Könyves Magazin

Harag Anita: Íróként nagyon vastag bőrt kell növeszteni // Alkotótárs podcast II.

· PT32M26S

Összefoglaló

Harag Anita író az Alkotótárs podcast vendége volt, ahol eddig megjelent novellásköteteiről, az írással járó magányról, rutinról és az ihletkeresésről mesélt. Elmondta, hogy a második kötet megírása nehezebb volt az elsőnél, mert míg a novellák önmagukban is megállták a…

Röviden

Műsor
Könyves Magazin
Megjelenés
2026. 05. 08.
Hossz
32 perc
Szereplők, említett nevek
Harag Anita, Bakó Sára, Bognár Edmond
Témák
irodalom, írás, novella, alkotás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Egyszerűen olyan sok ember vesz körül, hogy hogy én így el tudok veszni >> az emberek között. >> Tehát, hogy nagyon nehéz egy-egy kapcsolatot igazán ápolni és igazán mélyen kötődni valakihez, mert olyan sok kapcsolata van az embernek.

A kultúrában az idő és a szabadság a legfontosabb értékek közé tartoznak.

Ezért jött létre 2021-ben a Mastercard alkotótárs ösztöndíj, amely arra hivatott, hogy támogatást nyújtson a fiatal magyar írók számára a zavartalan alkotáshoz.

Podcast sorozatunkban a két győztessel, Harag Anitával és Bíró Zsombor Aurélal beszélgetek írásról, olvasásról, az őket inspiráló alkotókról és készülő munkáikról.

Bakó Sára vagyok, a sorozat szerkesztőműsorvezetője.

Harganita 1988-ban született Budapesten, magyar szakon és néprajzminoron tanult, 2014-ben pedig az ELTE indológia szakán végzett.

Első noválás kötete 2019-ben jelent meg. évszakhoz képest hűvösebb címmel, ami elnyerte a Margó díjat 2020-ban.

A második kötete 2023-ban látott napvilágot, Valakire mindig gondolni kell címmel.

Sok szeretettel köszöntök mindenkit itt az Alkotótárs podcastben, ahol a mai vendégem harag Anita.

Örülök, hogy itt vagy. >> Szia!

Én is! >> Itt a bevezetőben már elmondtam, hogy kettő köteted jelent meg.

Ugye az első az 19-ben, hogyha jól emlékszem, és el is nyerte a margó díját, a második pedig 23-ban.

Úgyhogy itt az első részben egy picit nyilván az a célunk, hogy bemutassunk téged azoknak, akik még esetleg nem ismernek.

A másik pedig az, hogy ezt a folyamatot egy picit végigkövessük.

Úgyhogy az első nagyon egyszerű kérdésem arra vonatkozik, hogy egyrészt melyik volt, ha lehet ilyet mondani, akkor a nehezebb, eljutni az első kötetig vagy a második, illetve hogy állsz most itt a harmadik előtt?

Nekem a második sokkal nehezebb volt, mint az első, mert én mindig novellákat akartam írni, és az első kötet az egyszerűen csak így megteremtődött azáltal, hogy novellákat írtam, és nem kellett köteten gondolkodni, nem kellett azon gondolkodni, hogy ezek a szövegek majd egyszer kötetben hogy fognak kinézni.

Tehát egyszerűen ezt a kötet stresszt, azt így el tudtam engedni, hogy hát én most csak írok, és és van ami jobban sikerül, van ami rosszabbul, van amit szeretek, van amit nem szeretek és egyszerűen ezek a mert azért egy novell lehet megírni, és ha azt érzi az ember, hogy sikerült, az egy az egy nagyon gyors öröm, tehát hogy az az más, mint egy regény, mert egyszerűen beláthatóbb az ideje az elkészülésének, aztán a pihentetés, újraolvasás, tehát hogy nem tudom, volt olyan, hogy megírtam egy novellát egy nap alatt, és akkor nem tudom, két hét múlva újra olvastam, és már kvázi el is felejtettem, és így rá tudtam így csodálkozni, hogy ez ez jó vagy rossz, vagy érdekes, vagy hol lehet megjavítani.

Tehát az első ilyen szempontból sokkal könnyebb volt, mert mert maguk a novellák érdekeltek, hogy hogy azok jók legyenek önmagukban.

És az, hogy amikor összeraktam őket a Petri díjra, hogy az, hogy az így összeállt és jól működtek együtt, azt meg egy ilyen csodálatos, nem tudom, összhatásnak, hogy ilyen hát nem mondom, hogy véletlennek, hiszen ezeket mind én írtam.

És azt gondolom, hogy egy egy, hogy hogy bizonyos szövegek vagy szövegcsoportok, amiket mondjuk két-három éven belül ír az ember, azok óhatatlanul arról fognak szólni, hogy a az embert mi foglalkoztatta abban a két-három évben.

És általában legalábbis engem nem foglal nem tud egyszerre olyan nagyon sok dolog foglalkoztatni.

Tehát én sokkal fókuszáltabb vagyok mondjuk mondjuk így egy-egy témára vagy egy-egy ilyen motívumra.

Úgyhogy, úgyhogy egyszerűen nagyon jó érzés volt, hogy ezek így összeálltak, és nagyon jól működtek ez a 13 szöveg együtt.

A második az sokkal nehezebb volt.

Egyrészt nagyon nehéz volt elkezdeni írni az első után.

Ezt már így többször mondtam, hogy nekem az nagyon nagyon meglepő volt, hogy ennyire sok ember rezonált rá.

Azt gondoltam, hogy majd lesz pár olvasója, lesz akinek tetszik, lesz akinek nem tetszik, de hogy majd így szépen lépegetek fokozatosan, hogy aztán majd jön a második kötet, az majd még több olvasót hoz, aztán majd a halm, tehát hogy van ennek, azt gondoltam, hogy van ennek egy ilyen lassú építkezése, és ehhez képest így nagyon gyorsan >> nagyon sok emberhez eljutott, és akkor ezzel mindenféle úgymond ilyen nem kötelesség, de feladat jött. hogy akkor interjúk meg kritikák meg beszélgetések.

És ugye nagyon nehéz volt elszakadni ezektől a szövegektől addig, ameddig beszélni kell róla, gondolkodnom kell róla nekem is, amikor feltesznek egy-egy kérdést. egyébként nagyon szeretem az interjúkat, mert mindig kapok olyan kérdéseket, vagy olyan reflexiókat, amikre nem gondoltam. >> Ühüm. >> És akkor mindig el tudok gondolkodni így a saját szövegeimmel kapcsolatban, hogy tényleg ez hogy is van, hogy hogy is gondolom ezt?

És ez mindig nagyon jó, nagyon jó érzés.

Na és a második az nagyon nehéz volt, egyrészt, mert nagyon nehezen engedtem el az elsőt.

Közben is így írogattam, de de azért nem olyan intenzíven, illetve folyamatosan letiltottam magam.

Tehát amikor azt éreztem, hogy valami olyat olyasmit csinálok, amit már az elsőben egyszer megcsináltam, vagy ahhoz nagyon hasonló, akkor azt mondom, hogy nem, ezt nem nem ezt szeretném most csinálni. >> Nagyon mást szerettél volna a másodikban csinálni? >> Igen, nagyon mást szerettem volna. nem akartam beleesni abba a hibába, hogy hogy tudok valamit, és azt ismételgetem, vagy azt variálom, hanem hogy akkor kipróbálom, hogy mit tudok még.

És és ezért volt az, hogy valami nagyon mást akartam, valami sokkal kevésbé ilyen egyszerűbben felfejthető történeteket, inkább ilyen erősebb atmoszférájú, erősebb hangulatú szövegeket, amik mondjuk nehezebben befogadhatóak, vagy inkább nem is az volt a célom, hogy nehezebben befogadható legyen, hanem hogy a külső történések helyett a fókusz az így a belső tudatfolyamra kerül került.

És nekem ez nagyon érdekes volt ezzel játszani, hogy hogyan hogyan működik a a gondolkodásom akár egy bizonyos helyzetben.

A gondolkodásom most azt úgy úgy értve, hogy bennem, mint emberben valami általános.

Tehát, hogy szerintem az azt gondolom, hogy az első kötetem is azért rezonált nagyon sok emberre, mert visszaadta azt a nem is tudom, hogy fogalmazzak, hogy persze nagyon banális, nagyon egyszerű történetek voltak, de talán pont ebben a banalitásban és egyszerűségben valahogy az ember így újra rá tudott csodálkozni erre a banalitásra, vagy újra fel tudta venni ezt a ezt a hogy nézzünk rá a megszokottra egy kicsit más szemszögből, hogy hogy a megszokottat is vegyük gorcső alá, nézzük meg közelebbről, és hogy nem is olyan banális igazából, ha közelebbről megnézzük. >> És és a másodikban is valami ilyesmit akartam, de inkább így a tudati szinten vagy a tudatműködésben felfedezni, hogy ezek >> Igen, szerintem ez tök kreátí, hogy az elsőben inkább ilyen az élethelyzetek voltak így ismerősek, vagy a a külső történések.

A másodikban pedig tényleg ezek a rögeszmék, mondatok, nyelvi játékok, meg hogy mi játszódik le a fejünkben, ami sokszor már nekem tök az volt a megélésem, hogy így olvasom, és annyira ilyen ilyen kellemetlenül ismerős, hogy tényleg így működünk, és tényleg ezek a ezek a kis berögződések az agyunkban.

És hát ez ugye hát bennem is nagyon erősen megvan ez a működésmód, és ezt próbáltam valahogy így lekottázni, vagy nem is tudom, így az írásban ezért is lett olyan sok a második kötet szerintem.

Ezért is annyira kellemetlen vagy nyomasztó, vagy repetitív.

Nagyon sok ilyen monoton zenét hallgattam közben.

Tehát nem tudom engem nagyon tehát emlékszem, hogy volt olyan, hogy hogy egy ilyen nagyon monoton zenét hallgat, már nem tudom mi volt az, de ilyen nagyon repetitív zenét hallgattam és akkor bejött a barátom a szobába, hogy mi ez és rök kapcsold már ki.

Engem ez annyira idegesíten meg így néztem, miet ez tök jó.

Úgyhogy azt hiszem egyébként, hogy ez egy ilyen hangulat is, tehát hogy az ember most épp rá van-e erre hangolódva.

Attitűd is, hogy így érdekesnek találja-e ebben a monotonitásban felfedezni a a kicsi variálásokat.

Úgyhogy hát ez egy azt hiszem, hogy nem tudom, hogy fogalmazzlak, de hogy egy ilyen rétegkönyv valamilyen szinten. >> Nekem nagyon-nagyon erős élményem egyébként.

Én írtam róla egy kritikát, amikor megjelent és és most erre a beszélgetésre visszaolvastam, és és ahogy olvastam, hogy miket írtam róla, annyira előttem volt, hogy éppen milyen helyzetben hol olvastam, melyik szöveget.

Szóval nagyon pont amiatt, hogy egy nagyon érdekes működésmódot ragad meg.

Szerintem nagyon emlékezetés is, tehát hogy íy valahogy így az agyamba befészkelte magát egy ilyen nagyon izgalmas módon.

Szóval >> tök jó szerintem, hogy mindkettőben ennyire valahol valahol illeszkedik az írói világodban, valahol meg tök más a két kötet.

A másik, amit akartam kérdezni, hogy azt hiszem, hogy a könyvesen volt egy interjú, amiben mondtad, hogy hogy a második kötetnél dől el, hogy író-e valaki, vagy valahogy így fogalmaztál, hogy van ez a klisé, hogy egy könyv az sok mindenkiben benne van.

Hogy ezzel hogy vagy most itt a harmadik előtt?

Sikerült ezt a félelmet leküzdeni?

Ha lehet ezt félelemnek mondani, hogy író vagy-e?

Vagy vagy most hogy vagy a ezzel az identitással az írósággal?

Persze most nagyon nagy a szám, de nem kell még semmit befejeznem. >> Ühüm. >> De valahogy azt érzem, hogy ez a második könyvnél ez a hatalmas stressz, lehet, hogy azért is, mert a második már nem lett olyan sikeres.

És ezt is megtapasztaltam, hogy milyen >> ezt így élted meg, hogy a második nem lett olyan sikeres. >> Abszolút.

Tehát azért azért vagy nem tudom, lehet, hogy az első lett nagyon sikeres. >> Ühüm.

És akkor ahhoz képest a második óhatatlanul nem lett olyan sikeres.

Azquvartetben is nagyon vegyes ilyen visszajelzéseket kapott.

Üüm >> nem is hallgattam meg, azt hiszem csak elolvastam a a a leíatát.

De nem is azért, mert félnék, mert mert hogy mondjam, nem félek attól, hogy személyeskedő vagy ilyesmi.

Azt hiszem, hogy mindig azt nagyon nehéz megemészteni, amikor a magáról az íróról mondanak valamit, és nem pedig a szövegről.

Ugye ez az első, amit így így én megtanultam, vagy hát nem nem az első, de az egy ilyen nagyon fontos tanulási folyamat volt azt levetkőzni, hogy amikor valaki kritikát mond a szövegemről, az nem rólam szól, hanem az adott szövegről és az adott szövegnek a sikerültségéről. >> És akkor ezeket be lehet fogadni, be lehet építeni, el lehet utasítani.

Nagyon sok reakció lehet erre.

De hogy ezt így le kell választani.

És azt hiszem, hogy ezért nagyon nehéz az, amikor amikor így igazságtalannak érzi az ember, amit amit írnak.

Ühüm. >> De ez hál istennek nem nagyon fordult elő egyébként.

Úgyhogy tehát ilyen szempontból volt bennem és van bennem egy ilyen bizalom a a azartetten a kritikusok felé.

Egyszerűen csak azt éreztem, hogy nekem ezt nem feltétlenül kell most meghallgatnom, mert mert mert hogy ez most nem nekem szól, azt hiszem.

Tehát, hogy >> én elégedett vagyok ezzel a könyvvel, és azt, amit akartam, azt azt megcsináltam és ez egy lenyomata annak, hogy abban a két-három évben mivel mi foglalkoztatott engem, mind emberileg, mind szakmailag, mind íróilag.

Úgyhogy de nem is tudom, mi volt az eredeti kérdés.

Hogy hogy hogy az író írósággal hogy áll Igen. >> Igen, igen, igen, igen.

Igen. >> Úgyhogy jobban állok.

Én azt gondolom tehát hogy azt érzem, hogy most már így elengedtem ezt a ezt a nagyon nagy stresszt, amit én is magamra is pakoltam, meg amit talán egy ugye ez a a közeg is kicsit az emberre pakol ezekkel a közhelyekkel, amiket mindig hallunk, hogy a másodiknál dől el, és nem tudom.

Most meg már azt hallom egyébként, hogy igazából a harmadiknál dőlá dőlám el.

Szóval >> nehogy megnyugodj vélet megnyugodjon az ember.

Viszont bennem most van egy nagyon nagy nyugalom.

M és most valahogy azt érzem, hogy ezt a nyomasztást kicsit el tudtam engedni, és és most úgy vagyok vele, hogy csak írom és és élvezem, hogy írom, és majd lesz belőle valami, majd ha nem tetszik magamnak, akkor majd javítok rajta.

Tehát, hogy most van bennem egy inkább egy ilyen izgatottsággal vagy kíváncsiság, hogy mi jön, és és hogy fogom megoldani. >> Ugye most ez a harmadik könyv, amiről majd biztos beszélünk későbbi podcastben, hogy hogy ez is majd azt tervezem, hogy nagyon más lesz, mint a mint az előző kettő.

És egyébként olyan érdekes, még egy kicsit azt érznem, hogy nem is tudnám azt csinálni. >> Ühüm.

Tehát, hogy van bennem egy ilyen, hogy hogy egyszerűen folyamatosan változik a gondolkodásom.

Nem azt mondom, hogy gyökeresen, de hogy folyamatosan alakulok, tapasztalok, gondolkodok, és hogy azt gondolom, hogy már nem is tudnék nem is tudnám ugyanúgy megírni.

Még hogyha most kéne megírni egyébként, akkor se tudnám ugyanúgy megírni ezeket a szövegeket, mert most vár valahogy mástol tartok.

Beszélünk majd egy következő részben.

Ugye ez egy négyrészes sorozat lesz veled is.

Szóval beszélünk majd az új munkáról, de ha már itt behoztad, akkor egy picit picit azért kanyarodjunk rá.

Ugye ez több szempontból is érdekes, hiszen ugye kis regényterv, hogyha jól tudom, másrészt egy nagyon izgi téma.

Egy két-három mondatban beszélünk róla, hogy hogy mi lesz ez a munkaterv. >> Igen, ugye ez is egy novellának indult. egy szülői értekezlettel játszódik, és arról beszélgetnek a biológiafaktos gyerekeknek a szülei, hogy a 16-17 éves gyerekeik megnézhetnek egy boncolást.

És hát ez egy ezt azt már jól emlékszem akkor a a könyvesen a volt egy interjú ugye amikor a Mastercardon a shortlistre került a a pályázati anyagom >> és ak ott is mondtam, hogy hogy ez abszolút egy ilyen nagyon prózai ötlet volt, mert olyan szempontból, hogy ültünk a Dunaparton, és a barátom mesélte, hogy hogy ők majdnem megnéztek.

Itt tök random egy boncolás, és milyen jó lett volna. >> Aha.

És engem ez annyira felvillanyott ez a téma, előző persze fölháborodtam.

Mi az, hogy majdnem megnéztél kamaszként egy boncolás?

És aztán elkezdtem gondolkodni rajta,…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Harag Anita: Íróként nagyon vastag bőrt kell növeszteni // Alkotótárs podcast II.”

Miről szól ez az epizód: „Harag Anita: Íróként nagyon vastag bőrt kell növeszteni // Alkotótárs podcast II.”?

Harag Anita író az Alkotótárs podcast vendége volt, ahol eddig megjelent novellásköteteiről, az írással járó magányról, rutinról és az ihletkeresésről mesélt. Elmondta, hogy a második kötet megírása nehezebb volt az elsőnél, mert míg a novellák önmagukban is megállták a… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 08..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Harag Anita: Íróként nagyon vastag bőrt kell növeszteni // Alkotótárs podcast II.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Harag Anita, Bakó Sára, Bognár Edmond.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Harag Anita: Íróként nagyon vastag bőrt kell növeszteni // Alkotótárs podcast II.”?

Fő témái: irodalom, írás, novella, alkotás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Harag Anita: Íróként nagyon vastag bőrt kell növeszteni // Alkotótárs podcast II.”?

Megjelenés: 2026. 05. 08.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/harag-anita-irokent-nagyon-vastag-bort-kell-noveszteni-alkototars-podcast-ii

Több epizód a Könyves Magazin-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból