Hanukka esti beszéd
· PT10M31SÖsszefoglaló
Ez az epizód a csodákról, a hit és tudás egyensúlyáról, valamint a hellenizmus és judaizmus összehasonlításáról szól. Bemutatja, hogyan befolyásolták ezek az eszmék az emberiség kultúráját, és hangsúlyozza az isteni egység fontosságát.
Röviden
- Műsor
- Joel Podcast
- Megjelenés
- 2021. 11. 28.
- Hossz
- 11 perc
- Témák
- csodák, hit és tudás egyensúlya, hellenizmus és judaizmus, emberiség kultúrája, isteni egység
Ebben az epizódban
Tanítás a csodákról, amelyek mindig a hiányt szüntették meg, és azokról akik az adott pillanatban többel bírtak és azok kapták akik éppen kevesebbel rendelkeztek.
Azt szokták mondani, hogy tudás és vallás az emberi élet két szeme.
Meg kell tudni őrizni mind a kettőt.
Általában nem takarjuk le az egyiket azért hogy csak a másikat használjuk.
Vagyis nem kell az embernek feláldoznia a hitét a tudásért és tudást a hitéért.
Mert a kettő együtt adja a teljes látást.
Persze jogunk van az egyiket behunyni, de nem áll hatalmunkba, hogy vakságra ítéljük az emberi léleknek a mélységekbe látó másik szemét.
Két szórol szeretnék röviden beszélni: Hellenizmus és Judaizmus.
Két fogalom, mely különbözik egymástól, amely formálólag hatott az emberiség kultúrájára.
A hellén gondolatkörben élők mindig alkotókedvű, az élet különböző szeszélyeit kipróbáló embert neveltek.
Klasszikus vonalú épületek, szép formájú szobrok kerültek ki a mesterek kezéből.
A zsidóságot ,,A könyv népét " -- viszont nem ezek a tényezők határoztak meg. és a hit fontosságát, és eszményét közvetítették .
A szenvedések enyhítését árvák öregek gyámolítását és segítését.
Tanították az igazság szeretetét, a szerénységet.
Példaképül állították az embertársuk javának előmozdítását és nem annak kárát.
Mindenek előtt, s mindenek felett vallották Isten egységét.
Szép és csodával teli ünnepet kívánok.
Említett entitások
Témák
- csodák
- hit és tudás egyensúlya
- hellenizmus és judaizmus
- emberiség kultúrája
- isteni egység
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Hanukka esti beszéd”
Miről szól ez az epizód: „Hanukka esti beszéd”?
Ez az epizód a csodákról, a hit és tudás egyensúlyáról, valamint a hellenizmus és judaizmus összehasonlításáról szól. Bemutatja, hogyan befolyásolták ezek az eszmék az emberiség kultúráját, és hangsúlyozza az isteni egység fontosságát. Az epizód a Joel Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 11. 28..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Hanukka esti beszéd”?
Fő témái: csodák, hit és tudás egyensúlya, hellenizmus és judaizmus, emberiség kultúrája, isteni egység.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Hanukka esti beszéd”?
Megjelenés: 2021. 11. 28.. Hossz: 11 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/joel-podcast/hanukka-esti-beszed
Több epizód a Joel Podcast-ből
- Könyv ajánló "spoiler" mentesen : Az elfelejtett Stetl/ Max Gross
Joel podcastjában Max Gross "Az elfelejtett Stetl" című regényét ajánlja. A könyv egy elfeledett lengyelországi stetl történetét meséli el, amelynek lakói mit sem tudnak a külvilá…
- Az igazi alázat
Ez az epizód a zsidó tanítás szerinti igazi karizmát, azaz az alázatot (עֲנָוָה) vizsgálja. Kifejti, hogy az alázat nem az önbecsülés hiánya, hanem a helyünk megtalálása a világba…
- Hanukka 5-8 nap hangzó tanítása
Ez az epizód Hanukka 5-8 napjának tanításait dolgozza fel, kiemelve a kreatív gondolkodást, az Istennel való kapcsolatot, a változás elfogadását, és a szeretet fontosságát. Az elh…
- Hanukka 1-4 nap hangzó tanítása
A Joel Podcast Hanuka első négy napjának tanításait mutatja be, a gyertyagyújtás spirituális jelentőségét kiemelve. Az epizód a kedvesség, az élet elfogadása, az önértékelés és a…
- Köszöntés
Joel bemutatja új podcastjét, amelyen keresztül mélyebb perspektrívából szeretné átadni gondolatait. Az epizódban Hanukáról, a csodákról és a szeretet erejéről beszél, és meghívja…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Ábrahám és a hit gyözelme — Genezis a kezdetek könyve.
Ez az epizód a hit és cselekedetek összefüggéseit tárgyalja, hangsúlyozva, hogy néha a tétlenség a legjobb választás, az emberek egymás tagjai, és Isten gondoskodó. Az adás kitér…
- Zsidó iskolák Magyarországon: vallás, kultúra, oktatás #33 — Csak semmi córesz! – ez a Mazsihisz podcast
Ez az epizód a magyarországi zsidó iskolákról szól, különös tekintettel a Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnáziumra, valamint a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolára. Az epi…
- 2. “Miért kételkedtek, ó, ti kicsiny hitüek?”‘ – ébredő gondolatok (Szabó Zoltán) — Élő víz folyamai... Jn 7:38
Az epizód a hit erejéről és a kételkedésről szól a keresztyén gondolkodásban. Szabó Zoltán gondolatait osztja meg a fekete-fehér gondolkodásmódról és a befogadó szeretetről a kere…
- Párhuzamos sínek — Igehirdetések - Angliai Magyar Református Egyház
Ez az epizód a Szentírás ismeretéről és Jézus hatalmának elismeréséről szól. Az igehirdető Salánki István, az alapige Márk 12,18-34.
- Szentháromság ünnepe utáni tizedik vasárnap - Aradi György — Prédikációk a Fasori Evangélikusoknál
Aradi György prédikációja Jeruzsálem pusztulásának emlékünnepén, a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetének első 12 verse alapján. Az epizód a hit fogalmát és fontosságát vizsgálja bib…
- HIT ÉS A TUDOMÁNY — HITÉPÍTŐ BESZÉLGETÉSEK - KERESZTÉNY GONDOLATOK
Ez az epizód a hit és a tudomány viszonyát elemzi, kiemelve a két terület eltérő megközelítéseit. A beszélgetés A test teológiája kezdőknek című könyv egy részletére épül, bemutat…
- 147. Az (utolsó) ítélet — Erős Vár Podcast
Lázárné Skorka Katalin és Nagy Zoltán Jézus utolsó ítéletről szóló tanítását elemzik, különös tekintettel a Máté 25,31-46-os részre. Az epizód arról elmélkedik, hogy a bibliai leí…
- Hívőnek lenni, vagy hit által ÉLNI?! - Gyógyulás (2. rész) — Istenre hangolva
Ez az epizód arról szól, hogy a hit hogyan vezet el megváltáshoz, békességhez, egészséghez és jóléthez. Arról is szó esik, hogy a hitet nap mint nap meg kell élni, és ehhez meg ke…