Kalandvágyból

5 éves korától tudta, hogy egyszer Afrikában fog élni

· PT36S

Összefoglaló

Balázs Fülöp Emese, aki Afrikában, Kongóban él, mesél arról, hogy már ötévesen tudta, hogy egyszer a kontinensen fog élni. Annak ellenére, hogy mérnöki és médiás pályája volt, majd fotós lett, végül saját alapítványt hozott létre. Első afrikai útja Kongóba vezetett…

Röviden

Műsor
Kalandvágyból
Megjelenés
2026. 01. 15.
Hossz
1 perc
Szereplők, említett nevek
Balázs Fülöp Emese, Pataki Dóra
Témák
afrika, kongó, alapítvány, életút
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ugye mi egy gyönyörű lakóparkba élünk.

Nagyon jó körülmények között szakácsunk van, bejárónőnk, több sofőrünk.

De ahogy kilépek én ebből a parkból, ott fogad a nyomor. >> Szeretettel köszöntelek a csatornámon.

Én Dóra vagyok, ez pedig a Kalandvágyból külföldre podcast.

Mai vendégem Balázs Fülöp, Emese, aki Afrikában, Kongóban él.

Köszöntelek itt nálam. >> Szia és üdvözlök mindenkit.

Én Balázs Fülöp MSE vagyok és Erdélyből származom, de legutóbb Budapesten éltem 10 évet, most meg hát Kongóba élek. >> Hogy jött neked Afrika?

Fel tudod-e idézni azt a pillanatot, amikor először úgy felmerült, hogy Afrika?

Igen, hát ez ez mindenkinek nagyon érdekes téma, mert én ahogy mesélik, öt éves lehettem, és kérdezték, mi leszel, ha nagy leszel?

És tudod, a mi időnkben Romániába azért ilyen kommunista rendszer akkor ért véget, nem volt tév, áram, sok minden.

És én öt évesen azt mondtam, hogy hát hát felnövök, én Afrikába megyek.

És akkor mindenki nézett, hogy ez az öt éves honnan tud Afrikáról, vagy honnan jön neki.

És így mindig, ha valami afrikai zenét hallottam, vagy egy filmet megnéztem, mindig elfogott a sírás, és elhatároztam, hogy hát én addig dolgozom, hogy lesz pénzem, és elutazom Afrikába. >> Ez mikor jött össze?

Mikor utaztál először Afrikába? >> Szerintem amikor Budapestre költöztem, és akkor egy ilyen 2000 18-ba mentem először Afrikába. egyébként öt évesen honnan volt tudomásod Afrikáról?

Azért ott elég zárt világ volt akkoriban. >> Igen, így így ezt én se tudom megmagyarázni, de ahogy mondtam, hogy valami érzés volt a mai napig, meghallom az afrikai zenét vagy valami, akkor így elfog, hogy jönne, hogy sírjak, mintha ilyen előző életben mindig viccesen szoktam mondani, lehet valami rabszolga voltam Afrikában a földeket, és ide köt a lelkem. >> És milyen gondolataid voltak így Afrika kapcsán?

Tehát mi mi volt a terved, vagy mit szerettél volna? >> Hát az igazság, hogy így mindig elnevetem, soha életemben nem gondoltam arra, hogy én Afrikába éljek.

Az úgy kényelmes volt, hogy eljövök, eltöltök itt pár hetet, és akkor hazamegyek a kis kényelmes életembe.

De mire 2018-ban sikerült először idejönnöm, arra már kialakult egy olyan életstílusom, hogy bárhová utaztam a világon, elhatároztam, hogy valami jót is teszek.

Úgyhogy az első utam is úgy kerestem már, hogy nem turistaként, hanem hogy önkéntesként tudjak részt venni. és eljönni Afrikába. >> Na, majd beszéljünk egy kicsit azért, hogy az előzményekről mi a szakmád, milyen módon gondoltad, hogy hogy segítesz?

Hát érdekes, mert a szakmám az mérnöki, energetikai mérnök, aztán a médiába dolgoztam öt évet, aztán elkezdtem fotózni, így elkerültem külföldi cégekhez, mint fotós, úgyhogy teljesen ilyen más pályán mozogtam, de egy pár évben megnyitottam a saját alapítványom, mert rájöttem, hogy miért ne fogjak össze embereket, illetve cégeket és hasonló embereket, mint amilyen én vagyok. és segítsünk együtt.

És nem csak Afrikába, hanem Magyarországon, illetve Romániába is. >> Az első afrikai útod az melyik országba vezetett? >> Érdekes, mert ide vezetett Kongóba, és hozzáfűzném, hogy voltam azóta Kenyában, Tanzániába is, de valahogy mindig úgy jött a dolog, hogy Kongóba adódott lehetőség eljönni önkéntesnek, még a covid alatt is.

Egyedüli ország, ahova el tudtam intézni a papírt, és hogy eljöhessek.

Úgyhogy mindig csodálkoztam, hogy mi lehet itt Kongóban, miért mindig ide kell visszajönnöm, hiszen ez nem egy szép afrikai ország, mint Kenya vagy Tanzánia vagy Dél-Afrika, ahol gyönyörű állatparkok vannak, meg az emberek kedvesek, mosolygósok, és hát ugye megismertem itt a párom, úgyhogy valószínűleg ez volt a célja, hogy mindig ide kell visszajönnöm. >> Volt olyan élmény az elején, ami úgy felülírta azt, amit Afrikáról gondoltál korábban?

Hát az első utam az ilyen nagyon sokkoló volt, amikor hazamentem.

Szerintem egy hónapig nem is tudtam beszélni arról, hogy mi történt itt velünk.

Az a kényelmes élet meg az, amit természetesen veszünk otthon, hogy kinyitjuk a hűtőt és elgondolkodunk, hogy ma ez sem, ez se tetszik, és akkor inkább rendelünk valami kaját, >> vagy addig tusolunk a meleg vízbe, amíg szeretnénk.

És akkor jött az ellentét, hogy elutaztam ide önkéntesként, akkor volt a az Ebola, illetve a malária járvány, és jártuk a környező vidéket, falvakba aludtunk a helybéliekkel.

Sokszor két-három napig nem volt víz, hogy megpürödj.

Este kaptunk egy-egy pár vizet, csak eldönted, hogy fogat mosol, magadra loccsintod, vagy vagy mit csinálsz azzal a parlárvízzel.

Reggel jöttünk ilyen földi mogyorót, ami hely helybéli volt.

Ebédre esetleg egy banánt és vacsorára valami főztünk.

Úgyhogy szerintem akkor úgy úgy átértékelődött bennem, hogy milyen szerencsések vagyunk és hogy ebből jó lenne visszaadni, mert én nagyon hiszek abban, hogyha egy ember életét megváltoztatom.

Sokan mondják, hogy az semmi egy csepp a tengerbe, de én hiszek abba, hogy most valakinek az életét megváltoztatom egy kislánynak.

Ő meg fogja az ő gyerekei életét változtatni és azok az ő gyerekejét.

Szóval elindul egy generációs változás.

Lehet, hogy csak egy ember életét változtatjuk meg, de hatalmas dolog sülhet ki belőle.

Ha nekünk nem esik nehezünk, de nekünk belefér, akkor szerintem érdemes egy mosollyal is akár, vagy bármilyen kedves szóval segíteni másokon.

Majd mindjárt beszélünk erről, mert tudom, hogy örökbe fogadtál egy kislányt, de még vissza az önkénteskedésre pontosan miből állt a munkátok?

Mit miben tudtatok segíteni ott a helyieknek? >> Hát amikor legelőször voltam, azt hiszem 10en voltunk.

Ebből nyolc orvos volt és két-három hozzám hasonló, aki értettünk azért az ápoláshoz, meg a hogy kell tisztálkodni, meg segíteni az orvosoknak, de nem volt végzettségünk.

És akkor az orvosok dolga volt, hogy megnéztük a a bérbe a maláriát, segítettünk nekik, illetve akkora projektünk tartalmazta, hogy egy kis egészségügyi házat építünk.

És ez szó szerint volt egy romos épület, ilyen két-három szobás épület.

És szó szerint mi kevertük a a [nevetés] betont, vakoltuk a falakat, festettünk, és ebből állt az első utam ide Afrikába. >> Ott sok segélyszervezet van Kongóban, úgy tudom.

Tehát sokan próbálnak ott segíteni, hogy fogadtak titeket, hogy állnak a ez a segítő szándékkal érkező fehér emberekhez a helyiek? >> Hát, hogy őszinte legyek, ha itt kongorról akarunk beszélni, az kicsit más, mint a többi afrikai országgal, ahol tártokkal fogadnak, mosolyognak, örülnek, hogy te segíteni mész.

Itt én kicsit azt érzem, hogy még mindig bennük van ez az ókori harag a fehérek iránt.

És itt ha segítesz is, vagy bármit adsz, sose várhatod vissza, hogy megköszönj kedves legyen, hanem biztos, hogyha segíteszem, akkor azt mondja, miért nem adtad ide még a fülbevalód is neked biztos van otthon még egy.

Úgyhogy kicsit itt ilyen sokkoló is volt az első alkalom.

Főleg mikor például egy kislánynak odaadtam egy cukorkát, és képzeld, odajött az anyukája és pofont csapta, kiszedte a szájából és betett a saját szájába.

Ott ilyen sok ért, hogy úristen, ez mi az?

Vagy ez, hogy adtam valamit, odadtam a karkötőmt, és csak azt mondta, miért nem tudod ide adni a fübevalódat is, tudod?

És akkor jöttek ezek a sokkok, és akkor meg kellett tanulnom az idővel, hogy ha akarok adni meg segíteni, sosem szabad cserébe várni semmit.

Én majd visszakapom valahonnan máshonnan az életből, de ha én tiszta szívvel megyek segíteni, akkor elfogadom.

Ez az ők kultúrájuk, ők ilyenek, és ennyi.

Szerintem ezért van, hogy sok önkéntes köztük az én társaim is, akikkel többször jártunk, hogy soha senki nem tért vissza ide. >> És téged mi húzott vissza időről időre?

Már még mielőtt megismerted a párodat, mondtad, hogy azért visszavissza jártál.

Hát, hát nem tudom őszintén, de a másik dolog meg, hogy az első utam után jelképesen örökbe fogadtam egy kislányt, aki akkor három éves volt, most már kilenc éves, 10 éves nemsokára, úgyhogy ők vonzottak vissza, meg azt a ládja. >> Hogy néz ki egy ilyen örök befogadás, hogy kell ezt elképzelni?

Rengeteg külföldi, illetve magyar szervezetek is már vannak, hogy fölajánlják, hogy akár választhatsz kép alapján, akár ők választanak neked, és jelképesen támogathatsz valakit Afrikába, a tanulását, az öltöztetését, a az élelmezését, különböző programok vannak.

Ön úgy gondolom, hogy én kicsit szerencsésebb voltam, mert ezzel a szervezettel, akivel annak idején kikerültem Afrikába, ők azt mondták két-három hónapig mondták: "Nem, te nem választasz képről, te kint voltál, szeretnénk valami személyesebbet neked." És akkor egy három hónap után mondták, hogy árvíz volt.

És pont az árvaház mellett, ahova többször ellátogattam, amikor kint voltam, egy kislány anya nélkül maradt, mert az apukája már két éve meghalt, és két nővérével lakik, illetve a nagymamájával, és három éves a kislány, és nagyon jó lenne, ha most elkezdeni az eltet, úgyhogy van egy támogatója, iskolába járhat, tiszta ruhákat kaphat, esetleg picit kinyílhat a látásmódja arra, hogy lehet másképp is élni, minthogy nyomorba.

És akkor így született, hogy én nyelképesen azt mondtam, hogy támogatni fogom ezt a kislányt, de azt gondoltam, hogy elég igazságtalan lenne, ha a hároméves kislányt én támogatnám, és ott van a két nővére meg a nagymamája, aki esetleg éhezik.

És akkor azt mondtam, akkor találjunk ki valamit, hogy az egész családot szeretném támogatni és segíteni nekik. >> És ez hogyan valósult meg?

Mivel volt a megoldás? >> Az első hónapokban elkezdtem 50 dollárral támogatni, de ezt úgy egyeztük meg, hogy sem az alapítvány nem kapja meg, sem ők, hanem megegyeztünk egy helybéli kis boltossal, hogy elküldöm oda az 50 dollárt, és akkor abba az értékbe tisztálkodószereket, élelmiszereket nem vettek alkoholt vagy cigarettát, vagy semmi ilyesmit, vásárolhatnak minden hónapba.

És akkor hat hónap múlva sikerült kiutaznom, és arra már összeállt a fejembe, illetve az alapítvánnyal közösen egy terv, hogy nyissunk egy kis boltot, ahol megtanulhatnak dolgozni és pénzt keresni, hogy ne csak halat adjunk, hanem megtanítsuk halászni.

És így jött létre egy kis bolt, amit ők vezetnek. >> Ez az 50 dollár, amivel támogattad a családot, ez mennyi pénz ott helyi értékben?

Mire elég ott 50 dollár? >> Hát 50 dollár egy családnak még most is elég arra, hogy vegyenek egy zsákri, esetleg babot, amit belek keverhetnek, pár tisztálkodó eszközt.

Úgyhogy én úgy gondolom még mai világban is, nem csak ezelőtt hét éve volt értékes, hanem ebbe ebből egy család már azért meg tud élni.

Nem mondom, hogy nagyon jó körülmények között, de nem fog éhen halni.

Az, hogy ez valóban eljutott a családhoz, azt te láttad, amikor fél év múlva elmentél oda?

Tehát, hogy azért mivel nem vagy ott személyesen, hanem ilyen mindenféle közvetítőkön intéződik ez a támogatás, teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez célt éri.

Igen, így, ahogy mint mondom, az alapítvány sikerült megjegyezni, hogy őket is támogatom, de ezt a pénzt maga a kisboltosnak küldöm, akit én ismertem meg, amikor itt kiutaztunk, mert onnan vásároltam, sokkal olcsóbb volt helybéli emberektől vásárolni, bármit szerettem volna, mint üzletekbe.

És akkor így konkrétan én én ebbe hittem, hogy az a biztos, amikor én küldöm a pénzt direkt a boltba, és ők levásárolják és amikor kijöttem, legelőször vettem nekik egy telefont, akkor elkezdtünk már WhatsApp-on kommunikálni, ugye amikor a kis bolt megnyílt, akkor elkezdtünk üdleti tervet írni. meg kellett tanulják, hogy bevásárolunk a vízből, ásványbízből, üdítőkből, és ha befolyik egy nap bizonyos összeg, azt ne költsék el az nap, mert azt vissza kell forgatni, hogy legyen ismét árud és ismét tudjál valamit eladni.

Úgyhogy fontos volt ez, hogy tudjunk kommunikálni.

Persze voltak kisebb-nagyobb gondok, hogy elfogyott az árukészlet meg a pénz is, aztán újrtük.

De de szerintem ez a szép a dologban, hogy próbálunk elessünk akár otthon is, nem csak itt, és fölállunk és megyünk újra.

Milyen volt az első találkozás ezzel a családdal, mikor kimentél? >> Hát nagyon érdekes volt.

A kislány ugye akkor nagyon pici volt, három éves, szinte baba volt.

Minket úgy hívnak itt, hogy Mundele.

És akkor futtak már az utcába gyerekek.

Mondd el, mondd el mindenki, mert ők sokszor nem látnak fehér embert.

El odajöttek ugye még szőke, és ők kezdték nézni a hajamat, kezdték keresni, mert nekik ugye mindenkinek illesztett haja van, nincsen igazából hajuk.

És kezdték nézni, nekem hol van odaillesztve a hajam, nem értették.

Kisgyerekek szagolták a bőröm.

Gondolom nekik nekünk más illatunk van, mint nekik.

De hogy elkezdtem mindig járni, járni, ma már hiába 9-10 éves, most már úgy rohan, hogy sír és az ölömbe és az már az egész utca ismer igazából, [nevetés] úgyhogy nagyon nagyon egy megható dolog mindig. >> Mióta élsz életvitelszerűen Kongóban?

Hát a tavaly szept most szeptemberben volt egy éve, hogy ide költöztem, úgyhogy most már több mint egy éve életszerűen itt élek. >> Mesélj egy picit Kongóról.

Ugye azt tudjuk, hogy politikailag hát instabil az ország, azért ott vannak fegyveres konfliktusok.

Milyen ott az élet, hogy él ott egy szőke fiatal európai nő?

Hát az igazság, hogy amit Kongolról tudni kell, hogy egy hatalmas ország, így a becsülések szerint több mint 100 millió ember él itt.

Csak a fővárosban azt mondják, hogy 20 millió körül.

És úgy mint nálunk akár Budapesten kerületek vannak, és egyetlen kerület van egy bombe nevű, ahol maga mi, mint külföldiek, az üzletemberek a városközpontban, úgyhogy hát nem én, de a barátaim legtöbbször itt élnek 10 éve, és ők kise se jártak ebből a kerületből max a reptérre és vissza.

Úgyhogy ebbe a kerületbe úgy kell elképzelni, de egy főváros hatalmas épületek, bevásárlóközpontok, itt minden megtalálható. azzal ellentétbe, hogy itt nem sétálhatsz az utcán, és nincsenek is járdák, úgyhogy nagyon drága.

Szerintem így mindenkit meglet éppen anyukám van látogatóban nálam és így le volt döbbve, amikor elmentünk az üzletbe, és akkor bevásároltunk egy kis élelmiszert a hétre, de nem is arra, hogy most egész héten főzzél, és…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „5 éves korától tudta, hogy egyszer Afrikában fog élni”

Miről szól ez az epizód: „5 éves korától tudta, hogy egyszer Afrikában fog élni”?

Balázs Fülöp Emese, aki Afrikában, Kongóban él, mesél arról, hogy már ötévesen tudta, hogy egyszer a kontinensen fog élni. Annak ellenére, hogy mérnöki és médiás pályája volt, majd fotós lett, végül saját alapítványt hozott létre. Első afrikai útja Kongóba vezetett… Az epizód a Kalandvágyból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 15..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „5 éves korától tudta, hogy egyszer Afrikában fog élni”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Balázs Fülöp Emese, Pataki Dóra.

Milyen témákat érint ez az epizód: „5 éves korától tudta, hogy egyszer Afrikában fog élni”?

Fő témái: afrika, kongó, alapítvány, életút.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „5 éves korától tudta, hogy egyszer Afrikában fog élni”?

Megjelenés: 2026. 01. 15.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kalandvagybol/5-eves-koratol-tudta-hogy-egyszer-afrikaban-fog-elni

Több epizód a Kalandvágyból-ből