Könyves Magazin

Agatha Christie hősnője az önáltalás útvesztőjében bolyong – A nő hétszer (3.)

· PT59M53S

Összefoglaló

Ez az epizód Agatha Christie "Távol telt tőlem tavaszom" című regényét tárgyalja, mely Mary Westmacott álnéven jelent meg. A podcast egy nő belső utazását követi nyomon, aki egyedül szembesül a múltjával és családjával kapcsolatos gondolataival. Kitér a "A nő hétszer" projektre…

Röviden

Műsor
Könyves Magazin
Megjelenés
2026. 04. 23.
Hossz
1 óra 0 perc
Szereplők, említett nevek
Daphne du Maurier, Jeanette Winterson, Bognár Edmond, Bakó Sára
Témák
agatha christie, a nő hétszer

Ebben az epizódban

A második világháború idején mindössze három nap alatt írta meg Agatha Christie a Távol telt tőlem tavaszom című regényét, amely Mary Westmacott álnév alatt jelent meg 1944-ben.

A kötet egy patthelyzetbe került középkorú nő belső utazását követi nyomon, aki pár napos sivatagi magányában kénytelen szembenézni mindazzal, amit addig magáról, a múltjáról és a családjáról gondolt.

Christie a detektívregényekből megszokott módszerrel apró villanásokból, elharapott mondatokból, elsőre jelentéktelennek tűnő mozzanatokból festi fel a teljes képet.

A nő hétszer projekt Lány, feleség, anya, szerető, szingli, karrierista, elvált, özvegy, rebellis, alkotó, múzsa.

Hányféle szerepet tölthet be egy nő élete során, és mennyiben rajta múlik mindez?

Hogyan változnak lehetőségei attól függően, hogy mikor és hova született?

És mit árul el mindez a környezetéről, a társadalmáról, illetve a korról, amelyben él és mozog?

A nő hétszer című sorozatban Ruff Orsolya és Szeder Kata hét brit klasszikus, illetve kortárs női szerző regényén keresztül beszélget női sorsokról, választásokról, lehetőségekről – és azok korlátairól.

A sorozathoz kapcsolódva könyvklub is indul, aminek a budapesti ISON ad otthont.

A nő hétszer témái, olvasmányai, illetve a könyvklubos találkozók időpontjai: február 25. – Maggie O’Farrell: Hamnet március 25. – Virginia Woolf: Mrs.

Dalloway április 22. – Mary Westmacott / Agatha Christie: Távol telt tőled tavaszom május 27. – Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya szeptember 15. – Jeanette Winterson: Nem a narancs az egyetlen gyümölcs október 13. – Helen Fielding: Bridget Jones naplója november 10. – Zadie Smith: NW A nő hétszer a British Council, a KultúrFlipper és az ISON közös sorozata a budapesti Brit Nagykövetség és a Könyves Magazin támogatásával valósul meg.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Agatha Christie

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Agatha Christie hősnője az önáltalás útvesztőjében bolyong – A nő hétszer (3.)”

Miről szól ez az epizód: „Agatha Christie hősnője az önáltalás útvesztőjében bolyong – A nő hétszer (3.)”?

Ez az epizód Agatha Christie "Távol telt tőlem tavaszom" című regényét tárgyalja, mely Mary Westmacott álnéven jelent meg. A podcast egy nő belső utazását követi nyomon, aki egyedül szembesül a múltjával és családjával kapcsolatos gondolataival. Kitér a "A nő hétszer" projektre… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 23..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Agatha Christie hősnője az önáltalás útvesztőjében bolyong – A nő hétszer (3.)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Daphne du Maurier, Jeanette Winterson, Bognár Edmond, Bakó Sára.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Agatha Christie hősnője az önáltalás útvesztőjében bolyong – A nő hétszer (3.)”?

Fő témái: agatha christie, a nő hétszer.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Agatha Christie hősnője az önáltalás útvesztőjében bolyong – A nő hétszer (3.)”?

Megjelenés: 2026. 04. 23.. Hossz: 1 óra 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/agatha-christie-hosnoje-az-onaltalas-utvesztojeben-bolyong-a-no-hetszer-3

Több epizód a Könyves Magazin-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból