek
- Modnár Ádám, Kori Tamás, Bobos Szabi
- Témák
- technológiai újságírás, jubileum
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ez itt a HVSV podcast sorozatának 57. weekly adása.
Ezúttal nem csak hangban, hanem képben is.
Úgy voltunk vele, hogy ennyi szép embert muszáj bekamerázni és megmutatni a nyilvánosságnak.
A mai adás apropója pedig hát egy ismét egy jubileum, ugyanis pont a múlt héten március 14-én, március 14-én jelent meg a Magyarország égboltján a Magyar Informatika digitális halálcsillaga, a HVSV gyakor szoftver, akkor még így volt kiírva, nem volt rövidítve, azt hiszem.
És hát negyed évszázad, tehát hogy azért ez egy szép apropó az, hogy összejünk és egy kicsit röfögjünk.
Ezt mondtuk ugye, hogy röfögni fogunk és egy kicsit kicsit nosztalgiázunk és így a a visszaemlékezünk a régi szép időkre, a HVSV arany éveire, és elhívtunk ehhez ide a stúdióba néhány régi prominens arcot, ami nem azt jelenti persze, hogy akik nincsenek itt, azok nem voltak fontosak, vagy nem szeretjük őket, csak egyszerűen nem fértünk volna be annyien a stúdióban, meg ugye ők azok, akik elfogadták a meghívásunkat.
Én mindjárt gyorsan be is mutatnám őket.
Én a weekly műsorvezető, egyik műsorvezetője vagyok egyébként.
A itt a Balomon ül Bobos Szabi, a hát nem is tudom projekt menedzsereknek a gyöngye.
Igazából ugye ő az, aki a legtöbbre vitte, miután elment a HVSV-től.
És egy kicsit így a a a Kösz, kösz.
De most komolyan egyébként, de de hogy én büszke vagyok rá, hogy a a Jaszabi hova került majd, aztán ő elmondja, hogy hogy ez mi volt, de ugye ezt a vadászpilóta életpályamodellt követte, hogy ő ők azok, akik így 40 éves korukba nyugdíjba mennek, nem?
Tehát így befejezték és aknak eleget dolgoztam most már köszönö szépen.
Hát figyelj Szorikám, ez az igazság.
Az őszinte meglepet én is meglecződtem, hogy ezzel lehet, hogy a szinted megkezd volna a éling.
Akkor itt van Itse is, Modnár Ádám, aki hát most minek szépítsük?
Szerintem a HVSV legszebb éveen volt a lapnak a a főszerkesztője, vagy legaktívabb éveen, amikor a a legterménylékényebb volt a szerkesztőség, meg a meg a legjobb tartalmak születtek a HVSV-nél.
És aztán dezertálta a az egyik cérhez.
Lehet ilyet a Microsofthoz és azóta is ott.
Na aztán most átugrit ült és átug átmegyünk Felire, aki hát nem tudom.
Tehát ugye minden csapatban kell egy ilyen nice guy.
Szerintem így abszolút nagyon jó.
Mindenkinek írtam, hogy jó ilyen jó jó bevezet, ilyen jó scriptet.
Tehát Feri, Feri nekem mindig úgy van a fejemben, hogy ő egy ilyen egy ilyen tök kedves srác, aki mindig mosolyog.
Én nem tudom, én sosem látom a Felit idegesnek egyébként.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele.
Szerintem gyúrunk rá azért most, hogy Ja, ja, ja, ja, ja, ja.
Tehát, hogy hogy meg ugye ő az, aki aki szerintem a HVSV padavan programjának így a legígéretesebb felfedezettje lett.
Vagyis én én én tökre úgy emlékszem, hogy hogy amikor ő ide került, ez ilyen 1213 13 környékén volt.
Akkor akkor ugye volt egy ilyen terv, hogy bővítsük a szerkesztőség létszámát, meg legyenek itt új friss emberek, meg új friss arcok, akik majd itt új szint visznek a a tartalomba.
És és Feri abszolút bejött, és aztán így egész sokáig kihúztad itt, amikor te is elmentél valami valahova is mentél.
Én egy Findex startuphoz mentem el első körön.
Most ott ott voltam nagyjából három évet, és most pedig egy hát egy fejlesztősz vagyok most üzleti na és akkor végére marad Gyuri.
Hát már nem értek felkonferálni sehogy sehogy sem.
Nem tudom, hogy nevezem gyűjt alfahí nem tetőim.
Hát ő ő az aki ugye az egészet fogom megaláztani a szabi.
Az lett, hogy a legtöbbreltez egy csomó emberett a régi táp.
Az azre mondjuk nem mondtá semmi jelzőt.
Azt mondjuk adam egyébként a feleségem azt mondta, hogy milyen helyes fiú egyébként.
Tehát aki a szálakat mozgatta mindig a háttérbe, és mindig alapító a hát alapító alapító alapító.
Na hát szerintem nem tudom, Duri, készültél valami ünnepi beszéddel, amit akarsz itt elmondani?
Figyeljetek ide, tehát azt azt tehát így így szerintem kezdjük onnan, vagy vagy beszéljünk már elől egy kicsit, hogy honnan jött ez az egész, mert ez még nekem sincsen meg teljesen, ugye, hogy azon kívül, hogy volt ugye a a Miklózsi Zsoltinak ott az Attila úton a Miikland Computer szalont, és akkor ti oda jrogattatok így sorgatni a nyálatokat meg nem tudom, és akkor így így így valahogy így így kitaláltátok egy ponton, hogy akkor így így jó lenne ezekről a témákról.
Tényleg nincsen meg de nincsen egyébként.
Biztos mondtátok már egyébként csak meg törölte az agyam.
Ja, nem, hogy honnan jött ez az egész.
Hát onnan jött, hogy ugye akkor egyetemre jártam még és ugye az egyetemen nem csináltunk mást a műtemben, mint kvékeztünk és füveztünk.
Ezt el lehet mondani a műsorban.
Hát aztán majd elvisznek minket egy szép napon, de ú tényleg.
És ugye a a most akkor gyakorlatilag a kollégiumba nem voltam koleszos, csak bejálltam ott hot bar internet, mert ugye akkor még modern volt mindenhol szemben mondjuk a a műszaketemnek a kollégium abban, ahol sőt minden goleszba, ahol rendes széles sávú net volt.
És akkor oda bejártunk quékkezni és akkor nyilván a kvéel akkor quhez mi mi kapcsolódik még az, hogy kell hozzá erős vas.
És akkor nyilván megvolt az embernek akkor egy ilyen affinitása a hardwarehez, és tehát volt egy ilyen vastag ilyen hardver fétisés és hogy videókártyák, processzorok.
Ugye ez az illuszak amúgy is erről szól virágosztak ezek a pinceboltok, ugye minden minden király utcában, minden második háznak az aljában volt egy bolt, ahol meg a ready computer szalon meg ezek a Ez van.
És minden másárnak kezében budapesti extra volt, mert Igen, igen, igen.
És akkor akkor nyilván volt egy ilyen hardwes szerelem, és akkor én már nem is tudom, hogy de valahogy összefújt a szél a nem tudom a Mikland kiírta a weblapjú ára, ami most el tudod kérni 99-ből, hogy nézett ki egy weblap, tehát ő nagyon vicces volt, és kiírta, hogy hírszerkesztőket keresnek.
Na Zsolt kitalálta ugye a Miklandnak a tulajdonosa, hogy milyen jó lenne, ha lenne valami hírféleség is a a Miklandon.
És akkor így jobb dolgom nem volt az egyetem mellett, meg potya hardware reményében ugye jelentkeztem erre és akkor volt egy ilyen egy ilyen al menübe és egy egy ilyen quake újságot védem a tehát nem volt nem kontextus érdekes volt, hogy volt a Miklannak a weboldala, meg volt egy menü, hogy Quake press, ez volt az újságnak a neve, nem találó volt.
És akkor ugye akkor volt, hogy jött ki a Quake 3.
Ez ugye asszem 2000 vagy 99 és rá volt izgulva mindenki, hogy milyen lesz az aréna, mert ugye az aréna volt az első dedikált quake, ami már csak ilyen hálózati játékra volt kihegyezve.
Aztem nem is volt benne single player.
És akkor amíg a játéknak a megjelenése volt, addig ugye ugyan már volt internet, szivárogtatták a hír híreket, nyilatkozott a kármák, és akkor gyakorlatilag ilyen hát tulajdonképpen a mai ma azt mondanának, hogy blogoltál, vagy valami ilyesmi, és akkor blogolgattam a Quake 3-ról, és akkor nekem baromira megtetszett ez a ez az újságos D, vagy valami ilyesmi.
És akkor a Zsoltnak elkezdtem Zsoltot elkezdtem oltogatni azzal, hogy így lehetne ebből csinálni valami újságot, és akkor erre ő is ráizgult nagyon, de erről csak beszélgettünk, tehát nem lett belőle igazából semmi egy jó darabig.
És akkor egyszer csak megjel felhívott, hogy hol vagyok.
Mondom, bent vagyok az egyetemen valami előadáson, odajön és akkor egyszer csak megjelentotta az Aud Max előtt és hozta a papírokat, amiket már fégig megcsinálta az ügyvéd, hogy akkor alapítsunk céget.
De így kábé így tehát és akkor így így lett és hogy az volt na jó, de akkor kellenek kéne kellenek emberek és ugye akkor a net különböző szegleteiben voltak arcok akik így híresgettek.
Volt aki mit tudom én Matrox újságot csinált, vagy Nvidiát, meg volt a kólit, ami ilyen 3D vagy mi ez?
Hűtés hű hűtéssel, ilyen processzor tuninggal foglalkozott.
Akkor az itt se a a PGNre írtál, ugye?
Hogy HC Gamer vagy mi volt a neve? odaírt, és akkor az ICT is megkerestem és akkor találkoztunk ugye először találkoztunk, beszéltünk telefonon.
Mivel is hívtalak fel, hogy nem emlékszem már.
Arra emlékszem, hogy a nyugatinál találkoztunk először, és szokásod szerint elég sokat késtél, de én megtalak, ami aztán utólag egy jó döntés volt.
És akkor így egyszer bele egyszer csak úgy belett, és akkor összeállt egy ilyen csapat, és akkor mindenki beugrott, és akkor nem tudom, az kezdetőben voltunk vagy 15-en, ugye, de így fogalmunk nem volt az online médiára, de senkinek nem.
Tehát akkor ugye nem volt semmi, tehát hogy a internetó volt, tehát a már az indulásunk után volt, hogy ahogy az internetó szétesett és index lett belőle.
Tehát hogy nagyjából a magyar neten volt a startlap, volt a PGN, meg volt az internetó, de hogy meg még volt egy-két site, de hogy ilyen terminál még a terminál is volt.
És akkor így ugye elrajtoltunk.
A terminálból lett az SG később.
Nem, a hírneté volt szerintem a terminal.
Igen, de ebben már én sem vagyok 100%.
Én is így emlékszem, hogy a hirnetnek volt gyakorlatilag az informatikával foglalkozó valamifajta ilyen lába.
És még arra is emlékszem, hogy az a nap ugye amikor elrúgtuk az újságot Ja, nem közben összeismerkedtünk a Kovács Attilával, őt azért meg kell említeni Atóval Atkóval, aki aki a G400 rovatot Masorox G400 rovatot vittem.
Nagyon vicces mai szemmel, hogy var egy újságon, hogy G400 ro és ő viszont tudott programozni CGB meg PHP-ba.
És akkor ő írta meg a kódot gyakorlatilag.
És a például Gaber, aki akkor ilyen nagyon nagyon menő kvékes volt, ő csinálta meg a a dizájnját, és akkor így állt össze a hardware szoftver nevű újság, ami utólag visszagondol mennyire rettenetesen gagyi név. ugye ez idővel leszelidült HVS-ére, de hát a belegondolsz a a HVG is ugye világ Hzti világgazdaság volt, ugye most meg azért nagyon távol van ettől, de ezt a mai napig kérdezgetik egyébként tőlem, hogy minek a beütése a HVSV, és akkor így hát pedig aztán nem sok fantázia kell rá, hogy kicsit ilyen szemles mondom, hogy hát igen, ilyen hardware szoftver, hát most már ugyan nem, de akkor ugye annikor indult, akkor ez volt így a zászlóra kitűzve, és ez mennyire jól hangzott akkor.
Ez akkor se jól hangzott jó ezek szerint.
Hát ne akkor akkor jól hangzott így mai hát mai szemmel vissza nézve úgy már jó de hány ilyen márka van.
Hát most a Microsoft az most mai szemmel hát az is.
Hát nem tudom a Microsoft az jó jobb műk az még mai szemben is jó.
Még azt érdemes szerintem megemlíteni ennek kapcsán, hogy ugye volt egy nagy csomó fiatal srác, akik mindenféle ilyen hardware bolondok voltak, és ugye volt egy Vörös Péter nevű is, aki srác férfi aki még ilyen kimondottan ezeket a gazdasági témákat hozta be egyébként ugye a a kezeti időkben.
Tehát hogyha most égetni akarjuk magunkat, akkor hogyha valaki felmegy most a HVS-ön és lekattint egy hírt és átírja mondjuk a HE ID-t egyre meg kettőre meg háromra meg 100-ra meg 200-ra, mindenképpen kell mindenképpen kell egy perjel a végére.
Az nagyon fontos, mert most direkt megnéztem, akkor vissza lehet olvasni ezeket a rettenetesen vállalhatatlan anyagokat.
Egyszer felmerült bennem, hogy le kéne törölni mit tudom én, 1000 alatti, de annyira bőbányosak egyébként.
Így visszanéztem egyébként a legelső híremet, amit már éles üzemmódba raktam ki.
Ezt az ugye éjfélkor indultunk 2000. március 14-én, és az első hírem valamikor hajnal 4:00-kor volt, tehát hogy ilyen izgatottan ott volt mindenki a gép előtt és valami matroxos matroxos pletykátem.
Pedig pár éve volt valami ilyen bug a hírlevélrendszerben, hogy véletlenül kiküldött egy ilyen 1000 éves hírt vezetőanyagként a hírlevél, és és akkor ilyen pont egy ilyen hírrel linkt, azt hiszem, hogy valami Nvidia driver frissítésre, vagy nem tudom mire.
És ez így 2019 vagy 2020 egy mondatos hírek, tehát eleve meg kellett tanulnunk újságot írni.
Hát ezt most csak kimondhatjuk, hát senki nem tudott újságot írni.
Tehát hogy gyakorlatilag láttuk, hogy hogy csinálják azok, akik hellyel közel értenek hozzá.
Azért tegyük hozzá, az online médiában azért abban az időben azért elég kevesen volt, akiknek valódi újságírói múltja volt.
Tehát a Korea Indexában is oké, Új Péter írogatott a nem tudom a népszabadságban, ugye?
De hát ott is rengeteg ember volt, aki ilyen szeretett volna írogatni az internetre, tehát idővel.
Meg ugye jöttek olyan emberek, akik akik akiknek mondjuk eleve volt egy ilyen vénájuk, például mondjuk Erasmus, ha már itt tartója, ugye Barna Józsi, aki ugye bölcsész volt.
Hát sokat elmondt, hogy a a diplomunkáját azt a a Unitáriánus egyházakat.
D ZD-be vagy valami ilyesmiből írta angolul, és hogy ő nyilván a bölcsészot nagyon szépen tudott írni, és neki volt elképzelés, hogy kéne kinézni egy popás hírnek.
És akkor ha úgy nézegeted, egy két-három év alatt már így egészen vállalhatóak lettek az anyagok, és én azt gondolom, hogy 2000 után 5 után vannak azok az anyagok, amire azt mondom, hogy azt már egy újságírásnak lehet nevezni.
Tehát a Feri már abba az érába jött, amikor amikor ez már újságírás volt.
Meg ő előtte ugye a hol voltál? magyar magyar hírlap vagy hát megfordultam arat egy rövid indőre és aztán azért hát egy sör ideje ugye párhuzamosan tehát itt gyakornokoskodottam még amég ott is kábé gyakornokoskodtam aztán ide elesett a választás elvs-re de hát ez az időszak egyébként minden szempont bocs semmi.
Csak hogy ez már az már ugye egy majdnem 10 évvel később volt ennél de igen.
Meg ugye meg ugye m a körülmények is ilyen hát ilyen viccesek voltak.
Az első iroda az egy a Zsolt bérelt nekünk egy egy hát egy legénylakást, ilyen terméskő fal volt, és a fürdőszobában semmi más…
Említett entitások
Témák
- technológiai újságírás
- jubileum
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Boldog 25-öt, Digitális Halálcsillag! (weekly)”
Miről szól ez az epizód: „Boldog 25-öt, Digitális Halálcsillag! (weekly)”?
A HWSW podcast 57. weekly adása a lap 25 éves jubileumát ünnepli. A műsorban régi vendégek, köztük Bobos Szabi, Modnár Ádám, Feri és Gyuri idézik fel a lap aranyéveit, a kezdeti időszakot, a szerkesztőségi élményeket és a technológiai újságírás elmúlt negyedszázadát. Kori Tamás… Az epizód a HWSW podcast! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 03. 21..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Boldog 25-öt, Digitális Halálcsillag! (weekly)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Modnár Ádám, Kori Tamás, Bobos Szabi.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Boldog 25-öt, Digitális Halálcsillag! (weekly)”?
Fő témái: technológiai újságírás, jubileum.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Boldog 25-öt, Digitális Halálcsillag! (weekly)”?
Megjelenés: 2025. 03. 21.. Hossz: 1 óra 14 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hwsw-podcast/boldog-25-ot-digitalis-halalcsillag-weekly
Több epizód a HWSW podcast!-ből
- Az eddig ismert Google Kereső is megy a temetőbe (weekly #86)
A Google bemutatta az "intelligens keresőt" az I/O konferencián, ami gyökeres változásokat hoz az internetes keresésben. Az új AI asszisztens miatt kérdéses a hagyományos tíz kék…
- Az AI-korban már Zuckerberg is pánikol | feat. Orosz Gergő (kraftie #82)
A Kraftie podcast 82. adásában Orosz Gergő szoftverfejlesztővel, a The Pragmatic Engineer szerzőjével beszélgettek. Gergő elmondta, hogy már 1,1 millió feliratkozója van a Substac…
- Robotépítő gyerekek - irány Szöul! (weekly #86)
A HWSW podcast vendégei Keresztesi Kristóf és Mitru Zsolt Bence, a Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikumból, akik egy robotika versenyen kvalifikálták magukat a szöuli…
- Babzsákfoteltől az érdekképviseletig (kraftie #81)
- Magyar informatikusok, egyesüljetek! (kraftie #81)
A HWSW podcast #81. adása a szakszervezetek IT-s elterjedéséről szól, különös tekintettel a kiégésre, az AI jelentette kihívásokra és a jogokért való házon belüli kiállás fontossá…
- A bizalmadat is meghekkelik, nem csak a géped (weekly #85)
A kutatás a mesterséges intelligencia hazai elfogadását, társadalmi és mentális hatásait vizsgálja, kiemelve az AI-generált tartalmak hitelességével és terjedésével kapcsolatos bi…
- Az IT munkaerőpiac kilábalása állandó délibáb lett (kraftie #80)
A 80. kraftie adás az IT munkaerőpiacot elemzi, ahol a költséges mesterséges intelligencia hatása és a bérszakadék nehezíti a karriermenedzsmentet. A kilábalás állandó délibábként…
- Minden héten választás - így működik a hazai választási informatika (weekly #84)
Ez a HWSW podcast epizód a magyar választási informatika működésével foglalkozik, bemutatva a Nemzeti Választási Iroda (NVI) által használt Választási Informatikai Rendszert (NVR)…
- A hazai IT felrázásához haza kell hozni a legjobbjainkat (kraftie #79)
A kraftie #79 podcast epizódban arról beszélgetnek, hogy az elvándorolt magyar informatikusok hazahozása nem lehetetlen küldetés. Kiemelik, hogy a hazai IT szektor fejlődéséhez el…
- Tényleg személyi kell majd az internethasználathoz? (weekly #83)
A HWSW podcast 83. adásában az internethasználat lehetséges korlátozásáról, és a fiatalkorúak online védelméről beszélgetnek. Szóba kerül az ausztrál modell, és a közösségimédia-p…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 5 éves a Fintech Világa — Fintech Világa
A Fintech Világa születésnapi adásában Suppan Márton és Érczfalvi András elevenítik fel az elmúlt öt év legemlékezetesebb fintech témáit és pillanatait, mint például a PSD2, a kés…
- 28.5 Tripodcast szülinap — Tripodcast
A megújult Tripodcast egy éves lett. A műsorvezetők az indulásról, az elmúlt egy évről, jövőbeli terveikről és érzéseikről beszélnek.
- Szülinapi Frigyes-hatás — Őrültech
Az Őrültech podcast a második évfordulóját ünnepli. Visszatekintenek a kezdetekre és megvitatják a Frigyes-jelenséget.
- 1 évesek vagyunk — Kékhalál Podcast
A Kékhalál Podcast az első évfordulóját ünnepli, visszatekintve az elmúlt egy év történéseire, kihívásaira és sikereire. A két házigazda, Sipi és Dave, őszintén beszél a podcast i…