KatPol Kávéház

A Tudorok

· PT2H34M50S

Összefoglaló

Ez az epizód VIII. Henrik angol király uralkodását és a Tudor-ház történelmét elemzi. Megvizsgálja Henrik megítélését, dinasztikus törekvéseit, és összehasonlítja őt kortársaival és elődjeivel. Kiemeli a Rózsák Háborújának hatását a Tudor-korra.

Röviden

Műsor
KatPol Kávéház
Megjelenés
2026. 03. 04.
Hossz
2 óra 35 perc
Témák
viii. henrik angol király uralkodása, tudor-kor, rózsák háborúja

Ebben az epizódban

A történelemben talán néha érvényesül valamiféle karma.

Henrik angol királlyal pl. körülbelül annyira volt nagyvonalú és jóindulatú a történelmi emlékezet, amennyire ő ápolt ugyanilyen viszonyt saját udvartartásával és alattvalóival: kevéssé vagy semennyire.

Becsvágya arra ösztökélte, hogy dinasztiaalapító atyját megpróbálja túlszárnyalni, hogy féljék és tiszteljék a nevét angolhon határain innen és túl egyaránt.

Hát önmagában a hírnév az biztosan összejött neki, elvégre az angol uralkodók sorában a három legismertebb között biztos ott találja a nevét bármilyen felmérés.

Csakhogy az ő reménye az volt, hogy egy újra felemelkedő nagyhatalom hódító lovagkirályaként és az igaz hit nagylelkű védelmezőjeként emlékszik majd reá a hálás utókor, nem pedig úgy, mint züllött, az asszonyait elveszejtő, potrohos zsarnokra.

A Tudor-ház uralma nem tartott különösebben sokáig, és kifejezetten pozitívnak sem lehet nevezni az utólagos megítélését.

Ami viszont kifejezetten Henrikét illeti, mégis a vérségi előjog volt az, ami a javára érvényesült.

Hiszen ha napjainkban egy átlagos férfi bánik úgy a nőkkel az életében, ahogy azt ő tette, nos, valószínűleg gyilkos pszichopata állatnak tekintik majd, és nevét csak a bulvármédia és a true crime weboldalak fogják megőrizni a hivatalos eljárás után.

De egy királlyal azért nem bánik ilyen cudarul a sors.

Olyan dinasztikus házasságból született, melynek a több évtizedes belviszály és bizonytalanság után a véres harcokban megtizedelt főúri házak közötti kiegyezést kellett jelképeznie az egész ország számára.

Erről mi is értekeztünk a 109. adásban , melyben anyja, Yorki Erzsébet és anyai nagyanyja, Woodwille Erzsébet televíziós ábrázolása, tágabb értelemben pedig a Rózsák Háborúja volt a témánk, akárcsak a 105. adásban a nem kevésbé hírhedt III.

Ez a konfliktus, ami az angol emlékezetben hagyományosan mint önsorsrontó nemzeti katasztrófa van elkönyvelve, természetesen nem kínált lehetőségeket arra, hogy az azt megelőző Százéves Háborúban dicstelenül elveszített tengerentúli birtokokat a korona visszaszerezze, így a vezető rétegek csak abban bízhattak, hogy a beköszöntő politikai konszolidáció időszaka majd elhozza a külső problémák rendezését, és a nagyhatalmiságon esett csorba is szépen kiköszörültetik.

Henriknek, mint másodszülött fiúnak senki nem tervezett mindebben lapot osztani.

Jámborságban és természetesen nőtlenségben töltött papi hivatás volt a ráosztott családi szerep, miközben atyja és bátyja hosszas erőfeszítéssekkel virágoztatják fel újra Albiont.

Az már önmagában rossz ómen volt, hogy ez a roppant feladat az ő nyakába szakadt, de voltaképpen többé-kevésbé fel is nőhetett volna ahhoz, ha legalább néhány fordulat előnyösebben alakul az életében.

Ám ő végső soron sem szerencsés, sem tehetséges királynak nem bizonyult.

Henrik életútját bármilyen műfajú ábrázolásban követni kb. olyan, mintha valami katasztrófafilmet nézne az ember, miközben képtelen elfordítani a tekintetét.

Uralma így hálás téma, mert a hírnév ihletet is jelent egyben; a különféle feldolgozásokból hosszú lista állítható össze.

Mi ezek közül kiválasztottunk egyet, a legszórakoztatóbbnak és legrészletesebbnek tűnőt, a magunk szokásos lusta módján kerekedve így felül a bőség zavarán, hogy kiindulópontot találjunk Henrik és általában a Tudor-dinasztia imidzsének kibeszéléséhez.

Ez a TV-sorozat a Tudorok ; a címadás valóban nem túl kreatív, annyit viszont korrektül előre sejtet, hogy szerepelnek benne a királyi sarjak is, akik később mindannyian ültek apjuk trónján, ahogy arra fentebb is utaltunk.

Négy évad terjedelmű kosztümös drámáról van ugyanis szó (2007-2010), amely az amerikai Showtime csatorna számára készült a kábeltelevíziózás aranykorában, amikor nem léteztek streaming szolgáltatások, és DVD-ket vásárolni/kölcsönözni is szokás volt még.

Említett entitások

Témák

  • viii. henrik angol király uralkodása
  • tudor-kor
  • rózsák háborúja

Szervezetek, cégek

  • Tudor-ház

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Tudorok”

Miről szól ez az epizód: „A Tudorok”?

Ez az epizód VIII. Henrik angol király uralkodását és a Tudor-ház történelmét elemzi. Megvizsgálja Henrik megítélését, dinasztikus törekvéseit, és összehasonlítja őt kortársaival és elődjeivel. Kiemeli a Rózsák Háborújának hatását a Tudor-korra. Az epizód a KatPol Kávéház című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 04..

Milyen témákat érint ez az epizód: „A Tudorok”?

Fő témái: viii. henrik angol király uralkodása, tudor-kor, rózsák háborúja.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Tudorok”?

Megjelenés: 2026. 03. 04.. Hossz: 2 óra 35 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/katpol-kavehaz/134-a-tudorok-5eea7fc2

Több epizód a KatPol Kávéház-ből

  • A mérgező törpe

    Az epizód Joachim Gottschalk német színész tragikus történetét dolgozza fel, akinek zsidó feleségével való kapcsolata Joseph Goebbels birodalmi miniszter figyelmét is felkeltette.…

  • Szent Gloriana

    A KatPol Kávéház podcast e heti adása Tudor Mária Erzsébet angol királynő életét és uralkodását dolgozza fel, különös tekintettel azokra a kulturális ábrázolásokra, amelyek napjai…

  • 139 - Duxford

    A KatPol Kávéház 139. adása Anglia egyik élménybeszámolója. A műsor Duxford repülőmúzeumáról és a helyszínen tartott repülőnapokról szól, melyeket a készítők 2025-ben látogattak m…

  • Titkolt háború, titkos hadsereg

    A KatPol Kávéház e heti adásában az algériai háború (1954-1962) kerül terítékre, különös tekintettel az Az algíri csata című filmre, melyet a külvilág figyelme iránta leginkább fe…

  • Fehér rózsa

    A KatPol Kávéház epizódja a Fehér Rózsa ellenálló csoportot és a Sophie Schollról készült filmet tárgyalja, kitérve a náci diktatúra terrorjára és a Scholl-testvérek mártírhalálár…

  • Tűzön-vízen át

    Ez a KatPol Kávéház epizód az RRR című nagyköltségvetésű indiai akciófilmről szól, amely a brit kolonializmus elleni harc két alakját, Alluri Sitarama Rajut és Komaram Bheemet mut…

  • 136 - Wannsee

    Ez az epizód a wannsee-i konferenciát és Reinhard Heydrich SS-tábornok szerepét elemzi, aki a nemzetiszocialista állam egyik legrejtélyesebb tagja volt. Az adás kitér a konferenci…

  • Kövér pacák egy cellában

    A KatPol Kávéház ezen epizódja a II. világháborús amerikai propagandafilmek üzeneteit vizsgálja, kiemelve, hogy azok nem a nácizmus, hanem a nagynémet nacionalizmus ellen irányult…

  • A békétlen átmenet

    Az epizód az 1989-es rendszerváltás időszakát, a posztszocialista átmenetet és annak ábrázolását vizsgálja. Kiemelten foglalkozik Erich Mielke esetével és a „Kleo” című Netflix-so…

  • Persze, jók a programok, minden jó

    Ez az epizód a military hagyományőrző rendezvényekkel, különösen a középkori/lovagkori tematikájú fesztiválokkal foglalkozik. Kitér a délnyugat-angliai Tewkesburyben negyven éve m…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból