Kalandvágyból

#002 Fenntartható visszafejlődés - Kriszti, Misi

· PT47M29S

Összefoglaló

A Kalandvágyból podcast #002 adásának vendégei Sipos Mihály és felesége, Krisztina, a ceglédi tulipános tanya gazdái. Misi, aki korábban egyetemi oktató és kutató volt, a nagyüzemi állattartás tapasztalatai után döntött úgy, hogy egészséges, saját tartású állatokból származó…

Röviden

Műsor
Kalandvágyból
Megjelenés
2024. 06. 18.
Hossz
47 perc
Szereplők, említett nevek
Sipos Mihály, Pataki Dóra
Témák
fenntarthatóság, tanyasi gazdálkodás, állattartás

Ebben az epizódban

Az adás vendége Sipos Mihály és felesége, Krisztina, a ceglédi tulipános tanya gazdái és a fenntartható visszafejlődés közösség vezetője.

Misi a gödöllői egyetemen oktatott és kutatott és munkája során szembesült azzal, hogy milyen a honi nagyüzemi állattartás.

Mikor ebbe alaposan belelátott, kezdett el érni benne a gondolat, hogy a családja, felesége és gyerekei elé az asztalra olyan ételt szeretne letenni, ami egészséges, nem tápon élő, agyon antibiotikumozott állatok tejét és húsát, hanem az általa gondosan tartott állatokból készült élelmiszert.

Az anyagi lehetőségük arra volt elég, hogy Cegléd mellett vegyenek egy területet, egy présházzal.

A kezdeti nehézségek után ma már egy csodálatos tanya az élőhelyük, az interjúban részletesen elmesélik, hogy hányféle és mennyi állatot tartanak.

Misi felel a állatokért, Krisztina, a felesége pedig a növénytermesztésért.

Az interjút személyes találkozás alkalmával vettük fel, de sajnos csak hangot tudtunk rögzíteni. 💌 Itt tudsz támogatni egy csésze kávéval: https://ko-fi.com/kalandvagybolkulfoldre __________ Új videó minden szerdán!

Iratkozz fel, hogy le ne maradj!

Weboldal: https://www.kalandvagybol.hu/kulfoldre/ Facebook: https://www.facebook.com/podcast.kalandvagybolkulfoldre https://www.facebook.com/groups/kalandvagybol Spotify: https://open.spotify.com/show/6okGwmAsruNcqcsSijyVx7 #podcast #interjú #kalandvágyból #kalandvágy #vidékre#fenntarthatóvisszafejlődés #tulipános tanya

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#002 Fenntartható visszafejlődés - Kriszti, Misi”

Miről szól ez az epizód: „#002 Fenntartható visszafejlődés - Kriszti, Misi”?

A Kalandvágyból podcast #002 adásának vendégei Sipos Mihály és felesége, Krisztina, a ceglédi tulipános tanya gazdái. Misi, aki korábban egyetemi oktató és kutató volt, a nagyüzemi állattartás tapasztalatai után döntött úgy, hogy egészséges, saját tartású állatokból származó… Az epizód a Kalandvágyból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 18..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#002 Fenntartható visszafejlődés - Kriszti, Misi”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Sipos Mihály, Pataki Dóra.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#002 Fenntartható visszafejlődés - Kriszti, Misi”?

Fő témái: fenntarthatóság, tanyasi gazdálkodás, állattartás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#002 Fenntartható visszafejlődés - Kriszti, Misi”?

Megjelenés: 2024. 06. 18.. Hossz: 47 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kalandvagybol/002-fenntarthato-visszafejlodes-kriszti-misi

Több epizód a Kalandvágyból-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból