Képtelen Krónika

KK Mini #09 – John Birges nagy akciója

· PT1H26M46S

Összefoglaló

A Képtelen Krónika Mini #09 adása Birgés János, alias John Birch (1922-ben született Jászberényben) rendkívüli életútját mutatja be. A podcast kitér Birgés gyerekkorára, édesanyja korai halálára, apai bántalmazására, majd budapesti inaséveire. Az adás részletezi Birgés…

Röviden

Műsor
Képtelen Krónika
Megjelenés
2025. 05. 15.
Hossz
1 óra 27 perc
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ez itt a Képten Krónika Minni kilencedik adása.

Te, aki beleszóltál, beleszóltam, hanem kiváló felkonferálásomba.

És Helló Gret, aki ebbe a mondatomba szóltál.

Én mindkettőtök ellen küzdök ebben az adásban.

És nagy szeretettel köszöntöm hallgatókat, különösen a patrónusokat.

Ez itt a Képten Krónika Mini Pik.

Aki nem tudná, a Képtelen Krónika egy történelmi podcast, amiben egyikünk hármunk közül felkészül valamilyen témával.

Másik kettő pedig hát fogalom nélkül, vagy általános műveltsége mentén, vagy ame van, attól függően, hogy hány dollop adást hallgatott meg.

Most ebben az esetben ez is számítani fog.

A két krónikának a mini elágazása az pedig hát a szokásos adás hoznál egy picit rövidebb adás.

Küldöm ezt annak a hallgatónak különösen, aki kétségbe esett, hogy elkezdtünk ugye nannókat csinálni, hogy akkor most mini már nem is lesz Pöi Pöti, úgyhogy tessék.

Itt itt itt egy mini amihez tartozik egy disclaimer is.

Dolgozok, írogatok a Telexnek és és néha ilyen képtelen krónikába illő sztorikat is írogatok oda.

És általában így igyekszem elkerülni azokat, amik magyar vonatkozásúak, hiszen a én magyar vonatkozású sztorikat szoktam képtenekába tenni.

És van egy egy téma, ami odaírtam meg, és valahogy így közben tudtam meg, hogy hogy magyar vonatkozás, és nagyon-nagyon sajnáltam, hogy ezt ezt ezt akkor itt már nem süthetem el.

De azt mondta Gret meg Amazur, hogy hát miért ne süthetném el?

Nem mindenki olvas ilyen marginális orgánumokat, mint a Telex.

És egyébként is az önmagában egy hozzá gondolom te mondtad Gret, az önmagában egy hozzáadott érték, hogy ti milyen fantasztikus viccekkel fogjátok felpimpelni ezt a témát.

Úgyhogy forrásaim egyrészt a cikkem, amihez viszont annak idején nagyon utánanéztem.

És hát a egy Dollop epizód, amit a Dollop ugye az a amerikai podcast, ami a képten kronik mintájául szolgált, vagy vagy onnan kaptunk kedvet, hogy csináljunk egy ilyet.

Az is egy ilyen történ podcast.

Ott volt egy epizód erről a sztoriról, illetve az atavist.com nevű magazinon van egy óriási nagy cikk, amit olyan terjedelemben azért nem fogok itt feldolgozni, mert mert szerintem ráfér a tömörítés, de ott akit esetleg még több részlet érdekel, azt azt annak azt tudom ajánlani.

Mai hősünk John Birchs, nem tudom, hogy ejtették.

Birgés János egy magyar magyar ember, aki hát Amerikában Burgus Burks nem tudom BGS néven ismerték. 1922-ben született Jászberényben.

És hát hát nem volt egy nagyon boldog gyerekkora, mert mert az apja az alkoholista volt és verte.

A aztán várjál, Mazó, kérek egy nagyon jó viccet ide.

Igen, most a három közül válogatók éppen, de sem a sem a jászberényeket nem akarom megbántani se.

Pár pár év van egy ismerősöm, aki valamiért utálja a jászokat.

Akkor nem egy ilyen jász queen.

És édesanyja korán meghalt, úgyhogy Mazul még egy viccet.

Jaj, pár pár éves korában a a az apja így elpatarolta a gyereket a nagysz a nagyszülőkhöz.

Legyen má jót tett nekik tulajdonképpen.

Ott élt 15 éves koráig a gyerek, amikor hát vissza akarták küldeni őt.

É, köszönjük, köszönjük lassan.

Nagyon nagyon jó gyere meg szeretjük, de összeraktuk a nagyi nagyi élményeket ebbe a 15 évbe.

Szeretnénk egy kicsit most már, hogyha hiányozna még az még az még nem volt meg.

Ennek hatására Budapestre szökött, ahol egy hentesnél inasnak állt.

Inasnak áll a világ, ugye kezdja mindegy, de hogy egy ilyen mondat és ez így belegondolsz, akkor ez egy ilyen teljes cif élet, hogy Budapestre szöksz és hentesíben.

Hát nem is annyira skifinek mondanám a valószínűleg nem így tervezte, hanem lesz ami lesz.

De igazából erről az időszakról nem szívesen beszélt.

Az ezutáni évekről meg különösen nem. állítólag a második világháború alatt a magyar királyi légierőben szolgált.

Később azt hangoztatta, hogy a háború után a amerikai katonai hírszerzésnek dolgozott, de erről nincsenek egymást.

Lehet, hogy annyira titkos valószínűleg.

Én én úgy hallottam, hogy Jamesondot róla mintázták.

De hát a a szovjeteknek nem is kellett bizonyíték. titkos rendőrség kémkedés vágyával 1948-ban letartóztatta.

Erre mondjuk így volt egy ilyen könnyű a általában ezek a az ilyen bürokókratikus gépezetek mindig olyan nehézkesen fordulnak, de ezt valahogy mindig olyan könnyen beugrották a ott arrafelé.

Valahol muszáj volt a glissel tenni a szervezetet, elkezdeni ezt.

Kérek egy tippet tőletek, hogy a tárgyalása az mennyi ideig tartott?

Nem a az ítéhetet nem volt tárgyalás. hét percig tartott a tárgyalása, 25 év gulágra ítélték kényszermunkára.

Úgyhogy egy cik ezek ezek ezek a bírók, ezek biztos jól aludtak.

Így így nem nem volt stressz, meg nem volt lelkiismert fordulás.

Szóval egy szibériai gulágon elkezdte letölteni a büntetését, és hát majdnem nyolc évet le is húzott ott, ami gondolom megyzette, tovább nem tudom, nemesítette a lelkét.

Az ilen 16 évet korosított rajta szerintem az élet csak jó dolgokból áll, meggyőződése csak erősed.

Eddig volt már olyan, hogy nevetett, mert a sztoriban még hentesnél jó jó hentes vicceket biztos ismer.

Hát Stále haláonna Sty halála után Konrád Adener kanceller NSK kanceller ő így közben járt, hogy a Szovjetunió az engedjen már el hadi foglyokat meg politikai foglyokat.

És akkor 1955-ben egy csomó foglyot elengedtek és hát ezzel az amnesztiával szabadult Birgés János is.

Úgyhogy visszament Budapestre és hát mi mást csinálhatott volna? igyekezettinos élni.

Úgyhogy még még ugyanabban az évben 55-ben egy jászberényi étteremben felkért táncolni egy nőt.

Aki eddig eddig jó terv, aki éppen ott várt az étteremben, hogy végezzen a férje, aki ott dolgozott.

Ú, ez a célpontválasztás is egy nagyon fontos része a a randevúzásnak.

Épprendet egy gulyásleves, de már a az E betűnél kivetődött az ablakon.

Elég elég jól sikerülhetett ez a tánc, mert a a hölgy, akit úgy hívtak, hogy Nyull Erzsébet elvárt a férjétől és ez alcson logú gyümölcs grett és nézd rá.

Elvárt a férjétől, és 56 elején összeházasodott Birgés Jánossal még ott a még a desszert előtt.

De az valamilyen egy órás lassúás volt, ami így elfajult, vagy mi történt?

Nem tudom, hogy biztos házi buli zenéje volt.

Én nekem voltak ilyen romantikus per más elképzeléseim az ilyen tudod ilyen ilyen osztálytáncok sikeréről, de ez ez felülmúlja a romantikus permás elképzelése?

Hát, hogy nem fére romantikus, hanem korporális.

Szóval 56 elején összeházasodott Nyúl Erzsébet és Pirkés János.

Hát nem tudom, egész biztos nem fogják lesittelni megint.

Tehát ugye 56 van benne gyakorlat őszén jött a forradalom, ahol hát Birgés az kivette a részét belőle.

Nem valami baj volt az oroszokkal.

Képzelni értelent ezek az előítél.

Sztalin már meghalt, úgyhogy és amikor jöttek be a jöttek be a szovjet tankok, akkor hát ő inkább behagyta az országot, mielőtt mielőtt újra esetleg gulágon találja magát, vagy vagy valami még rosszabb történik vele.

Úgyhogy 57 elején, 1957 elején politikai menedékjogot kért az Egyesült Államokban Nyúl Erzsébettel együtt, és le is telepedtek.

Úgyhogy Kaliforniába Kaliforniába mentek, és ott kezdtek új életet.

Ott elmosolyodott egyszer már hát ott egy farmot farmon dolgozott és összespórolt annyi pénzt, hogy egy saját vállalkozást betult indítani.

Kertészettel, kerttervezéssel tájépítészettel foglalkozott, és hát egyre jobban ment ez a vállalkozás.

Elkezdett alkalmazottokat fölvenni, és és hát hamarosan már csak úgy szólította mindenki, hogy Big Jones.

Hm. hogy az egy szint az, hogy Big John legyél, főleg egy gulágfogolyból.

Igen, az tehát, hogy hogy szépen prosperált a vállalkozás.

És hát közben a két gyerekű is született Birgés Jánosnak a Erzsébettől.

Hát ő nekik már nyilván Erzsébettől?

Nekik ugye már angol nevük volt, mer hát amerikai állpolgok voltak.

Johnny és Jimmy Birges Small Johnny.

Hát bár mondhatnám azt, hogy nekik jobb gyerekkoruk volt.

Úgy értettemú a a Rolanddal te jól megtalálnád a a közös hangot.

Te nekem sem valami elszokkal jó.

És én nem is ítélem ezt, merthogy hát a Big John az ivott akárcsak az apja és verte a gyerekeket akárcsak az apja.

De de hát nem tudta, hogy ez rossz.

És most már nyilván nem adta őket oda az akkori nagyinak, mert hát nem nem.

Mintogyha két gyerek az otthon próbálta szegény túlélni ezeket az éveket, nem volt tényleg egyszerű, mert mert például Jimmy hat éves korában egyszer asztalon könyökölt a vacsoránál, és erre egy olyat odacsapott az apja, hogy hogy több fog kiütötte.

Jézus Mária, úgyhogy tényleg egy ilyen nagyon goromba ember volt.

Hát a Nyul Erzsébet az pedig nem tudom, hogy mennyire védte, gondolom valamennyire védte azért a fiúkat, de totál alkoholista volt ő is sajnos.

Úgyhogy, úgyhogy ez nem volt egy ideális családmodell.

A Big John pedig rengeteget féltékenykedett.

Lehet, hogy azért, mert Erzsébet az néha így napokra eltűnt, és nem adott magyarázatot, hogy merre járt, mit csinált.

Lehet, hogy csak az üveg után nyúlt.

Szóval nem volt boldog család.

Viszont viszont hát a hogy miből élnek meg, az abból nem kell, azzal nem kellett aggódni, merthogy jól ment a vállalkozás, volt egy csomó pénz, pénz orvosra, kenőcsökre, ami a vérzást kenőcsökre, kenőpénzre.

Ugye hát Kaliforniában vagyunk, ott sok golfpálya van például meg meg meg rengeteg hely eleve. hogy mármint ellentétben például most tehát hogy így a boya bol bo bolyai geometriában induljunk ki vagy nem olyan értelme hogy New York például az egy sokkal zsúfoltabb város de mennyi hely van benne hát mondjuk az az tény az abból jól csak beépítették de az ott van szóval hogy hogy fölfelé tudod mennyi hely van még sok megrendelője vol függőkertek függőgolfpályák mondjuk meg függőtájépítészek az ilyen pacsinkó Micsoda függő golfpálya?

Hát föntről bejted a labdát, aztán te a golfot a Na mindegy.

Hát szerintem kevered egy másik játékkal a pocsinkóval.

Mindenféle önkormányzatok meg meg golfpályák adtak megrendeléseket, úgyhogy egyre több alkalmazottja volt a Big Johnnak, meg egyre több pénzt keresett.

H 1977-re gyakorlatilag milliumos lett, és egy óriási házat vett Fresn külvárosában, Clovisban vásárol több Mercedes-t is.

Remélem a gyerekek kaptak erős zárat az ajtóra, amit belülről lehetett.

Arany leukopas, csak aztán aztán gyors hajtás miatt elvették a jogosítványát.

Ó, szerintetek ekkor mit csinált?

Hát én én én úgy képzelem, hogy a hogy az üveg után nyúlt.

Tanult kollégámmal értek egyet, és utána autóba ült.

Vett egy magánrepülőgépet, és onnantól kezdve azzal ment az üzleti utakra, nem autóval.

Ó, hát ezért ezért nem milléma sok.

Állítól a a róla fennmaradt sztorik szerint szerette izgalmassá tenni a repülést, például így ilyen átrepülni viaduktok alatt meg tudod a víz fölött így alacsonyan elhúzni, és akkor kicsit spiccelt, és hangosnak lenni rohadtul, és nem hagyni a aludni.

Én se tudjuk kit, de levem a poént.

Nem az lesz a sztori, hogy hogy lezóna a repülővel.

Hát abból nem iszem, hogy 40 oldal volna a Igen.

Izé aikum vagy kicsit hát a két fiú az természetesen családi vállalkozásban kezdett dolgozni.

Az Erzsébet pedig hát szintén csak az nem a kertészeti vállalkozás volt, hanem a családnak volt egy étterme egy ponton túl már a Villa Bask.

Ó, és és ő meg azt vezette, annak volt a menedzsere.

Hát aztán 1973-ban Erzsébet nem bírta tovább a azt, hogy mennyit féltékenykedik a férje, és elvált inkább a Jánostól, és ez a nagy fresznói családi ház mellett élt viszont tovább egy lakóautóban, hogy hogy közel legyen a a gyerekekhez.

Az is egy egészséges felállás, nem?

Kikötező a házból és a szomszéd parkolóba egy lakolpóz. azért azért azért a pozitív oldalra legyen oda írva, hogy egyfajta elkötelezettség, hogy a mondjuk a komfortodról azért vagy lemondani még a gyerekek egy közelsége miatt, de igen, valóban nem egy nem egy nem egy elfogadott beve dolog.

Volt olyan, hogy eltűnt és akkor megint így napok múlva jött haza.

Biztos egy nyúlüregbe azt mondod?

Nem tudom. 1975 júliusában is ez történt, de akkor nem került elő, hanem megtalálták. ö három nappal később a holtestét egy házhoz közeli mezőn.

A boncolás azt állapította meg, hogy rengeteg alkohol meg válium volt a szervezetében.

És hát a halált az sajnos az okozta, hogy a kataga saját hányásától megfuladt ilyen öntudatlan állapotban.

Akkor az öngyilkosság a gyerekeknek soha nem állt össze egészen a dolog, mert mert az alkohol, ami a szervezetében volt, az viszi vis wh vis whky volt.

Viszont ő mindig mindig vodkát ivott.

Sha so nem whiszkítés alkoholós üres üveget se találtak sehol a közelében.

Ezért így ismered a szüleidet a és hát így íg hát így így így így elkezdett az a gyanú fölmen legenda terjedni.

Hogy hát esetleg megölte a feleségét a Big John.

De hát erre semmi jel nem mutatott egyébként.

A a Big Johnné szerintem erre mutat.

Ha valaki egy Big John azért ez így igen.

Ez olyan, mintha valakinek így koyot be neve van.

A a az egy seftes gyerek, de az igen vagy összeolvasok domm az, hogy gyöngyilkosság lett volna, az azt azt soha nem gondolták a gyerekek.

Legfeljebb valami baleset, de hát mondom ebbe se állt össze nekik teljesen a két hát baleset.

Említett entitások

Szervezetek, cégek

  • Képtelen Krónika

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „KK Mini #09 – John Birges nagy akciója”

Miről szól ez az epizód: „KK Mini #09 – John Birges nagy akciója”?

A Képtelen Krónika Mini #09 adása Birgés János, alias John Birch (1922-ben született Jászberényben) rendkívüli életútját mutatja be. A podcast kitér Birgés gyerekkorára, édesanyja korai halálára, apai bántalmazására, majd budapesti inaséveire. Az adás részletezi Birgés… Az epizód a Képtelen Krónika című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 15..

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „KK Mini #09 – John Birges nagy akciója”?

Megjelenés: 2025. 05. 15.. Hossz: 1 óra 27 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/keptelen-kronika/kk-mini-09-john-birges-nagy-akcioja

Több epizód a Képtelen Krónika-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból