Könnyű/nehéz velük dolgozni? Milyen a hangulat egy német munkahelyen? Milyen juttatások vannak?
· PT41M44SÖsszefoglaló
A műsor vendége Viki, aki nyolc éve él Németországban, Düsszeldorfban. Jelenleg egy japán cégnél dolgozik pénzügyi vezetőként, miután korábban több amerikai cégnél is szerzett tapasztalatot. A kivándorlás folyamatáról és a német munkahelyi kultúráról, juttatásokról mesél.…
Röviden
- Műsor
- Kalandvágyból
- Megjelenés
- 2026. 01. 26.
- Hossz
- 42 perc
- Szereplők, említett nevek
- Pataki Dóra
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Németországban élünk nyolc éve.
Németországon belül is Düsszeldorfba.
Japán cégnél vagyok a német piac pénzügyi vezetője igazából. hát pénzügyi területen dolgozom, amióta az eszemet tudom, és emiatt is költöztünk Németországba, és jelenleg egy éve, egy éve dolgozom ennél a cégnél.
Gumiabroncsokat árulunk, [nevetés] úgy mint mondjuk a Pirelli, a Goodwill, csak japán cég. [zene] >> Hát, hogy hogy jutottunk ki Németországba?
Szerintem ez így érdekes talán ez is. 2018-ban jöttünk először ki, hogy egy évig kerestem, tehát hogy ez elég nehézkes volt így Magyarországról és akkor már így elhatároztuk, hogy mindenképpen szeretnénk külföldre költözni.
Tehát teljesen mindegy volt igazából, hogy hova, tehát hogy vagy Amerikába, vagy vagy Európába, bárhol.
És akkor én elkezdtem keresni Európán belül is, és mindenfelé pályáztam, ami így szimpatikus volt, és az Annua területembe vágott.
Smurphy ez igen elég kegyetlen.
Tehát 2018 áprilisában kaptam egy ajánlatot Bostonból és kaptam egy ajánlatot hát innen nem esze, ahol élünk Elkrátból az Düsszeldorf mellett egy kis valu igazából vagy kisváros és ott egy szintén egy egy amerikai cégnek pénzügyi jellemzői pozíciójában, ahol nagy szerencsémre olyas valakit kerestek, aki beszél magyarul.
Ekhez eközött a két desztináció között vaciláltunk.
Áprilisb 2018 áprilisában elmentünk Bostonba, megnéztük azt, hogy hát milyen lenne mondjuk Bostonba az élet, és a férjem akkor azt mondta, hogy ő nem tudja magát elképzelni ott.
Úgyhogy végül is azt a munkát így lemondtam, és akkor én elvállaltam ezt a ezt a ezt a munkát itt Düsszeldorf mellett, és így kerültünk ki 2018 májusában. kiválasztás.
Hát az körülbelül három három lépcső volt, ugye egy interjú a HRS-ekkel, egy interjú utána a a helyi vezetővel, és akkor utána kirepültettek engem Budapestről ide Németországba egy napra, és akkor úgy körülbelül öt interjú volt mindenféle, tényleg így még egy másik HRS-sel, a csapattagokkal.
És akkor délután három-kor, amikor a repülőre felszálltam, akkor mondták, végül is felhívtak, hogy akkor szeretnék, hogyha ha csatlakoznék.
És akkor egy hónap múlva már igazából itt voltunk kint, vagyis legalábbis én. [zene] Nekem fizettek két havi albérlet díjat.
Plusz kaptam a két havi bruttó fizetésemet nettóként megkaptam.
Tehát ez egy ilyen ilyen költözési támogatásként, tehát amiből ki tudtam fizetni mondjuk a a kauciót, ugye a a lakásnál, amikor béreltünk, ugye van 13. fizetés, ez a jelenlegi munkahelyemen is van ugye 13. fizetés.
Ez ez ugye a nagyobb nagyobb cégeknél azért ez ez szerintem itt Németországban azért elég jellemző, legalábbis ez a 13. havi fizetés, egészségügyi biztosítás, ilyen pluszt támogatásokat, vagy ilyen bérjelkívüli juttatásonként ez a nyugdíjbiztosítást, ugye ilyen privát nyugdíjbiztosítást ezt szerintem cégre válogatja.
A ahova kijöttem, ott volt rá lehetőség, hogyha az ember akar vele élni, akkor erre van lehetőség.
Hát ez egy japán cég, úgyhogy ott ott teljesen [nevetés] más meg más pozíció is.
Tehát ez ez ugye ez egy vezetői pozíció már itt.
Itt nekem van 13. fizetés, havi fizetésem, egy menedzser bónusz, ami ugye az éves fizetésemnek a 20%-a pluszba.
Plusz egy autóm van még. [zene] Amióta itt vagyok, ez most ugye de hát már három három cégnél voltam, tudod, hogy az első az egy amerikai cég volt.
A második, ahol három évet dolgoztam szinte, az egy szintén amerikai cég volt, de ez egy pici cég volt.
Tehát ott körülbelül 40-en voltunk így egész Európában.
És a mostani is szintén mondjuk azt, hogy multicég, de mégsem annyira nagy multicég, mint mondjuk ez az amerikai, ahol ahol elkezdtem a németországi karrieremet építeni.
És hát mindegyik, mindegyik teljesen más.
Az amerikai azért egy kicsit lazább, mint a a jelenlegi japán cég. az amerikai az, hogy ne tehát hogy hogy vannak mondjuk célok vagy deadline-ok, ugye, amiket amiket be kell tartani, de annyira nem tehát annyira nem volt komoly, hogy hogy most mondjuk 100 évig túlórázzak miatta.
Ezzel ellentétben mondjuk a a japánok ők nagyon szeretnek mindent pontosan abban a napban és abban az órában készen látni, mint ami ami ugye előre meg van írva.
Főleg úgy, hogy mondjuk ez a japán cég fűszerezzük meg azzal, hogy olasz főnökök vannak.
Tehát, hogy ez egy [nevetés] japán cég, ameket olaszok vezetnek.
Két-három japán van összesen a az egész, ahol ah ugye dolgozom az európai központba, itt Düsszeldorpa, az olasz mentalitás az is egy teljesen más [nevetés] vezetési stílus, mint mondjuk amit a a japánok művelnek.
Úgyhogy és német beosztottja vannak, ami még szintén ugye egy harmadik aspektus.
A japánok nagyon nyugodtak, nagyon udvariasak, tehát hogy hogy akkor is megköszöni, hogyha hogyha valami hülyeséget csináltál.
Tehát hogy hogy köszönöm szépen, köszönöm.
Tehát hogy tényleg állandóan hajladoznak, bólogatnak.
Ezzel szemben az olaszok az a tipikus, hogy nem érdekel, akkor holnap már be se kell jönnie.
És akkor van a német, akik pedig ez az én személyes tapasztalatom, mint mint főnök, de szerintem a németek ők nagyon lehet, hogy ez nem fog tetszeni egy egy-két embernek, de iszonyatlusták, tehát csakis a minimumot hajlandóak megcsinálni, ami ami az ő munkaköri leírásukban szerepel.
Tehát hogyha bármilyen extra dolog van, azt meg kell indokolni, hogy neki ezt miért kell megcsinálnia.
Tehát a németekkel nem egyszerű.
Minden második héten, hogyha valami nem tetszik, akkor ők beteg szabadságra mennek, és ők kiégnek, és akkor ő ők ők velük így nem lehet számolni.
Persze tisztelet a kivételnek, tehát vannak olyanok, akik akik tényleg lelkesek és és és jönnek, és hogyha betegek, akkor is ott vannak.
De azt kell mondjam, hogy szerintem a 90%-a az ha lehet, akkor akkor munkát kerül és és épp beteg, és és csakis a minimumot csinálja meg. >> Kezdjük azt, hogy amikor beosztottként dolgoztam egy cégnél, azért teljesen más a a kollégákkal a kapcsolat, tehát akikkel dolgozol.
Tehát akkor jártunk együtt ebédelni. mondjuk valószínűleg függ a cégtől is, ugye, ahol az ember dolgozik.
Az első két cégnél, ahol én dolgoztam, azért ott voltak jobban így barátságok kialakultak, tehát eljártunk mondjuk délutánonként ide-oda, vagy sütögettünk mondjuk nálunk.
Tehát jó volt a kommunikáció, lehetett velük beszélni normálisan. jelenlegi helyzetben ugye, mint mint főnök, azért így az ember így kizáródik ezek ezekből a körökből úgymond, és így főnöknek lenni így elég magányos [nevetés] dolog.
De én azt vettem észre egyébként, hogyha ugye az ember így nemzetközi csapatban van benne, akkor azért így a kommunikáció sokkal jobb így a nációk között, mint mondjuk konkrétan a németekkel.
Tehát, hogy a németek ők nagyon élmaguknak valók, nem nagyon engednek be így a a saját privát életükbe, mint mondjuk tényleg a az első helyen ott ott voltak lengyelek, szlovákok, akikkel együtt dolgoztunk, és és róluk tudtuk, hogy hogy mi történik velük mondjuk a a privát életben is, míg mondjuk a német kollégákról ezt nem lehetett így így elmondani.
Most így mint főnök látom azt is, hogy így a német kollégák maguk között se túlságosan barátságosak, [nevetés] vagy legalábbis lehet, hogy nekem most ez a csapat, akik akikkel dolgozom, lehet, hogy ők azok, akik nem túlságosan nyitottak, sőt nagyonnagyon tehát tudnék mesélni, hogy milyen milyen milyen csapaton belüli furkálódások mennek, hogy ki mennyit dolgozik.
Szóval vannak történetek. >> [zene] >> Oké, azt a szabálykövetésre van egy nagyon jó jó példám.
Azt tudni kell, hogy a jelenlegi munkahelyemen nyolc német és egy egy marokkói srác dolgozik nekem, és ugye van egy Home Office policink, hogy egy héten kétszer lehet otthonról dolgozni.
Na hát ezt ezt a szabályt nem igazán sikerül neki letartani, tehát hogy mindig van valami, ami ami miatt ez így megakadályozza őket, hogy mondjuk két napot bejöjjenek.
Tehát, hogy mindig az van, hogy hát most éppen várok egy postá postai küldeményt, most ezért nem tudok bejönni.
Akkor ma éppen a kutyámat fodrászhoz viszem.
Ma este 5 órakor a Vnight Smarton kell lennem a szüleimmel.
És akkor ha bemegyek, akkor nem érek oda időbe.
Na, tehát hogy így ennyire tartják be a szabályokat, ami így így a a cég állít.
És akkor most mit tudsz mondani nekik?
Tehát, hogy így ilyenkor tudod, egy kicsit így meg van kötve a kezed, hogy jó, hát oké, nem jössz be, de akkor gyere be máskor.
Hát de nem, mertogy amúgy meg meg már a másik két napot kiírtam, és akkor nem tudok már így bejönni, mert arra meg már más van tervezve.
Tehát, hogy ilyen iszonyat fifikásak.
Mondjuk úgy egyébként tök érdekes volt, mert így az interjúk során a mostani és az előző munkahelyemen is azért vettek föl, mertogy nem német vagyok.
Így ezt így konkrétan elmondták nekem, hogy hogy ugye az előző munkahelyemen is egy olasz olasz férfi volt a főnököm, és ugye most is 99% olasz főnök.
És a amikor az interjú volt, akkor mondták, hogy hogy nekik ez teljesen szimpatikus, hogy nem vagyok német, mertogy hogy hogy a németekkel nincsen pozitív tapasztalatuk, mint német vezetőkkel, vagy vagy beosztottakkal, és inkább szívesebben dolgoznak olyannal, aki aki külföldi [zene] pozitív élmények mindenféleképpen.
Én mondjuk amúgy is ilyen elég ilyen kommunikatív személyiség vagyok, tehát hogy hogy szeret így szeretek így beszélgetni emberekkel, meg én úgy úgy gondolom, hogyha az ember pozitívan áll áll a az emberekhez, és hogy hogyha próbál segíteni, akkor ugye visszakapja ezt valamilyen szinten.
És például nagyon-nagyon jó volt látni, amíg az először, amikor megérkeztünk, és elég sokat szenvedtünk így a az óvodakereséssel, amikor még a lányom ugye akkor három éves volt, és mondjuk például ez ez egy német kolléga felajánlotta, hogy ő ő ismer valakit a nem tudom melyik óvodában, és akkor felhívja, és akkor akkor segít bekerülni, és végül is így lett így lett óvodai férőhelyünk.
Ez nem tudom, hogy ez tehát így nem kapcsolódik, tehát így konkrétan így a munkához, de így a munkahelyi környezethez, hogy tudod, hogy beszélgetsz valakivel így a a munkahelyen a ebédkor, és akkor ő odajött, hogy hát hogy ő hallotta, hogy én ezt ezt így panaszkodom, és hogy hogy ő esetleg tud nekem segíteni.
Tehát ez egy ez egy teljesen így pozitív meglepetés volt, és és nagyon tényleg azóta is hálás vagyok neki. [zene] A legnagyobb különbség szerintem Magyarország és Németország között az, hogy hogy az az emberek kirúgásának a lehetőséget.
Tehát csak akkor tudsz valakit kirúgni, hogyha legalább két megroásban részesíted, és akkor a harmadik, tehát írásbeli megrovásban, és megvannak a szabályok is, hogy ugyanabban kell megródnod, vagy vagy másban róvod meg, mert akkor az az nem számít teljesen jogosnak, hogy akkor a harmadiknak már már akkor utána ki lehet rúgni.
A második cégnél volt egy nagyon jó eset.
A raktárban volt egy úr, aki eléggé érdeklődött az egyik szes lány után.
Többször tett neki ajánlatot, hogy akkor menjen el vele inni meg bulizni, meg nem tudom.
És a lány ugye visszautasította, és hát ezt így elég elég rosszul fogadta az úri ember.
És a a főnököm ő nagyon tehát, hogy hát hogy ő hogy ugye elmentünk ügyvédhez, megkérdeztük, hogy ez mint szexuális zaklatás, ez ez megállja a helyét?
És az ügyvéd mondta, hogy hát nem, mert hogy igazából csak ajánlatot tett, de hogy a a lány nem fogadta el.
Úgyhogy nem kaphatott például ezért megróvást, mert az ügyvéd azt mondta, hogy az nem fogja megállni a a helyét a a bíróságon, hogyha ugye kirúgjuk és elmegy a bíróságon, mert itt körülbelül minden kirúgás, vagy minden második kirúgás a bíróságon végződik, mert a legtöbb legtöbb munka munkavállaló úgymond tudja a jogát, és és azt mondja, hogy ő ő nem fogadja el ezt a kirúgást, vagy ezt a ezt a felmondást, és elviszi a bíróságra, és ezért szerintem nagyon sok munkáltató fél fél a a elbocsátásoktól.
Tehát nagyon nagyon nagyon jó indokodnak kell lenni ahhoz, hogy valakit valakit elbocsáthassál, [zene] >> hogy a kis cégeknél, legalábbis az előző cégemnél ugye ott ott nem volt munkaidő követés, nem volt az, hogy mondjuk belogoltál és akkor azt mondtad, hogy 8:30-kor itt vagyok és akkor 5ig dolgozom, de a nagy cégeknél ez már kötelező.
De hát a jelenlegi jelenlegi cégemnél nekem nem, de minden egyes beosztottnak muszáj belogolnia, és és ugye trekkeljük azt, hogy ki mettől meddig dolgozik.
És emiatt ugye van túlóra, amit igazából szeretnek egyébként kihasználni, mert ez extra extra szabadságot ad, mivel a cég nem fizeti ki a túlórát, viszont ezt le lehet csúsztatni extra szabadságként.
Úgyhogy úgyhogy ezt ők úgy szeretik így néha kihasználni, tehát hogy egy-egy fél óra így becsusszan, annak ellenére, hogy mondjuk lehet, hogy rohadtul nem kell semmit se csinálniuk.
Tehát mi most így bevezettük azt, hogy túl órát csak és akkor engedélyezünk, hogyha hogyha előre megmondja, hogy figyeljetek, ma nem fogok tudni végezni ezzel a ezzel a riporttal, vagy vagy éppen hóvégi zárás van, és akkor ugye túl sok számlát kell könyvelnünk, és akkor azt mondja, hogy jó igen, akkor szeretnék egy órát pluszban maradni, akkor akkor ez mondjuk nekem jóvá kell hagyni mert megmondom őszintén, van olyan, aki akinek 300-400 ó túlórája van.
És hogyha ezt így leosztod nyolc órára, tehát hogy hogy van, amelyik 4080 nap között extra szabadságot így sikerült így felhalmozniuk az évek során.
És ja, hát igazából ez nem túl pozitív, amikor mondjuk tervezel velük haviárást, vagy vagy éveszárást, és akkor úgy közik, hogy jó, de nekem még nem tudom mennyi szabadságom van, meg túlórám van, amit szeretnék lecsúsztatni, vagy kivenni.
Tát most van egy van egy alkalmazottunk, akinek összeszámoltam. 116 nap szabadságon vagy beteg szabadságom volt az elmúlt egy évben. 116 ugye ha 20 20 napi vagy havi 20-szal számolsz akkor az 5,8 hónap.
És akkor tudod ez az éppen most nem tetszett neki valami, akkor az így mit számolok, hogy akkor a következő nap ő már megy az orvoshoz és azt mondja, hogy hogy neki fáj a körme és akkor nem tud jönni holnap.
Tehát, hogy és tényleg megcsinálják egyébként, és ez így így így nagyon…
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
- amerikai cégnél
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Könnyű/nehéz velük dolgozni? Milyen a hangulat egy német munkahelyen? Milyen juttatások vannak?”
Miről szól ez az epizód: „Könnyű/nehéz velük dolgozni? Milyen a hangulat egy német munkahelyen? Milyen juttatások vannak?”?
A műsor vendége Viki, aki nyolc éve él Németországban, Düsszeldorfban. Jelenleg egy japán cégnél dolgozik pénzügyi vezetőként, miután korábban több amerikai cégnél is szerzett tapasztalatot. A kivándorlás folyamatáról és a német munkahelyi kultúráról, juttatásokról mesél.… Az epizód a Kalandvágyból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 26..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Könnyű/nehéz velük dolgozni? Milyen a hangulat egy német munkahelyen? Milyen juttatások vannak?”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pataki Dóra.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Könnyű/nehéz velük dolgozni? Milyen a hangulat egy német munkahelyen? Milyen juttatások vannak?”?
Megjelenés: 2026. 01. 26.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kalandvagybol/konnyu-nehez-veluk-dolgozni-milyen-a-hangulat-egy-nemet-munkahelyen-milyen-jutta
Több epizód a Kalandvágyból-ből
- „Soha senkit nem bátorítanék, hogy úgy költözzön ki, ahogy mi" | SPANYOL HÓNAP
- Ha itthon maradunk, én már tuti, nem élek
- Semmijük nincs, ugyanakkor boldogok
A Kalandvágyból podcast ezen epizódjában a boldogság és az anyagi javak hiányának összefüggéseiről esik szó. A beszélgetés során a hallgatók betekintést nyerhetnek abba, hogyan ér…
- Nincs az a folyamatos egzisztenciális fenyegettség
A Kalandvágyból podcast ezen epizódjában az egzisztenciális fenyegetettség érzésével foglalkoznak. A beszélgetés során a műsorkészítők az állandó aggodalom és a mindennapi élet ös…
- Utazni, felfedezni, hazatérni – egy család, amely együtt építi a saját paradicsomát
- Akinek a teremőr is kezet csókol | Kalandvágyból külföldre
Az adás kétféle kalandról szól: külföldi életről, új helyeken valódi történetekkel, valamint vidéki életről, lelassulásról és újrakezdésről. A műsor hasznos linkeket oszt meg a kü…
- Példát szeretne mutatni a 70-es korosztálynak
A Kalandvágyból podcast e heti adása példát mutat a 70-es korosztálynak, külföldi és vidéki kalandokról szóló történeteket mutatva be. Az epizód szó esik az élet új helyeken való…
- Az orvos dohányzott és meccset nézett a rendelőben _
A Kalandvágyból podcast epizódjában az életváltás különböző formáit járják körül, kitérve a külföldi letelepedés, a vidéki újrakezdés és a lassulás témáira. A beszélgetés során va…
- Gyerekként ment Izraelbe, 4 éve, lányai nélkül tért haza | Hazaköltözők
A Kalandvágyból podcast vendége ezúttal egy olyan hölgy, aki gyerekként Izraelbe költözött, majd 4 év elteltével tért haza, lányai nélkül. Az epizód kétféle kalandot mutat be: a k…
- Ha jól választasz élőhelyet, nem kihívás a nyár sem | Kalandvágyból külföldre
A Kalandvágyból podcast vendégei ezúttal a külföldi élet és a vidéki otthonteremtés témáit járják körül. Az adásban szó esik az új helyeken való életről, valódi történetekről, val…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Ezerarcú Németország: Történetek kiköltözésről, kemény kezdetekről, csalódásokról és talán happy endről is! — Külföldre Mentem Majd Jövök Szórakoztató Talk-Show
Két történetet oszt meg az epizód Németországból a kiköltözésről, nehéz kezdetekről, csalódásokról és a happy end lehetőségeiről.
- Külföldi munka, Párkapcsolati szabályok és a Fóbiák! — Legénylakás Podcast
Ez a Legénylakás Podcast epizód a külföldi munkavállalással, a párkapcsolati szabályok lefektetésével és a fóbiákkal foglalkozik.