Szent Gloriana
· PT1H7M8SÖsszefoglaló
A KatPol Kávéház podcast e heti adása Tudor Mária Erzsébet angol királynő életét és uralkodását dolgozza fel, különös tekintettel azokra a kulturális ábrázolásokra, amelyek napjainkban is ismertek. Az adás kitér Erzsébet nehéz örökségére, apja, VIII. Henrik és a féltestvérei…
Röviden
- Műsor
- KatPol Kávéház
- Megjelenés
- 2026. 08. 31.
- Hossz
- 1 óra 7 perc
- Témák
- történelem, angol történelem, kulturális ábrázolások
Ebben az epizódban
Hallott már a kedves olvasó olyan szomorú élethelyzetről, ahol egy leánygyermekre hárul annak a zilált csődtömegnek a rendbetétele, amit a legalábbis vegyes megítélésű apja és mihaszna féltestvérei hagytak maguk után?
Remélhetőleg nem tapasztalt ilyesmit a családi vagy ismeretségi körben, de pl. ismerős lehet számára I. Erzsébet neve, aki még csak nem is a magánéleti, hanem a politikai szférában szembesült ezzel dilemmával, sőt még a törvénytelenné és félárvává lett sarjak sorsát is el kellett szenvednie előtte.
A tájékozottabbak azzal is tisztában lehetnek, hogy uralkodásához kötődik a spanyol armada feletti győzelem és az angol nagyhatalmiság születése a tengereken. Ennek megfelelően alakját az angol krónikák hagyományosan mint a protestantizmus afféle saját szentszűzét fürdetik dicsfényben, aki a várakozásokat messze túlszárnyalva nőtt fel nehéz feladatához, saját gyermekek híján teljesen az alattvalói feletti anyáskodásnak áldozva életét.
Atyjáról, illetve anyja elveszejtőjéről, VIII. Henrikről szóló podcastunkban kilátásba helyeztük, hogy ha már foglalkoztunk a Tudor-korral és annak előzményeivel, akkor már ennyi erővel igazán kitárgyalhatjuk majd egyszer annak lezárását is, főleg hogy ilyen jelentős történelmi fordulatok jellemezték azt.
Ezt a tartozást törlesztjük ma, elvégre jobb későn, mint soha. Szűkebb értelemben vett témánkat az a két – vagy inkább: az az egy, kétrészes – mozifilm jelenti, ami a Hajadon Királynő számtalan kulturális ábrázolása közül valószínűleg a legismertebb napjaink közönsége számára, és amely túlnyomóan pozitív visszajelzéseket kapott: az Erzsébet (1998) és az Erzsébet: Az aranykor (2007). Jó szórakozást!
Említett entitások
Témák
- történelem
- angol történelem
- kulturális ábrázolások
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szent Gloriana”
Miről szól ez az epizód: „Szent Gloriana”?
A KatPol Kávéház podcast e heti adása Tudor Mária Erzsébet angol királynő életét és uralkodását dolgozza fel, különös tekintettel azokra a kulturális ábrázolásokra, amelyek napjainkban is ismertek. Az adás kitér Erzsébet nehéz örökségére, apja, VIII. Henrik és a féltestvérei… Az epizód a KatPol Kávéház című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 08. 31..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Szent Gloriana”?
Fő témái: történelem, angol történelem, kulturális ábrázolások.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szent Gloriana”?
Megjelenés: 2026. 08. 31.. Hossz: 1 óra 7 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/katpol-kavehaz/140-szent-gloriana-7c515a8f
Több epizód a KatPol Kávéház-ből
- A szél és az oroszlán
A KatPol Kávéház legújabb epizódja az 1975-ös A szél és az oroszlán című film elemzésére vállalkozik. Az adás keretében a mű alkotói hátterét, köztük John Milius rendezői munkássá…
- A mérgező törpe
Az epizód Joachim Gottschalk német színész tragikus történetét dolgozza fel, akinek zsidó feleségével való kapcsolata Joseph Goebbels birodalmi miniszter figyelmét is felkeltette.…
- 139 - Duxford
A KatPol Kávéház 139. adása Anglia egyik élménybeszámolója. A műsor Duxford repülőmúzeumáról és a helyszínen tartott repülőnapokról szól, melyeket a készítők 2025-ben látogattak m…
- Titkolt háború, titkos hadsereg
A KatPol Kávéház e heti adásában az algériai háború (1954-1962) kerül terítékre, különös tekintettel az Az algíri csata című filmre, melyet a külvilág figyelme iránta leginkább fe…
- Fehér rózsa
A KatPol Kávéház epizódja a Fehér Rózsa ellenálló csoportot és a Sophie Schollról készült filmet tárgyalja, kitérve a náci diktatúra terrorjára és a Scholl-testvérek mártírhalálár…
- Tűzön-vízen át
Ez a KatPol Kávéház epizód az RRR című nagyköltségvetésű indiai akciófilmről szól, amely a brit kolonializmus elleni harc két alakját, Alluri Sitarama Rajut és Komaram Bheemet mut…
- 136 - Wannsee
Ez az epizód a wannsee-i konferenciát és Reinhard Heydrich SS-tábornok szerepét elemzi, aki a nemzetiszocialista állam egyik legrejtélyesebb tagja volt. Az adás kitér a konferenci…
- Kövér pacák egy cellában
A KatPol Kávéház ezen epizódja a II. világháborús amerikai propagandafilmek üzeneteit vizsgálja, kiemelve, hogy azok nem a nácizmus, hanem a nagynémet nacionalizmus ellen irányult…
- A Tudorok
Ez az epizód VIII. Henrik angol király uralkodását és a Tudor-ház történelmét elemzi. Megvizsgálja Henrik megítélését, dinasztikus törekvéseit, és összehasonlítja őt kortársaival…
- A békétlen átmenet
Az epizód az 1989-es rendszerváltás időszakát, a posztszocialista átmenetet és annak ábrázolását vizsgálja. Kiemelten foglalkozik Erich Mielke esetével és a „Kleo” című Netflix-so…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Mata Hari: zseniális kémnő vagy a háborús hisztéria áldozata? — Hatalmas Arcok
Mata Hari élete a témája ennek az epizódnak, amely a holland Margaretha Zelle-től a titokzatos táncosnővé válásán át a tragikus kivégzéséig követi nyomon a történetét. Az epizód f…
- KK Mini #15 – Puella Classica — Képtelen Krónika
A Képtelen Krónika újabb epizódjában Stöki Puella Classicáról, egy különleges történelmi személyiségről emlékezik meg. Az írónő, aki egyházi életével ellentétben kasszírnőként, sz…
- KBXTR12 - A Korona És Az Árnyéka — Kanada Banda Podcast
A Kanada Banda Podcast ezen adása II. Erzsébet királynő uralkodásának és a brit királyi családnak ellentmondásos megítélését járja körül. A műsor a több mint 70 éves időszakot viz…
- TF #25 - Mária Terézia uralkodása — Hihetetlen Történelem Podcast
Ez az epizód Mária Terézia uralkodását tárgyalja, bemutatva, hogyan került trónra, hogyan irányította az országot, rendeleteit és reformjait, valamint a felvilágosult abszolutizmu…
- 106. rész: Mária Terézia I. rész — ITT ÉS AKKOR
Ebben a duplaepizódban Mária Terézia életét és uralkodását mutatja be Dr. Kulcsár Krisztina történész. Hosszú ideig tartó uralkodása alatt Magyarország és fél Európa vezetője volt…
- I. Erzsébet - S1E2 — Micsoda nagymeNŐK voltak
Ez az epizód I. Erzsébet angol királynő életét mutatja be, kitérve édesanyja kivégzésének hatására, házasságának elmaradására és a körülötte lévő nők befolyására.
- A Szent Korona kalandjai #272 — Emberemlékezet
Ez az epizód a magyar Szent Korona kalandos életét, sérüléseit, eredetét és jelképrendszerét vizsgálja.
- 22. A világ nem elég — Csatahajók Podcast
Ez az epizód Francis Drake életét mutatja be világkörüli útja után, és azt, hogyan lett újra szüksége I. Erzsébetnek a szolgálataira.