Könyves Magazin

Dante, a digó és a pesti svihák: értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel / Flair #12

· PT21M9S

Összefoglaló

Valuska László a Könyves Magazin FLAIR podcastjában Péterfy Gergely íróval beszélget Digó című új regényéről. A regény főhőse Winter Henrik, egy kiégett kelet-európai értelmiségi, aki Olaszországba menekül, de alvilági kalandokba keveredik. A beszélgetés érinti az értelmiségi…

Röviden

Műsor
Könyves Magazin
Megjelenés
2026. 06. 18.
Hossz
21 perc
Szereplők, említett nevek
Péterfy Gergely, Valuska László, Bakó Sára, Bognár Edmond
Témák
irodalom, regény, értelmiségi lét
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Célunk volt ezelőtt a hat évvel a megalakulásnál, hogy igényt tartunk Magyarország teljes területére és és el elóhajtjuk foglalni.

Magyarországot annektáltuk, és ez nagy öröm.

Köszöntök mindenkit a Könyves Magazin podcast csatornáján.

Ez a Flir Podcast, ami a Vigadótér 18-as standjánál folyik itt minden nap a könyvhéten.

Hát nagyon egyszerű a koncepciónk, mert a flirtézékeinkben meghívunk írókat, hogy a friss könyveikről beszéljünk röviden velük.

Szia Gergő, te vagy az első, nem is mutattalak be.

Péterfi Gergely a >> vendégünk a Digó című új regényével, úgyhogy szia Gergő. >> Szia Laci!

Ö Digo a könyv címe, amivel szeretném elkezdeni, hogy egy kiégett értelmiség a fősen.

Mennyiben ismertél magadra? [nevetés] >> Bizonyos foking én is én is szerepelek a könyvben.

Reinhard karaktere leginkább az enyém benne van egy ilyen van egy ilyen faszi, aki aki állandóan fecseg Olaszországról meg minden mindenféle által elolvasott témáról.

A kapella szabadon mindenről asszociál, mindenre és van egy ilyen értelmiségi fecsegő figura.

De a főszereplőnkhöz nem sok nem sok közöm van.

A főszereplőnk egy nagyon nehezen tolerálható sokszor nagyon kellemetlen figura, akivel akire én nagyon-nagyon dühös voltam végig, amikor írtam.

Igyekeztem igyekeztem olyan helyzetekbe préselni, ahol a a tényleg a leghülyébb intellektőel reflexek jönnek rá, amelyek keverednek a leghülyébb kelet-európai reflexekkel, és egy igazán bosszantó értelmiségi figura, akit azért szerintem a végére megszeretünk és meg tudjuk érteni a hülyeségeit, de az a fajta karakter, aki mindig azt gondolja, hogy hogy ő tökéletesen érti, hogy mi miért van, és hogy az emberek mit miért cselekszenek megmondanak, merthogy merthogy rabia a maga intellektuel beidegződéseinek és előítéleteinek, és aztán ebből mindenféle galiba fakad, ahogy ez már a regényekben szokott lenni, mindenféle zűrzavarba keveredik.

Ugye ő azt szeretné, vagy ő egy egy olyan karakter, aki annyira kiégett a Magyarország életében, és annyira megsütötte magát magánéletileg is, és intellektuellként is, hogy inkább elhúz.

És már csak az a projektje van, hogy már nem akar több bajt csinálni a világban.

Hátha ki lehet ezt bekelni. 50-es évei elején járó pofáról van szó.

És hát ahogy ezt gondolhatja az olvasó, nem fog sikerülni neki kibekkelni, és nem fog sikerülni az az a projekt, hogy ne csináljon már több ajt a világban.

Úgyhogy mindenféle rettenetes galiákat okoz.

És mindenféle mindenféle alvilágjárásban vesz részt.

Ugye ez egy Danteóval kezdődik és ez az egész történet egy olyan kaland, amelyben végigjárjuk a poklot, a purgatóriumot és a mennyeket.

A leghosszabb fejezet a pokol benne.

Üüm. >> De a Dantéban is azt szeretjük a legjobban, tehát kevesen lapozunk el a paradicsomig, mert mert ott unalmasan csilingenek a az angyalok, úgyhogy marad a pokol.

A én ezt a regényt még nem olvastam, úgyhogy úgy beszélgetünk erről hát, mert nem kaptam még belőle, de ebben ez az izgalmas számomra, hogy úgy kérdezni, hogy részleteket láttam belőle meg nagyjából tudom, hogy te ki vagy, meg miket miket írtál különböző olasz kávézókban.

Úgyhogy egy kicsit menjünk bele ebbe a karakterbe, mert szerintem ez nagyon érdekes.

Nyilván azt tudják rólad a hallgatók is, hogy kiköltöztetek Umbriába.

És hát így az elmúlt nem tudom 16-20 év az nem egy kényelmes pozíció volt az értelmiségi számára.

És most nem csak a magyar politikai környezetet értem, hanem a világ is megváltozott úgy, hogy ez a ez a szerep, hogy gondolkodunk magunkról meg a világunkról ez valahogy így jelentőségét vesztette.

Talán téged arról ismerünk, hogy a úgy a könyveidben, mint a latinos műveltségeddel neked nagyon fontos az, hogy hogy gondolkozunk, mi a nyelvi tudásunk, mit mond a filozófia, meg hasonlók.

Tehát, hogy te ezt a ezt az elvesztett értelmiségi szerepet, ami ebben a könyvben is megjelenik, ezt ennyire szélsőségesen te is meg tudtad élni, hogy hogy változott meg a helyzeted, vagy azért ez a regény írja így ennyire magát >> mindkettő.

De ez persze egy hihetetlenül izgalmas tapasztalat volt, mert tényleg egy ilyen világkorszak, egy világkorszak határán voltunk, vagy vagyunk.

És tényleg én én ugye beleszocializálódtam így a 80-as évek, tehát a a késő kádárkornak a abba az atmoszférájába, ahol azért az értelemségnek volt egy nagyon privilegizált szerepe, még akkor is, hogyha hogyha nem a nem a nem a rendszernek a a kedvelt oldalán voltam családilag sem. meg emberileg sem, meg egy meg morálisan sem, tehát hogy hogy meglehetős utálattal vagy viszolygással nőttem föl abban a abban a rendszerben, de az kétségtelen, hogy az értelmiségi szerepből fakadóan az emberre várt valamifajta privilegizált helyzet, amelyet aztán elfújt elfújt nagyon helyesen egyébként elfújt a rendszerváltás.

Ö a az űrös 90-es években, a 2000-es évek elején ennek volt egy ilyen hullámzó és válságos periódusa, amikor az értelmiség kereste a helyét, próbálta még a nyíltelek írásával és a hagyományos hagyományos és azóta már olyan mérhetetlenül kacagni való értelmiségi pozícióknak a végvárait, tornyocskáit, leomlott viskókká rogyadozott romjait tartani.

De hát ez persze egyre tarthatatlanabb lett.

Ö, úgyhogy ez egy ilyen útkereső fázis, amelyben az emberek még mindig mondanak dolgokat, meg még én is én is mindig mondok dolgokat, írok tárcákat, elmondom úgymond a véleményemet, amelynek a a kiindulópontjai, a a tartóoszlopai, a pillérei azok hát igencsak olvadékonyak, képlékenyek.

De hát az ember összefé, össze-vissza olvasott mindent.

A feje össze-vissza jár, morális iránytűjel mindenféle irányba pörög, és próbálja az északi irányt még mindig mutatni. és emellett az ember elmegyeget, és hát közben talál mindenféle elképesztő dolgot, elképesztő tévedésekbe meg tapasztalatokba szalad bele.

És ugye nekem nagyon érdekes volt ez az umbriai érkezés, mert ott egy olyan városba csöppentem, ahol egyébként Itália számtalan városába ebbe bele lehet csöppenni, hogy tele van olyan külföldi betelepülőkkel, akik hozzám hasonlóan valamilyen értelmiségi szakmát űznek. különféle okok űzték őket, vagy nem űzték, hanem csöppentették őket Itáliába.

Ugye ebben ebben én extra voltam, mert ugye egyrészt szép régi intellektuell kifejezéssel ilyen politikai menekültként is érkeztem, ami nagyon érdekes volt, mert amit én magam nem gondoltam erről a helyzetről, azt viszont nagyon sokan megkérdezték.

Tehát mindenkinek az volt az első kérdés, hogy veszélybe forog-e az életem, és tartok-e attól, hogy Orbán bérgyilkosai itt utánam jönnek, és hogy veszélyben vagyok-e, ki fogok esni az ablakon.

Tehát az egészre rávetült az a fajta nagykeret-európai árnyéka, amelyet leginkább az oroszok felől ismernek, de valahogy ezt amerikai, belga satöbbi ismerőseim automatikusan összeonstak az én helyzetemmel is.

És akkor ma az ember próbálta magyarázni, hogy nem, hát ez nem úgy diktatúra meg ez nem úgy van, nagyon rossz, de nem úgy rossz.

Szóval ez egy ilyen Szóval ez egy ilyen vicces helyzet volt, de nagyon nagyon érdekes volt látni azokat az arcokat, akik ugyanebből az értelmiségi vagy hasonló értelmiségi pozícióból próbálják átélni azt a azt a kulturális tapasztalatot, amelyet az elmúlt 250 vagy 300 év itáliai utazói megvalósítottak.

Tehát, hogy Itáliába menni, az egy olyan értelmiségi feladat, az egy olyan, az egy olyan peregrináció, vagy az egy olyan zarándokt.

Ugye a Grand Tournak nevezte ezt ugye a 18-19. század értelmisége, tehát hogy mindenkinek kötelessége volt végigjárni a >> a az antikvitás és a reneszánsz nagy emlékhelyeit.

És hát ez a mai helyzetben és a mai világállapotban persze halatlanul vicces és diszonáns és és bizar és különleges a maga a maga romos állapotában nagyon különleges.

Tehát hogy hogy tekintünk vissza a civilizációnknak ezekre a egyrészt intellektuális, másrészt valóságos romjaira és ezekben hogy mozgunk, milyen tapasztalatokat szerzünk, milyen előítétekkel indulunk neki, mit szeretnénk látni, és aztán ott mi kerül a szemünk elé? valamely >> a amikor azt mondjuk, hogy Olaszországban játszódik ez a történet, akkor egy kicsit hajlamos vagyok ezt szándékosan félreérteni, amennyiben azt tudjuk, hogy a szerbantal és az utas és holdvilág az egy nagyon fontos szerző meg könyv számodra és el erről beszéltél is, meg írtál is ehhez kapcsolódan, tehát ez az Olaszország, ez mennyire szerbantalnak ilyen értelemben van az Olaszországa, amit te megismert?

És mennyire olasz-olaszország. >> A főhősünk egy olyan olyan figura, aki aki könyvkiadó volt nagyjából egész életében a 90-es években, és többek közt az utasvilágot is adta ki, tehát reflektál a reflektál erre a megkerülhetetlen kérdésre, amit itt te is fölteszel a a szöveg.

És ugyanakkor nem mondhatom azt, hogy ez szándékosan dekonstruálná ez a regény ezt azt az Olaszország tapasztalatot.

Ön azt a maga intaktságában szeretem szemlélni, és nem akartam ennek a ö a történetbe úgy belefolyni, hogy mintogyha én ezt szándékosan bontanám erre, vagy ennek megnézném itt a 21. századi verzióját.

De kértségtelenül ez is egy peregrináció és ez is elveszést történet.

De a dolognak inkább abban az odiszeuszi értelmében, amit az odiszeus szindróma jelent, amely az ott élő kelet-európaiakban, akik elsősorban a munkásosztályhoz tartoznak, időseket ápolnak, betegeket ápolnak, túrják a földet, szedik a szőlőt, kapják, nem tudom micsoda.

Tehát eléggé a társadalom létra alapján vannak. az ő Odisseus szindrómájuk.

Itt itt mérhetetlenül sok 10000 talán milliónál is több olyan asszony él, aki a Kelet-Európa különféle országba érkezik Ukrajnából, Bulgáriából, Romániából és és a azt a mérhetetlenül hosszan öregedő, blue zoneban, kék zónákban élő, 90 100 évet simán elérő idősek embereket ápolja és gondozza. akik akik hát ott maradnak, ott maradnak a maguk hosszú és egészséges életével.

Ö csak ahhoz ahhoz kell elég elég erős kelet-európai asszony, akiknek a vérét el lehet szívni, miközben ezek az emberek itt hagyják Kelet-Európában a családjaikat, a gyerekeiket.

Emiatt szenvednek és hát valóságosodus szindrómáik van, tehát minden mindenki a saját itakájába vissza akar jutni.

De a mondjuk mondjunk egy ilyen szép szót, hogy de a a de a kapitalizmus mai állapota ebben őket megakadályozza, mert ahhoz, hogy ezek a gyerekek itakán ne halljanak éhen, ahhoz nekik ahhoz nekik ott az öreg lajstruggónoknak a kell törölni. >> A >> mondtad, hogy legyünk szellemesek, és ezért gondoltam, hogy ilyeneket mondok.

Nekem az olasz olasz élményben az nagyon fontos kelet-európaiként vagy magyarként, hogy akárhányszor arra járok, akkor valahogy mindig megtapasztalatom, megtapasztalom azt, hogy nagyon máshogy is lehet élni.

És neked ezt ezt a megtapasztalást, hogy az olaszok hogy élnek, hogy esznek, hogy isznak, hogy fontos nekik a kávést mondjuk a közösség körülöttük a piac és hasonló, ezt ezt hogy fedezted fel magadnak?

Mert azt tudom úgy magánbeszélgetésekből, mint a a megjelent szövegeidből, hogy azért ez neked iszonyú inspiráló. >> Hát ebből nagyon nehéz nem inspirálódni.

Tehát a a saját kelet-európai életmódomat átállítani egy többé-kevésbé itáliai életmódra az egy óriási kaland volt és egy hatalmas élmény és nagyon érzem az áldásos hatásait is, de például olyan olyan furcsa dolgok is történnek, hogy ugye Olaszországban így f:30-kor bezárnak az éttermek, és tehát addig tudsz ebédelni és aztán majd f:30-kor kinyitnak, és akkor tudsz vacsorázni és engem itt meghívnak ötre enni megféle.

És akkor úgy érzem magam, mint egy gimnáziumból kicsapott diák, vagy mint egy vagy vagy mintogyha meglógtam volna a seregből, dob do dobizam volna, és ott járkálnék a az egyenruhámba, és lesnem kellene a váposokat, hogy mikor kapcsolnak le.

Tehát valami olyan fügelemsértésnek érzem azt, hogy ilyen ötkor meleg ételt eszem és egy pincrezt kihozza.

Tehát ezek ilyen ilyen nagyon furcsa módosulások vannak, amely amely azt jelzi, hogy átszoktam vagy átvettem olyan olyan mélyen szokásokat, hogy azok a azok a véremmé váltak.

Az, hogy a társadalom, az orosz társadalom nagyon tud közösségben élni, az viszont az egyik legnagyobb hiányérzet itt.

Tehát, hogy hogy Magyarországnak ez a fajta individualizmusa, az a fragmentáltsága a társadalomnak, a közösségi tereknek, ak én ugye egy faluban lakom a Dunakanyarban, kisorosziban, ami egy egy baromi jó hely, de hát ott ugyanúgy hiányoznak, alig alig van nyitva, nincs nyitva kocsma, az emberek nem ülnek le együtt beszélgetni.

Nincs nincs mindenki ül üldögél benne a saját házába és és nem tudom lövős játékot játszik vagy nézi a Netflixet nem tudom mit csinálnak.

Tehát hogy hogy az a az a fajta közösségi élet ami ott van, tehát hogy az ember fölmegy a főtérre és akkor mindig belecsöppen a város közösségi életében, mert minden város egy főtér felé fordul.

Az egykori római fórumok köré épültek ezek a városok.

És hát mindenki, tehát hogyha kinézel az ablakon, akkor belelátsz a közösség közepébe.

És ez ez az élmény is csodálatos, ami ami ami szintén ilyen elementáris szükségletemmé vált.

És ezért mindig nagyon nagyon furcsa, amikor megtapasztalom itt, hogy hát én itt bizony egyedül üldögélek a házamban, és ha kimegyek, nincs esélyem arra, hogy hogy belecsatlakozzak valamilyen közösségi életbe.

Ez is például hiányzik, ez is olyan érzés, csak a másik oldalon, mint a mint a a dobbantott katona a váposok elől szaladgálva.

Én a 80-as években nagyon sokat hallottam futball rajongó a szüleim, vagy hát a apám futballrajongó közösségében a futball vbéken meg EB-en, hogy a digók ellen játszanak, a digók így, a digók úgy.

A 90-es évek végén megtanultam, hogy azért ezt nem illik mondani.

A 2000-es években már nem is használták nagyon ezeket a e ezt a szót.

És mit jelent most a Digó? >> Elmondom neked.

A digó az az onnan lett az olaszoknak a a gúnyneve, hogy így valamikor így a középkor folyamán ugye a velenceiekkel hosszasan érintkezve meg itt a a keleti keleti mindenféle városok népével érintkezve ezek ugye mindig azt mondják, hogy Dikó Dikó…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Könyves Magazin

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Dante, a digó és a pesti svihák: értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel / Flair #12”

Miről szól ez az epizód: „Dante, a digó és a pesti svihák: értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel / Flair #12”?

Valuska László a Könyves Magazin FLAIR podcastjában Péterfy Gergely íróval beszélget Digó című új regényéről. A regény főhőse Winter Henrik, egy kiégett kelet-európai értelmiségi, aki Olaszországba menekül, de alvilági kalandokba keveredik. A beszélgetés érinti az értelmiségi… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 18..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Dante, a digó és a pesti svihák: értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel / Flair #12”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Péterfy Gergely, Valuska László, Bakó Sára, Bognár Edmond.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Dante, a digó és a pesti svihák: értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel / Flair #12”?

Fő témái: irodalom, regény, értelmiségi lét.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Dante, a digó és a pesti svihák: értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel / Flair #12”?

Megjelenés: 2026. 06. 18.. Hossz: 21 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/dante-a-digo-es-a-pesti-svihak-ertelmisegi-pokoljaras-peterfy-gergellyel-flair-1-5cd9dccc

Több epizód a Könyves Magazin-ből