Kontroll - Eljött az ideje

KÉRI KÉRDI - Kéri László vendége Stumpf István, korábbi miniszter és alkotmánybíró

· PT1H11M47S

Összefoglaló

Kéri László vendége Stumpf István jogász, szociológus, volt miniszter és alkotmánybíró. A beszélgetés Orbán Viktor központosítási elképzeléseit, a rendeleti kormányzást, az Alkotmánybíróság szerepét és a szuverenitásvédelem értelmezését érinti. Szóba kerül Navracsics Tibor és…

Röviden

Műsor
Kontroll - Eljött az ideje
Megjelenés
2024. 10. 14.
Hossz
1 óra 12 perc
Szereplők, említett nevek
Stumpf István, Kéri László, Gergely Éva, Tompos Ádám
Témák
központosítás, rendeleti kormányzás, alkotmánybíróság, szuverenitásvédelem

Ebben az epizódban

A kontroll.hu KÉRI KÉRDI című műsorában Kéri László vendége ezúttal Stumpf István jogász, szociológus, aki jelenleg tagja a miniszterelnök Stratégiai Tanácsadó Testületének, és aki az első Orbán-kormányban kancelláriaminiszter, majd 2010-től kezdve kilenc évig alkotmánybíró is volt.

A műsorban Stumpf István beszél a miniszterelnök korábbi központosítási elképzeléseiről, ami a jelenlegi rendeleti kormányzásban csúcsosodott ki, és elmondja azt is, hogy szerinte Orbán Viktor nem bízik az intézményrendszerekben, csak az általa megbízott személyekben.

Felidézi azt is, amikor 2014-ben megnyirbálták az Alkotmánybíróság hatáskörét, és Kéri Lászlóval megvitatják a Fidesz által hangoztatott szuverenitásvédelem értelmezését is.

Orbán Viktor mellett a műsorban szóba kerül többek között Navracsics Tibor és Lázár János is, valamint Stumpf István visszaemlékezik arra is, hogy milyen volt a kapcsolata egymással Gyurcsány Ferencnek és Kövér Lászlónak még a rendszerváltás előtt.

Ha nem szeretne lemaradni a KÉRI KÉRDI további adásairól, iratkozzon fel a kontroll.hu Youtube-csatornájára, és kövesse a kontroll.hu-t a Facebookon is!

Említett entitások

Témák

  • központosítás
  • rendeleti kormányzás
  • alkotmánybíróság
  • szuverenitásvédelem

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „KÉRI KÉRDI - Kéri László vendége Stumpf István, korábbi miniszter és alkotmánybíró”

Miről szól ez az epizód: „KÉRI KÉRDI - Kéri László vendége Stumpf István, korábbi miniszter és alkotmánybíró”?

Kéri László vendége Stumpf István jogász, szociológus, volt miniszter és alkotmánybíró. A beszélgetés Orbán Viktor központosítási elképzeléseit, a rendeleti kormányzást, az Alkotmánybíróság szerepét és a szuverenitásvédelem értelmezését érinti. Szóba kerül Navracsics Tibor és… Az epizód a Kontroll - Eljött az ideje című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 14..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „KÉRI KÉRDI - Kéri László vendége Stumpf István, korábbi miniszter és alkotmánybíró”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Stumpf István, Kéri László, Gergely Éva, Tompos Ádám.

Milyen témákat érint ez az epizód: „KÉRI KÉRDI - Kéri László vendége Stumpf István, korábbi miniszter és alkotmánybíró”?

Fő témái: központosítás, rendeleti kormányzás, alkotmánybíróság, szuverenitásvédelem.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „KÉRI KÉRDI - Kéri László vendége Stumpf István, korábbi miniszter és alkotmánybíró”?

Megjelenés: 2024. 10. 14.. Hossz: 1 óra 12 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kontroll-eljott-az-ideje/keri-kerdi-keri-laszlo-vendege-stumpf-istvan-korabbi-miniszter-es-alkotmanybiro

Több epizód a Kontroll - Eljött az ideje-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból