Könyves Magazin

A Dűne tudománya: a homokférgektől a fűszereken át a prófétáig

· PT52M40S

Összefoglaló

Ez a Könyves Magazin epizódja a Dűne tudományos vonatkozásait vizsgálja Lente Gábor professzorral, különös tekintettel a homokférgekre, fűszerekre és próféciákra. A beszélgetés kitér a regény hatására és különböző adaptációira is.

Röviden

Műsor
Könyves Magazin
Megjelenés
2024. 11. 29.
Hossz
53 perc
Szereplők, említett nevek
Bakó Sára, Bognár Edmond
Témák
dűne tudomány, homokféreg, fűszer, prófécia, adaptáció

Ebben az epizódban

A Dűne filmváltozatának első két része óriásit szólt ( itt írtunk róla ), amit nemcsak az egymilliárd dollár fölötti bevétel bizonyít, hanem az is, hogy felpörgette a mémfolyamot, majd tüntetéseken skandálták a próféta, Lisan al-Gaib nevét.

Frank Herbert regénye 1965-ben jelent meg, majd további könyvek követték, de haláláig nem tudta befejezni az univerzumépítést, így a fia, az apa jegyzetei alapján továbbírta a történetet.

Bár több adaptáció is készült, 2021-ben Denis Villeneuve rendező újragondolta a Dűnét, a főszerepeket Timothée Chalamet-nak és Zendayának adta, fantasztikus látványvilágot hozott létre, majd 2024-ben sikeresen építette tovább történetét.

A Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, Lente Gábor a nyolcvanas években olvasta először a Dűnét, azóta meghatározó számára.

Tudomány a Dűne univerzumában címmel megírta ismeretterjesztő könyvét, hogy jobban értsük, ez a sci-fi izgalmas társadalmi és tudományos kérdéseket feszeget.

Fűszerről, homokféregről, de még a mesterséges intelligenciáról is kérdeztük a Könyves Magazin podcastjában Dr.

A beszélgetés témái: Mitől hatott a 80-as években a Dűne?

A félelem és tudomány kapcsolata A homok, a bolygó: vesztünkbe szaladunk?

A Csillagok háborújára hatott a Dűne?

Harc a fűszerekért: de mi az a fűszer, ami nélkül nincs kommunikáció?

Prófétavárás és vallás Az élet vize: gyűjtsük csak a nedvességeinket!

A homokférek mérge brutális trip Kis állathatározó: homokféreg A 60-as évek techoptimizmusától a mai pesszimizmusig Hogyan hatott Lente tudóssá válására a Dűne?

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Dűne tudománya: a homokférgektől a fűszereken át a prófétáig”

Miről szól ez az epizód: „A Dűne tudománya: a homokférgektől a fűszereken át a prófétáig”?

Ez a Könyves Magazin epizódja a Dűne tudományos vonatkozásait vizsgálja Lente Gábor professzorral, különös tekintettel a homokférgekre, fűszerekre és próféciákra. A beszélgetés kitér a regény hatására és különböző adaptációira is. Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 11. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A Dűne tudománya: a homokférgektől a fűszereken át a prófétáig”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bakó Sára, Bognár Edmond.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A Dűne tudománya: a homokférgektől a fűszereken át a prófétáig”?

Fő témái: dűne tudomány, homokféreg, fűszer, prófécia, adaptáció.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Dűne tudománya: a homokférgektől a fűszereken át a prófétáig”?

Megjelenés: 2024. 11. 29.. Hossz: 53 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/a-dune-tudomanya-a-homokfergektol-a-fuszereken-at-a-profetaig

Több epizód a Könyves Magazin-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból