Könyves Magazin

Hajdú Balázs: Figyeld a táblákat meg a jelzőlámpát // Margó Könyvek podcast (14.)

· PT1H11M48S

Összefoglaló

Hajdú Balázs a portugál Bruno Vieira Amaral Az első dolgok című könyvéről és a Margó Könyvek podcast sorozatról beszélget Szeder Katával. Kiemelik az olvasás fontosságát a világ és önmagunk megismerésében. A beszélgetés érinti a könyv humorát, a hétköznapi sorsokat bemutató…

Röviden

Műsor
Könyves Magazin
Megjelenés
2025. 11. 27.
Hossz
1 óra 12 perc
Szereplők, említett nevek
Hajdú Balázs, Szeder Kata, Bognár Edmond, Bakó Sára
Témák
irodalom, könyvajánló, olvasás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Annyira megfoghatatlan számomra ez az élet, de hogy valószínűleg mások számára is, hogy emiatt így minden tud vicces lenni, vagy humoros, hogyha abba belegondolunk, hogy az most miért van, vagy miért van így vagy úgy, vagy hogy azt én látom, vagy megélem.

Szóval én nekem a legjobb humor az, amikor a dolgok úgy vannak, ahogy éppen vannak, és arra így rá mosolygunk.

Olvasni kell, mert a könyvek nem csak a világ megismerésében segítenek, de abban is, hogy legyenek szavaink.

El tudjunk kezdeni beszélgetni és kilépni a saját buborékunkból, meghallani a másikat, megérteni önmagunkat, elfogadni egymást.

Ezzel a mottóval indítottuk útjára Helicon Kiadóval közösen és a Kreatív Európa program támogatásával a 18 európai szerzőt és művét bemutató sorozatunkat Margó könyvek címen. 18 ország, 18 kötet, 18 téma a mindennapokból és hozzájuk kapcsolódva 18 beszélgetés.

Ez itt a Margó Könyvek podcast.

A sorozat szerkesztőműsorvezetői Szeder Kata és Valuska László.

A portugál Bruno Viera Amaral, az első dolgok című könyve egy leltárregény.

Hol hosszabb, hol rövidebb bejegyzések, észrevételek sora emberekről, helyekről, dolgokról.

Mintha végighúzta volna a nagyítóját egy lakótelep hétköznapjain, kiemelve ezzel a máskülönben jelentéktelennek vélt sorsokat, és egy-egy pillanatra megmutatva azt is, ami különben láthatatlan vagy már elveszett.

A kötet kapcsán Hajdú Balázssal beszélgettünk.

A lassúságtól kezdve a táskák és háziállatok összevethetőségén át az apróságokban rejlő humorig nagyon sok minden szóba került.

Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásunkat.

Minden beszélgetésre úgy készülök, hogy idézeteket hozok a választott könyvből, és aztán ennek mentén kezdünk el különféle témákról beszélni.

Viszont valamennyi adásnak van három fix kérdése.

Úgyhogy veled is így kezdeném.

És az első kérdés az abból indul ki, hogy hát ennek a könyvsorozatnak, a Margó könyvek sorozatnak az a mottója, hogy olvasni kell.

És azért is választottuk ezt a ezt a mottót, mert mert ott hiszünk abban, hogy a könyvek azok nem csak abban segítenek, hogy hogy a világról képet kapjunk, hanem önmagunk megismerésében is fontos szerepet játszanak.

Úgyhogy ha így tekintünk az olvasmányélményekre, akkor akkor én kíváncsi vagyok, hogy neked mik voltak azok a mérföldkövek, amik szerinted nagyon is meghatározzák azt a Hajdú Balázst, aki itt velem szemben 20-25. november 25-én. >> Hoppá, ilyen szép dátumunk van.

Szia, Kata! illetve üdvözlöm a kedves hallgatókat és a kedves hallgatók ismerőseit is, akik most nem hallgatják, de hátha majd egyszer meghallgatják.

Jó ez a kérdés, és akkor eszembe is jutott az az öt könyv, ami eszembe jutott.

Tehát akkor gondolom, hogy az meghatározó élmény volt. kezdeném gyerekkorom egyik legszebb olvasmányával, a képes bibliával, ami ott volt a karácsonyfa alatt, és és nagyon-nagyon elvarázsolt, és tetszett, és úgy érzem, hogy akkor úgy sikerült megértenem valamit ebből a Jézus életéből, és és azóta az már úgy úgy kicsit összekeveredett.

Most már annyira nem értem, mint akkor.

Lehet, hogy újra el kellene olvasnom, de ugye nagyon sok kép illusztráció segíti az olvasót a feldolgozásban.

Akkor kettő Borisvián könyvet mindenképpen beleteszek, mert nekem ő nagyon meghatározó volt mind az író, mind ez a két könyv.

Tehát ez a pekingi ősz és a tartékos napok, de lehet, hogy hatot fogok majd mondani.

Egy szerző az egynek számít, még a többet is >> tényleg.

De jó, akkor köszönöm szépen ezt a >> úgyhogy mondhatsz mondhatsz még akár Boris Vihent is hozzá.

Igen, tényleg gálásak vagyunk.

Szóval a tartékos napok az talán filmben is volt, de hát az tényleg könyvben azért az nagyon ütős humora van, meg mondanivalója, amit már így annyira nem is tudom, hogy mi, de a Pekings, az meg tényleg a legszűrreálisabb könyv, amit valaha olvastam, és annyira szerettem, és én így előre elolvastam, hogy így miről fog szólni, És már én akkor tudtam, hogy nagyon fogom szeretni. >> És miért szeretted?

A szűrreállítása miatt, vagy a történet miatt?

Tehát, hogy tehát miért gondoltad azt, amikor elolvastad, hogy miről fog szólni, hogy te ezt szeretni fogod? >> Olyan lassan kibontakozónak gondoltam, meg ami nem a sok cselekmény a lényeges, hanem inkább a könyvnek a hangulata.

És érdekes, hogy filmekben is ilyen vagyok, meg könyvekben is, hogy ha hirtelen olyan sok információt tesznek oda elém, akkor azt így nem is tudom úgy értelmezni, ahogy esetleg az író vagy a rendező szerte volna, hogy én értelmezzem.

Úgyhogy az nagyon befogadható volt számomra és nagyon az én humoromat kaptam vissza abból a könyvből, mind a kettőből, de mégis teljesen más a két könyv.

Az egyik számomra a tarttiokos napok azért az egy cselekményesebb.

Ott azért így jobban tudom kötni a kötni a valósághoz, még akkor is, hogyha szűrreál is, de a Peking az számomra teljesen elborult, és úgy örülök, hogy hogy eljutott hozzám ez a könyv, mármint, hogy elolvashattam, merthogy merthogy lehet, hogy csomó ilyen fantasztikus írás, nem is ismerem az íróját, vagy nincs is kiadva, és És akkor végre valamit olvashattam, ami olyan hasonló hozzám.

Akkor nekem tetszett a parfüm című könyv is.

Már nem emlékszem az írójára, azt tudom, hogy német író volt. >> És meg azt is megnéztem után a filmben.

Az nekem mindig egy ilyen érdekes játék, hogy melyik tetszik jobban általában a a könyv meg általában valahogy nálam a könyv van először és utána a film. hogyha van ilyen, mert olyan is van persze, hogy nincs is róla film, vagy nem nézem meg, vagy hogy csak film van róla, és hiába keresem, nincs róla könyv, de akkor már nem is tudom, hogy hánynál tartunk, de még tudom, hogy van dobásom. >> Még van kettő.

Ja, akartam mondani a Bratisy Stoneristől az amerikai pszichót, de az egy kicsit durvább mondatokkal van teletűzdelve, de ott azt szerettem nagyon.

Szóval nekem Bratisonelistől ez volt az első könyv, amit olvastam.

Bár nem olvastam olyan sokat tőle, de hogy ez a stílus számomra teljesen újszerű volt és egyedi, hogy ennyire részletesen írja le, ami éppen van, és ezt nagyon meg lehet szeretni, és akkor így nagyon visz, legalábbis engem így vitt.

Szóval azt is megnéztem filmben egyébként, hogy csak hogy ez nagyon jó a hallgatónak, hogy így tud választani.

Akkor a Ferdár Andrástól a tudotállapotok szivárványa, az volt az első könyvem tőle, általában az íróktól így az első könyv, ami ilyen meghatározó, de ez sokszor így van zenében is.

Szóval tudatállapotok szivárványában voltak számomra újszerű gondolatok, meg újszerű megközelítés a mindenféle dolgokról.

És akkor ez nagyon megtetszett, hogy ez így valahol le van írva.

És emlékszem, én ezt még így még az internetről olvastam még.

Ez még úgy viszonylag persze mi az, hogy régi, de az a lényeg, hogy hogy én ezt az interneten olvastam, vagy ott kezdtem el, aztán most már megvan könyvben is, de tudom, hogy így nagy élmény volt.

Teljesen jó válaszokat adtál, és igazából nem is számítottam, >> mármint, hogy nem voltak elvárásaim a válaszaidim kapcsolat. >> Aha.

Meg nem voltam se hosszú, se rövid.

Tehát, hogy ez így most így belefért. >> Ez szokott téged zavarni, hogy megfelelsz annak, amit amit így azt gondolod, hogy várnak tőled, vagy szoktál ilyenekel lamentálni? >> Én szoktam.

Meg akkor úgy vagyok vele, hogy akkor tudok gyorsítani vagy lassítani, hogyha esetleg bővebben vagy szűkebben is tudok fogalmazni. nyugodtan fogalmazhatsz bővebben is.

És szerintem a tempó is teljesen te, nem?

Tehát, hogy ez a ez ez a teód. >> Ühüm. >> Gondolom, hogyha én mondom, >> a sürgetéssel milyen a viszonyod?

Tehát hogy állsz ahhoz, hogyha sürgetnek téged?

Vagy vannak ilyen élményeid akár gyerekkorodból, amikor így sürgetnek, hogy Balázs, menjünk már, vagy mondjad már, vagy csináld már.

Csak azért kérdezem ezt, mertogy ugye veled kapcsolatban a lassúságot azt ki szokták emelni.

Meg itt most te magad is említetted a könyvnél, a Borisvi könyvnél, hogy hogy mennyire jól esett az, hogy olyan tempóba épít fel egy történetet, hogy hogy tehát egy olyan tempóba építi fel a történetet, ami számodra is komfortos, és ezt szereted. >> Igen.

Igazából tehát az van, hogy tehát van egy ilyen külső világ, nem, ami kívül történik, meg van egy ilyen belső világ, amiben nem történik.

És és hogyha a külső világ gyorsabb, attól még a belső az lehet lassabb.

Tehát ezáltal a kérdésedre az a válaszom, hogy ez így mindig belül zajlik.

De hát persze volt olyan amúgy nem nagyon sürgettek, inkább csak olyan volt, hogy hogy meg kell valamit csinálni, de nem az volt, hogy máris.

Ezt azért kérdezem, mert szerintem ez így a a sorozat több könyvében is így visszavisszatért, hogy ugye, hogy mit kezdünk azzal, ami egy ilyen külső elvárás, mert hogy az van, meg hogy van van egy saját tempónk, meg egy saját elképzelésünk arról, hogy a világ az milyen, vagy hogy mit gondolunk magunkról.

És sokszor abból van a feszülés, hogy hogy nem azt érezzük, hogy olyanok vagyunk, mint amit a világ elvár, de hogy olyanok szeretnénk lenni, és az mindig ad egy szabadságot, amikor ezt meg el lehet engedni, hogy lehet, hogy a világ azt a tempót járja, >> de hogy de de hogy ez engem nem zavar, vagy nem >> frusztrál, mertogy én viszont olyan vagyok, amilyen vagyok. >> Igen.

Engem van, hogy zavar, de nem mindig.

De az zavart téged, hogy a világ olyan, amilyen, vagy hogy a világot zavarja azt, hogy te esetleg nem olyan vagy, mint amilyen ezt nem tudod eldönteni. >> Nem nagyon tudom, hogy mi zavar, de vannak dolgok, amik zavarnak.

De ne nekem tetszik, hogyha a világ nem olyan, mint amilyen én vagyok, mert akkor legalább lehetek másmilyen.

De hogy de hogy a világot így elfogadtam, hogy ez most így van rendjén, ahogy van.

Aztán magamat már nehezebb szerintem elfogadnom, de látom azt, hogy van amiben így megyek a világgal, van amivel nem, van ami zavar, van ami nem.

Tehát ezt így lehet nagyon általánosságban válaszolok most erre a kérdésedre, de hogy én is annyira gyorsan változnak néha bennem a dolgok olyan sokszor meg nagyívbe egy napon belül is, hogy igazából ezekre a kérdésekre úgy érzem, hogy ilyen mikor, hogy mit válaszolnék éppen amiben vagyok.

Hozom neked az első idézetet, és az így hangzik, hogy egész életében Amerikáról álmodott.

És én arra vagyok kíváncsi ezzel az idézettel, de aztán persze elviheted más irányba is, hogy hogy gyerekként te például miről álmodoztál, amikor elképzelted magad felnőtt hajdupolásként? földrajzilag nem volt meghatározó.

Mikor kicsit nagyobb voltam, akkor India tetszett, és akkor elkezdtem róla olvasni.

Nem földrajzilag meg szerettem focizni a szobában, meg énekelni, hogyha szólt a zene.

Ez a kettő volt, ami ilyen meghatározó, meg voltak sakversenyek is, de azok meg ilyen azok meg úgy be voltak épülve már az életemben gyerekként.

Tehát az ilyen álmodozás az inkább a foci volt, meg ez a az éneklés, de nem úgy, hogy énekes leszek majd, mert tudtam, hogy nem tudok énekelni, meg tényleg nem is tudok, de valahogy jó volt így eljátszani, és akkor végülis valami hasonló lett, ha a mikrofont nézzük meg.

Tényleg irigyeltem mindig azokat az embereket, akik ki tudják magukat fejezni valami eszköz által.

Én pedig sokáig nem tudtam, és ez idegesített, úgyhogy ezért is találtam meg végül a humor világát.

Csak azt ugye nehéz volt megtalálni, mert ugye nem is tudtam, hogy feltétlenül hogy lesz ilyen lehetőség, hogy kipróbálhatja már magát bárki. >> Te gyerekként egy vicces gyereknek számítottál?

Gyerekként, nem tudom, iskolásként már voltak humoros megnyilvánulásaim, főleg a tanórákon, akkor ott úgy kísérletezgettem. >> És ezt a tanárok hogyan tolerálták? >> Általában jól.

Persze volt, amikor túlléptem egy határt, meg a többieknek is tetszett, mármint így örültek, mert például viszont szép dolog a történelem, de azért olyan hosszú tud lenni egy töri óra így humor nélkül.

És akkor volt olyan, hogy akkor amikor a tanár írt, de szigorú volt a tanár, akkor írtam fel, meg rajzoltam lapokra, és akkor azt mutogattam.

Meg volt olyan, hogy hogy csak úgy beszólok valamit.

Egyszer volt, hogy a német tanáromat annyira megnevettem, hogy hogy utána befejeződött az óra, de már nem tudom, hogy mivel, de nem ilyen nagy poén volt szerintem, csak valahogy így rá ráment nagyon arra a poénra, rá rászaladt, azt így járt. >> Neked milyen a jó humor?

Ezt azért kérdezem vissza, mert mert szintén az olvasmány élményeknél említett, és szerintem szintén talán a Viannál, hogy hogy olyan volt a humora, amit te szeretsz.

Te a mi milyen típusú humort? >> Igen.

Meg a humornál nagyon fontos, hogy >> hogy hogy a hogy aki adja meg a befogadó, azok valahogy egymásra tudjanak hangolódni.

Tehát lehet, hogy lehet bármilyen humor jó, hogyha megvan ez a egymásra hangolódás, és hogy szerintem mi a jó humor, ugye? >> Hát akkor ha így kezdted el a választ, akkor inkább úgy kérdezem, hogy melyik az a fajta humor, amire te úgy érzed, hogy hangolódni tudsz.

Tehát ami megadja ezt a kapcsolódást, amit most itt éppen említettél, hogy szerinted, hogy mindenkinek más a humora, és akkor akkor ahogy így mondtad, ugye más az a kis kapocs, amit amit beindít, és amitől összejön ez a ez a működés.

De hogy akkor nálad mit mit kell bekapcsolni ahhoz? >> Hát igazából, hogyha ez be van nálam kapcsolva, akkor én megtalálom az életben, és akkor nem is kell hozzá olvasni vagy hallgatni. hogy ezt megkapjam, mert én tényleg a azt látom, hogy hogy olyan szűrreális, ugye mondtam a képes Bibliát is, tehát annyira megfoghatatlan számomra ez az élet, de hogy valószínűleg mások számára is, hogy emiatt így minden tud vicces lenni, vagy humoros, hogyha abba belegondolunk, hogy az Most miért van, vagy miért van így vagy úgy, vagy hogyhogy azt én látom, vagy megélem?

Szóval én nekem a legjobb humor az, amikor a dolgok úgy vannak, ahogy éppen vannak, és arra így ráosolygunk, és hogyha hát nem tudom, amúgy nagyon nehéz nagyon nehéz erre válaszolni, mert nekem is így amúgy így a hangulatomtól függ, hogy min tudok jól szórakozni vagy nevetni.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Hajdú Balázs: Figyeld a táblákat meg a jelzőlámpát // Margó Könyvek podcast (14.)”

Miről szól ez az epizód: „Hajdú Balázs: Figyeld a táblákat meg a jelzőlámpát // Margó Könyvek podcast (14.)”?

Hajdú Balázs a portugál Bruno Vieira Amaral Az első dolgok című könyvéről és a Margó Könyvek podcast sorozatról beszélget Szeder Katával. Kiemelik az olvasás fontosságát a világ és önmagunk megismerésében. A beszélgetés érinti a könyv humorát, a hétköznapi sorsokat bemutató… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Hajdú Balázs: Figyeld a táblákat meg a jelzőlámpát // Margó Könyvek podcast (14.)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Hajdú Balázs, Szeder Kata, Bognár Edmond, Bakó Sára.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Hajdú Balázs: Figyeld a táblákat meg a jelzőlámpát // Margó Könyvek podcast (14.)”?

Fő témái: irodalom, könyvajánló, olvasás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Hajdú Balázs: Figyeld a táblákat meg a jelzőlámpát // Margó Könyvek podcast (14.)”?

Megjelenés: 2025. 11. 27.. Hossz: 1 óra 12 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/hajdu-balazs-figyeld-a-tablakat-meg-a-jelzolampat-margo-konyvek-podcast-14

Több epizód a Könyves Magazin-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból