Könyvben utazom Oláh Andreával

Saját utakon - 15 vagány nő igaz története 3 évszázadból - Mörk Leonóra

· PT45M50S

Összefoglaló

Mörk Leonóra "Saját utakon" című könyvéről beszélget Oláh Andreával, amely 15 vagány nő igaz történetét mutatja be három évszázadból (1500-as évek elejétől a 1800-as évek közepéig). A könyv német, holland, francia és angol nők életútjait tárja fel.

Röviden

Műsor
Könyvben utazom Oláh Andreával
Megjelenés
2024. 09. 27.
Hossz
46 perc
Szereplők, említett nevek
Oláh Andrea

Ebben az epizódban

Lánynak születtek, de meg sem fordult a fejükben, hogy emiatt be kellene érniük a fiúkénál szűkebbre szabott lehetőségekkel.

Ha kellett, elfogadták, hogy csak függöny mögé rejtve vehetnek részt az egyetemi előadásokon, hogy kigúnyolják őket a férfiak, hogy álruhába kell bújniuk, hogy megállás nélkül gyereket várnak, mégsem tévesztették szem elől a céljukat.

Nem mindig jártak sikerrel, de soha nem adták fel.

Tanítottak, írtak, festettek, muzsikáltak, gyógyítottak, dolgoztak.

Valóban a saját útjukon jártak, rendíthetetlenül és bocsánatkérés nélkül.

A kötet lapjain tizenöt nő portréja bontakozik ki, az 1500-as évek elejétől az 1800-as évek közepéig.

Néhány különösen izgalmas történetet kiemelve - német, holland, francia, és angol nőket megemlítve - beszélgetünk ebben a podcastban a szerzővel, Mörk Leonórával.

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Mörk Leonóra

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Saját utakon - 15 vagány nő igaz története 3 évszázadból - Mörk Leonóra”

Miről szól ez az epizód: „Saját utakon - 15 vagány nő igaz története 3 évszázadból - Mörk Leonóra”?

Mörk Leonóra "Saját utakon" című könyvéről beszélget Oláh Andreával, amely 15 vagány nő igaz történetét mutatja be három évszázadból (1500-as évek elejétől a 1800-as évek közepéig). A könyv német, holland, francia és angol nők életútjait tárja fel. Az epizód a Könyvben utazom Oláh Andreával című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 09. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Saját utakon - 15 vagány nő igaz története 3 évszázadból - Mörk Leonóra”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Oláh Andrea.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Saját utakon - 15 vagány nő igaz története 3 évszázadból - Mörk Leonóra”?

Megjelenés: 2024. 09. 27.. Hossz: 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyvben-utazom-olah-andreaval/sajat-utakon-15-vagany-no-igaz-tortenete-3-evszazadbol-mork-leonora-deb7c62b

Több epizód a Könyvben utazom Oláh Andreával-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból