Az igazi alázat
· PT6M38SÖsszefoglaló
Ez az epizód a zsidó tanítás szerinti igazi karizmát, azaz az alázatot (עֲנָוָה) vizsgálja. Kifejti, hogy az alázat nem az önbecsülés hiánya, hanem a helyünk megtalálása a világban, és mások segítése. József testvéreihez való viszonya példázza ezt a gondolatot.
Ebben az epizódban
Nagyon sokszor halljuk valakiről, hogy mennyire különleges tehetség, vagy tovább megyek, bizony sokszor hiányoljuk magunkból ezt az egyedi és sajátos erőt ami kihatással van a környezetünkre is ahol élünk, amit egyszerűen csak karizmának nevezünk.
József viselkedése tanít és vezet el bennünket oda, hogy megértsük, meddig mehetünk el ahhoz, hogy ne hozzunk zavarba másokat.
Hogy mi is az igazi karizma felé vezető út a zsidó tanítás szerint!
Ez pedig az עֲנָוָה vagyis az alázat.
Tisztáznunk kell azonban egy nagyon fontos dolgot, az alázat soha nem az önbecsülés hiánya, hanem annak megtalálása, hogy tudom a helyem a világban, és segítek másoknak is megtalálni a világban való helyüket.
Mert az alázat mindig a bölcsesség útja, ami anélkül nem hallhatjuk annak szelíd hangját.
József a testvéreihez való viszonya ezt mutatja meg a számunkra, ami azt jelenti, hogy mindig hajlandónak kell lennünk arra, hogy helyet és teret nyissunk a szívünkben a másik ember felé .
A Heti könyv idézet Donna Tart : Az aranypinty könyvéből hoztam: "Ki is mondta, hogy a véletlen csak Isten eszköze, hogy névtelen maradjon?” Joel
Említett entitások
Témák
- alázat
- karizma
- zsidó tanítás
Hallgasd meg
Több epizód a Joel Podcast-ből
- Könyv ajánló "spoiler" mentesen : Az elfelejtett Stetl/ Max Gross
Joel podcastjában Max Gross "Az elfelejtett Stetl" című regényét ajánlja. A könyv egy elfeledett lengyelországi stetl történetét meséli el, amelynek lakói mit sem tudnak a külvilá…
- Hanukka 5-8 nap hangzó tanítása
Ez az epizód Hanukka 5-8 napjának tanításait dolgozza fel, kiemelve a kreatív gondolkodást, az Istennel való kapcsolatot, a változás elfogadását, és a szeretet fontosságát. Az elh…
- Hanukka 1-4 nap hangzó tanítása
A Joel Podcast Hanuka első négy napjának tanításait mutatja be, a gyertyagyújtás spirituális jelentőségét kiemelve. Az epizód a kedvesség, az élet elfogadása, az önértékelés és a…
- Hanukka esti beszéd
Ez az epizód a csodákról, a hit és tudás egyensúlyáról, valamint a hellenizmus és judaizmus összehasonlításáról szól. Bemutatja, hogyan befolyásolták ezek az eszmék az emberiség k…
- Köszöntés
Joel bemutatja új podcastjét, amelyen keresztül mélyebb perspektrívából szeretné átadni gondolatait. Az epizódban Hanukáról, a csodákról és a szeretet erejéről beszél, és meghívja…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Nagyböjti ráhangoló: Alázattal Istenhez — Zarándok.ma
Kalányos Ottó atya a nagyböjti ráhangolóban Jézus hazájabeli elfogadásának, valamint a büszkeség, ítélkezés és önzés témáit érinti. Arra biztat, hogy szívünket megvizsgálva gyakor…
- 145. Az alázat — Erős Vár Podcast
Ez az epizód Jézus alázatra vonatkozó tanításáról és annak mindennapi életben való megéléséről szól. A beszélgetésben Lázárné Skorka Katalin és Nagy Zoltán vesz részt.
- 59. Peller Mariann - Spiritualitás, hit, tudatosság — Púdermentes
Peller Mariann a Púdermentes podcastben a spiritualitásról, hitről és tudatosságról beszél. Az epizód a harmónia keresését, a meditációt és a sorsot járja körül, valamint azt, hog…
- Tehetséges, tanult és tanítható — Igehirdetések - Angliai Magyar Református Egyház
Ez az epizód Salánki István igehirdetését tartalmazza az ApCsel 18,24-28 alapján, amely az Angliai Magyar Református Egyházban hangzott el. A hirdetés a veleszületett képességek é…
- Lelki élet a rohanásban? - Riesz Domonkos atya — Café Francesco's Podcast
Riesz Domonkos atya előadásában arról beszél, hogyan találhatjuk meg a lelki békét a rohanó életben. Kiemeli a Megváltóba vetett bizalom fontosságát és Mózes példáján keresztül mu…
- Jóás élete – a környezet szerepe formálódásunkban (Szabó Zoltán) — Élő víz folyamai... Jn 7:38
Szabó Zoltán előadásában Jóás trónra kerülésének történetén keresztül mutatja be a környezet, a család és a tanácsadók véleményének hatását az emberi jellem fejlődésére és a felel…
- 100.adás. József Potifár házában — Genezis a kezdetek könyve.
Ez az epizód a Genezisből József történetét vizsgálja Potifár házában, rávilágítva a felnőtté válásra, az isteni ajándékokra, Isten közelségére és a hitre a nehézségek idején. Józ…
- Tanácsok — NEKED is szól
Az epizód arról szól, hogy Isten hogyan használja fel a tanácstalanságunkat és a tanácskérést arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. A podcast arra buzdít, hogy merjünk segítség…